Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2009-12-07

T-7 nap

Egy hét múlva ilyenkor már Budapesten leszünk, de addig még rengeteg elintéznivaló dolog akad itt. Például van egy rakás könyv, amit valahogyan haza kell juttatni. Eredetileg fel akartuk adni valami futárszolgálattal, de később úgy gondoltuk bele fogunk férni a súlykeretbe könyvestül. Aztán amikor bepakoltuk az összeset egy táskába, és saccra is huszonöt-harminc kiló lett, akkor úgy gondoltuk, hogy ez az elmélet megdőlt. Mivel harminc eurót kéne minden egyes plusz kilogrammért fizetni a légitársaságnak, ezért inkább megnéztük a futárokat. Szerencsére a TNT-nél volt egy kalkulátorszerű, és az azt mondta, hogy kb. 3-4 kg túlsúlyból meglenne az egész. Akkor inkább válasszuk mégiscsak ezt, csak adjanak szabványdobozt. Itt jelentkezett az első gond! Van, adjuk a könyveket, majd ők belerakják. Kár, hogy nem bízok bennük, ezért inkább én kérném a dobozt. Mire ezt az aktuális kollégám felfogta, azt beletelt pár perces magyarázásba. Jól van, délutánra lesz doboz. Mondanom sem kell, hogy nem lett. Ha holnap sem jelenik meg valaki ezzel a csomagolási egységgel, akkor valamelyik kollégát berakom a kocsiba, és a helyi TNT irodából szerzünk.

A kettes számú probléma az, hogy külföldiként én itt nem tudok rúpiát csak úgy bármilyen valutára átváltani. Igazolnom kell, hogy mit és mennyit váltottam be korábban rúpiára. És mi van, ha itt dolgozom, csókolom?! Akkor töltsek ki egy köteg papírt, ha akarok esetleg külföldre utalni. Köszönjük, ez a verzió sem tetszik. Nincs más hátra, az utolsó két fizunkat inkább dollárban kérjük, és oldjuk meg valahogyan okosan egy pénzváltóval. Kérésünket leírtam a pénzügyes kollégának múlt hét szerdáján. Ma bementem megkérdezni, hogy na mi van a dollárunkkal? Semmi még, mert ő nem tudja nekünk kiutalni dollárban. Ember, ki a fene beszélt itt direkt kifizetésről?! Éppen az, hogy a fizut nem kell utalnod, hanem készpénzben kifizeted, elmész a pénzváltóhoz és visszatérsz két havi fizetésünkkel dollárban. Csak megértette, de azért a végére kiderült, hogy hiába szóltam múlt héten, azért ők elutalták a fizetésünket ma. Bravó! A lényeg, hogy "tájékoztattak" arról, hogy nem csináltak semmi érdemlegest eddig. Remélem legkésőbb szombatig megkapjuk a pénzünket, mert különben kissé morcos leszek.