Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2009-12-14

Ablak becsuk, villany leó!

Ez a bejegyzés pont akkor kerül ki, amikor a menetrend szerint felszáll a repülőnk München felé. A lakást kipakoltuk, a bőröndöket pedig be. Igaz, szombat este nyolckor derült ki, hogy nem lesz elég hely az összes dolognak. Félóra alatt kerítettem egy újat, és így már sikerült betuszkolnunk mindent. Hat csomagot adunk fel, ami két személynek ennyi időt figyelembe véve nem is olyan sok. Na, majd meglátjuk, hogy súlyra sok lesz-e. Ha igen, akkor az tuti az öntött Buddha miatt lesz.

Most mondhatnám azt, hogy ennyi volt a blog, de nem teszem. Mert van még a tarsolyban pár történet, amit szeretnék leírni mielőtt a feledés homálya végleg betakarja. Otthon úgyis lesz idő rendezgetni az emlékeket, és így lesz alkalom is arra, hogy pár történetet és helyzetet visszatekintve megírjak.

Köszönöm mindenkinek, hogy rendszeresen olvasott, és ígérem érdemes lesz visszanézni ide még a következő hónapokban.

Mr. Peter

Hazamentünk!

2009-12-13

Utolsó nap a munkahelyen

Mivel eléggé mozgalmas volt az elmúlt két nap, ezért nem tudtam megírni, hogy mi volt az utolsó munkanapunkon. Van egy kedves szokás a cégnél, hogy az odalátogató magyar kollégák kapnak egy fát. Nem elvitelre, hanem vagy ültetni kell vagy az illetőnek dedikálják a már egy ideje cseperedő növényt. Miután már eléggé tele van ültetve a kert, ezért inkább az utóbbi ceremónia szokott lezajlani.
Judittal ki is néztünk egy egész aranyos pálmát az irodaépülettel szemben. Itt voltam három évet, Judit majdnem kettőt, gondoltam megérdemeljük ott. A gond az volt, mert miért is ment volna zökkenőmentesen, hogy senki nem mondta nekünk, hogy azok a pálmák VIP-személyeknek vannak fenntartva. Azoknak, akik odajönnek jópofizni, egy kukkot nem értenek abból amit megmutatunk nekik, majd egy óra múlva távoznak. Kifejezetten kellemetlen helyzet volt, amikor mindez pont akkor derült ki, amikor hozzákezdtünk volna a mókához. Gondolták meg fogja helyette tenni egy bokor a kerítés tövében. Na persze, mindenki fát kapott, majd pont mi, akik eddig a legtöbbet tartózkodtunk Vapiban meg egy hervadt bokrot. Akkor inkább keressünk valami szabad pálmát.
Van egy kis medence dekoráció céljából a parkban, és pont mellette volt egy kisebb pálma. Gyorsan le is csaptunk rá, mert ahogy egyik kollégám meg is jegyezte, ez van a legszebb környezetben. És tényleg szép helyen, nem eldugva. Jelképesen meglocsoltuk mindketten a fát, majd nevünket tartalmazó táblát próbáltuk belepasszírozni a fűbe. Az annyira sűrű volt, hogy esélytelen volt miden kísérlet. Majd jött a biztonságiak főnöke (én csak Saddam Hussein-nek hívtam kinézete és egyenruhája után), és két erőteljes bakancsos rúgással megoldotta a feladatot.

A mi fánk!
Táblánk
Este volt még egy közös vacsora a menedzserekkel, de mindenki kissé fáradt volt, így nem húztunk bele az éjszakába. Kaptunk egy ajándékot is! Itt az a szokás, hogy nem bontják ki a becsomagolt meglepetést, csak átveszik. Eléggé nagy és nehéz volt a csomag, ezért megkérdeztük, hogy mégis mit rejt. Egy Buddha-szoborral leptek meg minket. Örültünk neki, mert csak kisebbet szereztünk eddig. Hazafelé Judit megjegyezte, hogy reméli nem aranyszínű. Persze, hogy az volt, de majd otthon megoldjuk, hogy bronz vagy valami hasonló színűre változzon át. Szépen kidolgozott, de kegyetlenül nehéz, mert fémöntvény. Előre is elnézést kérek az illetékes osztálytól Budapesten, de valószínűleg vinni fogok egy túlsúlyszámlát a jövő héten.

2009-12-10

T-4 nap

Ettől a naptól tartottunk a legjobban. Igaz reggel minden simán indult, mert kézhez kaptuk a kért dollárunkat, és a könyvek is már Mumbaiba értek reggelre. De hátra volt még a kellemetlen kötelesség, el kellett menni elintézni a vízumunk kiregisztrációját. Vagyis szólnunk kellett, hogy mi megyünk, és rakjon egy pecsétet a regisztrációs papírunkra, hogy ez tényleg így van. Valójában két pecsétről van szó, az egyik maga a szöveg, amit ki kell töltenie az ügyintézőnek, a másik meg hivatalos bélyegző.

Kedvenc utált ügyintézőnk a szokásos hatalmas iratkupacok mögött dolgozgatott amikor megérkeztünk. Pont egy kanadai és egy amerikai útlevéllel bajlódott, majd azzal az aktával, amiben a mi papírjaink voltak. Kissé nehezen de megtalálta. Számomra továbbra is érthetetlen módon, de fél perc alatt megtalálta a legalább harminc pecsétet tartalmazó kosárban azt a kettőt, amire szüksége volt. Jirí Menzel is simán tanulhatott volna tőle, hogy miként instruálja színészeit a pecsételéses jelenetek előtt. Ennyire akkurátus, megfontolt gyereknyomdázást, komolyan egy élmény végignézni! Összesen nyolc pecsétet kellett nyomnia, mert a rendőrség saját példányaira is kellett raknia, majd jött a kitöltés. Végül ezzel tizenöt perc alatt végzett is.
A dolog nehezebb része történetesen az volt, hogy a rendőrkapitánynak alá kellett írnia a dokumentumokat. Ő persze nagy és elfoglalt ember, akihez sorba kell állni. Nem biztos, hogy kíváncsi ránk, de sosem lehet tudni. A várakozást hirtelen éktelen gyerekzsivaj törte meg. Egy hatalmas, legalább ötven gyerekből álló iskoláscsoport jelent meg, és ömlött be a főrendőr irodájába. De mégis miért? Lehet, hogy az életre tanítják őket a suliban: "Gyerekek, ő itt a helyi hatalmasság, akivel nem árt kedvesnek lenni. Borítékot mindig szívesen fogad, és akkor nektek, öcsinek, apunak és anyunak is könnyebben elintéződnek a dolgai."

Na, a gyerekek vagy tíz percet voltak bent, de miután távoztak, még nem lehetett befáradni őhatalmasságához. Ami leginkább azért volt gond, mert kettőtől ebédszünet jött volna, és nekünk akkor lett volna még egy utunk Valsadba a mai napon. A trükk az volt, hogy a az irodájának bejárata fölé kitett óra 13:50-et mutatott, de az irodában lévő már 14:05. Kissé aggódtunk, hogy a bentire hivatkozva le fog lépni, de végül is sikerült elcsípni. Valamiért eléggé morcos volt, jól kioktatott mindenkit maga körül, a HR-esünk is kapott valamit. Nem nagyon értettem, de valami olyasmiről volt szó, hogy örüljünk annak, hogy egyáltalában szóba áll velünk (magyarul azt csinálja, amiért a fizetését kapja). Arrogáns és tenyérbemászó volt, de mi csak mosolyogtunk rá. Eszembe jutott Kelly hőseiből Telly Savalas, ahogy tiszteleg és szivarral mosolyog, miközben egy Dögölj meg! hagyja el a száját. Valami ilyesmi járt a fejemben, de közben már rákerültek a szignók a papírjainkra. Hamar szabadultunk az ügyintézőtől is, hiszen ő is menni akart ebédelni.

Ezért mentünk a rendőrségre
Most már nagyjából minden elrendeződött ahhoz, hogy elhagyjuk Indiát: pénzt átváltottuk, kilépési papírt megszereztük, könyvek úton. Már tényleg csak a csomagolás van hátra...

2009-12-09

T-5 nap

Kemény kétnapos szájtépés után mára sikerült összehozni a könyveink postázását. Persze nem úgy alakult minden, ahogy elterveztük, de a helyzet megoldódott. Hiába próbáltam azt megértetni a kollégával, hogy a TNT-nek van saját doboza, és kérjen olyat, végül nem hoztak semmit sem, pedig folyamatosan ígérték. Helyette a cégnél fellelt két A4-es nyomtatópapíros dobozokat fogtunk be. Igaz nem voltak a legjobb állapotban, de bíztam az indiaiak csomagolási képességében. Most már az a kérdés, hogy otthon miként fogjuk tudni kibontani a ragasztószalaggal és műanyagpánttal megerősített dobozokat. Összeszámoltuk és lemértük a könyveinket: hetvenöt darabot pakoltunk be, és a harminc kilót nyomtak. Ez rengeteg pénz lett volna, ha túlsúlyként kell kifizetni. De így a hatodából kijött az egész, ami azért már tényleg elfogadható.

Közös könyvcsomagolás
Az utolsó fizetésünk átváltása dollárra (itt inkább ezt könnyebb szerezni, mint eurót) kissé nehézkesen alakult eddig, de legalább már ez is sínen van. Voltunk a bankban, kivettük az összes pénzt, és megszüntettük a számlákat. Őszintén szólva az egyik legjobb élményem Indiában a Citibank helyi fiókja volt. Hiányozni fog a gyors és hatékony szolgáltatásuk. Természetesen megígértem nekik, hogy ha esetleg ismét Vapiban járok, akkor meglátogatom őket. Aki Indiába vetődne kiküldöttként, annak csak javasolni tudom, hogy ennél a banknál nyisson számlát.

Most már jöhet a rendes pakolás. Grrr! Most gondoltam bele, hogy mennyi ruhát kell összehajtogatni...

2009-12-07

T-7 nap

Egy hét múlva ilyenkor már Budapesten leszünk, de addig még rengeteg elintéznivaló dolog akad itt. Például van egy rakás könyv, amit valahogyan haza kell juttatni. Eredetileg fel akartuk adni valami futárszolgálattal, de később úgy gondoltuk bele fogunk férni a súlykeretbe könyvestül. Aztán amikor bepakoltuk az összeset egy táskába, és saccra is huszonöt-harminc kiló lett, akkor úgy gondoltuk, hogy ez az elmélet megdőlt. Mivel harminc eurót kéne minden egyes plusz kilogrammért fizetni a légitársaságnak, ezért inkább megnéztük a futárokat. Szerencsére a TNT-nél volt egy kalkulátorszerű, és az azt mondta, hogy kb. 3-4 kg túlsúlyból meglenne az egész. Akkor inkább válasszuk mégiscsak ezt, csak adjanak szabványdobozt. Itt jelentkezett az első gond! Van, adjuk a könyveket, majd ők belerakják. Kár, hogy nem bízok bennük, ezért inkább én kérném a dobozt. Mire ezt az aktuális kollégám felfogta, azt beletelt pár perces magyarázásba. Jól van, délutánra lesz doboz. Mondanom sem kell, hogy nem lett. Ha holnap sem jelenik meg valaki ezzel a csomagolási egységgel, akkor valamelyik kollégát berakom a kocsiba, és a helyi TNT irodából szerzünk.

A kettes számú probléma az, hogy külföldiként én itt nem tudok rúpiát csak úgy bármilyen valutára átváltani. Igazolnom kell, hogy mit és mennyit váltottam be korábban rúpiára. És mi van, ha itt dolgozom, csókolom?! Akkor töltsek ki egy köteg papírt, ha akarok esetleg külföldre utalni. Köszönjük, ez a verzió sem tetszik. Nincs más hátra, az utolsó két fizunkat inkább dollárban kérjük, és oldjuk meg valahogyan okosan egy pénzváltóval. Kérésünket leírtam a pénzügyes kollégának múlt hét szerdáján. Ma bementem megkérdezni, hogy na mi van a dollárunkkal? Semmi még, mert ő nem tudja nekünk kiutalni dollárban. Ember, ki a fene beszélt itt direkt kifizetésről?! Éppen az, hogy a fizut nem kell utalnod, hanem készpénzben kifizeted, elmész a pénzváltóhoz és visszatérsz két havi fizetésünkkel dollárban. Csak megértette, de azért a végére kiderült, hogy hiába szóltam múlt héten, azért ők elutalták a fizetésünket ma. Bravó! A lényeg, hogy "tájékoztattak" arról, hogy nem csináltak semmi érdemlegest eddig. Remélem legkésőbb szombatig megkapjuk a pénzünket, mert különben kissé morcos leszek.

2009-12-01

Látogatás a vén kuruzslónál

Bármikor eszembe jut a következő helyzet, mindig azon gondolkodom, hogy mennyire erőltetnem kellett magamat, hogy ne nevessek a doktor arcába. Történt ugyanis, hogy pár hete folyamatosan csípősebbnél csípősebb ételeket ettem egész héten át. Meg is lett az eredménye, de most nem gyomorrontás formájában. Valószínűleg a sok fűszer és csili rendesen kiütötte a bőrömet. Tele lettem eléggé nagy piros foltokkal, amik elképesztő módon viszkettek is. A helyzet nem tűrt további halasztást, főnököm segítségével kerestem egy bőrgyógyászt Vapiban.
Meg is látogattam még aznap az esti rendelési idő alatt. Várakozás közben nézegettem az orvosi rendelők elmaradhatatlan ijesztő kellékeit a szembelévő falon: az elérhető kezelések voltak előtte-utána képekkel megtámogatva. A bőrheg eltávolításától a lézeres szőrtelenítésen át egészen az arcvasalásig volt minden a tablón. A fényképek borzasztó minőségűek voltak, mert egytől egyig valami ócska mobillal készültek, aztán meg kinagyították őket. Végre én kerültem sorra, kikérdezett, megvizsgált, írt fel krémeket és gyógyszert, sőt még laborvizsgálatot is végeztetett. A vizeletvizsgálathoz a mintaprodukálást el kell mesélnem. Otthon azért minden laborban kisebb-nagyobb csészékbe vagy poharakba kell a tisztelt páciensnek céloznia. Itt meg mit adtak? Egy akkora kémcsövet, amit a vérvételhez használnak. Sok sikert! Ez még mind hagyján lett volna, ha a wc legalább megütötte volna egy harmincéves MÁV-vagon mellékhelyiségének tisztasági szintjét. Ez utóbbi egy csillogó és rózsaillatú terem ehhez képest. Azt hiszem nem túlzok, hogy ha azt mondom, ez volt a legmocskosabb wc amit eddig láttam Indiában. Ja, és azt nem is említettem, hogy ez mind egy kis magán kórházban volt, aminek része volt a bőrgyógyász rendelője is.
Szerencsére a felírt gyógyszerek és krémek hamar elmulasztották a panaszaimat. Egy hét múlva visszamentem kontrollra. Doktorhoz be, kérdezte javultam-e. Mondtam igen, már alig vannak kiütéseim. Megvizsgált, bólogatott, majd nagyon komolyan az arcomba nézett, és a következőt mondta:

-Látom eléggé ráncos a homloka, és a szeménél is vannak szarkalábak már. Ezek idővel egyre mélyebbek lesznek. Arcáról aggodalom sugárzik, és ez inkább elijeszti az embereket.

Tény, kicsit gondterheltebbek voltak azok a napok, ezért nem vigyorogtam rá. És akkor a bőrgyógyász levonta a következtetést, és a következő terápiát javasolta:

-Botoxszal kéne kezelni!

Micsoda?! Botox? Egy harmincéves férfinak? Azért ennyire nem vagyok még gyűrött, a fene enné meg! Majdnem kinevettem a vén kuruzslót - mert innentől már csak így tudtam gondolni rá. Próbáltam kedvesen lebeszélni, hogy nekem mindig is megvoltak ezek a ráncok (ami igaz, szerintem), meg hogy Európában a botox főleg a gazdagok heppje, és mennyire nem oké egy idegméreggel injekciózni, de csak győzködött. Végül megköszöntem az eddigi közreműködést, és egy újabb recepttel távoztam tőle. Nem, nem a botox ampulla volt felírva rá! Elvileg vissza kellett volna mennem még egy kontrollra, de ezek után már nem tudtam komolyan venni a vén kuruzslót.

2009-11-24

Chor Bazaar

Két hete utoljára voltunk úgy Mumbaiban, hogy programot is szerveztünk. Ismét Julcsiékat látogattuk meg. Tibivel már régóta terveztük, hogy meg kéne nézni a város híres bolhapiacát, a Chor Bazaart. A név (ejtsd: csór bazár) nem véletlenül hangzik magyarul úgy ahogy. Jelentése ugyanis tolvaj piac. Állítólag valamelyik angol uralkodónő Bombayba érkezésekor utazási kellékei eltűntek, majd itt bukkantak fel.

Már az odavezető kocsiút is tartogatott meglepetést. Sofőrünk vigyorogva mondta az egyik kissé szűkebb utcán áthajtva, hogy ez a piroslámpás negyed. Aki már látta Amszterdamot, vagy csak hallott róla, az próbálja meg ezt elképzelni indiai kiadásban. Ugyanúgy megvannak a fülkék, csak nem neon világít, és a hölgy nem üveg ajtó mögül csalogatja a kuncsaftokat, hanem 4-es főút melletti felhozatal álldogál az utcára nyíló koszos függönnyel leválasztott szobácskák előtt. Képeket nem készítettem, mert jobb az óvatosság ilyen környéken.

Judit és Julcsi annyira nem voltak lelkileg felkészülve az indiai utcán való sétálgatásra, de szerintem kellemesen csalódtak. Ezt a környéket ugyanis főleg muszlimok lakják, és pontosan ez a titok nyitja. Valahogy sokkal könnyedebben, természetesebben lehet köztük mozogni, mint a hinduk között. Ami meglepő, hogy nem bámulnak tátott szájjal, és talán ez az egyik legfontosabb számunkra. Azért volt valami furcsa a környékben. Szinte minden üzletnél, legyen az bármilyen, tartottak egy-egy kecskét. Hogy ennek valami babona oka van, vagy csak pusztán keresetkiegészítés, ezt sajnos nem tudtam meg.

Az utca, amin először elindultunk nem volt más, mint egy hatalmas bontó. A boltok előtt emberek guggolva szedték darabjaira a már használhatatlanná vált autót, kisgépet vagy valamilyen elektronikai tárgyat. Kértünk egy kis útbaigazítást, és átmentünk a másik párhuzamos utcába, ami inkább az antik tárgyak lelőhelye. Volt itt helyi és import bútor is, régi bollywood-i plakátok, kopott reklámtáblák, órák, hajóbontásból származó műszerek. Jó lett volna régi képeket venni Mumbairól vagy Indiáról. Tibi az egyik boltban végignézte a kínálatot, de sajnos nem voltak eléggé jó minőségűek a reprintek.
Érdekes volt benézni a keresztutcába, ami az autóbontók felé vitt, mert valahogyan elmosódott a régi berendezési tárgyak és a lökhárítók közti átmenet. Bő egy órát kacskaringóztunk a bazár utcáin, majd Tibi javaslatára elmentünk egy iráni étterembe. Sajnos pont azok az ételek nem voltak, amiket kinéztünk, de azért csak sikerült valami specialitást enni.

Másnap még gyorsan felmentünk a Malabar Hill-en lévő Hanging Gardens nevű parkba. Magyar szemmel nézve nem egy nagy wasistdas a park, de Mumbaiban minden kis zöld felületet értékelni kell. Azért a kilátás egész pazar volt a Chowpatty Beach-re és Marine Drive-ra. A hétvége képeit itt vagy a lenti kedvcsinálóra kattintva lehet megnézni.

2009-11-21

Amerika térképén

Azt hiszem, most már bátran kijelenthetem, hogy Vapi felkerült az amerikaiak térképére. Az ok mindennél egyszerűbb: megnyílt a helyi McDonald’s! Hatalmas táblák virítanak már pár hete a városban, hogy kész a kaja! Lehet menni a várost kettészelő autópályán pár kilométert, és az ugyan még épülő bevásárlóközpont aljában rá is lehet találni. Először örültünk, hogy lesz végre egy kis változatosság a helyi vendéglátás palettáján (röhej, de itt még a junk-food-nak is lehet örülni időnként), de az örömünket hamar szertefoszlatta a plakátok bal alsó sarkában lévő kis, fehér alapon zöld négyzetben zöld pötty. Ez ugyanis azt jelenti, hogy vegetáriánusok is ehetik. Hirtelenjében nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogy mindenféle indiai fűszerezésű szendvics lehet a kínálatban.
Sokáig hanyagoltuk is a személyes terepfelmérést. Mivel a mai napba nem fért bele az itthoni ebéd, ezért gondoltuk megnézzük a vegaburgereket. Pár perc alatt ott voltunk a munkahelyről. Azt hiszem ez a bevásárlóközpont lett a környék legnagyobb épülete. Sajnos még nem készült el teljesen, és decemberig nem is fog. De bárki is jön utánunk, sokkal könnyebb sora lesz. Fog itt nyitni végre normális multiplex mozi, Big Bazaar, ami ilyen Tesco jellegű (nem hiszem, hogy lesz hús) és Pantaloons valamint Lifestyle, amik igazán jó ruházati üzletek. Ezek a boltok eddig legközelebb Suratban és Mumbaiban voltak elérhetőek.

Empress Mall - Vapi
A menüLeparkoltunk, és ahogy közeledtünk a bejárathoz, megláttuk a menüt. Lássanak csodát, volt nem vega kaja is! Csak ekkor lett világos, hogy miért jelölték vegának a McDonald’s-ot. Valószínűleg azért, mert a köztudatban ez egy húsos ételeket készítő gyorskajálda. Direkt nem azt írtam, hogy hamburgereket, mert sokan még azt sem tudják itt, hogy egyes elvetemült népek megeszik a marhahúst.
A kínálaton felbuzdulva Judit rendelt egy mexikói csirkés tekercset, én meg egy Maharaja menüt. Utóbbi a Big Mac helyi megfelelője csirkéből. Ahogy később kiderült, Judit választása bizonyult jobbnak, mert ez a Maharaja szendvics egyrészt a kezdeti magyar Big Mac-re emlékeztetett, mivel folyamatosan darabokra akart hullani, másrészt az íze nem volt az igazi. Az egy dolog, hogy ízetlen szószt nyomnak bele, de a húspogácsába meg tutira valami Európában vagy USA-ban kapható curryport kevernek bele. Így akarták utánozni az indiai ízvilágot. Nem sikerült nekik, ízetlen vagyis inkább nem volt karakteres íze a szendvicsnek.

McMaharaja - a currypor találkozás Amerikával
Ahhoz képest, hogy öt kilométerre van Vapitől, és kb. húszra Valsadtól, a körzet központjától, egész szép számmal voltak így ebédidőben. Ami még feltűnt, hogy kifejezetten sokan vettek halas szendvicset, mert a hal az valahol félúton a vega és nem vega étkezés között.
Most a hűtőnk tele van mindenféle húsos finomságokkal, ezért inkább otthon fogunk főzni a hátralévő időben. De azért jó tudni, hogy van még egy hely, ahol bármikor lehet nem indiai ételt is.






2009-11-18

Volkswagen India

Múlt héten nagyot néztem, amikor az egyik reggeli Times of India címlapján egy teljes oldalas Volkswagen hirdetés foglalta el. Nem szokatlan, hogy egy-egy nagyobb cég kibéreli ezt a felületet, bár ahogyan tovább lapoztam a döbbenetem csak fokozódott. A húsz oldalas újságban a két borítót is beleszámolva tizenegy hirdetés szólt a német autógyártóról. Ami még elképesztőbb, hogy nem volt fél oldalas reklámnál kisebb a lapban! Nem tudom, hogy az összes helyi kiadás így jelent aznap meg vagy sem, de a neten fellelt adatok szerint 3,4 millió példányban kerül az utcára India legolvasottabb újsága. Ha csak azt vesszük, hogy a nagyvárosi (Mumbai, Delhi, Kolkata, Hyderabad, Bangalore és Chennai) verziókban reklámoztattak, akkor is horribilis összegbe kerülhetett a kampány! Fogalmam sincs, hogy mi az ára manapság egy napilapnak otthon, de már 100 Ft felett jár rég. Itt 4 Rs (négy!), azaz kb. 16 Ft egy Times of India. El lehet képzelni, hogy milyen drága lehet az egyoldalas hirdetés egy olyan lapban, ami 3,4 millió ember veszi, és ennek a többszöröse olvassa, mert néha közösen nézik, illetve átadják egymásnak.

Azt hiszem ebből is láthatja mindenki, hogy mekkora piac India egy autógyártónak (is). Persze ez a kampány pillanatokon belül meg fog térülni. Pláne, hogy már elkészült a saját gyáruk is itt (a kép jobb alsó sarkában látható). Kattintsatok a képre a sok hirdetésért!

 
Posted by Picasa

2009-11-13

Esküvői meghívás

Szerintem az összes kollégáját meghívta a munkahelyünkön az IT-s gyerek, aki még tuti harmincon aluli, mert eléggé kölyökképe van. A lényeg, hogy mi is kaptunk Judittal egy szép meghívót, de sajnos egy hangot nem értettünk belőle. Mint kiderült abban a városban lesz, ahonnan a srác származik. Patang, a város innen olyan 560 km, ami még hagyján lenne indiai mértékkel, de sajnos az egyik hétfőn lesz a nagy nap. Nem fogunk tudni elmenni, de mindenesetre nagyon szép gesztus volt tőle, hogy ránk is gondolt. A meghívójukat meg eltesszük emlékbe.

meghívás egy gujarati esküvőre

2009-11-10

Hipermarketes rongyrázás

Ahogy már Judit is írta, megkezdtük a visszaszámlálást a decemberi hazaútig. Már kevesebb, mint öt hét van hátra, de eléggé sűrűnek ígérkezik. Készleteink lefogytak, ezért hétvégén bementünk Mumbaiba egy utolsó bevásárlásra. Eléggé elszoktunk már attól, hogy oda három órát utazzunk, majd kb. két óra bevásárlás, utána ebéd, végül kissé több, mint három óra kocsiút vissza Vapiba.

Ilyen bevásárlásokkor mindig kitomboltuk magunkat. A húskészleteket feltöltöttük, ami azt jelentette, hogy négy-öt adag félkilós csirkemell-filét vettünk, amit lefagyasztottunk. Így egy hónapra megvolt a hétvégi jutalom ebéd: hús! A tombolásunk másik fele viszont már-már olyan luxusszintet ütött meg, mintha egy párizsi ötcsillagos szállodában orosz kaviárt rendeltünk volna némi pezsgővel a szobaszerviztől. Nem szégyellem, kimondom büszkén és egyenesen: import ételeket vettünk. Mi ebben a különös, amikor otthon az összes olcsó szupermarket tele van Európa minden szegletéből áruval? Az, hogy az indiaiak hatalmas védővámokat vetnek ki az importra. Mondjuk nem igazán értem, hogy ha itt csak három felé sajt van (mozzarella, cheddar és pizza sajt), amik még éppen a fogyasztható ipari rémálmok kategóriájába tartoznak, akkor miért is kell büntetni az igazi sajtokat? A legtöbb import kajának nincs meg a helyi verziója, de ha létezik is, nem biztos, hogy pariban vannak egymással. Az indiai termékek árait messze felülmúlják a külföldiek, de inkább jöjjön egy kis rongyrázás, hogy mennyire jól megy nekünk. Lehet hűzni meg cöcögni, kérem szépen! De azért mindenkinek figyelmébe ajánlanám emellett, hogy mennyire működik itt is a globalizáció.

  • Svájci málnalekvár, 350g - 165 Rs (660 Ft) - ez legalább gyümölcsből van, nem műanyagból és aromából, mint a helyi 40 Rs-ért. Egyszer vettem málnadzsemet, remélem nem okozott maradandó károsodást.
  • Svájci méz, 350g - 199 Rs (800 Ft) - az indiai méznek (50 Rs/200 Ft) szerintem rossz íze van
  • Francia borsos sajt, 150g - 395 Rs (1580 Ft)
  • Szeletelt francia ementáli, 200g - 394 Rs (1580 Ft) - ebből kettőt is vettünk
  • Spanyol gyümölcsjoghurt, 4 darabos kispoharas kiszerelésben - 145 Rs (580 Ft) - indiait egyszer vettem (30-40 Rs volt egy kispohár), elképesztően rossz műíze volt.
  • Mézes sült sonka kilója 4800 Ft, a prémium hentes sonkának pedig 4240 Ft. Oké, ezekből csak 30-30 dekát vásároltunk, de hát akkor is. Indiai felvágottat még nem láttam...
  • Dél-afrikai gyümölcslé, 1 liter - 99 Rs (400 Ft) - már kissé elegünk van abból a pár fajtából (narancs, vegyes, alma és ananász), amit Vapiban lehet kapni. Ha pont van a boltban egyáltalában. Itt azért érdekes, hogy az indiai csak olyan 80 forinttal olcsóbb. Ennek örömére vettünk tíz litert, mindegyik ízesítésűből egyet-egyet.
Ilyen és ehhez hasonló árak vannak import ételekre. Azért nem szórtuk el minden megtakarított rúpiánkat, mert a müzli 500 Rs-ért (2000 Ft) azért kicsit már én is sokalltam. Most tényleg lehet mondani, hogy nem vagyunk mi normálisak, de nekünk ezek a ritka bevásárlások voltak itt a luxus, az ünnep és a költekezés ideje. Nem nagyon költöttünk másra.
Most annyira tele van a hűtő, hogy kissé meg is kattant tőle, és átment fagyasztóba az egész. Ennek következtében reggel némileg furcsán bambultam a tejes dobozból a kávémba zuhanó fagyott tejdarabokra. Remélem a többi kincset nem teszi tönkre!

Hazafelé indulva az áruház parkolójában láttam egy eléggé egyedi táblát. AutóRiksa-állomást akart jelezni, de lerövidítve kicsit furcsának hat.

Autóriksa-állomás

2009-10-30

Outsourced

Tegnap volt ismét a tévében az Outsourced című film. Már láttuk korábban, de akkor valamiért nem írtam róla. Nem egy mai produkció, mert 2007-es, de Európában jóformán ismeretlen. Talán a németeknél adták csak mozikban. Szóval itt van ez a film, ami nem szól másról, mint ami a címe: kiszervezés. A fejlett nyugaton a hidegrázást és remegést lehet hozni ezzel minden munkavállalóra. Itt sem történ másként, ugyanis az amerikaiak hazafias kegytárgy-igényét kielégítő cég telefonos központját Seattle-ből Indiába helyezi, és a részlegvezetőnek (Todd) is mennie kell betanítani az új kollégákat.

Hogy milyen a film? Szenzációs! Pláne nekünk, akik már sokszor megélték ezeket a helyzeteket itt. Amint a főszereplő leszáll a gépről Mumbaiban egymást érik a tipikus indiai kalandok: vérszívó taxisok, riksakaland, tömött vonatra futva felugrás, gola (jégkása) evés az utcai árusnál, majd iszonyatos hasmenés, persze papír az sehol, mert itt nem használnak. Emberünket egy fél perc alatt beméri a házinéni jól irányzott kérdésekkel: mennyi idős, nős-e, mennyit keres? Ahogy ez már csak lenni szokott.
Az indiai angolt legjobban a Mr. Todd nevének kiejtés mutatja: Mr. Taad (tád). Van itt egy rövid videó is, amiben összevágták a különböző verziókat.

Ahogy Todd próbálja betanítani a kollégákat, folyamatosan előkerülnek a nyugati és az indiai életfelfogás, munkavégzés és kultúra közötti különbségek. Hogyan magyarázod el egy indiainak, hogy miért jó eladni egy hamburger sűtő-nyomóformát? Egy ideig harcol mindezek ellen a főhős, majd megadja magát, és onnantól kezdve minden jobban megy. Egészen addig, amíg ki nem szervezik az indiai telefonközpontot... Kínába. De a szereplők nincsenek elkeseredve, mert betanultak egy nagy cégnél, és így könnyen találnak majd munkát. Ez egyébként egy az egyben így van a valóságban is.

Kedvenc részem az a visszatérő momentum volt, hogy az újonnan felépült telefonközpont főnöki irodájának nincs meg az az üvegtáblája, ami elválasztja a vezetőt a kollégáktól. Persze már az első pillanattól kezdve ígérik, hogy pár nap és itt lesz. Na, ki találja ki, hogy mikorra lesz meg? Azon a reggelen hozzák a mesterek, amikor már pont bezárták a központot. Nincs is ez másként a mindennapokban.

Hogy mit szóltak a filmhez az indiaiak? Sokan fintorogtak, hogy ők nem ilyenek, és egyébként is a telefonközpontjaik nem ilyenek, mint a filmekben. Jól kiszedték a lényeget ezek a jó humorérzékkel megáldott emberek!

Tényleg ajánlanám mindenkinek a filmet, de sajnos otthon nem lehet DVD-n kapni. Azért egy kis ízelítőnek itt van a film bemutatója. További képek és részletek a hivatalos honlapon: www.outsourcedthemovie.com

2009-10-13

Mondtam, hogy ne száguldozz!

Szerintem nem volt olyan ember, aki nem legyintett volna lesajnálóan a Sea Link-et üzemeltető cég vezetőjének megnyilatkozására a hétvégi bemutató előtt. David Coulthard természetesen nem 100 km/h-val kocsikázott végig a hídon, hanem szépen átlépte az előírt nevetséges sebességhatárt. A helyi hírek 260-265 km/h-ról szóltak, ami még mindig nem a maximum, ha egy F1-es autó teljesítményét nézzük.
Még a vasárnapi száguldozás előtt Coulthard közölte, hogy nem tervez többé Indiában vezetni, ezért inkább tövig nyomja majd a pedált. Az esemény után nagyon diplomatikusan a következőt nyilatkozta: "Nagyon megvoltam lepődve, hogy milyen sima volt a híd, jó mérnöki munka" - Egyébként a Sea Link illesztései kirázzák az ember lelkét, ha egy kicsit gyorsabban hajt át rajtuk.

Természetesen megszólalt a helyi közútkezelő is a példátlan incidens után. Mivel az egész világban híre ment a nevetséges sebességkorlátozásnak és annak átlépésének, ezért nem csoda, hogy a megalázott tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a bérleti díjon (2,1 millió rúpia, ami kb. 8,4 millió forint) felüli kauciót nem adják vissza, mert megsértették a szabályokat. A kauciót persze nem ezért fizette a csapat, hanem az esetleges a hídban esett károk megtérítésére. 1,4 millió rúpiáról (5,6 millió forint) van szó, ami elsőre soknak hangozhat, de egy F1-es csapatnak vagy magának a Red Bull cégnek ez kis tétel. Az egészben az a legviccesebb, hogy a közútkezelőnek igazából nincs joga sebességtúllépésért bírságolni, csak a rendőröknek. Ők meg inkább hallgatnak az ügyben, mert vasárnap nem más, mint maga a helyi rendőrfőnök rajtoltatta el a versenyautót.

Mi ebből a tanulság? Nem szabad indiai fontos embert (egyszerű hivatalnoktól felfelé) nyilvánosan porig alázni, mert sokba kerülhet.

2009-10-10

Száguldoznánk, száguldoznánk? Ne száguldozz!

Most hétvégén lesz Mumbaiban a Red Bull F1-es csapatnak a promóciós hétvégéje. A rendezvény otthonról már ismerős lehet, ugyanilyet tartottak tavasszal Szegeden, ahol Vettel száguldozott a belvárosban. Nos, itt egy kicsit nehezen lehetne megoldani a belvárosi repesztést, hacsak nem emelik meg a kocsit úgy 10-20 centivel legalább, ha nem többel. Talán még a Marina Drive lenne olyan, ahol el tudnám képzelni az eseményt, mert az még nagyjából jó minőségű, és pár kilométer hosszú egybefüggő ív. Viszont a Red Bull a város legfrissebb csodáját, a Sea Link-et választotta. Ez egy 5,6 kilométer hosszú híd, ami két városrészt, Bandra-t és Worli-t köti össze a tenger felett. Régebben olyan egy órába is telhetett, mire eljutott az ember autóval egyikből a másikba, most már pár perc a hídon keresztül. Ezért, és a megjelenése miatt is olyan nagy attrakció a Sea Link.

Bandra-Worli Sea Link
A ma reggeli újságban a következő hírre lettem figyelmes - amin annyira leakadtam, hogy egyből blogírásba kezdtem: A versenyautó pilótájának be kell tartani a 100 km/h-ás sebesség korlátozást. Na de mégis miért?! Innentől kezdett még izgalmasabb lenni a hír. A Sea Linken eredetileg 80 km/h-ban maximalizálták volna a sebességet. Miután több dolgot is figyelembe vettek, miszerint szél a tenger felől, monszun miatt csúszós utak és az új aszfalt felülete, lecsökkentették 50 km/h-ra.

Ne száguldozz!A híd Maharasthra állam kezelésében áll, ezért a helyi közútkezelő is nyilatkozott: a híd úgy van tervezve, hogy nem engedhetjük meg a 100 km/h-nál nagyobb sebességet rajta senkinek. Indoklás: mert az íven (a híd két vége hosszú ívben csatlakozik a parthoz) a centrifugális erő (sicc!) hatására a kocsi összetörhetne, és esetleg a tengerbe zuhanna. De ezzel még nincs vége a történetnek!
A hatóságok közölték a Red Bull-al és így David Coulthard-dal, hogy ha átlépi a 100 km/h-t, akkor azért büntetés jár. Éppen ezért sebességmérést terveznek a hétvégi eseményen. Itt dobtam el magam teljesen!

Amikor átadták a hidat, megírták a lapok, hogy pl. filmforgatásra több százezer rúpiáért lehet kibérelni a hidat. Gondolom ebben az esetben is hasonló lesz a tarifa. Kérdésem: Couldhard-nak egy irányba szóló vagy napijegyet kell vennie a Sea Linkre, mert gondolom a bérleti díj ezt nem tartalmazza.
Ha bemérik a Red Bull-t, hogy átlépte az előírt sebességhatárt, akkor motorosrendőr iramodik utána? Milyen rendszámot írnak a büntetésre? Bevonják a F1-es vezetői engedélyét Coulthardnak - vagyis Mr. David-nek? (tételezzük fel, hogy még érvényes) Szondáztatás lesz?

Az a baj, hogy megint magatokból indultok ki! Hogy ti nem tudtok vezetni, és főleg kanyart bevenni, az a baj! Hogy soha nem láttál még F1-es versenyt, az a baj! Hogy azt hiszitek, mindenkinél mindig mindent jobban tudtok, az a baj!

2009-10-07

Chennai és Mahabalipuram

A korábban beharangozott másik hétvége története:

Szeptember utolsó hétvégéje is hosszú lett, mert hétfőn volt Dussehra, amikor még a kocsikat is feldíszítik, ezért ez a pár nap is ideális volt egy kisebb kiruccanásra. A terv az volt, hogy Tiborékkal elutazunk péntek este Chennaiba, és a hétvégét ott töltjük, majd hétfőn visszarepülünk Mumbaiba. Sajnos a tervünket keresztülhúzta az, hogy Juditnak családi okok miatt csütörtök éjjel haza kellett utaznia pár napra. Végül csak hárman indultunk útnak délre, az egykor Madras néven ismert városba.

Szombaton kisebb csatározások után végre sikerült egy autót bérelnünk a hotelban. Sofőrünk eléggé érdekesen vezette a dízel Ford Ikont. Az egy dolog, hogy akkor is dudált, amikor senki nem volt a közelben, Shore Temple - Mahabalipuramde az, hogy felgyorsít 70-80 km/h-ra, majd üresbe teszi a váltót és szabadon gurulunk addig, amíg olyan 30-40 km/h-ra nem lassulunk, az eléggé meglepő volt.
Ahogy a fogyasztást néztem, tényleg tudott spórolni így. Így utaztunk Chennaitól olyan 60 km-re délre lévő Mahabalipuramba. A hely valójában egy poros kis falu a tengerparton, de van pár faragott templom, ami a világörökség részét képezi. A tengerparton álló VII. századból való Shiva és Vishnu templom után mentünk a többi látványosságot megnézni.

Ahogy az egyiknél bolyongtunk, egy idősebb helyi fickó csapódott hozzánk. Meglepő, de kifejezetten udvarias volt, ami a legtöbb pénztárcára utazó helyitől nem várható el. Kiderült, hogy kőfaragómester,Csodás faragésok és ha van kedvünk, akkor megnézhetjük a faragványait. Többször hangsúlyozta, hogy neki nincs boltja, csak műhelye. Miután bejártuk vele a környéket, elmentünk vele a házához. Már az is egy élmény, hogy egy egyszerű ember otthonát meglátogathattuk, de a faragások tényleg lenyűgözőek voltak. Egy kisebb szoba padlóján sorakoztak, és volt belőlük vagy száz-kétszáz darab. Már rengeteg kisebb-nagyobb kifaragott indiai istenséget láttam az utazásaink során, de ennek az embernek a munkája sokkal részletesebb és szebb volt azoknál. Persze sem Tibiék, sem én nem tudtunk ellenállni, és vásároltunk három darabot.

Five Rathas - sziklákból faragott templomok
A nap végére, mire már kb. három liter vizet kiizzadtunk, mert kb. 36 fok volt úgy, hogy be volt borulva, megnéztük a világörökségként számontartott Five Rathas-t. Öt mitológiai győzelmet szimbolizáló templom és alak található itt. Az egésznek az érdekességét az adja, hogy ezeket egyenként egy-egy sziklából faragták ki a mesterek. Miután rendesen kigyalogoltuk magunkat ebben a melegben, visszaindultunk a hotelünkbe. Sofőrünk ismét bemutatta egyedi vezetéstudományát, aminek nem igazán örültünk, mert mindenki már zuhanyra és vacsorára vágyott.

Magára Chennaira egy napot szántunk ugyan, de tudtuk, hogy annak ellenére, hogy India negyedik legnagyobb városa, látnivaló alig akad. Bár a múltja nagyon érdekes, ugyanis a XVII. századi kezdetektől egészen India függetlenné válásáig a britek egyik legfontosabb territóriuma volt, a jelenéről semmi különöst nem lehet elmondani. A nagy déli városok, Hyderabad és Bangalore mellett, ahol az IT-szektor koncentrálódik, Chennai pár kövér, Aranyozott vezér bűnözőképű tamil politikuson kívül nem sokat tud hozzáadni a mai Indiához. A városban igazából két említésre méltó múzeum van, amiből igazából csak az egykori St. George erődben lévőt érdemes megnézni. Ennek gyűjteménye mutatja be a britek egykori jelenlétét a környéken. A város tengerpartja inkább a helyiek körében népszerű, mi menekülőre fogtuk a nagy meleg miatt. Amit talán még érdemes megemlíteni, hogy a parton van két politikusnak az emlékműve, akik sokat tettek Tamil Naduért és Indiáért. Ez mind rendben is volna, de azért a mellszobrot aranyból készíteni kissé túlzásnak tartom.

Sajnos ennyiben kimerült maga a város, de Mahabalipuram és a St. George erőd múzeuma miatt megérte ellátogatni ide. Ahogy írtam, Chennai nem annyira modern. Éppen ezért úgy éreztük, hogy valami ilyen képet mutathattak az indiai városok tizenöt éve, a nagy fejlődés kezdete előtt.

Visszafelé a repülőnk pilótája brazil volt. Mivel a belföldi járatok száma ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években, kénytelenek voltak felvenni tapasztalt külföldieket. Továbbá itt öt évvel magasabb a nyugdíjkorhatár a polgári repülők pilótáinak, mint pl. az USA-ban. Ezen a hétfőn időben kiértem Mumbaiban a vasútállomásra, nem kellett sprintelnem.

Sok-sok fényképet töltöttem fel a galériába.

2009-10-04

Mennyi? Harminc!

Az elmúlt két hétvége igen mozgalmasra sikerült, amin azért is volt lehetséges, mert nem Vapiban töltöttük. Itt az első története.

Két héttel ezelőtt szombaton sikeresen betöltöttem a harmincadik évemet. Azt már előre megbeszéltük Judittal, hogy nem fogjuk Vapiban tölteni ezt a hétvégét, ha már haza nem tudunk menni. Még a monszun kezdetekor jártunk Tibinél és Julcsinál Mumbaiban, és akkor megállapodtunk, ha Indiában leszünk a jeles napon, akkor meglátogatjuk őket, és csapunk egy nagy bulit. A hétvége háromnapos volt (hétfőn kezdődött a kilenc éjszakán át tartó Navratri), így nem kellett visszasietni Vapiba.

Pénteken este felszálltunk Mumbaiba tartó Shatabdi expresszre, ami nagy meglepetésünkre teljesen új vagonokból állt. Így már nemcsak jellegében, hanem kinézetében is olyan volt, mint az otthoni intercity vonat. Első osztályon utaztunk, mondván adjuk meg a módját. A Mumbai Central pályaudvaron ismét sikerült átverekedni magunkat a kullancsként viselkedő taxisofőrökön, és bár kissé nehezen, de megtaláltuk Tibit, aki már várt minket. Este csak könnyed sörözgetés volt két ok miatt is. Az első, hogy tartalékolni kell az erőt szombat estére, a másik, ami sokkal nyomósabb érv volt, hogy a Tibiék feletti lakás felújítás alatt van. Pontosabban akkor inkább falbontás alatt volt. Reggel ugyan kissé késtek a melósok, de rendesen nekiálltak a bontásnak. Egy gyors reggeli után a szomszédban lévő Breach Candy Club-ba vettük az irányt.
Ez a klub még a gyarmati időkből van, főleg külföldiek alkotják a tagságot. Az egész rendszer is az angoloktól átvett: általában csak tagok ajánlásával lehet bekerülni, külsős csak taggal mehet be, és a tagdíj sokszor eléggé boros. Ennek a klubnak két nagy előnye van: egy hatalmas medence, ami a levegőből nézve India formájú, illetve a jó konyha. Így napernyők árnyékában könnyen el lehet tölteni a napot. Tibi mesélte, hogy a gyarmati időkben a következő tábla volt a bejáratnál: "Kutyák és indiaiak belépése tilos!" - no comment.

Azok a bizonyos gyertyákEste, mielőtt elindultunk volna bulizni, kaptam szülinapi tortát. A legjobb az egészben az volt, hogy egyikőnk sem tudta, hogy a tortán lévő harminc gyertya egytől egyig elfújhatatlan! Hiába veselkedtem neki többször egyedül, majd később segítséggel, esélytelen volt elfújni őket. Végük kézzel, majd fogóval kellett kikapkodni a gyertyákat, nehogy a torta teljesen tönkremenjen. Olyan füst lett a lakásban, hogy egymást is alig láttuk. Tibitől és Julcsitól kaptam egy pólót, amin a tipikus, indiai teherautókon látható felirat volt kifigurázva.

A buli céljaként kijelölt helyen pont populáris slágerek szóltak, amikor megérkeztünk. De sajnos a DJ pont ekkor fejezte be, összepakolt és átadta a terepet egy borzasztóan rossz kollégájának, akinek tíz perc kellett, hogy megölje a bulit. Mi is inkább továbbmentünk a szomszédban lévő Blue Frog névre hallgató helyre. Itt elektronikus zene szólt, ami nem az én stílusom, de hangulat jó volt, és legalább végre láttam Indiában szórakozóhelyet. Fél három körül zárt a hely, ami egyáltalán nem meglepő itt. Sőt, kifejezetten késői időpontnak számít. Hazafelé is négyen bepréselődtünk egy taxiba, én elől, bár a fejem már a plafont súrolta, a többiek hátul töltötték ki az öreg kocsit.

Vasárnap reggel is jöttek dolgozni a felettünk lévő lakásba a melósok, hogy egyem a szorgalmas lelküket! Szerencsére nemcsak minket zavart, mert tíz perc után már csend volt. Valószínűleg egy másik szomszéd elzavarta őket haza. A nap nagy részében csak pihengettünk, a klubba is átmentünk, de azért este egy jó indiai vacsorát ettünk az egyik Copper Chimney étteremben. Ez egy modern berendezésű, de tradicionális indiai konyhával megáldott étteremlánc. A kiszolgálás gyors volt, ami kifejezetten szimpatikussá tette.

A hétfőt könyvek vásárlásával töltöttük a közeli Crossword könyváruházban. Sajnos az indiaiak nem olvasnak sokat, ezért sem lehet lépten-nyomon könyvesboltot találni (Vapiban egy sincsen, pedig több tízezren lakják). A helyben nyomott könyv nagyon olcsó, ezért több szótárt és regényt is vettünk. Kissé nehéz volt hazacipelni, de megérte. A késő délután induló vonatunkhoz eléggé kényelmesen indultunk el. Nagy hiba volt, mert, ahogy írtam, hétfőn ünnep volt, és az utcák tömve voltak autókkal és emberekkel. Mumbai Central állomás előtt 17:39-kor álltunk meg, és a vonat indulásának időpontja 17:40 volt. Még szerencse, hogy ismertük a járást, és az előcsarnokon átrohanva pont a megfelelő vágányhoz értünk. Sikerült elérni még álló helyzetben, ugyanis az állomás órája pár perccel kevesebbet mutatott. Persze megfogadtuk, hogy többé nem indulunk el komótosan vonathoz vagy repülőhöz.

Azt hiszem ezzel a hétvégével Mumbaiban és a trükkös gyertyákkal a tortámon nagyon jól sikerült megünnepelni a születésnapomat. A hétévégn készült fotókat feltöltöttem a galériába.

2009-09-23

Sárga ég

Nem tudom, hogy az álmoskönyvek mit tartanak a sárga égről, de szerintem nem jelent túl sok jót. Olyan volt minden, mintha egy sárga üvegű napszemüvegen át néztem volna a világot. Igen érdekes, bár inkább kissé ijesztő, amikor a naplemente előtt világossárga színben úszik minden. Nagyon valószínű, hogy a levegőben lévő irgalmatlan mennyiségű por és a nagyon párás idő miatt voltak ilyen fények. Előbbi igencsak zavaró, főleg éjjel. Ugyanis a a gyenge utcai világítás (konkrétan neoncsövek és energia takarékos izzók) miatt alig lehet eleve látni valamit. Ezt tovább tetézi a szemből jövő kocsik országúti fényszórói. Nem elég, hogy vakítanak, de a nagy por még jobban szórja a fényt.
Így mindent egybevetve, nem tartom túlságosan jónak ezt az időjárási jelenséget, pláne itt Vapiban.

2009-09-22

Mondvacsinált szabályszegés

Azt hittem, hogy a nagyon jól sikerült hétvégénkről írhatok, de történt valami más ma, amin kicsit kiakadtunk. Már tegnap este is keresett az indiai főnököm telefonon, hogy megcsináltuk-e anno a vízumunk regisztrációját. Megnyugtattam, hogy minden rendben van, időben elintéztük. Ma reggel hasonló kérdésekkel fogadott a főnök kvázi helyettese is. Mivel ő sem volt tegnap, ezért mára ígérte valami rendőrségi küldönc, hogy visszajön.
Jött is, és hozott egy ékes gujarati nyelven (a betűk is másként néznek ki, mint a hindiben) íródott valamit. Mint kiderült egy felszólítást, miszerint mi nem regisztráltuk a biznisz-vízumunkat, és ezért el kell hagynunk Indiát szeptember 30-ig. Csak lestem, hogy mégis miről beszélnek. Ugyanis nekünk nem ún. biznisz, hanem munkavállalói vízumunk van. Nagyon nem egy és ugyanaz a kettő. Továbbá regisztrálva van a vízum a rendőrségen, enélkül el sem tudtuk volna hagyni az országot Húsvétkor és nyáron. Sajnos nem volt más lehetőségünk, menni kellett Valsadba a körzeti rendőrségre. A cég HR-es vezetője augusztus végén elment a cégtől, ezért ő, mint vízum ügyekben rutinnal rendelkező ember nem tudott segíteni. A többiek ugyan beszélnek gujaratiul, de angolul alig. Végül az indiai partnercég embere jött el velünk, mert ő legalább jobban beszéli az angolt.

A valsadi rendőrség épülete nem lett sokkal szebb év eleje óta, de legalább a fontos ember emeletéig felújították a padlót és a lépcsőt. Felette, a harmadikon továbbra is rohadt minden. Belefutottunk a már ismert ügyintézőnkbe, aki amint megtudta, hogy mi járatban vagyunk, egyből nem volt olyan segítőkész, mint korábban. Elkezdődött a kioktatás, hogy mégis miről szól a felszólítás, amit küldtek. Hiába magyaráztuk, hogy mégis miről beszél, mert nekünk munkavállalói vízumunk van, és amit ebben írnak az ránk nem vonatkozik. Konkrétan arról van szó, hogy a 180 napnál hosszabb érvényességű vízumokat regisztrálni kell. Ez rá is van írva a vízumra. De a helyi okostojás jobban tudja, mert szerinte akkor nem kell, ha ennyi időn beül elhagyjuk legalább egyszer Indiát. Ez nagyon-nagyon nem igaz, mert anno még Viktor is erre hivatkozott a reptéri kivándorlási hivatalnoknál, aki ezt cáfolta. És ha azok cáfolják, akkor nem túl könnyű elhagyni az országot, mert lazán megteheti, hogy nem enged tovább. A rövid szóváltások közben úgy nézegette a papírjainkat, mint aki még sohasem látott ilyet. Komolyan röhejes volt, ahogy nem tudott a saját keze munkájába belekötni.
Miután rájött, hogy ezzel nem igazán tud megfogni, akkor valahogy a beszélgetésből kiderült, hogy mi voltunk otthon idén. Erre lecsapott az aktakukac! Mi ezt nem jelentettük be a rendőrségen. Miről beszélsz?! Tavaly te magad mondtad nekünk, hogy csak akkor kell jelentkeznünk, amikor a vízum lejárta előtt akarunk kilépni az országból. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem létezik ilyen szabály, mert akkor folyamatosan túl lenne terhelve az összes ilyen ügyekkel foglalkozó iroda. Csak azt próbáljátok meg elképzelni, hogy Mumbaiban, ahol olyan 16 millióan laknak, és India gazdasági központja, mennyi külföldi dolgozik. Szóval volt már valamije, amibe bele tudott kötni. Innentől kezdve vissza kellett vonulnunk, mert ha erősködnénk, akkor semmi jó nem sülne ki belőle.
Természetesen érezte, hogy felülkerekedett, és el kezdett fenyegetőzni, hogy őneki jelentenie kell az "illegális" hazautat, amiről ők tudomást szereztek korábban (igen, tíz perce tőlünk), és ennek komoly következménye lesz. Azért megadta a minket elkísérő kollégának a telefonszámát, és kérte, hogy keresse még fel, de most dolgoznia kell. Akinek nem lenne világos, ez volt a felszólítás megvesztegetésre. A gyomrom kifordult az egész látogatástól. Nem baj, hamarosan megkapja a maga pár száz rúpiáját (egy-két ezer forintot), és utána az összes repülőjegyünket a december 14-ei útólsóval bezárólag. Aztán körmölheti valami füzetbe, hogy mikor hol vagyunk.

Az egész dologtól függetlenül, esténként fél kilenctől éjfélig megy a zenés ünneplés a lakópark udvarán, ugyanis most kezdődött a Navratri, ami kilenc napon keresztül garantálja ezt. Ha tetszik, ha nem, hallgatni kell a koncert hangerővel dübörgő nyekergést. Tényleg csak erre vágyunk esténként, pláne ilyen kalandok után. Talán tényleg jobb lenne engedni a hatóságoknak, és toloncoljanak ki innen. Az legalább megváltás lenne.


Judit az egész rendőrségi történetet oldalt, egy fotelben ülve szemlélte végig. Az ő kiegészítése: hogyan lehetne komolyan venni egy olyan rendőrégi alkalmazottat, aki a cipőjéből kibújva, mezítláb ücsörög, és mesefigurás kukája van az asztal alatt.

2009-09-12

Back and forth

Ahogy nézem, már majdnem két hónapja nem firkáltam ide semmit sem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy időközben voltunk otthon a szokásos éves szabadságon. Miután erről itt egy sor sem volt, ezért eléggé találó unokanővérem megjegyzése, miszerint illegálisan voltunk otthon. Maga a pihenés nagyon jól sikerült, kicsit vicces, hogy hazamegyünk a világ azon végéről, ahová mások nyaralni járnak, és nemhogy otthon maradnánk, hanem elmegyünk Koppenhágába. Mindig érdekes látni a kontrasztot India és Magyarország között, amikor megérkezünk. Ezt még most fokozta, hogy a hazatérés után egy héttel már Koppenhága elővárosában voltunk vendégek, és pár nap alatt felfedeztük a világ egyik legmagasabb életszínvonalával rendelkező városát. Elképesztő különbségek vannak, és itt nemcsak India vs. Dánia viszonylatra gondolok, hanem kishazánkra is.

Véget ért az augusztus, és mi annak rendje és módja szerint visszajöttünk Vapiba. Ilyenkor mindig izgulok. Egyrészt az út miatt, mert a bőröndben vannak hazai finomságok, és ezeket nem kéne látniuk az indiai vámosoknak. Másrészről a különböző biztonsági ellenőrzések mindig valahogy mások. Most például egy kémiai elemzésre alkalmas fém eszközt (ún. HPLC kolonnát - a szakértőknek, illetve a kevésbé szakértőknek: ez csinálja azokat a szép csúcsos elemzéseket a nyomozóknak a sorozatokban) hoztam a laptoptáskában. Ferihegyen természetesen megnézték, hogy mégis mi ez. Simán lehetne csőbombának is nézni, de ők inkább attól féltek, hogy valakit fejbe verek vele. Megnyugtattam őket, hogy ez nekem eléggé drága mulatság lenne. Frankfurtban valamiért még egyszer volt ellenőrzés, de akkor a kutyát sem érdekelte ez a tárgy. Ellenben a fotósfelszerelés igen, és követnem kellett valami biztonságit, aki elkísért egy vizsgáló helyiségben. Ott végigtörölték az összes optikát, és gyorsan ki is elemezte valami fénymásoló mérető gép. Persze nem találtak semmit. Az egész procedúrát nagyon kedvesen és udvariasan végezték el, mondanom se kell.
Mumbaiban simán áthoztuk a bőröndöket a vámon, mert manapság csak az indiaiakat állítják meg. A sofőr már várt minket, és pár óra alatt elzötyögtünk a helyenként a monszun áldásos tevékenysége miatt elmosott autópályán Vapiba. Természetesen tele voltunk kétségekkel, hogy miként élte túl a lakás azt az öt hetet, ameddig távol voltunk.

Egész jól: ugyanis nem áztunk be, kevés dolog lett penészes, de azokat ki lehet mosni, és a por sem állt nagyon vastagon a bútorokon. Igaz, egy hétbe telt mire rendbe szedtük a dolgainak, de mostanra minden normalizálódott.

Természetesen itt semmi sem változott, maximum az utak helyzete lett sokkal rosszabb, de ez a monszun miatt megszokott dolog. Főleg a vasút felett átívelő felüljáró alakult át egy féltengelytörési tesztpályává, és pontosan emiatt sokkal többen választják az a kis aluljárót, ami alig szélesebb a kocsinknál. Van egy-egy közlekedési lámpa a két oldalon, de ugye Indiában vagyunk, és ez semmit sem ér.
Csak a példa kedvéért: egyik nap jöttünk haza ebédelni. A lámpa pont pirosra váltott, én inkább szépen megálltam, mondván majd a következőn átjutunk. Mindig úgy állok, hogy legyen olyan riksa vagy autó, aki bemegy előttem, és ezzel „kitakarítja” az alagutat. Persze a helyi zsenik a „még simán átjutok” felkiáltással behajtottak a piros jelzés ellenére. Mondanom sem kell, nem sikerült nekik átérni, mert a túloldalon meg a zöld jelzés miatt indultak meg. A mi oldalunkon annyira ráállt az aluljáróra a többi okos – mert még ők is át akartak menni, hogy onnan se ki, se be nem lehetett jutni, tehát az egész átjáró két perc leforgása alatt bedugult. Az otthoni ebédet töröltük a programból, és mivel még pont sikerült kitolatni a tömegből (ezért jó úgy beállni, ahogy írtam), nagy kerülővel, de elmentünk az egyik helyi pizzázóba. Ehhez hasonló eset naponta előfordul, és nem képesek tanulni belőle. Bár szerintem a tanulságot sem képesek levonni. Így marad számunkra a vakszerencse, hogy mikor mennyi idő alatt tudunk haza vagy éppenséggel a munkahelyre bejutni.

A másik elszomorító dolog, az internetünk. A lakásban mobil netet használunk, amit a helyi Vodafone szolgáltat. Korábban egész jó volt, ha nem is villámgyors, de emailre, hírek olvasására vagy némi darabos webkamerázásra elégséges volt. Na, most már arra sem. A töredékét produkálja az egykori sebességnek, és mire bejön egy hír, addigra már el is avult annak a tartalma. A tv-ben meg folyamatosan megy a vezetéknélküli szélessávú internet reklámok. Rászántam az egyik estémet, és kivártam mire bejönnek a hirdető cégek oldalai. Láss csodát, Vapiban is szolgáltat az egyik! A lefedettségi térkép alapján még benne lennénk a zónában. Rémlett, hogy a főnökömnek van ilyen internete is. Másnap megkérdeztem, és tényleg. Gyorsan kölcsönkértem, és este leteszteltük. Működött, és pár pillanat alatt bejöttek azok az oldalak, amikre eddig perceket kellett várni. A legviccesebb az indiai hírportálok voltak, mert azok egy szemvillanás alatt töltődtek be. Csak lestünk igazság szerint. Másnap, amikor visszaadtuk a modemet, gyorsan kérvényeztem a főnöknél a jelenlegi mobil internet lecserélését. Szerencsére belement, és remélhetőleg a jövő hét elején megkapjuk a saját modemünket.

Most így hirtelen ennyi, de hamarosan megyünk Mumabiba Tiborhoz és Julcsihoz, és biztos, hogy lesz miről mesélni utána.

2009-07-16

Erősödő monszun

A mai újság Tegnap óta rendesen rákezdett a monszun. Nemcsak esik, hanem ehhez még erősen fúj is a szél. Ennek köszönhetően ez történt a ma reggeli újságommal kézbesítés közben. Így a reggeli hírolvasás elmaradt.
Arról már nem is beszélve, hogy a 7 km-es utat a munkahelyig 40 perc alatt tettük meg. Ugyanis olyan vízátfolyások voltak a szokásos útvonalunkon, hogy jobbnak láttam visszafordulni, és másik irányba menni.
Posted by Picasa

2009-07-14

Káprázat

Teszek-veszek ma este a lakásban, amikor Judit szól a hálószoba felől: "Gyere, ezt látnod kell!" - mégis mi lehet olyan érdekes, talán ismét egy gekkó van valamelyik szobában? "Nézd! Ott nem egy férfi mosogat?" - mutat kifelé a szemközti ház egy távolabbi konyhaablakára. De! Egy férfi ember mosogat... hihetetlen! Viszont ahogy jobban megnéztük, valami nem stimmelt. Ez egy alacsony ember volt, de az biztos, hogy nem gyerek. Annyira már mi is kiismerjük itt magunkat, hogy meg tudjuk mondani, hogy valaki tehetősebb lehet vagy sem. És ez a mosogató emberke egész biztosan nem a lakás tulajdonosa a termetéből ítélve. Inkább valamiféle besegítő, aki kis pénzért jár mosogatni a családhoz. Igen, több helyen van erre külön segéd. Végül ebben maradtunk Judittal, és megállapítottuk, hogy ez eléggé hihetetlen lett volna, ha valamelyik családfőt látjuk a konyhában szorgoskodni.

Így zárszóként szeretném megjegyezni, hogy rám ujjal mutogatott a család idősebb lánya a szemben lévő lakásból, és az anyjának is újságolta, amikor én mosogattam nálunk. A férfi dolgozik a konyhában! Szerintem totál készen lennének, ha kiderülne, hogy főzni is szoktam időnként. Hihetetlen, hogy hová züllött le a mi nyugati kultúránk, ugye?

2009-07-06

Furcsa illat

Egy pillanatra megörültem, de egyből el is gondolkodtam a helyzeten miután pont kiléptem az irodaépület kapuján: mennyire normális dolog az, hogy egy indiai vegyipari városban igazi gyantás-karácsonyos-ezüstfenyő illatot hozzon a szél monszun idején?

Szerintem nem igazán. Hacsak nem made in India a Karácsonykor otthon kapható ezüstfenyő. Ezektől minden kitelik, most például a monszunt exportálták Európába. Utóbbiért én kérek elnézést, mert ahogy hallottam nem okozott túl nagy sikert.

2009-06-29

A hétvége képe Mumbaiból

Praktikus esernyőtartó zsúfolt városokba

2009-06-24

Reggeli rénszarvas-tesztek

A mai reggel kétszer is próbára kellett tennem a reflexeimet és képességeimet. Van ugye ez a rénszarvas-teszt, amikor nagyobb sebességnél hirtelen kormánymozdulattal ki kell kerülni valamit. Adott esetben egy rénszarvast. Mivel Vapiban csak a blogomhoz hasonló című Miért éppen Alaszka? sorozatban lehet látni ilyen állatot, ezért nem túl találó. Sokkal jobban illene a szegénydöglöttkutya-teszt vagy a miazott-teszt.

Az első próbatétel az volt, amikor az előttem haladó teherautó lassítani kezdett, majd hirtelen egy elgázolt kutya teteme került elő a kerekei közül. Még szerencse, hogy nem alóla. Túl sok időm nem volt, hogy kikerüljem: balról riksákkal volt tele az út, jobbról meg negyvencentis betonszegély, ami elválasztja a két oldalt. Inkább legyen horpadt a kocsi, de nem hajtok át a tetemen. Meglepetésemre egész jól reagált az autó a kikerülő manőverre. Karcolás nélkül megúsztuk, igaz ugyan csak kb. 10 cm maradt a beton és a kocsink között.

Most, hogy már bemelegítettem, jött a következő akadály a gyárhoz közeli egyik utcában. Faágnak álcázott valami az úton, amit fújt a szél, és lassan az út közepére került. Mivel egész végig faágnak hittem, ezért annyira nem zavart. Majd szépen áthajtok felette. Szerintem olyan tíz-húsz méterre lehettünk, amikor hirtelen kiderült, hogy ezt a valamit nem a szél fújja, hanem szabad akaratából mozog. Kellett egy pillanat mire leesett, hogy mit látok. Egy termetes, kb. kétméteres zöldes-barna kígyót! Ismét jött a tízperccel korábbi manőver, immár némi gyakorlattal. A kígyót balról kerültem, de erőteljes fékezést is alkalmaztam, mert hát nem lát az ember minden nap szabadon kószáló kígyót - még szerencsére. A hüllő azért megijedt, és jobbra vissza is vonult a füves részbe igen sebesen.

Szerencsére mára ennyi volt a vezetésélmény Vapiban. Egyes autóscégek sok-sok pénzért oktatják a tanulni vágyókat ilyen helyzetekre különböző pályákon. Itt ez ingyen van, és az élmény megfizethetetlen.

2009-06-23

A nap videóklippje

Igaz nem a legfrissebb, mert 1985-ből származik (állítólag), de nem lehetett kihagyni, hogy kitegyem ide. Bollywood és helyi társai (konkrétan ez Hyderabadból származik) már akkor is komolyan másolták a nyugati témákat. Természetesen bármi nemű egyezés Michael Jackson híres Thriller klippjével csak a kiszámíthatatlan indiai véletlen műve.

Magáért a linkért Ádámot illeti a köszönet. Csak azt tudnám, hogy miként talált rá?

2009-06-21

Monszun képek (LIVE)

Itt van pár kép, amit sebtében készítettem az első eső alatt. Most jól felfrissül minden, fél óra alatt két fokot hűlt a lakásban a levegő.
 

 

 

 
Posted by Picasa

Monszun (LIVE)

Végre megérkezett! Jó kis eső kerekedett tíz perc alatt, és most mindenki igyekszik a tetőteraszra és az udvarra, hogy jól elázzon. Ez nekik olyan, mint nekünk minden évben az első hó.

2009-06-19

Pihentető dallamok

Nincs is annál jobb, mint amikor késő este beesik az ember munka után, és végre dobhártyát szaggató indiai popritmusokat hallgathat ellazulásként. Igazán figyelmes volt az, aki gondolva a pihenni vágyókra még feljebb tekerte a hangerőt, hogy a muzsika még kellemesebben masszírozza apró darabokra a fejünket. De aki a zenéket válogatta, ő volt csak az igazi relaxációs guru! Nem győztem dicsérni az ízlését. Amikor végre felcsendültek a tüc-tüc alapú és mélybasszussal kísért indiai dallamok, az volt csak a felüdülés! Kifejezetten sajnáltam, amikor este tízkor, bő két óra után vége lett a zenei aláfestésnek, amit egy itt lakó gyerek születésnapja alkalmából szolgáltattak. Borzasztóan egyhangúan unalmas volt a csend. Csak a légkondi egysége zúgott kint az erkélyen.

2009-06-15

Monszun? Sehol...

Eléggé rég nem írtam ide semmit. Tulajdonképpen nem is nagyon volt mit, mert nem akarok folyamatosan arról értekezni, hogy hol van már a monszun?! Ugyanis még mindig nincs itt, és igazából sehol sincs. Volt egy nagyobb ciklon lassan egy hónapja Bengáli-öbölben, és annak sikerült elvennie a monszun erejét. Ennek az lett az eredménye, hogy megállt az egész front. Tavaly ilyenkor már rég esett, de mostanság csak pár felhő úszik át napközben az égen. Azok sem vészesek, inkább ilyen kellemes tavaszi képet idéznek fel bennem. A hőmérséklet és a páratartalom már kevésbé. Ez viszont egyre jobban elviselhetetlenebb, hogy hétvégenként már légkondi nélkül sem lehet meglenni napközben itthon. Persze nem megy folyamatosan, de ez is meglátszott a villanyszámlán: közel 70%-kal megugrott az elmúlt két hónapban!

Tényleg hihetetlen, de várjuk az esőt. Ezzel nemcsak mi vagyunk így, hanem például Tibor és a felesége Julcsa, akik nemrég látogattak meg minket az egyik hétvégén. Ők Mumbaiban laknak, és Tibor jár hasonló kiküldetéses cipőben, így kerültek ide három évre. Anno még az iwiw-en keresztül talált meg amikor készült a kiköltözésre.
Végre sikerült leszervezni egy közös hétvégét velük. Szombaton napközben erős légkondis támogatás mellett dumálgattunk, majd átugrottunk Damanba. Erődlátogatás és könnyű vacsora után már itthon teszteltük a helyi sörgyártás minőségét. Másnap, kihasználva a monszun késlekedését, ismét Damanban jártunk és fürödtünk az egyik hotel medencéjében. Azért így, társaságban elmenni ezekre a helyekre sokkal jobb.
Vasárnap estére azt vettük észre Judittal, hogy elképesztő módon kifáradtunk (ez még az otthoni főnököm tiszteletére az indiai főnököm által adott vacsora előtt volt). Meg kellett állapítani, hogy elszoktunk az ilyen aktív hétvégéktől. Hamarosan mi látogatjuk meg őket, és akkor Mumbaiban szervezünk valami kulturális programot, mert abból itt eléggé hiányt szenvedünk.

2009-05-26

Magyar boltok Vapiban

Ez a történet még tavaly szeptemberre nyúlik vissza, amikor Judit egy óriásplakáton felfedezett valami érdekeset. Azóta a plakátok eltűntek, de szerencsére egy kisebb verzió még akadt belőle a városban. Ránézésre semmi különös sincs a képen látható miniplazán.

Ha csak annyi nem, hogy mindez itt Vapiban épül, közvetlenül teherautókat javító műhelyek és a helyi ipartestület krikettpályájának szomszédságában. Nem lesz túl nagy, ahogy elnéztem az építkezést, de komoly előrelépés az általam csak garázsboltoknak nevezett árusítási formához képest.

De érdemes kicsit közelebbről is szemügyre venni, hogy mégis milyen boltokat fogunk megtalálni ebben az apró plazában. Lesz egy Parker tollakat árusító bolt, ami nagyon jó ötlet mivel előszeretettel hordja minden fontos ember a tollát az ingzsebében. A márka Indiában nem ismeretlen, jó ötlet Vapiban is márkaboltot nyitni. A Cocoons cég napszemüvegekkel akar tarolni itt helyben. Szintén kiváló ötlet, mert az év háromnegyed részében igen erősen tűz a nap.
Lesznek azonban a hátsó szekcióban, a tervezett bejárattól kissé távolabb is üzletek. Na ide sikerült a magyaroknak betörniük! Igazából már csak az az egy gond van, hogy annyira rejtélyesre sikerült a cégek molinója, hogy csak találgatni lehet az árupalettát illetően. Mert ugye a Megújító bőrápolás még eléggé egyértelmű, de a célegyenesben cégnév már kissé talányos. Én nem tudom ki hogy van ezzel, de azért én kissé bizarrnak érzem a harmadik magyar cég szlogenválasztását: Álmában lepi meg... De mégis mi? Vagy ki? Aligha gondolt bele a tulaj, hogy milyen negatív reakciókat válthat ki egy rosszul kiválasztott szlogen.

A lényeg az, hogy az ipari vonal után a kiskereskedelem területére is betörtek a magyar vállalkozások. Szerintem a siker már a neveknek köszönhetően is garantált egy olyan piacon, ahol minden második céget Om/Krishna/Shiva Enterprise-nak hívnak.

2009-05-24

Monszun 2009 - Kezdődik!

A lapok is megírták, és az Indiai Meterológiai Szolgálat is kihirdette, hogy a szombati nappal hivatalosan is kezdetét vette a monszun Dél-Indiában. Május 26-ra jelezték, de +/-4 nappal, így végülis bejött nekik. Egy héttel később június 1-én szokott jönni. Az igazság az, hogy már várjuk, hogy ideérjen. Nem az időnként ellehetetlenülő élet miatt, hanem már a meleg eléggé nehezen viselhető. A lakásban állandósult a 32+ fokos hőmérséklet éjjel-nappal, a légkondik rengeteget mennek. Takarítani is például csak úgy tudtunk hétvégén (késő este), hogy szobáról szobára haladtunk, és mindegyikbe be kellett kapcsolni a légkondit. Előre félek a jövő havi villanyszámlától...

A sokéves átlag szerint olyan tíz napba telik, hogy ideérjen délről az eső (mi valahol a június 10-i vonal mentén vagyunk a lenti térképen). Egyrészről felkészültünk rá, mert a lakás belső szépítését befejeztük két hete azzal, hogy komolyabb neonvilágítást szereltem fel a halovány izzók helyett. Sajnos csilláros megoldás itt nem menő, az álmennyezetbe beépítetett szeretik, de arra nekünk nincs lehetőségünk. Szóval a borús napokon legalább lesz elég fény. Másrészről fel kell tölteni a készleteket, így jövő hétvégén gyorsan beugrunk vásárolni egy utolsót Bombayba. Monszun alatt eléggé kiszámíthatatlan a közlekedés, és az utak is egyik napról a másikra nagyon kátyúsak lehetnek, így jobb nem kockáztatni később. A szerencse az, hogy Damanban találtunk már húsforrást, és ha Judit pont nem is süt finom házi kenyeret, akkor is van itt pár pékség, ahol kicsit jobb minőségű toast kenyeret lehet venni.

Így indul idén a monszun
Posted by Picasa

2009-05-17

Macskazene

Javában dúl a 2009. évi esküvői szezon. Minden arra alkalmas napon, ami jelenleg szinte mindegyikről elmondható, számos lagzi van Vapiban és Damanban. Miután mi a város szélén, majdnem már Damanban lakunk, ezért bőven kijut nekünk a jóból. A környéken több ún. party plot van, ahol lehet ilyen nagyszabású rendezvényeket tartani.

Két dolog van, amit valahogy nem sikerül megérteni a helyi lagzikban. A petárdázás, tűzijáték hozzátartozik az ünnepléshez, ez rendben van. De mi értelme van fényes nappal fellőni a rakétákat?! Mert a hétvégén többször is lehetett hallani heves durrogásokat délkörül és kora délután több helyről.

A másik felfoghatatlan a zene. A gond az, hogy sok esetben nem mindenféle ismert vagy kevésbé ismert slágerek hangjai hallatszanak el idáig, hanem valami alkalmi szintetizátort pötyögtető muzsikus produkciója. Gondolom olcsóbban kijön egy ilyen, mint egy komolyabb banda. A dallam nem más, mint három hang gyors egymásutáni lejátszása, majd bizonyos időközönként egy negyediké is. A szám végét meg úgy zárják le, mintha rátenyerelnének a billentyűkre. Nem kell Zeneakadémiát végezni ahhoz, hogy ki lehessen erről jelenteni, hogy teljességgel disszonáns hangokból áll az egész. Komoly fájdalmat okozott tegnap este, amikor egészen éjjel fél kettőig nem hagyták abba. Nem értem, hogy miként lehet ezt közelről elviselni ennyi ideig. Szerintem valaki fizetett neki, hogy fejezze már be.

2009-05-12

Nem vidám vasárnap

Eddig már kb. 23 000 km-t levezettem az indiai utakon, és igazán nagyobb balestem egy tanuló időszaki koccanáson és pár karcoláson kívül nem nagyon volt. Aki látta már, hogy milyen itt a közlekedés az értheti csak meg igazán, hogy ez igenis nagy teljesítmény. Hiába én vagyok az óvatos, hiába tartok be olyan KRESZ szabályt, ami otthon a rutin vizsgához is kell, de itt sosem hallottak róla (pl. indexelés), akkor sem tudom azt kiküszöbölni, hogy itt a legtöbb vezető balesetforrás pozitív.
Vasárnap kora délután el kellett ugrani a boltba pár dolgot venni. Csak én mentem, Judit itthon maradt. A lakóparkból úgy lehet Vapi felé menni, hogy kb. 100 méter után vissza kell fordulni, ugyanis csak ott szakad meg a két oldalt elválasztó betonsáv. Mivel a Daman felé haladók sokszor nem számítanak arra, hogy aki kifordul a lakóparkból az egyből vissza is akar kanyarodni, ezért mindig időben elkezdek finoman fékezni. Ezzel azokra akarok hatni, akik legalább a féklámpát figyelik. Sőt, hamar elkezdek jobbra indexelni, hátha van olyan sofőr, akinek ez némi plusz információt jelent. Néha akad, de vasárnap pont pechem volt.

A mögöttem jövő motoros vette a jeleket, és szépen kikerült, amikor én már az átjárónál állva arra vártam, hogy a szemből jövők elfogyjanak. Valami oknál fogva bele néztem a visszapillantóba, és látom, hogy jön egy másik motor rajta három fickóval. Egyre közelebb és közelebb, és már kerülnének ki, amikor csattannak. Konkrétan a Honda lökhárítója bal oldalán. Aztán szépen, mandinerből le balra, és dőlnek el.
Motort leállítottam, kiszállok, látom, hogy tápászkodnak fel. Kérdem, hogy jól vannak-e? Jól. Mutatom neki, és közben angolul magyarázom, hogy nem látták, hogy villog ez a vacak, és ég a féklámpám? Semmi érdemleges reakció, csak sűrűn kérnek elnézést. Tudtam, hogy semmit sem lehet ilyenkor tenni: nincs betétlap, nincs ezeknek annyi pénzük, hogy egy javítást kifizessenek (rengeteg karcolt, megnyomott, sérült autó van), rendőrt nem tudok és nem is fogok hívni. Pláne, amikor megláttam, hogy őket is súlyos kér érte. Az egyik fickónál volt egy kis fekete szatyor. Abból meg szépen csurgott valami kifelé. Hamar kiderült, hogy mi: whisky! Így már minden világosabb, hogy miért kérnek annyira elnézést, meg hogy mégis miként lehet egy két sávos úton totálba beleszaladni egy kocsiba amikor senki nem volt a másik sávban mellettük. Gondolom már ittak, és hát a negyven fokos meleg sem a reakcióidő javulását segítette.

Egy motoros nyoma
Kész, ezekkel én itt többre nem fogok jutni! Szépen mindenki menjen a dolgára, majd a biztosító kifizeti. Kissé másként működnek, mint odahaza, és éppen ezért nem lesz gond. Kifizetnek azok mindent, csak kell egy jó ügyintéző. Az meg csak akad.
Ahogy megfordulok, hogy szálljak be, két koldus állja el az utamat. Ezek meg honnan kerültek elő?! De tényleg, sehol nem láttam őket két perccel ezelőtt. Tartják a markukat, hiába próbálom lerázni őket. Már magyarul mondom nekik, hogy most törték össze a kocsit, ami nekem nem a legjobb, és pont ekkor akarnak pénzt kérni tőlem? Ez azért eléggé tolakodó, így inkább beültem és elhajtottam bevásárolni.
Hétfőn bent elmeséltem az egészet a főnökömnek. Elintézték, kocsi ment a szervizbe, ott majd lepapíroznak mindent a biztosítóval. Ideiglenesen egy tartalék céges autót kaptunk kölcsön. Ford Ikon, amiről otthon soha az életemben nem hallottam. Kicsit fapados, meg olyan érzésem van benne, mint ha egy matchboxot vezetnék, de azért megteszi. Van benne légkondi, ami talán a legfontosabb, és még pár nagyobb kő a csomagtartóban. Lehet, hogy túl könnyűnek ítélte valaki a kocsit ezért rakta bele.

Ford Ikon
Gyorsan utánanéztem, hogy mégis mi ez a Ford Ikon. Nem más, mint a Fiesta Indiában gyártott sedan változata, de még a régebbi sorozatból. Jelenleg az újabb verziója már Fiesta néven fut, de külsőre nem sok köze van az otthon ismert rokonához.

2009-05-09

Tanuljunk angolul!

Egyrészt a gyarmati örökség, másrészt az időben jött felismerés miatt is sokan beszélnek angolul Indiában, ez azt hiszem eléggé ismert. Mondjuk főként a fiatalabb nemzedék, mert előtte nemzeti büszkeségből, illetve semmi által sem kényszerítve az angol nyelvet kevesen tanulták országszerte. Most, hogy a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága az övék, és sorra jönnek ide a nyugati cégek, sokan ráébredtek arra, hogy a nyelvi tudásukat nem árt pallérozni.
Ezeket az embereket célozta meg hirdetésével egy nyelvstúdió Vapiban. Szórólapjukra egyik reggel az újságba behúzva találtam rá. Nekem megvan a kialakult véleményem a helyi angol minőségéről, de ez inkább legyen majd egy külön bejegyzés később. Szóval van ez az indiai angol, és hogy is mondjam... nem az az oxfordi. Ez még nem is lenne gond, de azért annyit csak el lehetne várni egy nyelvoktatást kínáló cégtől, hogy a hirdetésében legalább angolul helyesen írjon (a gujarati helyesírást nem tudtam leellenőrizni). Mert milyen lehet a tanítás egy olyan helyen, ami úgy reklámozza magát, hogy Beszéljen folyékonyan angolul 1 hónapok alatt? Én ezért egy árva rúpiát sem fizetnék ki!

1 months

2009-05-05

Fellélegeztünk!

Vagyis főként én. Múlt hét csütörtökkel véget ért a közel egy hónapos szigorított határellenőrzés Damannál. Pénteken első dolgom volt munka után, hogy megnézzem mégis mi a helyzet arra. Gujarati rendőrök sehol, a damaniak meg csak a teherautóktól szednek be valami papírt, ahogy azt szokták. Ami egyből feltűnt, hogy az összes alkoholt árusító hely előtt (boltok és éttermek) rengeteg gujarati rendszámú kocsi és motor parkolt. Na persze, még hogy ezek nem isznak! A szokásos helyen vettem nyolc sört, mert hát nagy meleg van itt ugyebár, valamint Juditnak egy üveg bort. Így pár napig nem kell menni. A határon és utána rá se néztek az autóra. A több hetes rendőri jelenlétre már csak az egyik sáv közepéig behúzott kordon, és egy üres tábori sátor emlékeztetett.

A sokat emlegetett választásokról képeket hozott le a hétvégi Times of India. Elöljáróban annyit, hogy itt azzal jelzik az illető szavazott-e, hogy kap valami igen ragaszkodó festéket a mutató ujjára a körme környékére. Legalábbis a "gyere szavazni te is!" jellegű tv-spotban azt mutogatta mindenki.
Mivel Mumbaiban most voksoltak a hírességek, ezért kihagyhatatlanok voltak a helyi celebekről a képek. Nem tudtam nem kinevetni ezeket az embereket. Az még rendben lenne, hogy itt esetleg nem bír obszcén tartalommal a középső ujj mutogatása, de azért ezek a hírességek jártak már a világban sokfelé, és nem hinném, hogy ne lennének tudatában a világ nyugati felén ezen megnyilvánulás jelentésével. Bár az is lehet, hogy a helyi politikáról akarták kifejezni a véleményüket. Nem lennék meglepődve.

Flip the bird, Bollywood!




Annak aki látta a Gettó milliomost: a képen látható körszakállas úr aláírását szerzi meg a kis Jamal nyakig... szóval amikor a budiból sikerül kiszöknie.
Posted by Picasa

2009-04-26

Mélyül a válság

Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy az április 16-i választási dátum nem Gujaratra vonatkozott, hanem a szomszédos államra. Itt, ha az interneten olvasott információk helyesek, és én sem néztem el semmit, akkor csütörtökön lesz a szavazás.

Rendőrségi oldalról egyre jobban tele a gatya, mert korábban leírt szimpla ellenőrzés már a másik irányba is fokozódott. A hét elején átugrottunk vacsorára Damanba. Így végre egy sört is ihattam. A határnál szabályosan átnézték az autót: minden ajtót kinyitottak, ülések alá is benéztek és a csomagtartót is ellenőrizték. Elkérték a jogosítványomat, és felírták az adataimat róla. Igaz szegény rendőrnek kicsit meggyűlt a baja az EU-s kártyával, de hamar megoldotta a feladatot.

Pénteken és szombaton Vapi szabályosan tele volt rendőrökkel! Kereszteződéseknél, úton és útfélen pár fős csoportban álldogáltak. Ami feltűnő volt, hogy még a sokcsillagos főnökök is kivonultak az utcákra. Biztosan választási gyűlés lehetett itt mindkét nap, és arra jött valami nagykutya. Tegnap láttam is egy eléggé alacsonyan szálló helikoptert a város felett, valószínűleg azzal jött, és a közeli krikettpályán szállhatott le, mert a rendőri jelenlét is kb. attól a környéktől volt.

Az a sör, amit említettem a lentebbi írásban már nincs meg, mert naiv módon megittam a hazaút előtt. Akkor azt hittem, hogy miután visszajövünk hamar túl leszünk a választásokon. Igazából az a szomorú, hogy olyan balga a szabályozás itt, hogy területi alapon tiltja az alkoholt, és nem vallási vagy nemzeti. Tehát nem nagyon érdemes feszegetnem ezt a sör áthozatali kérdést még pár napig. Legyen már csütörtök, vagyis inkább péntek, és minden legyen olyan, mint korábban!

2009-04-18

Igazolt távollét

Komolyan szégyen, hogy csak két hét után látogatok ismét erre, de mentségemre legyen, hogy otthon jártunk Húsvétkor. Volt sonka meg némi kikapcsolódás, szóval jó volt. Az út nagy felfedezése, hogy a repülőn látszólag egyformának tűnő sortávolságok nem is annyira egyezőek. Rá kellett jönni, hogy két centiméter extra hely is nagyon sokat tud jelenteni.
Próbálom igazoltnak elfogadtatni a távollétünket, de a tegnapi újságot olvasva - ami manapság már nincs ingyen, mert jött a behajtó - közel sem vagyok biztos abban, hogy elégséges egy ilyen hazalátogatás a büntetés elkerülésére. Ugyanis a napokban történt, hogy a jelenlegi legnagyobb indiai krikettesek közül ketten nem jelentek meg egy díjátadón. Erre mi történt? Feljelentették őket, mondván megsértették a rajongóikat. Pedig szerintem biztos elégséges indok a távolmaradásra, hogy ma kezdődik a második évad az IPL-ben (helyi krikettes bajnokok ligája, amit most Dél-Afrikában rendeznek, de ez egy másik bejegyzés lesz), és biztosan arra készültek.
Azt hiszem én is jobban teszem, ha rendszeresen irkálok ide, mert már kaptam finom megrovást a ritkuló bejegyzésekért.

2009-04-03

Az igazi válság

Nemcsak a nagyon meleg kínoz minket, mint ahogy az Judit is megírta a naplójában, hanem van itt még valami. Remélhetőleg csak átmenetileg sújt minket, vagyis főként engem a válság legsötétebb oldala. A sörhiány!

Pár napja akartam hozni pár dobozzal, ha már esténként is 31 fok körül van a lakásban. Mindig úgy vezetek Daman felé, hogy a két állam közti ellenőrzőpont előtt átnézek az út másik oldalára, hogy van-e rendőri ellenőrzés. Nagyon ritkán szokott lenni, de most volt. Nem is akármilyen! A Vapi felé menő oldalon lévő két sáv szélén legalább hat rendőr, köztük fegyveres is. Itt jegyezném meg, hogy az átlag indiai rendőrnél nincs fegyver, csak egy bot. Minden kocsit megállítottak, ezért kisebb dugó alakult ki. Gondoltam, hogy nem most kéne kipróbálni a nyílt színi megvesztegetést, ezért inkább lemondtam a bevásárlásról, és még a határ előtt visszafordultam. Persze engem is megállítottak, benéztek a kocsiba, majd tovább engedtek.
Azóta még próbálkoztam egyszer, de akkor is ott áll két fiatal rendőr. Igaz nem ellenőriztek mindenkit, de nem volt kedvem belefutni valami ifjú titánba.

Valószínűleg a közelgő választások miatt van ez a nagy felhajtás. Az rendben van, hogy a választás napján nem lehet alkoholt árusítani, de előtte miért nem lehet csempészni? Nem értem én ezt a helyi logikát.
Ha jól tudom, akkor április 16-án lesz a nagy nap, és utána csak alább hagy az ellenőrzési kedv. Persze addig még meg fogom nézni, hátha ezek is elmennek valamikor pihenni vagy ebédelni. Ha meg nem, akkor tovább őrzöm a vésztartalékomat a hűtőben, az utolsó doboz Kingfisher Strong sört.

2009-03-29

A Föld Órája indiai módra

Tegnap olvastunk a WWF kezdeményezéséről, miszerint este egy adott időben kapcsolják le a villanyokat a fogyasztók. Ehhez több város is csatlakozott, és a díszvilágítás is elsötétedett egy órára. Én személy szerint nem értek egyet az ilyen kezdeményezésekkel, mert csak rövid ideig irányítják a figyelmet egy komoly problémára, és nem folyamatos környezettudatos viselkedésre ösztönöz.

Naponta olvasok helyi újságokat, de itt nem találkoztam ezzel a felhívással. Judit fejtette meg, hogy mégis miért nem: India élen jár, és hetente többször is gyakorolja a kollektív fogyasztáscsökkentést. Igaz nem a fogyasztók önszántából, hanem az alulméretezett elektromos hálózatnak köszönhetően. Mi is rendszeresen részesültünk belőle még a régi lakásban. Volt, hogy inkább elmenekültünk otthonról, mert második órája nem jött vissza az áram, és ömlött rólunk a víz. Jelenleg jobb a helyzet, mert van tartalék generátor, ami ilyenkor automatikusan beindul pár perc alatt.
De visszatérve az indiai elektromos hálózatra, van olyan állam, mint például Kerala, ahol programozottan van áramszünet egy-egy órára körzetenként. Ez azt jelenti, hogy a hét meghatározott napján este központilag lekapcsolnak egy nagyobb egységet a hálózatról. Persze nem lesz vaksötétség, mert némi közvilágítás marad, és a lakások nagy részében is van tartalék akkumulátor, ami legalább a világítás fenntartására jó.
Mivel itt mindenki tudatában van, hogy mennyire nem tudja ellátni a sok erőmű megfelelően a fogyasztókat, ezért nagyon elterjedtek az energiatakarékos izzók és fénycsövek. Előbbiek 20 W alattiak, utóbbiak általában 40 W-osak. Igaz a takarékos izzók drágábbak, de hamar visszajön az áruk, ha a számlát nézzük. Pláne, hogy itt nemcsak az ipari fogyasztóknak számláznak drágábban. A lakossági áram ára is fogyasztástól függően, sávosan van meghatározva. És ami még meglepő, hogy könnyebb takarékos izzót venni, mint normált, mert utóbbit ritkább.