Finndia

Szerintem nevezzük át ezt az országot a monszun idejére. Legyen a neve Finndia!

Finndia nagyjából és egészében véve ott terül el, mint az India nevű ország az év júliustól októberig tartó időszakát kivéve. Finndia igen népes, lakói jó viszonyt ápolnak a vízi sportokkal. Júliusban epekedve várják, hogy beköszöntsön a kedvenc sportjaiknak kedvező évszak, amit ők csak monszunnak hívnak. Ilyenkor nagy tömegek vesznek részt a következő népszerű testedzéseken: térdig vízben gázolás (ennek profi formája a nyakig merülés), gépjárművel árvízben elakadás, totális közlekedési káoszban eljutni egyik helyről a másikra, külvilágtól elszigetelődés vízmosások miatt vagy otthonok elhagyása áradások miatt (ez tömegsport!). Ebben az időszakban a feljegyzések szerint sokkal több tó található Finndiában, mint a tavairól méltán híres Finnországban. A különbség a két ország között csak annyi, hogy itt a tavak a házak körül vannak.

De a tréfálkozást félretéve: az elmúlt napokban megtapasztaltam, hogy milyen is az igazi monszun. Tavaly csak esőzések voltak, amire a helyiek azt mondták, hogy ez minden, csak nem monszun. Na, most kijutott belőle! Kezdődött azzal, hogy szombat reggel Mumbaiból kellett visszajönnünk Vapiba vonattal. Az állomásra is alig tudtunk kijutni motoros riksával, mert egyszer egy útszakaszon, ami teljesen víz alatt volt, megadta magát a gép a sok víz miatt. Ott ültünk három percig, mire ismét sikerült beindítania a járművet. Az állomáson, amíg a riksától a peronig eljutottunk, ronggyá áztunk. Ennyit ért az esernyő! A vonat egy óra késéssel érkezett meg, pedig Borivali (Mumbai elővárosa) volt az első megállója. Persze ismét anyonhűtött vasúti kocsi, a vizes ingemet le kellett cserélni, különben garantált a tüdőgyulladás. Az út során nem láttam mást csak hol kisebb, hol nagyobb tavakat.
Vapiban a vonatról leszállva hatalmas tömeg fogadott minket. Nem a tiszteletünkre gyűltek össze, hanem az állomáson ragadtak az ömlő eső miatt. A városban a látvány egyben volt lenyűgöző és ijesztő: az utak jelentős részét víz borította, csak lassan lehetett keresztül hajtani. A házak közti foghíjak tavakká alakultak, akár rizsföldnek is nyilváníthatnánk ezeket.

Vasárnap eléggé unalmas volt a program. Esik, ömlik, zuhog, áramszünet, ömlik, csepeg, esik, zuhog, áramszünet... Nem is tudtam eddig elképzelni, hogy milyen érzés lehet Velencében egy csatorna partján lakni. Nem rossz, bár csónakom nincs, így kicsit nehéz lesz a közlekedés.

Hétfő reggel az előző napi kép fogadott. Ömlik, és az egész utca víz alatt van. A gond csak az volt, hogy a kocsimat az utca végében hagytam még szombaton. Megvártam amíg csendesedik egy kicsit, majd a lábamra erőltettem azt a gumipapucsot, amit Enikő hagyott itt, és rövidnadrágot húztam. Hátizsákba bekerült a váltásruha és a cipő. Pár szomszéd érdeklődve nézte, ahogy bokáig gázoltam a vízben. Szerencsém volt, mert a kocsi pont egy kicsivel magasabb helyen parkolt, így azt már könnyű volt megközelíteni. A munkahelyemen is kérdő tekintetek fogadtak, amikor a kék gumipapucsban, rövidnadrágban becuppogtam az irodámba. Még szerencse, hogy van egy zuhanyzó bent, ahol le tudtam mosni az árvíz mocskát (bele sem merek gondolni, hogy mi lehetett a vízben!), és átvehettem a nadrágomat is. Este már rutinosan a ház kocsifelhajtójára parkoltam.

Kedden és szerdán már csillapodott a monszun, de ez csak átmeneti. A hírekben nem hangzik el 200 milliméternél kisebb szám, ha arról beszélnek, hogy mennyi eső esett aznap reggel óta. Mostanra már Kolkata (Calcutta) felett jár ez a roham, amiből nekem is kijutott. Azt ne kérdezze senki tőlem, hogy mégis hová tűnik ez a sok víz! Azt nem tudom, de azt igen, hogy itt Vapiban az utak nagy részét is magával vitte. A damani felüljáró egy rosszabb agyagos földút hepehupás felszínéhez hasonlít, a két lehajtóból szinte csak az út alapja maradt meg. Rengeteg hatalmas kátyú alakult ki, ahol a teherautók is simán tengelytörést szenvednek. Megjegyzem, ezek az utak monszun előtt tökéletes minőségűek voltak. Na ezek után sírjunk télen a budapesti utak minősége miatt!