Nem vidám vasárnap

Eddig már kb. 23 000 km-t levezettem az indiai utakon, és igazán nagyobb balestem egy tanuló időszaki koccanáson és pár karcoláson kívül nem nagyon volt. Aki látta már, hogy milyen itt a közlekedés az értheti csak meg igazán, hogy ez igenis nagy teljesítmény. Hiába én vagyok az óvatos, hiába tartok be olyan KRESZ szabályt, ami otthon a rutin vizsgához is kell, de itt sosem hallottak róla (pl. indexelés), akkor sem tudom azt kiküszöbölni, hogy itt a legtöbb vezető balesetforrás pozitív.
Vasárnap kora délután el kellett ugrani a boltba pár dolgot venni. Csak én mentem, Judit itthon maradt. A lakóparkból úgy lehet Vapi felé menni, hogy kb. 100 méter után vissza kell fordulni, ugyanis csak ott szakad meg a két oldalt elválasztó betonsáv. Mivel a Daman felé haladók sokszor nem számítanak arra, hogy aki kifordul a lakóparkból az egyből vissza is akar kanyarodni, ezért mindig időben elkezdek finoman fékezni. Ezzel azokra akarok hatni, akik legalább a féklámpát figyelik. Sőt, hamar elkezdek jobbra indexelni, hátha van olyan sofőr, akinek ez némi plusz információt jelent. Néha akad, de vasárnap pont pechem volt.

A mögöttem jövő motoros vette a jeleket, és szépen kikerült, amikor én már az átjárónál állva arra vártam, hogy a szemből jövők elfogyjanak. Valami oknál fogva bele néztem a visszapillantóba, és látom, hogy jön egy másik motor rajta három fickóval. Egyre közelebb és közelebb, és már kerülnének ki, amikor csattannak. Konkrétan a Honda lökhárítója bal oldalán. Aztán szépen, mandinerből le balra, és dőlnek el.
Motort leállítottam, kiszállok, látom, hogy tápászkodnak fel. Kérdem, hogy jól vannak-e? Jól. Mutatom neki, és közben angolul magyarázom, hogy nem látták, hogy villog ez a vacak, és ég a féklámpám? Semmi érdemleges reakció, csak sűrűn kérnek elnézést. Tudtam, hogy semmit sem lehet ilyenkor tenni: nincs betétlap, nincs ezeknek annyi pénzük, hogy egy javítást kifizessenek (rengeteg karcolt, megnyomott, sérült autó van), rendőrt nem tudok és nem is fogok hívni. Pláne, amikor megláttam, hogy őket is súlyos kér érte. Az egyik fickónál volt egy kis fekete szatyor. Abból meg szépen csurgott valami kifelé. Hamar kiderült, hogy mi: whisky! Így már minden világosabb, hogy miért kérnek annyira elnézést, meg hogy mégis miként lehet egy két sávos úton totálba beleszaladni egy kocsiba amikor senki nem volt a másik sávban mellettük. Gondolom már ittak, és hát a negyven fokos meleg sem a reakcióidő javulását segítette.


Kész, ezekkel én itt többre nem fogok jutni! Szépen mindenki menjen a dolgára, majd a biztosító kifizeti. Kissé másként működnek, mint odahaza, és éppen ezért nem lesz gond. Kifizetnek azok mindent, csak kell egy jó ügyintéző. Az meg csak akad.
Ahogy megfordulok, hogy szálljak be, két koldus állja el az utamat. Ezek meg honnan kerültek elő?! De tényleg, sehol nem láttam őket két perccel ezelőtt. Tartják a markukat, hiába próbálom lerázni őket. Már magyarul mondom nekik, hogy most törték össze a kocsit, ami nekem nem a legjobb, és pont ekkor akarnak pénzt kérni tőlem? Ez azért eléggé tolakodó, így inkább beültem és elhajtottam bevásárolni.
Hétfőn bent elmeséltem az egészet a főnökömnek. Elintézték, kocsi ment a szervizbe, ott majd lepapíroznak mindent a biztosítóval. Ideiglenesen egy tartalék céges autót kaptunk kölcsön. Ford Ikon, amiről otthon soha az életemben nem hallottam. Kicsit fapados, meg olyan érzésem van benne, mint ha egy matchboxot vezetnék, de azért megteszi. Van benne légkondi, ami talán a legfontosabb, és még pár nagyobb kő a csomagtartóban. Lehet, hogy túl könnyűnek ítélte valaki a kocsit ezért rakta bele.


Gyorsan utánanéztem, hogy mégis mi ez a Ford Ikon. Nem más, mint a Fiesta Indiában gyártott sedan változata, de még a régebbi sorozatból. Jelenleg az újabb verziója már Fiesta néven fut, de külsőre nem sok köze van az otthon ismert rokonához.