Chennai és Mahabalipuram

A korábban beharangozott másik hétvége története:

Szeptember utolsó hétvégéje is hosszú lett, mert hétfőn volt Dussehra, amikor még a kocsikat is feldíszítik, ezért ez a pár nap is ideális volt egy kisebb kiruccanásra. A terv az volt, hogy Tiborékkal elutazunk péntek este Chennaiba, és a hétvégét ott töltjük, majd hétfőn visszarepülünk Mumbaiba. Sajnos a tervünket keresztülhúzta az, hogy Juditnak családi okok miatt csütörtök éjjel haza kellett utaznia pár napra. Végül csak hárman indultunk útnak délre, az egykor Madras néven ismert városba.

Szombaton kisebb csatározások után végre sikerült egy autót bérelnünk a hotelban. Sofőrünk eléggé érdekesen vezette a dízel Ford Ikont. Az egy dolog, hogy akkor is dudált, amikor senki nem volt a közelben, de az, hogy felgyorsít 70-80 km/h-ra, majd üresbe teszi a váltót és szabadon gurulunk addig, amíg olyan 30-40 km/h-ra nem lassulunk, az eléggé meglepő volt.
Ahogy a fogyasztást néztem, tényleg tudott spórolni így. Így utaztunk Chennaitól olyan 60 km-re délre lévő Mahabalipuramba. A hely valójában egy poros kis falu a tengerparton, de van pár faragott templom, ami a világörökség részét képezi. A tengerparton álló VII. századból való Shiva és Vishnu templom után mentünk a többi látványosságot megnézni.

Ahogy az egyiknél bolyongtunk, egy idősebb helyi fickó csapódott hozzánk. Meglepő, de kifejezetten udvarias volt, ami a legtöbb pénztárcára utazó helyitől nem várható el. Kiderült, hogy kőfaragómester, és ha van kedvünk, akkor megnézhetjük a faragványait. Többször hangsúlyozta, hogy neki nincs boltja, csak műhelye. Miután bejártuk vele a környéket, elmentünk vele a házához. Már az is egy élmény, hogy egy egyszerű ember otthonát meglátogathattuk, de a faragások tényleg lenyűgözőek voltak. Egy kisebb szoba padlóján sorakoztak, és volt belőlük vagy száz-kétszáz darab. Már rengeteg kisebb-nagyobb kifaragott indiai istenséget láttam az utazásaink során, de ennek az embernek a munkája sokkal részletesebb és szebb volt azoknál. Persze sem Tibiék, sem én nem tudtunk ellenállni, és vásároltunk három darabot.


A nap végére, mire már kb. három liter vizet kiizzadtunk, mert kb. 36 fok volt úgy, hogy be volt borulva, megnéztük a világörökségként számontartott Five Rathas-t. Öt mitológiai győzelmet szimbolizáló templom és alak található itt. Az egésznek az érdekességét az adja, hogy ezeket egyenként egy-egy sziklából faragták ki a mesterek. Miután rendesen kigyalogoltuk magunkat ebben a melegben, visszaindultunk a hotelünkbe. Sofőrünk ismét bemutatta egyedi vezetéstudományát, aminek nem igazán örültünk, mert mindenki már zuhanyra és vacsorára vágyott.

Magára Chennaira egy napot szántunk ugyan, de tudtuk, hogy annak ellenére, hogy India negyedik legnagyobb városa, látnivaló alig akad. Bár a múltja nagyon érdekes, ugyanis a XVII. századi kezdetektől egészen India függetlenné válásáig a britek egyik legfontosabb territóriuma volt, a jelenéről semmi különöst nem lehet elmondani. A nagy déli városok, Hyderabad és Bangalore mellett, ahol az IT-szektor koncentrálódik, Chennai pár kövér, bűnözőképű tamil politikuson kívül nem sokat tud hozzáadni a mai Indiához. A városban igazából két említésre méltó múzeum van, amiből igazából csak az egykori St. George erődben lévőt érdemes megnézni. Ennek gyűjteménye mutatja be a britek egykori jelenlétét a környéken. A város tengerpartja inkább a helyiek körében népszerű, mi menekülőre fogtuk a nagy meleg miatt. Amit talán még érdemes megemlíteni, hogy a parton van két politikusnak az emlékműve, akik sokat tettek Tamil Naduért és Indiáért. Ez mind rendben is volna, de azért a mellszobrot aranyból készíteni kissé túlzásnak tartom.

Sajnos ennyiben kimerült maga a város, de Mahabalipuram és a St. George erőd múzeuma miatt megérte ellátogatni ide. Ahogy írtam, Chennai nem annyira modern. Éppen ezért úgy éreztük, hogy valami ilyen képet mutathattak az indiai városok tizenöt éve, a nagy fejlődés kezdete előtt.

Visszafelé a repülőnk pilótája brazil volt. Mivel a belföldi járatok száma ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években, kénytelenek voltak felvenni tapasztalt külföldieket. Továbbá itt öt évvel magasabb a nyugdíjkorhatár a polgári repülők pilótáinak, mint pl. az USA-ban. Ezen a hétfőn időben kiértem Mumbaiban a vasútállomásra, nem kellett sprintelnem.

Sok-sok fényképet töltöttem fel a galériába.