Ne vegyé' fegyvert!

Tudom, hogy azt ígértem, csak szeptemberben írok, de Magyarországon is megakad a szemem az indiai híreken.

Elítélték ezt a spániel tekintetű színészt azért, mert vett fegyvert. Ebben nincs semmi különös, mert engem is megkérdeztek korábban, a kiküldetésem előtt, hogy kérek-e (persze tréfásan). Ez a szerencsétlen pali is vett, ahogy a felső réteg szinte minden tagja. Csak peches volt. Nagyon. Attól a bandától vásárolta, akik 1993-ban elkövették a bombayi (utána lett csak Mumbai a város neve) robbantásokat. Persze a lelkes nyomozók megvádolták a terrorista kapcsolattal is, mert mekkora skalp lenne. Ez alól felmentették, de az illegális fegyvertartásért elítélték.

Láttam idei új filmben ezt a pasast. Egy ideig nem fog szerepelni a vásznon. Vagy ki tudja? A korrupció jobban elterjedt Indiában, mint a malária. Kíváncsi vagyok a történet végére.

Tartasnak velem! A boríték, és ami benne van! (Frei Tamás után szabadon)

Nyári szünet

Ezúton szeretném minden nyájas olvasónak megköszönni a közel féléves olvasást! Most, a 120. bejegyzés után egy kis szünet következik. Ugyanis pont itt ülök Mumbaiban a Chatrapati Shivaji nemzetközi repülőtéren egy eléggé kényelmes váróban. Nem, nem várok senkit kivételesen. Vagyis várok, de egy induló repülőgépre. Még két és fél óra van az indulásig. Itt van az ideje, hogy egy kicsit hazalátogassak. Munka miatt is, de a pihenésre és a barátaimra is szükség van. Fel kell töltődni, és akkor könnyedén megy majd szeptembertől a második turnus.

Köszönet mindenkinek, aki visszajelzett a blogomról valamilyen formában! Remélem szeptemberig nem felejtitek el ezt a kis naplót. Akkor próbálom ismételt lelkesedéssel írni a naplómat. Remélhetőleg lesz majd benne utazás is, és akkor India más tájairól is tudósítani fogok.

Szeptemberig mindenkinek kellemes nyarat! Azért majd emlékeztetlek titeket, ha újraéled a blog. Nyári házi feladat: tessék gyakorolni a reptér nevét hiba nélkül kimondani! Akinek elsőre is sikerül, az elmehet a Lufthansa-hoz stewardessnek. Neki nem sikerült, csak harmadszorra!

Szeretnék végül megosztani egy ősi indiai bölcsességet: Lázasan utazni nem jó!

Ezt jegyezzétek meg!

Pénzmosás

Ezért az írást pénzt kérek a Vanish gyártójától!

Sikerült egy 100 rúpiást bent hagynom a nadrágom farzsebében. Mivel több, eléggé koszos ruhámat mostam ki, ezért kapott egy szép adag fentebb említett tisztítószert is. A feledékenységemre természetesen csak teregetéskor derült fény. Szépen kihullott a zsebből a padlóra. Nem hittem a szememnek! A pénz sértetlen volt (talán ez nem is meglepő), de olyan szép tiszta és világos volt, mintha most nyomták volna. Gandhi feje is világos volt, nem az a szokásos szürkés, mint a többi bankjegyen. Persze nem volt olyan ropogós, mint egy új, de azért sikerült túladnom rajta egyik vásárláskor.

Tehát, az alkoholcsempész mellé a pénzmosót is felvehetjük a listára. Mi jöhet még?

A világ heted csodája

Mindenki hátradőlhet, kieresztheti a visszatartott levegőt, és nem kell tovább összekulcsolva tartania a mutató- és középsőujját! A Taj Mahal (és nem Tádzs Mahal, brrr!) bekerült az új hét csoda közé. Természetesen itt Indiában is hasonló kampány volt a szavazásra, mint mondjuk Peruban, Kínában vagy Jordániában. Tévészpotokban, hírcsatornán alul a friss hírek között, napilapokban, és az egyik internetes oldalon visszaszámláló figyelmeztette India népét, hogy itt az ideje cselekedni, mert hát mégiscsak a Taj-ról van szó! A mai hírekben mutatták az agrai ünneplőket, utcaemberét szólították meg Mumbaiban, hogy mégis mit gondol erről, hogy már papírja is van a Taj-nak a csodastátuszról. Hát nem túl sokat! „India jelképe, a szerelem szimbóluma.” Köszönjük szépen az értékes hozzászólást, ezt a sort minden leírásban megtaláljuk! A Taj Mahal alapvető gondja, hogy Indiában van. Enikő beszámolója alapján mondhatom, hogy persze nagyon szép, csodálatos. De! Az egész országot jellemző szemét az épületet körülölelő parkot beborítja, a belföldi turisták a külföldieket fényképezik, és nem az épületben gyönyörködnek. Valamint arra hivatkozva, hogy ez a Taj, minden elképesztő jogalapot kitalálnak, hogy a külföldi látogatókról jó sok pénzt lehúzzanak belépőjegy címszó alatt. Félek, hogy ez csak rosszabbodni fog most. Tessék még párszáz rúpiát fizetni, mert ez a világ egyik csodája! Van róla igazolásunk is erről három példányban, bezony! A szemét meg maradni fog.

Amikor a kollégák két hete arra kértek, hogy szavazzak én is a Taj Mahal-ra, akkor elutasítottam. Elmondtam ezeket a gondolatokat nekik is, hogy éreztessem, mennyire nem tisztelik a műemléküket. Hümmögtek, hogy hát igen, igazam van. Persze a valami ügyes csavarra kihozták azt, hogy ez az egész az Agrában élő szegények miatt van. Mi van? A szemetet ők viszik be? Ne fárasszatok már!

De a lényeg, hogy a nemzeti büszkeségükön sértetlen maradt. Most döngethetik a mellüket. Azért remélem, hogy amikor én fogom megnézni a Taj Mahal-t, akkor jobb állapotok fognak fogadni, mint Enikőt és Dórit.

Reinkarnáció?

Ismét lapszemle következik. A mai Times of India online változata címlapon hoz egy igen különös hírt. Egy indiai kisfaluban egy négy éves kislány azt állítja, hogy nem más, mint Kalpana Chawla. Persze nekem sem mondott a név semmit. A cikket tovább olvasva kiderült, hogy a kislány amióta beszélni kezdett mondogatja, hogy neki ez a neve, az apjáé pedig Banarsi Das Chawla. De a legérdekesebb, hogy fél a repülők látványától, és állítólag a fellegek közt halt meg. A tanulatlan szülőknek halvány lila gőzük sem volt arról, hogy kik lehetnek ezek a személyek. Ami akár igaz is lehet, ha azt a hármas tényt vesszük figyelembe, hogy vidék, eldugott falu, tanulatlanság.

Szóval ki is ez a Kalpana Chawla? Nem más, mint egy indiai születésű női asztronauta, aki egy korábbi sikeres küldetés után 2003. február 1-én ott volt a Columbia űrsikló fedélzetén, amikor az valahol Texas felett megsemmisült. Materialista gondolkodásom eléggé nehezen talál magyarázatot erre az egészre. Persze elképzelhető, hogy hírlapi kacsa az egész, de mi van, ha nem? Mi van akkor, ha tényleg lövésük sincs ezeknek az embereknek arról, hogy kinek a nevét mondogatja a lányuk? Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy a kislány kb. két hónappal a Columbia tragédiája után született. Kalpana reinkarnációja lenne ez a kislány? Ki tudja.

Azt hiszem, tényleg karmát kell tisztítanom a Gangeszban. Jobb előrelátónak lenni!

Finndia

Szerintem nevezzük át ezt az országot a monszun idejére. Legyen a neve Finndia!

Finndia nagyjából és egészében véve ott terül el, mint az India nevű ország az év júliustól októberig tartó időszakát kivéve. Finndia igen népes, lakói jó viszonyt ápolnak a vízi sportokkal. Júliusban epekedve várják, hogy beköszöntsön a kedvenc sportjaiknak kedvező évszak, amit ők csak monszunnak hívnak. Ilyenkor nagy tömegek vesznek részt a következő népszerű testedzéseken: térdig vízben gázolás (ennek profi formája a nyakig merülés), gépjárművel árvízben elakadás, totális közlekedési káoszban eljutni egyik helyről a másikra, külvilágtól elszigetelődés vízmosások miatt vagy otthonok elhagyása áradások miatt (ez tömegsport!). Ebben az időszakban a feljegyzések szerint sokkal több tó található Finndiában, mint a tavairól méltán híres Finnországban. A különbség a két ország között csak annyi, hogy itt a tavak a házak körül vannak.

De a tréfálkozást félretéve: az elmúlt napokban megtapasztaltam, hogy milyen is az igazi monszun. Tavaly csak esőzések voltak, amire a helyiek azt mondták, hogy ez minden, csak nem monszun. Na, most kijutott belőle! Kezdődött azzal, hogy szombat reggel Mumbaiból kellett visszajönnünk Vapiba vonattal. Az állomásra is alig tudtunk kijutni motoros riksával, mert egyszer egy útszakaszon, ami teljesen víz alatt volt, megadta magát a gép a sok víz miatt. Ott ültünk három percig, mire ismét sikerült beindítania a járművet. Az állomáson, amíg a riksától a peronig eljutottunk, ronggyá áztunk. Ennyit ért az esernyő! A vonat egy óra késéssel érkezett meg, pedig Borivali (Mumbai elővárosa) volt az első megállója. Persze ismét anyonhűtött vasúti kocsi, a vizes ingemet le kellett cserélni, különben garantált a tüdőgyulladás. Az út során nem láttam mást csak hol kisebb, hol nagyobb tavakat.
Vapiban a vonatról leszállva hatalmas tömeg fogadott minket. Nem a tiszteletünkre gyűltek össze, hanem az állomáson ragadtak az ömlő eső miatt. A városban a látvány egyben volt lenyűgöző és ijesztő: az utak jelentős részét víz borította, csak lassan lehetett keresztül hajtani. A házak közti foghíjak tavakká alakultak, akár rizsföldnek is nyilváníthatnánk ezeket.

Vasárnap eléggé unalmas volt a program. Esik, ömlik, zuhog, áramszünet, ömlik, csepeg, esik, zuhog, áramszünet... Nem is tudtam eddig elképzelni, hogy milyen érzés lehet Velencében egy csatorna partján lakni. Nem rossz, bár csónakom nincs, így kicsit nehéz lesz a közlekedés.

Hétfő reggel az előző napi kép fogadott. Ömlik, és az egész utca víz alatt van. A gond csak az volt, hogy a kocsimat az utca végében hagytam még szombaton. Megvártam amíg csendesedik egy kicsit, majd a lábamra erőltettem azt a gumipapucsot, amit Enikő hagyott itt, és rövidnadrágot húztam. Hátizsákba bekerült a váltásruha és a cipő. Pár szomszéd érdeklődve nézte, ahogy bokáig gázoltam a vízben. Szerencsém volt, mert a kocsi pont egy kicsivel magasabb helyen parkolt, így azt már könnyű volt megközelíteni. A munkahelyemen is kérdő tekintetek fogadtak, amikor a kék gumipapucsban, rövidnadrágban becuppogtam az irodámba. Még szerencse, hogy van egy zuhanyzó bent, ahol le tudtam mosni az árvíz mocskát (bele sem merek gondolni, hogy mi lehetett a vízben!), és átvehettem a nadrágomat is. Este már rutinosan a ház kocsifelhajtójára parkoltam.

Kedden és szerdán már csillapodott a monszun, de ez csak átmeneti. A hírekben nem hangzik el 200 milliméternél kisebb szám, ha arról beszélnek, hogy mennyi eső esett aznap reggel óta. Mostanra már Kolkata (Calcutta) felett jár ez a roham, amiből nekem is kijutott. Azt ne kérdezze senki tőlem, hogy mégis hová tűnik ez a sok víz! Azt nem tudom, de azt igen, hogy itt Vapiban az utak nagy részét is magával vitte. A damani felüljáró egy rosszabb agyagos földút hepehupás felszínéhez hasonlít, a két lehajtóból szinte csak az út alapja maradt meg. Rengeteg hatalmas kátyú alakult ki, ahol a teherautók is simán tengelytörést szenvednek. Megjegyzem, ezek az utak monszun előtt tökéletes minőségűek voltak. Na ezek után sírjunk télen a budapesti utak minősége miatt!