Átköltöztünk!

Tudom, tudom, hogy régen nem jártam már erre, és nem osztottam meg a indiai hétköznapok örömét a kedves blogolvasókkal, de azért van mentségem. Tényleg! Két hete az összes szabad időnket elvette a nagy pakolás, amit egy nagy átköltözés követett az új lakásba, és ez természetesen nagy gonddal járt. Hiába ez egy nagy ország, és ahhoz ez már alapból jár ugye. Én nem is nagyon szeretnék erről sokat mesélni, mert Judit leírta az ő blogjában, olvassátok el itt!

Az én személyes kedvencem a kocsink defektes jobbhátsó kereke volt, amihez minden újabb átcipekedés előtt imádkoztunk, hogy még ezt az egy kört bírja ki, és utána már tényleg elviszem gumishoz. Vasárnap kora délután nem volt ez olyan egyszerű feladat. Szerencsére tudtam, hogy merre találok ilyen iparost. Indiában ez az egyik jellegzetesség, hogy a hasonló boltok tömörülnek, és egymás mellett találhatóak. Van Vapiban pár ilyen szerviz, hiszen a belsős teherautó-abroncsok előszeretettel robbannak szét miután tükörsimára kopnak. Szóval az egyik ilyenhez behajtottam, majd az angolul csak egy szót értő segéderőnek elmutogattam a gondomat. Szerencsére a szó, amit tudott, az nem volt más, mint a punctured, vagyis lyukas. Ez pont elég volt a javításhoz. Gyorsan és ügyesen bánt a javítókészlettel, és tíz perc múlva már mindkét (mint kiderült kettő volt) lyuk be volt foltozva. Mint ahogy a nagy magyar KRESZ-tankönyvben megvagyon írva, úgy szerelte vissza a jobbhátsót. Gyorsan megszabadítottak kétszáz rúpiától (~800 Ft), ami mint kiderült olyan kétszeres "külföldinek lesz" módosítószorzót tartalmazott. Egy defektet ötvenes környékén raknak rendbe, de azért így sem panaszkodhattam a munkadíj miatt.

A lakásba azóta nagyjából elrendeződtünk. Bár a konyhában még bőven dobozokból élünk, mert a beépített konyhapulton kívül nincs más pakolóhely. Egy asztalossal elvileg lebeszéltük a szekrények legyártását, mert itt minden ilyet egyedileg készítenek el. Mivel volt más megrendelése is, ezért nem csoda, hogy még mindig nem fogott hozzá a munkához. A csoda ennek az ellenkezője lett volna, de az, számunkra érthetetlen módon elmaradt. Ismét.

Dasara

Csütörtökön volt a Navaratri ünnep tizedik, egyben utolsó napja. Tíz napon keresztül minden este éjfélig vagy tovább szólt a zene a különböző rendezvények helyszíneiről. Titokban azért örültünk, hogy végre befejeződik, mert azért eléggé fárasztó volt esténként ezt a zenebonát hallgatni.
Természetesen a kilenc napon át tartó ünneplést ismét sikerült valami meglepővel lezárniuk. Péntek délelőtt a munkahelyen elkérték a kocsink kulcsát. Nem meglepő, mert időnként elviszik szervizbe, csempésznek vele néhány karton sört vagy csak simán lemossák. Bár ez utóbbit pont csütörtökön tették meg, így kicsit furcsa volt.
Ebédidőben vettük csak észre, hogy feldíszítették az autót: kapott egy szép virágfüzért. Amit mi csak közönségesen büdöskének hívunk, az itt igen nagy tiszteletnek örvendő virág. Istenségnek szoktak ezzel kedveskedni. Főnökömnél rákérdeztem, hogy mégis miért kaptak ma a céges autók ilyen díszítést. A válasz igen egyszerű volt: az ünnep utolsó napján (Dasara) több dolgot is dicsőítenek, köztük a járműveket is.


Nagyon szép kis színfolt volt, bár amikor este vezettem, akkor sajnos egy bizonyos sebesség felett a menetszél felfelé fordította a kocsink díszítését, és a csüngő rész a szélvédő közepére került. Továbbá nem lehetett letörölni miatta az ablakot, ezért péntek reggel fájó szívvel, de el kellett távolítanom az ablaktörlőkre kötött füzért. Természetesen nem dobtuk ki, hanem a saját Ganésa képünkre tette fel Judit. Azt hiszem szükségünk lesz a közbenjárására, hogy tényleg át tudjunk költözni a hétvégén.

Költözködési helyzetjelentés

Egész szépen haladunk az átköltözés előkészítésével. Múlt szombaton meghozták az egy héttel korábban megrendelt bútorainkat. Igaz, mindezt este fél tizenegyre sikerült nekik, és még össze is szerelték. Ennek mondjuk igen örültem, mert nem egy IKEA-rajz részletességével volt elmagyarázva az összeállítás folyamata. A négy szerelő kifejezetten szép és gyors munkát végzett. Fél kettőre össze is rakták a négy bútordarabot.

Következő lépés a légkondik áttelepítése lesz. Ehhez szükséges volt, hogy a kültéri egységeket meg lehessen közelíteni. A gondot az a másfél méteres gaztenger okozta, ami volt szíves elé nőni a monszun alatt. Machete nem volt éppen kéznél, ezért kénytelen voltam az egyik konyhai késsel nekiesni a minidzsungelnek. Kb. egy óra alatt egész szép kis irtást csináltam. Közben egész érdekes dolgokat leletem a gazok tövében. Konkrétan teli szemeteszsákok és használt gyerekpelenkák, amik ki tudja milyen módon kerülhettek oda. Csak nem a hátsó szomszéd dobálja át? Ááá, dehogy, ezek nem olyanok!

Tegnap leszereltek két légkondit, amit ma átvitettünk. Mivel eléggé sok csomagolóanyag maradt a szombat éjjeli szerelés után, ezért lebeszéltük korábban, hogy ha már ott van egy riksa, akkor vigyék is el ezeket. Kicsit nehezen, de felcipelték az egységeket a negyedikre, majd jött, hogy le kéne vinni a kartonpapírokat és hungarocelldarabokat. Hamar rájöttek, hogy eléggé sokszor kéne fordulniuk, és még a lift sem működik. A probléma megoldása igen frappáns volt: felhoztak egy hosszú kötelet, és a csomagolóanyagok felét összekötötték ezzel, és szépen leengedték a nyitott lépcsőházból. Ezt megismételték a maradékkal, és tíz perc alatt végeztek a munkával. Ügyes, nagyon ügyes!

Elkészült!

Ma hatalmasat sikerült előrelépni a lakással kapcsolatban. Pár nagyobb balhézás után mára kitakarították a lakást, kijavították a maradék hibákat és felszerelték a csaptelepeket is. Elégedetten nyugtáztuk a fejleményeket, mert szombaton érkeznek a bútorok. Mivel a kivitelezőknek már nincs több dolguk, ezért a kulcsokat meg akartuk tartani. Viszont az a kisember aki felügyeli az épületet nem nagyon hajlott erre. Eléggé riadt képet vágott, de ez most nem hatott meg. Nem akartuk, hogy bármiért is oda bemenjenek. Végre kvázi tisztaság van, és a munkák is elkészültek. Nem kéne összerondítani mindent, mint ahogy szokták. Szóval emberünk elrángatott az építésvezetőhöz, hogy vele beszéljem meg. Ismertem már a fickót, az angolt kvázi érti, de nem nagyon beszéli. Igen határozottan mondtam neki, hogy mivel a munkájuk véget ért, ezért a kulcsok nálunk maradnak. Nem nagyon ellenkezett, bár szerintem neki olyan mindegy volt. Ha nincs kulcs, akkor nekik sem kell ott dolgozniuk, nem igaz?

Úgy tűnik, hogy mégse hiába raktunk édességet ajándék gyanánt a házi Ganésa-kép elé. Talán hamarabb is megtehettük volna. Na majd legközelebb!