Utolsó nap a munkahelyen

Mivel eléggé mozgalmas volt az elmúlt két nap, ezért nem tudtam megírni, hogy mi volt az utolsó munkanapunkon. Van egy kedves szokás a cégnél, hogy az odalátogató magyar kollégák kapnak egy fát. Nem elvitelre, hanem vagy ültetni kell vagy az illetőnek dedikálják a már egy ideje cseperedő növényt. Miután már eléggé tele van ültetve a kert, ezért inkább az utóbbi ceremónia szokott lezajlani.
Judittal ki is néztünk egy egész aranyos pálmát az irodaépülettel szemben. Itt voltam három évet, Judit majdnem kettőt, gondoltam megérdemeljük ott. A gond az volt, mert miért is ment volna zökkenőmentesen, hogy senki nem mondta nekünk, hogy azok a pálmák VIP-személyeknek vannak fenntartva. Azoknak, akik odajönnek jópofizni, egy kukkot nem értenek abból amit megmutatunk nekik, majd egy óra múlva távoznak. Kifejezetten kellemetlen helyzet volt, amikor mindez pont akkor derült ki, amikor hozzákezdtünk volna a mókához. Gondolták meg fogja helyette tenni egy bokor a kerítés tövében. Na persze, mindenki fát kapott, majd pont mi, akik eddig a legtöbbet tartózkodtunk Vapiban meg egy hervadt bokrot. Akkor inkább keressünk valami szabad pálmát.
Van egy kis medence dekoráció céljából a parkban, és pont mellette volt egy kisebb pálma. Gyorsan le is csaptunk rá, mert ahogy egyik kollégám meg is jegyezte, ez van a legszebb környezetben. És tényleg szép helyen, nem eldugva. Jelképesen meglocsoltuk mindketten a fát, majd nevünket tartalmazó táblát próbáltuk belepasszírozni a fűbe. Az annyira sűrű volt, hogy esélytelen volt miden kísérlet. Majd jött a biztonságiak főnöke (én csak Saddam Hussein-nek hívtam kinézete és egyenruhája után), és két erőteljes bakancsos rúgással megoldotta a feladatot.



Este volt még egy közös vacsora a menedzserekkel, de mindenki kissé fáradt volt, így nem húztunk bele az éjszakába. Kaptunk egy ajándékot is! Itt az a szokás, hogy nem bontják ki a becsomagolt meglepetést, csak átveszik. Eléggé nagy és nehéz volt a csomag, ezért megkérdeztük, hogy mégis mit rejt. Egy Buddha-szoborral leptek meg minket. Örültünk neki, mert csak kisebbet szereztünk eddig. Hazafelé Judit megjegyezte, hogy reméli nem aranyszínű. Persze, hogy az volt, de majd otthon megoldjuk, hogy bronz vagy valami hasonló színűre változzon át. Szépen kidolgozott, de kegyetlenül nehéz, mert fémöntvény. Előre is elnézést kérek az illetékes osztálytól Budapesten, de valószínűleg vinni fogok egy túlsúlyszámlát a jövő héten.