Republic Day

Tegnap, január 26-án ünnepelték Indiában a Republic Day-t (A köztársaság napját), ami munkaszüneti nap. A nagy tespedés után délután úgy döntöttünk, hogy menjünk át Damanba, és nézzünk egy kicsit körül.

Az út egész simán indult. Vapiban, és a Damanba vezető úton a forgalom teljesen normális volt, nem kellett nagyon izgulnom bármi miatt is. A határon átérve egy kis településre érünk (fogalmam sincs a nevéről), ahol a Royal Garden is van. Itt már eléggé sokan voltak az utakon, de a tipikus indiai káoszszintet még nem érte el. Kerülgettük a teheneket, riksákat és nyomtam a dudát, mert anélkül nem lehet itt élni. Közben Enikő az út bal oldalán fel-felbukkanó különböző érdekességeket próbálta fotózni.
A nyugodt utazásnak a falucska után lett vége. A forgalom egyre erősödött, bár addig nem volt vészes, amíg meg nem előzött minket egy motor. Ezen hárman ültek, iszonyatmódon kifestve. Valószínűleg férfiak voltak, mert sok időm nem volt rájuk figyelni. Dudáltak és integettek. Kiderült, hogy egy nagyobb tömeg nyomába igyekeznek. A tömeget három gépjármű alkotta (két háromkerekű piaggio és egy teherautó), és ezeken kb. negyven ember. Csüngtek rajtuk, ahol csak tudtak. A hetes busz ehhez képest kongó üresség! Az elől haladó háromkerekűn valami szobor volt felállítva, ezt követte a tömeg.
Szemből nagy forgalom volt folyamatosan. A szűk hidakon ütött-kopott busz csotrogányok jöttek szembe, mindenhol csalinkázó biciklisek, szédelgő riksák. Ki kellett kerülni egy gyalogos menetet. Két teherautó között táncolva, énekelve mentek, oldalt kötéllel voltak elzárva, nehogy a kocsik elé menjenek. Egy figura az elől haladó kocsiban ülve játszotta szintetizátoron a zenét, szóltak a dobok. Mindez fülsüketítő hangerőn.

És akkor beértünk Nani Damanba. Egyre sűrűsödő gyalogos forgalom. Lassan esélytelenné válik az előrejutás. Nehezen, dudálva jutok már csak előre a tömegben. Egyik pillanatban egy kocsi előz meg minket. Valami jön belőle… egyenesen a kocsinkra!!! A hátsó ülésen lévő kisgyerek sugárban rókázik valami vöröset. Beteríti a Suzuki jobb fényszórója környékét. Csak nevetni lehet rajta. Közben sikeresen elvétem az irányt a szállodasor felé. Szinte már haladni sem tudok, megfordulni nincs esélyem. Utolsó lehetőség gyanánt befordulok balra, és nem a tenger felé megyek. Vagyis csak fordulnék. A sok embertől és egy kerékpártól alig tudom befordítani az izomszervós öreg Suzukit a kis utcába. Fogalmam sincs, hogy merre megyünk. De nem nagy hely ez, eltévedni nem lehet. Keresünk valami nyugis utcát, hogy végre megálljunk. Rólam a légkondi ellenére folyik a víz, kissé megviselt ez a vezetés a tömegben.
Kiszállunk, Enikő fotózni kezd egy kaput. Nesz hallatszik, és nyílik az ajtó. Kedves, mosolygós férfi bújik elő, aki engedi, hogy lefotózzák. Hamarosan megjelenik a feleség is a gyerekkel. Én csak találgatok magamban, hogy mégis milyen nemű, mert a szeme láthatóan ki van festve feketével. A nő nagyon kedves, és tud angolul. Enikő csinál pár fotót, majd megmutatja. Tetszik nekik, mosolyognak. Búcsúzóul elmagyarázza a nő, hogy merre jutunk le a tengerparthoz.

Pár utca, és ott vagyunk. És nemcsak mi, hanem a szintetizátoros-mulatós tömeg, akiket még az úton előztünk meg. Hagyjuk elvonulni a népet, majd leparkolunk. Nagyon kellemes, és leginkább tiszta park van a folyótorkolat partján, a halászkikötő mellett. Damanban lehet látni közterületen kukákat, amik a lehető legelképesztőbb formákat tudják felvenni (csésze, pingvin stb.). Az utcák itt sokkal tisztábbak, mit Vapiban. Sétálgatunk, és fotózgatunk. A Nani Damanban lévő kisebb erődbe inkább nem megyünk be. Erőteljes vizeletszag terjeng a bejáratánál. Látjuk, hogy a táncoló tömeg elérte a túrájuk végállomását. Megnézzük közelebbről, de mire fotóznánk már ott is teremnek, és a homlokunkra rózsaszín (már meg kéne tudni, mégis miért olyan kedvelt itt ez a szín) csíkot és pöttyöt nyomnak. A férfiak tülekednek, hogy Enikőnek puszit nyomjanak az arcára. Az egyik repetázik, akkor inkább kicsit odébb állunk. Nekem csak a homlokomon van a rózsaszín por, de Enikő orra és fényképezőgépe is kapott belőle.

Haza indulunk, a kocsinál egy öreg, aszott testű férfi kéreget. Egyébként nemzeti zászlókat árult a mai napon. Az út vissza Vapiba már eseménytelen. Egész tempósan tudunk haladni, minden gond nélkül visszaérünk. Mindketten kifáradtunk: Enikő a tömegtől, én a vezetéstől. Homlokunkon a rózsaszín pötty jelentését próbáljuk megfejteni. Még nem teljesen tiszta, hogy pontosan mi.



További képek a 2CamDudes-ban lesznek!