Optikus

Tegnap történt egy kellemetlen esemény. Enikő szemüvege leesett, és a bal lencse összetört. Adott volt a feladat, keresni kell egy optikust. Szerencsére emlékeztem, hogy merre láttam egyet. Kiderült, hogy kapásból kettő van egymás mellett. Indiában gyakran előfordul, hogy kereshetsz egy szakboltot órákon keresztül, majd hirtelen többet is találsz egymáshoz közel. De legalább egy helyen lehet dönteni, hogy melyikhez akarsz bemenni.
Szóval felkerestük az első optikust. Szerencsére beszélt angolul az eladó. Igaz nem volt egy szószátyár, de a lényeget meg tudta vele beszélni Enikő: -7-es vékonyított üveglencse. Telefonált a fickó, majd közölte, hogy minden rendben, estére meglesz. Félve kérdeztem meg, hogy mégis mennyibe fog kerülni. 50 rúpia. 250 Ft! Nehezen álltam meg, hogy ne nevessek. Mindegy, talán valamit rosszul mondott, majd este úgyis kiderül.
Amikor visszamentünk a boltba vaksötét volt az utcákon. Áramszünet. Az emberek, mint az éjjeli lepkék gyűlnek a boltok köré, ahol van áram generátorról. Szerencsére az optikusnál is égtek a lámpák. Szemüveg készen volt, bár nem teljesen egyforma a két lencse beillesztése, de annak is örültünk, hogy megoldódott a probléma. És akkor fizetés: tényleg 50 rúpia. Hihetetlen! Persze számla nincs. Minek? Akkora extraprofit úgysem lehet rajta. Ilyenkor mindig arra gondolok, lehetséges, hogy nekünk magasabb árat mondanak, mert fehérek vagyunk. De nem gond, ez még mindig viccesen alacsony.

Én nem vagyok szemüveges, de azért eléggé elgondolkodtató, hogy mégis miért olyan drága otthon egy hasonló lencse. Na azon már van extraprofit. Pedig számlát is adnak.

Just do it!

Valószínűleg többen mondjátok, hogy rágyógyultam az indiai reklámokra. De ha egyszer tényleg vannak köztük viccesek és igényesek! Nagyon érdekes látni, hogy ebben az országban mit és hogyan próbálnak eladni.
Itt van például ez a Nike-reklám. Nálunk mivel reklámoztat? Focival. És Indiában? Igen, krikettel. Aki eltalálta, az kap egy piros pontot a homlokára! Szóval nézzétek meg ezt a nem túl rövid spotot. Nekem kifejezetten tetszik, ahogy a bedugult utcából krikettpálya lesz pár perc alatt.

Kék füst

Tegnap, amikor elindultam haza ebédelni, eléggé érdekes "jelenségbe" futottam vele. A munkahelyemről kilépve szinte alig lehetett látni a kék színű füsttől. Nem volt fojtó, de volt valami furcsa szaga. Körbenéztem, hogy mégis honnan jön. Reméltem, hogy nem tőlünk. Hamar kiderült, hogy az autópálya másik oldalán lévő fantasztikusan magas színvonalon felépített (palatetős, nyitott szerkezetű) vegyipari csodából terjengett. Őszintén szólva nem voltam meglepve, mert nyáron ugyanez a cég jelezte mindig nekem, hogy hamarosan megérkezek bentre. Akkor orrfacsaró és kissé gyomorforgató szagok terjengtek napról napra onnan. Nem tudom, hogy mit gyárthatnak, de valamit a vegyipar legmélyebb és legbűzösebb bugyrából. Mellesleg az indiaiak nagyon büszkék arra, hogy mennyire védik a vizeiket az ipari szennyezéstől. Ideje lenne elkezdeni a levegőjüket is védeni, mert ezért a füstölésért és szagért simán be lehetne zárni annak a gyárnak a kapuit.

Lecsó

Tegnap lecsó volt vacsorára. Nem mi kértük. Kinézetre nem volt teljesen olyan, mint amit otthon készítünk, de ahogy végigmértük az ételt, és megéreztük az illatát egyből rájöttünk, hogy ez bizony az. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen élvezettel ettem! Végre valami igazi otthoni íz! Már sokat gondolkoztunk azon, hogy milyen magyar ételeket tudunk majd készíteni magunknak a házban. Első helyen a lecsó jutott eszünkbe.
De azért sikerült megbolondítani a szakácsnak némi zöld chilivel (sokkal jobban csíp, mint a piros) a jó kis lecsót Enikő nagy bánatára. Igazi chili-vadász lett belőle, és még a legkisebb, legjobban álcázott darabokat is megtalálja. Bár a szakács próbálkozik időnként, de ő ügyesen veszi az akadályokat.

Falastul a kertbe

Tegnap este fénypontja egy halk puffanás volt. Feltűnt, hogy nem petárda durrant, mert akkor Bonnie már egyből jött volna fel az ágyra. Gondoltam, hogy kinézek az ablakon, hátha látok valamit. A szavam is elakadt! A vendégház kertjébe sikeresen betolatott a szembeszomszéd Skodája. Ebben nem is lett volna semmi különös, de mindezt a téglakerítésen át tette! A kocsi ott állt, félig a kerítés tetejét lezáró betonelem alatt, ami a helyén maradt, a téglakupac meg szépen egy kis rakásban mögötte.
Lementem megnézni közelebbről. A szolga sápadozott, hogy mi történt (tegyük hozzá, hogy nem is hallotta a puffanást), a szomszéd csaj meg sápítozott, hogy meg fogja ölni az apja. A kocsi lökhárítóján volt csak pár karcolás. Kiderült, hogy az okoska beparkolt, üresbe rakta a kocsit, de a kéziféket nem húzta be. Majd nyugodtan bement a házba, a kocsi meg visszagurult a beállón egyenest a kerítésbe.


A gond ebben az egészben az, hogy így nyitott lett a kert az utcára. Így nem tudjuk könnyen szabadjára engedni Bonniet, mert kimenne az utcára, ahol ott vannak a tehenek és az a disznófejű kutya, aki az úr ebben a nyamvadt kis utcában. Majd beállok a lyuk elé a kocsival, talán az ideiglenesen megoldja ezt a gondot.

De a legjobb az egészben ez volt: a csaj szólt a vendégház szolgájának, hogy hozzon egy rongyot, és takarítsa le a kocsi hátulját. Kár, hogy hirtelen nem kapcsoltam. Mi az, hogy ő takarítsa le?! Talán méltóztatik becsámpázni a házukba, és vagy ő vagy az ő szolgájuk letakarítja. A téglákat is mi rakjuk majd vissza?

35 fok

Itt fogunk a saját levünkben megfőni! Ebben biztos vagyok.

Szinte napról napra lehet érezni, ahogy melegszik az idő. Egy hónapja, amikor Enikő érkezett, még jól jött a pulcsi esténként a szabadban. Manapság meg esetleg feltűnik, hogy talán kissé hűvös van este.
Főleg pár napja érezzük, hogy egyre melegebb van. A ruhák rekord gyorsasággal száradnak le árnyékban a fedett teraszunkon, az ember megszédül, ha kilép az utcára. És ismét be kell látni, hogy energiaéhség ide vagy oda, légkondi nélkül nem lehet itt fehér embernek (majomnak) megmaradni. Gyanítom, hogy azért a helyiek sem voltak túl produktívak a pre-légkondi időszakban.

Lélekben próbáljuk magunkat felkészíteni, hogy ez csak a kezdet. Hol van még a meleg időszak?! És pláne hol van a monszun, ami majd az enyhülést hozza! Ma délután fél háromkor a képen látható időjárás méltóztatik itt lenni.

Gedeon néni

Megtörtént az elkerülhetetlen. A hajvágás. Hajnyírógéppel felszerelkezve érkeztem ide, bár ez volt a gépezet első éles bevetése, mert eddig mindig fodrász csinálta az elképesztően bonyolult frizurámat. Mivel a fejem lassan megfőtt a hajam alatt itt a harminc fokban (mindenkitől elnézést!), ezért nem lehetett tovább várni.
A gépet és a fejem sorsát Enikő kezébe adtam. Kezdetben minden rendben volt, de ott bujkált benne a kisördög. Többször finom utalásokat tett rá, hogy mennyire jó dolog ez a hajnyíró gép, és a másik, ami sokkal ijesztőbb volt, hogy kreatív akart lenni.

Ez addig igazából nem is töltött el aggodalommal, amíg csak a 6 mm-es fej volt a gépen. De amikor lecseréltük arra, amin már nullás is volt, akkor bevallom kicsit izgultam. Most megúsztam az igazi birkanyírást, de erős kételyeim vannak, hogy máskor nem fog „véletlenül” megcsúszni a gép abban a kreatív kezében. Ha véletlenül mégis, akkor majd elnevezzük esetleg Vapi-style-nak.

"Tévésztár"

Ma délután kicsit sétálgattunk Vapiban. Az egyik park felé mentünk, ahová már Bonniet is korábban megpróbáltuk elvinni. Nagy tömeget láttunk, sok parkoló kocsit, motort. Azt hittük, hogy valami vallási tanító tart előadást, mert a közelben egy templom is van, meg a plakátját is láttuk a városban. De kiderült, hogy teljesen másról van szó. Egy háromnapos kereskedelmi kiállítást rendeztek. Kicsiben olyan volt, mint a BNV.
Kitaláltuk, hogy bemegyünk, mert hát mindent meg kell nézni. A rögtönzött kiállítócsarnok egy nagy, több részből összerakott sátor volt. A földre zöld műanyagvászon volt leterítve, amin csak elrejtette, de nem tudta megszüntetni a sok hepehupát. Volt ott minden: Toyota és LG kereskedő, háztartási bóvlit áruló emberek, sok természetgyógyász portékát kínáló kis és nagyobb cég, továbbá ruha, ékszer és műszaki berendezések. Mindenkinek saját standja volt, a cégek nevei mindenhol ki voltak írva. Tényleg normálisan volt megszervezve az egész. A tömeg még pont elviselhető volt. Sok helyen próbáltak megszólítani, hogy csak ezt meg azt próbáljuk ki.
Két érdekes dolgot láttam. Az egyik egy cég neve volt: Mother Sale. Nos. Lehet, hogy van ennek valami normális fordítása (amit én nem tudok), mert azért az anyját senki nem adja el, ugye. Mellesleg ablakokat árult a cég.
A másik érdekes eset egy könyveket árusító pultnál volt. Volt pár angol nyelvű könyvük, ami igazából nem volt annyira érdekes, de Enikő megnézte. Láttuk, hogy van egy 2007-es évkönyvük is. Enikő felkapta, belelapozott, de láttuk, hogy hindi az egész. Majd találomra kinyitotta a könyvet valahol. Eléggé meglepődtünk! Pont Magyarország leírásánál. Ott virított az egyszerű térkép a lap alján. Nevetve mondtuk a két figurának, hogy innen jöttünk. Gondolom nem értették vagy nem tudták, hogy mi az a Hungary, ezért megnézték a könyvben.

De a legjobb még hátra volt. Körbesétáltunk, nyugtáztuk, hogy ilyent is láttunk, majd a kijárat felé indultunk. Volna. Szinte a semmiből elém ugrott egy figura, kezében egy mikrofonnal. Kiderült, hogy a helyi ipari közösség a szervezője ennek a kiállításnak, és szeretnék megtudni, hogy mint külföldi miként vélekedek róla. Ott állt készenlétben egy mikrofonnal és egy másik alak egy kis kamerával. A helyi tévében szerették volna leadni a riportot. Nem nagyon akartam kötélnek állni, mert én mindig is a kamera (legyen az film vagy fotó) másik oldalán szoktam lenni. De csak nem tudtam menekülni. Nem is volt rá esélyem, mert a kollégái is ott álltak körülöttünk. Próbáltam Enikőt rábeszélni, hogy mégis ő válaszolgasson, de pár erőtlen kísérlet után megadtam magam.
Na jó, essünk túl rajta! Megkérdezték, hogy mi a véleményem erről, mi volt jó itt, honnan jöttünk, mivel foglalkozom. Arra, hogy mi volt jó, ki kellett találni hirtelen valamit. Eszembe jutott, hogy főként ajurvédikus termékeknél álltunk meg. Így rögtönözve dicsértem, hogy mennyire jó, hogy itt ilyen nagy a választék, mert otthon kevés helyen lehet kapni. Persze Enikő sem úszta meg egy rövid kérdés nélkül, de nem neki kellett megérteni ezt a félelmetes indiai angolban feltett pár kérdést.

Mire befejeztük a beszélgetést már egy komoly tömeg alakult ki körülöttünk. A sok szervezőn kívül gyerekek és felnőttek gyűltek körénk. Igen, most pláne mi voltunk a látványosság.

Képek!

Raktam három képet a korábbi iskolai látogatásunkról a fotós blogunkba. Igyekszem a fotók terén mutatkozó lemaradásomat behozni.

Kisiklás

Egyre érlelődik bennem (bennünk) egy gondolat. Mikor tért le arról az útról India népe, amit a kulturális örökségük mutat. Évezredeken keresztül fényes kultúrák, a világnak sokat adó tudósok, művészek, vallási gondolkozók jellemezték ez a szubkontinenst. Most meg mi? Mocsok, kosz, szemét, rendetlenség, emberi nemtörődömség. Persze megvan India fényes oldala is: fejlődő gazdasága, IT-szektora (ha-ha-ha: vezető IT-hatalom, de az internete nagyon szegényes, pedig mindenhol elérhető!), toleráns gondolkozás. De mégis hol siklott ki ez a kultúra? És ilyenkor eljátszok a gondolattal, mi lett volna, ha...

Enikő szerint az angolok, portugálok és egyéb hódítók megjelenésével. Nem tudom. Tényleg. Lehet, hogy neki van igaza. Talán sosem merem majd megkérdezni egyik indiai barátomat sem erről. Nem akarom őket megsérteni. Mert szerintük India is great.

Valentin nap

Tegnap volt ez a számomra iszonyatosan műnek számító "ünnep". Otthon azt láttam mindig, hogy ez inkább az összes giccskereskedő és gyártó megtollasodásáról szól, és semmi másról. Zavart, hogy miért van ez a kiemelt nap a szerelem ünneplésére? Itt egy kicsit másként van. No nem a giccsparádé terén. Azok a boltok, amelyek palettáján a füzettől a plüssvackokig minden megtalálható, felszerelkeztek a piros színben úszó borzadalmakkal. Az internetes portálok öntötték már két héttel korábban a jó tanácsokat. Mindkét véglet megvolt: "Mivel tudod a szerelmedet elvarázsolni Valentin napon?" és volt ilyen is, hogy aszongya: "Mit csinálj, ha nincs senki, akivel tölthetnéd a Valentin napot?" vagy "Hová menj Valentin napkor, ha egyedül vagy?". Nagyon vicces volt, ahogy a nyugati kultúra egyik számomra borzasztóan kiábrándító, de eredetileg barátságos ötletét itt is próbálják üzleti síkra terelni. Ezek itt eleve sok, számunkra természetes dologgal nem tudnak mit kezdeni. A legjobb példa erre a sok műanyag-csomagolás. Fel nem fogják, hogy talán nem kéne úton-útfélen eldobálni, mert lassan az indiai lobogón le kell cserélni a Asóka kerekét (vagy mit) egy műanyag-szemétkupacra. Az jobban fogja jellemezni az országot és kultúráját.
De vissza a Valentin napra. Eléggé ledöbbentem, amikor bent csörgött a vonalas telefon. Felvettem, és egyik kollégám hangját ismertem fel. A döbbenet után, mert boldog Valentin napot kívánt. Sikerült elmagyaráznom a hosszú csönd után, amit a köszöntése okozott, hogy nem szeretem ezt az "ünnepet", mert mesterséges. Oké, letudva, szakmai dolgokat megbeszéltük. Nem telt el egy óra, és kaptam egy emailt egy másik kollégától, aki egy sárga rózsával kívánt minden kedves munkatársának boldog Valentin napot, és remélte, hogy sok hasonlót fogunk kapni. Mókás, hogy ennyire módosult itt a Valentin nap, és ők kiterjesztették a barátság ünneplésére is.

Gyorsítók

Már pár napja folyamatosan zárt ajtókat találtunk a kedvenc szupermarketünknél. Az volt az a hely, ahol az a különös vásárlás történt velem. Egy ideig arra gondoltunk, hogy biztos rosszkor, ebédidőben mentünk, és ezért zártak be. De tegnap este kiderült, hogy itt valami másról lehet szó. Az, hogy egy ekkora bolt este hétkor zárva van, az itt sem természetes. Pedig bent égtek a villanyok. Sikerült benéznem valahogy ablakon: bent minden polc üres, azok a tárolók, amiken korábban áru volt, egy nagy kupacban voltak. Mi a fene van itt? Sehol egy kiírás arról, hogy mi történt, csak kissé már megfakult lapok hirdetik az "egyet fizet kettőt kap", és egyéb akciókat. Kissé csalódottan mentünk haza. Eléggé vicces, de főként azért volt jó az a bolt, mert amellett, hogy mindent lehetett ott kapni, amit a másikban, itt volt papírzsebkendő. Ezt és a wcpapírt nem a legkönnyebb beszerezni. Bár utóbbit még mindig egyszerűbb.

 

Ma sikerült kideríteni, hogy azért zárt be ez a nagy bolt, mert felvásárolták. Egy Reliance nevű cég. És igazából ez az, amiért belekezdtem a történetbe. A cég nem kizárólag áruházakkal foglalkozik. Itt van pár, nem igazán tudom, hogy mi lenne a jó szó, mogul (talán ez jól leírja), aki az élet számos területén jelen van. Ez a Reliance többek között: mobiltelefon-szolgáltató, benzinkutak, áruházak (hirtelen több nem jut eszembe) vannak a palettáján. De mondok egy olyan céget, amit sokan ismernek otthon: TATA. Aki ismeri a nevet, annak egyből az indiai "csúcsminőségű" teherautó jut eszébe. Na most a Tata család, Ratan Tata (milyen vicces név!) vezetésével nemcsak ebben utazik. A Tata-csoport a következő területeken van jelen: teher- és személyautók, telekommunikáció (TV-csatornák és egyéb szolgáltatások), vegyipar (alapanyag-gyártás), élelmiszerek (pl. tea), befektetési alapok, ingatlan-beruházások, ékszerek (gyémánt!) stb. Igazából el sem lehet képzelni, hogy ezeknek a nagy cégeknek a tulajdonosai (családok vagy esetleg pár ember) mennyire gazdag. Most, hogy száguld India gazdasági-gyorsvonata ezek az emberek állítják a váltókat és jelzőfényeket szabad jelzésre És egyben ők azok, tovább gyorsítják a vonatot. Ahogy az India Today írta: Accelerators (a gyorsítók/katalizátorok, kinek mi tetszik).

Polizei

Elmentünk ismét arra a partszakaszra, ahol múlt hétvégén voltunk. Most sikerült a megfelelő helyen lefordulnom az autópályáról, így sokkal hamarabb odaértünk. Megjegyezném, hogy az autópálya és a nyűves keresztút találkozás egyenrangú kereszteződésnek van feltüntetve. Nem normálisak ezek! Még jó, hogy a balkéz szabályt itt senki nem ismeri, és így nem tartja be.

Miután megtaláltuk a megfelelő helyet Bonnie átmozgatására, leparkoltam az úton. Már lent voltunk a homokos tengerparton, és a fényképezőgépemet próbáltam elővenni, amikor hallom valaki szólongat. Hátranézve láttam, hogy a kocsi mellett két rendőr áll, és integet, hogy menjek oda. Gép elrak gyorsan, próbálok a homokos domboldalon felszaladni. Közben átvillan az agyamon, hogy nincs a kocsiról semmi papír nálam. Amikor kérdeztem bent, hogy valami forgalmi vagy esetleg egy nyamvadt cetli arról, hogy vezethetem a céges autót, akkor közölték, hogy itt olyan nem kell. A másik gond, hogy a kocsinak Maharashtra állambeli rendszáma van, míg mi Gujaratban vagyunk. Az előbbi államban előszeretettel ellenőriznek más államból származó kocsikat. No mindegy, gondoltam, jogsim van, pénzem is, majd lesz valahogy. A törvény két őre nem beszélt angolul (milyen meglepő), de sikerült valahogy megértenem, hogy nem jó helyen állok. Oké, álljunk arrébb. De hol a kocsi kulcs?! Lefagytam, hogy a nagy igyekezetben a partról felfelé kiesett a zsebemből. De jó! Hatalmas nagy program lesz megkeresni a szürkés barna homokban egy kulcsot. De kivételesen szerencsém volt. A kulcsot a kocsiban felejtettem. Tudom, nem a legszerencsésebb dolog, de itt tényleg nem kell attól tartani, hogy valaki elköti az autót.

Gyorsan autóba be, és átfordulok az út másik oldala melletti homokos, füves részre orral előre. Elégedetten szállnék ki, de mutogatnak, hogy másként álljak oda. Jó, meglesz! Beállok az út mellé (nem az útra!) párhuzamosan a forgalommal egyező irányba. Vagyis csak állnék, ha a kocsi nem kezdené magát beásni a fövenybe. Óh, hála az égnek! Már csak egy kocsikiásás kell nekem. Végre sikerül valahogy a felniig elmerült autót kimozdítani, és beállni. Ismét szállnék ki, de még mindig nem tetszik a két rendőrnek. Mi a fenét akarnak ezek? Ja hogy orral merőlegesen állajak az útra a fövenyes részen. Persze, nem gond, beforgatom a kocsit egy olyan helyre, ahol nincs homok az első kerék alatt. Végre megfelel az elképzelésüknek a parkolásom. Ezzel elköszönnek, és tovább sétálnak az úton.

 

Az rendben volt, hogy esetleg zavarhatom a forgalmat az eredeti helyen, ahol leálltam. Bár azért ez túlzás, hogy itt bárki is zavarna bármit, mivel nincs rend, amit lehetne. De mégis mi az értelme annak, hogy orral merőlegesen álljak az útra? Semmi.

Tíz dolog...

Tíz dolog, ami kiakaszt az indiai közlekedésben:

1. Nem ismerik a sávokban történő haladást. Az esetlegesen felfestett fehér csíkok az aszfalton csak az ipar által termelt festék elhasználása. Jelentésük, és pláne értelmük nincs!
2. Nem ismerik az irányjelzőt. Néha kiteszik a sofőrök a kezüket, ha jelezni akarják a fordulást. De annyira nem ismerik, hogy ha használom, akkor is csak a szép kis pislákoló sárga fényt látják. Ha esetleg odanéznek.
3. Gyűlölöm, hogy jobbról előznek meg, ha jobbra akarok befordulni. Felesleges az index, a behúzódás középre. Minek. Ott még úgyis elfér (nem mintha a baloldalon nem férne el) egy motor/autó/riksa/bicikli.
4. A gyalogosok nem ismerik azt az alapvető dolgot, hogy körülnézek mielőtt átmegyek az úton. Csak integetnek, hogy lassíts, mert neki most pont a másik oldalon van dolga. Mindegy, hogy gyökkettővel vagy pont százhússzal mész.
5. A duda a kószáló gyalogosokra nem hat. Tülkölhetsz mögötte, de ő csak bambán hátranéz, és nem lép arrébb.
6. Igaz gyéren vannak világítva az utak, de létezik közvilágítás. Nem baj, attól még a városban is az országúti fényszórót kell alapból használni. Nem látsz semmit, néznéd az út szélét, de az nincs kiépítve, az előtted kószáló gyalogost/tehenet/kutyát alig lehet időben észrevenni.
7. Nem működik az új személygépkocsikon és motorokon kívül az összes egyéb jármű (több tonnás teherautó, riksa) féklámpája. Ha tisztes követési távolságot akarok tartani a biztonság miatt, akkor a mögöttem jövő dudál, villog, hogy miért nem megyek jobban rá az előttem lévőre.
8. A rengeteg aszfalt-fekvőrendőrt csak helyenként jelzi felfestés vagy tábla. A biztos, ami jelzi, az iszonyat nagy csattanás, ahogy a kocsi átmegy rajta.
9. Simán megszüntetik a sávokat, ha a szemből jövők úgy gondolják, hogy nem haladnak egész gyorsan. Így lett egyik este az egyik nagy forgalmú út hirtelen egyirányú. Én persze a másik irányba akartam menni.
10. Senkinek fogalma sincs, hogy egy autópálya melletti kétsávos szervizúton mi a helyes közlekedési rend. Ott a balra tarts hirtelen jobbra tarts lesz. De csak a közlekedők háromnegyede szerint. A többiek dudálnak és villognak, és hülyén néznek mindenkire.

Lehangoló reggelek

Sehol sem jó felkelni úgy, hogy kint ködös, nyálkás az idő. Ezen még az sem segít, ha tudom, hogy délutánra már 30 fok lesz. Itt, ahogy megfigyeltem, egy héten legalább ötször ilyen időre ébredünk. Nem lehet eldönteni, hogy mi van igazából kint. Köd? Pára? Szmog? Minden szürke, néha enyhe kékes árnyalattal, a levelekről csepegnek az éjjel lecsapódott vízcseppek. És sokszor nehéz a levegő valami furcsa, enyhén orrfacsaró szagtól.
Próbáltam már többször összerakni magamban, hogy mi lehet ez. A pára, és talán még a köd is rendben van, mert hát nappal 30 fok, éjjel meg 16. A páratartalom meg magas (60-100%). De erre a szürkés-kékes színre és a szagokra nincs okos ötletem. Talán az lehet, hogy valamelyik gyár pont éjjel, a homály rejtő védelmében végzi áldásos tevékenységét, és a bűzt a város felé hozza az az enyhe szellő, ami mindig lengedez. És persze a por. Ami még a naplementét is valószínűtlenül kopottá, színtelenné teszi. Reggel ez is ott van a levegőben, és csak fokozza az egyébként is nem túl jó hangulatot, hogy megint fel kell kelni egy ilyen mélaszürke reggelen.

Szárivásárlás

Ma nap nagy kalandja volt, hogy Enikő vett magának egy szárit. A bolt már egy eléggé egzotikus helyen volt, Vapi Town-ban. Ez Vapi "történelmi" része, ami egyenlő azzal, hogy ez a régi városrész, ahol a legroskadozóbb házak vannak. Az egészet manapság egy felüljáró vágja ketté, amin a nagy forgalom megy Daman felé. Ez alá beparkoltunk, majd gyalogosan kerestük meg a boltot. A szagok teljes tárházán (állati ürülék, rohadás és pottyantós wc) át eljutottunk a boltokig. Ennek az útnak tipikus vidéki India kinézete volt. Minden öreg, kopott, törött, csorbult  és természetesen poros.

 

Sajnos nem volt már kilógatva az a szári, ami pár napja megtetszett Enikőnek. Sebaj, szerencsét próbáltunk. Később kiderült, hogy csak azt, mert a szárit felpróbálni nem sikerült, és még értelmes hordási tanácsot sem tudott kicsikarni az eladónőből. Ez a kis bolt több száz szárit és más indiai női ruhát (punjabi-suit) tartott a textilipar teljes mű-színpalettájában, a neon rózsaszíntől egészen a túl élénk papagáj zöldig. Ebben a szín- és anyag-kavalkádban nem lehet normálisan válogatni! Vagy rászán valaki egy fél napot, vagy egy előre kiakasztott darabot választ.

Ebben a boltban pár alapszó ismeretéig terjedt az egyetlen női alkalmazott nyelvtudása. De ő legalább beszélt, a férfiak egy kukkot sem tudtak. Enikő hiába próbálkozott azzal, hogy megtudja, lehet-e itt szoknyát és felsőt kapni, amit alá kell venni. A legaranyosabb az volt, hogy megkérte, hogy menjen fel vele az emeletre, és segítsen neki. A nő nem értette, és elkezdett mentegetőzni, hogy ő nem mehet vele, mert neki ez itt a munkahelye, és neki most dolgoznia kell. Kicsit nehezen, de sikerült a

elmagyarázni, hogy nem, mi nem akarjuk sehová sem magunkkal vinni.

 

A választás végül egy világos kék, kis virágokkal díszített darabra esett. Az ár a nevetségesség határát súrolta: 180 Rs. Persze ez egy egyszerűbb anyagból (Enikő szerint muszlin) készült darab. A selyemből szőttek ára a több ezer rúpiát is eléri simán. Délután próbálkozott a felöltésével, de feladta egy időre. Este újra nekiveselkedett, egész jól sikerült. És jól is állt neki! Persze be kell még szerezni hozzá szoknyát és felsőt, de az első  lépésnek ez tökéletes.

Tengerparti kirándulás

Vasárnap tervbe vettük, hogy valahová el kéne vinni Bonniet, hogy kicsit kifussa magát. Elég nehéz itt bármi olyan szabadtérre menni, ahol nincsenek kóbor kutyák. Ahol emberek vannak, ott vannak kajáldák, így természetesen a kutyák is odacsapódnak. Szegény Bonnie meg sokszor azt hiszi, hogy ezekkel le lehet állni játszani. Persze akad köztük olyan is, aki jámbor, de a nagyja vicsorogva támad egyből. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy Indiában a legnagyobb (állítólag) a veszett kutyák aránya. Egyszóval igen nehéz nyugodt, kutyamentes szaladgáló helyet találni.

 

Elsőként megnéztünk itt egy parkot. Két részből áll: egy kisebb, virágos, ösvényes részből, és egy nagyobb mezőből, ahol sokszor kriketteznek a gyerekek. Sajnos vasárnap is ez volt. Az a tervünk, hogy a parkban kifuthatja magát, sajnos meghiúsult. De volt B-terv! Menjünk el a közeli tengerpartra (Tithal-beach), amit a hivatalos gujarati turizmus honlap ajánlott. Nincs is messze, kb. 25 km, az utat kinéztem az interneten. Nosza, ki az autópályára. A forgalom eléggé gyér volt, mert vasárnap azért itt is munkaszüneti nap. Egész jól haladtunk előre, sikerrel vettük az autópálya-kaput is. Még szerencse, hogy tudtam, hogy lehet kérni "return-ticket"-et, és így olcsóbb a kétszeri áthaladás egy nap. Árgus szemekkel figyeltük a falucska nevét, ahol le kellett térni balra. Így legalább nem kellett Valsadba (70 ezres város) bemenni, amin sokkal nehezebb lett volna átvergődni. Kicsit bizonytalan voltam, hogy jó helyen mentünk-e le az autópályáról. Ezt a gondolatom erősítette az is, hogy nem sokan voltak előttünk. Konkrétan egy motoros csak, és az út is egyre keskenyebb lett és rosszabb minőségű.

És akkor elértünk egy kereszteződésbe, ahol se tábla, se jelzés. Gyorsan leintettem a motorost, és kézzel-lábbal megtudakoltam tőle a helyes irányt. Apró falvakon át kikeveredtünk egy nagyobb útra, ahol már volt forgalom. Gyanítottuk, hogy jó irányba tartunk, de semmi konkrétat nem tudtunk. Bekeveredtünk valami város szélére (valószínűleg Valsad volt). Próbáltuk tartani azt, hogy mindig balra tartsunk, mert arra van a tenger. A sok emberrel teli riksa és nem gujarati rendszámú autó mutatta meg végül az utat. Még egyszer rákérdeztem egy elágazásnál, hogy merre van az arra. Végül a szűk, nagyon kanyargós, és egyáltalában nem belátható (ahol egyszerre két riksa és egy autó egymás mellett jön szembe!) utakon lejutottunk a tengerhez.

 

Hááát... Pont valami nagy munkában voltak a helyi indusok, mert mindenhol markolók és földet megmozgató teherautók voltak. Leparkoltunk, és kezdődjön a séta Bonnieval. Na ennek lett vége két percen belül! Ugyanis az első bódésornál kapásból négy kutya kezdett veszettül ugatni és vicsorogni rá. Gyorsan vissza a kocsiba, kicsit lejjebb autóztunk a parton, ahol már nem volt senki. Itt egész tiszta volt a part (indiai viszonylatban), mert az előző helyen először nem lehetett megkülönbözetni a parton heverésző embereket a sok szeméttől. Borzasztó, hogy mennyire nem ügyelnek a tisztaságra!

Ezen a partszakaszon is megerősödött Enikőben az a gondolat, hogy India a fél pár papucsok hazája. Mindig csak egy darabot lát az ember az elhagyott, elhasznált pacskerekből. A víz nagyon meglepő volt. Sötétbarna homoktól eléggé bizarr színe volt a tengernek. Az, hogy ez itt az esetleges szennyezéstől ilyen, vagy ez a normális, nem tudom. De azért végül én is belegyalogoltam térdig (nem lett semmi bajom). Bonnie is szaladgált egy kicsit, jól megijesztett két kisgyereket, de ő nem nagyon merészkedett be a vízbe. Remélem, ha egyszer eljutunk Goára, akkor ott szebb tengerpart fogad majd minket.

 

Kissé csalódottan elindultunk haza. Kiderült, hogy egy kijárattal hamarabb fordultam le, és azért tettük meg azt a vargabetűs kitérőt. A forgalom eléggé megerősödött már, sokan igyekeztek haza. De mindentől eltekintve nagyon jó volt tengerbe egy kicsit belesétálni.

 

Nagyon hamar el kell meni Goára, érzem.

 

Pár képet lehet látni Enikő képei között!

H for ...

Hari Sadu. Ez az arrogáns és gonosz főnök neve az egyik sokat vetített állásközvetítő oldal reklámjában. Az asztalfoglalás nem megy a legkönnyebben, de szerencsére van egy segítőkész alkalmazott. A betűzésre tessék figyelni itt!

Enikő képei

Igen, még több képet lehet megtekinteni az itteni kalandjainkról! A linket a jobb oldalon lehet látni (gyk.: Enikő képei). Lesz majd blog is, ahol magyarázatokat, történeteket fog írni a képekhez.

Jelkép

Talán megszokom már lassan, hogy sok helyen szvasztikát, magyarul horogkeresztet látok. Egyszerű hasonlattal élve (tényleg nagyon egyszerűvel), ez olyan jelkép itt, mint nekünk a kereszt. Az épületeken felfestettek vagy faragottak már fel sem tűnnek. De egyik nap a boltban ezen nagyon megakadt a tekintetem. Valami tisztítószer volt. A csomagolása színvilága miatt egyből a náci jelképeket juttatta eszembe. Valószínűleg egy év múlva már fel sem fognak ezek tűnni.

Építészeti körkép

Íme itt a tegnapi adósságom:

 

Enikő új munkahelyén a főnök kitalálta, hogy ugyan már nézze meg az általa a régebben tervezett épületeket itt Vapiban. Enikő rábeszélt, hogy menjek én is, mert biztos érdekes helyekre fogunk eljutni. Sikerült fél napra elszabadulnom, és én is velük tartottam.

Reggel Satissal együtt felvettük Menisht, az építészeti iroda egyik tagját (a két alkalmazott egyikét).
Első állomás egy nagyon modern (indiai szemmel) ház volt. Hatalmas pálmafák alatt szögletes, színes családi ház. Csak lestem, hogy mennyire jól néz ki. Sajnos be nem jutottunk, mert senki nem volt otthon. Ettől függetlenül a kertbe simán be lehet menni, mert nincs zárva a kapu. Továbbálltunk, majd egy építkezésen kötöttünk ki a közelben. Döbbenet. Ez a jelző az, amit lehet erre használni. Nem a körülmények, hanem a technológia miatt. Minden fal vasbeton, a szinteket bambusz (igen, Tamáz, Réka & Duka, nevethettek...) és acél rudak keverékével támasztják alá. Előbbi érdekes megoldásokkal hozzák olyan magasságba, hogy pont a következő szintet tartsa. A munkások tákolt gunyhókban laknak az épület mellett (ez itt normális). Nők és férfiak közösen végzik az esetenként kemény fizikai munkát, és a család apróbb tagjai is ott vannak a helyszínen.

 

Mielőtt tovább indultunk volna megnéztük abban az utcában álló templomot. Kiderült, hogy az egy dzsanista (remélem jól írtam). Vakítóan fehér márvány minden, gyönyörű, de egyben egyszerű díszítés mindenhol. Két nő őrizte a templomot, de sikerült megbeszélni, hogy gyaurokként bemehessünk, és csinálhassunk pár képet. Érdekes volt látni, hogy itt is van áldozat bemutatás, csak ostya és bor helyett (hú de régen ittam bort!) rizs és egyéb érdekes dolgok vannak egy fémtálban. Boldogan, hogy sikerült ide is bejutnunk megyünk tovább a következő épülethez.

 

Amin ledöbbentünk.

 

Egy iskolához értünk, ami egészen az óvodai szinttől a tizennégy éves korig fogadja a diákokat. "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik", amikor a kissé lepusztult környék közepén egy tündöklő zöld területen meglátjuk a hatalmas építményt. És ismét egy pillanatra mindketten otthon érezzük magunkat: a fiúk fociznak a füvön, a lányok kosaraznak a beton pályán. Igaz szürke iskolai egyenruhában, de ez már nem zavar meg minket.

Kattognak a gépeink, ámulunk a látványtól. Bevezetnek az iskola igazgatójához minket. Egy tradicionálisan naracssárga lepelbe burkolódzott férfihoz. Nem igazból értjük utólag sem, hogy pontosan milyen vallás ez, de kb. olyan, mint otthon a Krisnások (nagy túlzással). Fotóalbumot mutogat nekünk az iskola életéről, illedelmesen végig nézzük, bár eléggé hosszú. A hagyományos indiai vendégfogadó vizet/citromos vizet udvariasan visszautasítjuk, mert a gyomruk nem az igazi. És utána jön az, mire egyikünk sem számított. Körbevezet az igazgató a "birodalmában". A kiscsoporttól egészen a nagyokig, a tornateremtől a kémialaborig. Mindenhol kedves, mosolygós tanárnőkkel és tanárokkal találkozunk. A gyerekek először meglepődnek a két fehér látogatón, majd mosolyognak, és kórusban köszönnek. Továbbra is kattognak a gépeink, bár kezdünk fáradni a kétórás séta alatt. A biológia és kémia laborban kissé otthon érzem magam (Enikő mondja nekem: "Home, sweet home!"), és csak ámulok, hogy kémiából olyan módszereket és reakciókat tanulnak, amiket mi egyetem második félévében!!!

Gyönyörködünk a sok zöldben és a nyitott terekben, amik ölelik ezt az épületet. Az igazgató irodájába visszafelé megragadunk egy-egy kosárlabdát, és kicsit szeretnénk játszani, de a protokoll belül nem engedi meg.

Végül beírok a látogatók könyvébe (bár tettem egy bátortalan kísérletet arra, hogy Enikőt írjon, de nem sikerült). Próbálok valami frappánsat kitalálni. Nehéz. Akkor eszembe jut a kocsikon látható "India is great" felirat. Leírom: "These young peope will make India great.". Gondolkozom... Lehet, hogy nyelvtanilag nem helyes, sőt tuti, de nem baj, ennyire futja kifáradtan, kissé gyomorbajosan. Elköszönünk, és kapunk ajándékba 2007-es asztali naptárt, és egy kis prospektust az iskolát üzemeltető szekta Új-Delhiben található monumentális központjáról. Otthon megnézve a szavunk is eláll. Elhatározzuk, hogy ezt meg kell nézni, pedig nem lehet sem fotózni, sem bármi mást csinálni bent, csak sétálni, és elmélkedni.

Áramszünet-tiltakozás

Olvasom a iwiw-et. Többen kiírták az üzenőfalra, hogy ma (február 1-én) 19.55 és 20.00 között leoltják a villanyt, és így tiltakoznak a globális klímaváltozás ellen. Az ötletet én most nem minősítem, mert nem ide tartozik. De aki nagyon szeret így tiltakozni (és ért is hozzá), az legyen olyan kedves, és nyomozza ki nekem, hogy ki és miért tiltakozik Indiában naponta akár többször pár perctől egészen órákig tartó áramszünettel?!

Előre is köszönöm!

 

U.i.: ti, akik otthon vagytok, pont most kapcsoljátok le a villanyt öt percre.

Szolgálati közlemény

Munkahelyi elfoglaltságok miatt csak holnap tudom leírni a mai nap történését. Addig kis türelmet kérek!