Építészeti körkép

Íme itt a tegnapi adósságom:

 

Enikő új munkahelyén a főnök kitalálta, hogy ugyan már nézze meg az általa a régebben tervezett épületeket itt Vapiban. Enikő rábeszélt, hogy menjek én is, mert biztos érdekes helyekre fogunk eljutni. Sikerült fél napra elszabadulnom, és én is velük tartottam.

Reggel Satissal együtt felvettük Menisht, az építészeti iroda egyik tagját (a két alkalmazott egyikét).
Első állomás egy nagyon modern (indiai szemmel) ház volt. Hatalmas pálmafák alatt szögletes, színes családi ház. Csak lestem, hogy mennyire jól néz ki. Sajnos be nem jutottunk, mert senki nem volt otthon. Ettől függetlenül a kertbe simán be lehet menni, mert nincs zárva a kapu. Továbbálltunk, majd egy építkezésen kötöttünk ki a közelben. Döbbenet. Ez a jelző az, amit lehet erre használni. Nem a körülmények, hanem a technológia miatt. Minden fal vasbeton, a szinteket bambusz (igen, Tamáz, Réka & Duka, nevethettek...) és acél rudak keverékével támasztják alá. Előbbi érdekes megoldásokkal hozzák olyan magasságba, hogy pont a következő szintet tartsa. A munkások tákolt gunyhókban laknak az épület mellett (ez itt normális). Nők és férfiak közösen végzik az esetenként kemény fizikai munkát, és a család apróbb tagjai is ott vannak a helyszínen.

 

Mielőtt tovább indultunk volna megnéztük abban az utcában álló templomot. Kiderült, hogy az egy dzsanista (remélem jól írtam). Vakítóan fehér márvány minden, gyönyörű, de egyben egyszerű díszítés mindenhol. Két nő őrizte a templomot, de sikerült megbeszélni, hogy gyaurokként bemehessünk, és csinálhassunk pár képet. Érdekes volt látni, hogy itt is van áldozat bemutatás, csak ostya és bor helyett (hú de régen ittam bort!) rizs és egyéb érdekes dolgok vannak egy fémtálban. Boldogan, hogy sikerült ide is bejutnunk megyünk tovább a következő épülethez.

 

Amin ledöbbentünk.

 

Egy iskolához értünk, ami egészen az óvodai szinttől a tizennégy éves korig fogadja a diákokat. "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik", amikor a kissé lepusztult környék közepén egy tündöklő zöld területen meglátjuk a hatalmas építményt. És ismét egy pillanatra mindketten otthon érezzük magunkat: a fiúk fociznak a füvön, a lányok kosaraznak a beton pályán. Igaz szürke iskolai egyenruhában, de ez már nem zavar meg minket.

Kattognak a gépeink, ámulunk a látványtól. Bevezetnek az iskola igazgatójához minket. Egy tradicionálisan naracssárga lepelbe burkolódzott férfihoz. Nem igazból értjük utólag sem, hogy pontosan milyen vallás ez, de kb. olyan, mint otthon a Krisnások (nagy túlzással). Fotóalbumot mutogat nekünk az iskola életéről, illedelmesen végig nézzük, bár eléggé hosszú. A hagyományos indiai vendégfogadó vizet/citromos vizet udvariasan visszautasítjuk, mert a gyomruk nem az igazi. És utána jön az, mire egyikünk sem számított. Körbevezet az igazgató a "birodalmában". A kiscsoporttól egészen a nagyokig, a tornateremtől a kémialaborig. Mindenhol kedves, mosolygós tanárnőkkel és tanárokkal találkozunk. A gyerekek először meglepődnek a két fehér látogatón, majd mosolyognak, és kórusban köszönnek. Továbbra is kattognak a gépeink, bár kezdünk fáradni a kétórás séta alatt. A biológia és kémia laborban kissé otthon érzem magam (Enikő mondja nekem: "Home, sweet home!"), és csak ámulok, hogy kémiából olyan módszereket és reakciókat tanulnak, amiket mi egyetem második félévében!!!

Gyönyörködünk a sok zöldben és a nyitott terekben, amik ölelik ezt az épületet. Az igazgató irodájába visszafelé megragadunk egy-egy kosárlabdát, és kicsit szeretnénk játszani, de a protokoll belül nem engedi meg.

Végül beírok a látogatók könyvébe (bár tettem egy bátortalan kísérletet arra, hogy Enikőt írjon, de nem sikerült). Próbálok valami frappánsat kitalálni. Nehéz. Akkor eszembe jut a kocsikon látható "India is great" felirat. Leírom: "These young peope will make India great.". Gondolkozom... Lehet, hogy nyelvtanilag nem helyes, sőt tuti, de nem baj, ennyire futja kifáradtan, kissé gyomorbajosan. Elköszönünk, és kapunk ajándékba 2007-es asztali naptárt, és egy kis prospektust az iskolát üzemeltető szekta Új-Delhiben található monumentális központjáról. Otthon megnézve a szavunk is eláll. Elhatározzuk, hogy ezt meg kell nézni, pedig nem lehet sem fotózni, sem bármi mást csinálni bent, csak sétálni, és elmélkedni.