Meglepetés

Másról akartam ma írni, de ezen annyira meglepődtem, hogy inkább ezt írom le:

Szokásos reggel, az autópályán normális a forgalom. Elhaladok a gyár mellett, majd kicsivel később le kell fordulnom a szervizútra. Ez a fordulás a szembejövő sávon át történik egyenesen a kis párhuzamos útra. Pontosabban történt. Eddig. Ma reggelre lezárták betonnal a lehajtó részt. Tegnap még megvolt. Álltam ott tanácstalanul (mint egy kisközség), hogy akkor most merre? Oké, gyerünk vissza, és ahol a szervizút fut bele az autópályába, ott a többieket követve visszafordultam. Nos, igen. Azt viszont nem lehet egy sima egyíves fordulással megtenni, mert nincs elég hely. Jól elbohóckodott mindenki. Így eléggé veszélyes a dolog már. Keresnem kell új útvonalat, mert minden reggel nem kéne ezt előadni.

A logikát senki ne keresse a lehajtó lezárásában. Csak ismét humoros volt valaki. Jót nevettem.

Repülős vacsora

"Nem lehet mindennap étteremben enni!"

Ezt a megállapítást tegnap tettem, amikor ismét nagyon tele lettem, pedig fél adag ételt kértem. Mivel sem időm, sem kedvem (eddig) nem volt valami helyit főzni, ezért inkább egy pár napja vett készételt vettem ki a kamrából. Panír Makhani. Talán ettem valamikor régen, rossz nem lehet. Olvasom a dobozt: nincs benne mesterséges adalék. Nocsak! Milyen fejlettek ezek itten. Ahogy kiderült ez egy teljesen kész, becsomagolt étel, csak meg kell melegíteni. Nagyon jó! Kibontom, és egy tálba borítom a zacskó tartalmát. Panír akad benne, de nem vitték túlzásba. Nézem, talán kicsit túlságosan sok az olaj a szószban, amit remélhetőleg nem beleöntöttek, hanem az alkotók engedtek magukból. Mikró, két perc. Kész. Megkóstolom. Hááát... talán a Lufthansa indiai ételeinek szintjét megüti. Ami nem túl magas, lévén repülőgépes ételről beszélünk.

Nem gond, elfogyott.

Baleset

Kellett nekem említenem, hogy nincsenek hullák és roncsok az utak szélén!

Most értem haza munkából. Az autópályán az egyik felhajtónál nagyon lassít az előttem haladó, látom néz balra. Én is. Egy nő fekszik kiterülve a szélső sávban, egy másik nő pofozgatja, de nem reagál. Kicsit előrébb egy motoros, lába a járműve alá szorult. Arcán fájdalom, látszik, hogy kb. huszonöt métert csúszott. Az emberek szaladnak a kiterült nő felé.
Mivel jöttek mögöttem is, ezért lassan tovább hajtok, vannak már ott elegen, hogy segítsenek. A visszapillantóból még látom a nőt.

Eléggé megrázó volt.

Bankszámla mizéria

Most csendesen kiakadtam nagyon erre a bürokratikus rendszerre. Itt vagyok közel három hónapja, és még mindig nem tudtunk bankszámlámlát nyitni, ahová a cég a fizetésemet tudja utalni. A bank hétről hétre előáll valami újabb marhasággal, hogy mire van szüksége. Először kezdték azzal, hogy nem elég a fényképem, aláírásom a nyomtatványukon, hanem kell útlevél- és vízummásolat. Ez még érthető. De mi a fenének kellett még a jogosítványomat is lemásolni?! A másolatot alá kell írni. De nem a másolt képen, hanem mellette. Persze ezt senki nem tudta, ezzel újabb napok mentek el. Itt a cégnél mindent megpróbálnak, hogy lebeszéljék őket újabb dolgokról, de a maitól még ők is nagyot néztek.
Ma azzal álltak elő, hogy kell nekik arról papír, hogy engem valami állami szervezet Magyarországon elengedett ide dolgozni. MI VAN?!?!? Arról ne hozzak papírt, hogy a reptéren hány csomagot adtam fel ide? Arról esetleg nem akarnak látni egy másolatot, hogy hány napot voltam beteg alsó tagozat harmadik osztályában?
Én elhiszem, hogy vannak szabályok, amik kötik a kezüket. De ez már kötözködés. Ebben az országban (és mindenhol a világon) csak úgy lehet vízummal munkát vállalni, ha azt a külképviselet (vagyis maga az állam) jóváhagyja. Akkor meg miről beszélünk?
Elég volt! Ha nem akarnak üzletet kötni, akkor nem fogunk. De ezt az elején meg lehet mondani, hogy félünk minden külfölditől, mert biztos a pénzét akarja mosni Indiában.

Ja, persze. Mosófával.

Seprés

Gondoltam ma, hogy kicsit összetakarítok. A lelkesedésemet a 36 fok és az idétlen seprű törte le fél óra után. A seprű... na, igen. Én komolyan nem tudom felfogni ésszel, hogy egy olyan ősi dolog, mint a seprű, miért nem egyforma mindenhol. Mert itt még véletlenül sincs olyan verzió, aminek nyele lenne. Igen, csak egy vesszőkből összefont valami, aminek a tövét lehet megragadni. Így csak előre görnyedve lehetséges a koszt összeseperni. Ennyire nem volt leleményes itt senki az elmúlt ötezer évben? Úgy tűnik nem.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az építkezéseken eddig csak egyszer láttam talicskát. Nők hordják a fejükre tett kis kosárkákban a homokot, cementet, földet, téglát.

És ez az ország IT-nagyhatalom!

Megfigyelés II.

Az indiaiak egészen biztosan génmanipulált, vagy egyszerűen csak mutálódott népség. Elképzelhetetlen számomra, hogy egy nép szája, gyomra így bírja a csípőset. Ez a korábban érlelődő gondolat ma vacsora alatt kristályosodott ki, amikor az indiai kínai kajától majdnem lángnyelvek csaptak ki a számból. Az is megfordult a fejemben, hogy nincs ezeknek a génállományukkal semmi gondjuk. Egyszerűen csak azbeszttel vagy más lángálló anyaggal bélelnek ki mindent belülről.

Az Erős Pista alkotója sírva rohanna, ha ezeket az ételeket megkóstolná.

Káromkodás

A sok(k) hatás miatt lassan, de biztosan fogalmazódnak bennem Indiához kapcsolódó szitkok. Íme az első:

"Hogy a Siva nézne rád a harmadik szemével!" (magyarázat az előző bejegyzés linkjében)

Megfigyelés I.

Ezek itt úgy közlekednek, hogy az utakon és az árkokban hegyekben kéne állni a véres, keréknyomokkal díszített indus hulláknak és roncs járműveknek.

Valószínűleg Ganésa valami eddig nem ismert küzdelemben lenyomta Sivát, és ezért van az indiai nép életre ítélve. Vagy egyszerűen csak Siva megint házon kívül van. De annak már egyszer meg lett a böjtje: kérdezzétek meg Ganésát, hogy mit keres az az elefántfej a nyakán?

Kiegészítés

Kimaradt a tegnapi történetből:

Majdnem kecske volt deszertnek! Már jöttem vissza, amikor Nani Damanban egy gida rohant át hirtelen a kis belváros utcáján (nem az országúton történt!). Satufékkel és csikorgó gumikkal álltam meg. A helyiek arcán meg a következő tekintet ült: "Há' te minek álltál meg?". Gondolom eléggé furcsa, hogy valaki nem akarja elgázolni az utcán átrohanó állatot.

Place Called Home

Tegnap este semmi kedvem nem volt főzni. Késő is volt, nem kívántam a zacskós kaját. Gondoltam egyet, és gyorsan Daman felé vettem az utamat. A kocsiban ordított a külföldi és magyar punk, rock és HC zene. Imádom! Ezeken nőttem fel. Szépen, normális tempóban el is jutottam Damanba, de ahol be kell fordulni a Royal Garden-hez hirtelen úgy döntöttem, hogy inkább tovább hajtok. Egy pillanatig fogalmam sem volt, hogy hová. Aztán eszembe jutott a Miramar Hotel. Nyáron a főnökkel jártunk ott egyszer. Szép, nagy és elegáns szálloda a közvetlenül tengerparton kiváló étteremmel.
Szépen le is autóztam Nani Damanba. Tudtam, hogy az egyetlen lámpás kereszteződésnél el kell fordulnom jobbra, majd végig egyenesen. Ez a tervem kb. ötven méter után meghiúsult. A problémát egy újabb kereszteződés okozta, ahol csak jobbra és balra lehetett menni. Hát jó, legyen akkor… jobbra. A logika ezt diktálta, mert így tudtam volna a tengerparttal párhuzamosan haladni. Lehet, hogy a logika igen, de az utak másként gondolták. Megismertem a városka másik felét, de inkább visszafordultam. Miután eljutottam egy olyan kereszteződésbe, ahol esetleg másfelé kellett volna mennem (nem a korábban említettben), megkérdeztem egy riksást, hogy merre van ez a szálloda. Mutogatott az általam nem próbált irányba, és magyarázott valamit, amiből persze egy kukkot sem értettem. Oké, menjünk arra. Ismét a városka eddigi nem ismert oldala, majd szűkül az út, egyre rosszabb (emlékeim szerint jó volt a szálloda felé), majd sikerült a helyi kis repteret is meglelnem. Végül valami kis faluban tízperc autózás után visszafordultam.
Most már egészen az első kereszteződésig mentem vissza, mondván, hogy majd ott megkérdek valakit. És akkor látom a táblát ebből az irányból, hogy merre kell menni. Persze amerről jöttem, ott nem volt semmi kitéve. A becsapás az egészben az, hogy az az út, amiről azt gondolná az ember, hogy egyenesen a tengerhez fut le, az hirtelen elkanyarodik, és párhuzamos lesz vele. Végül kb. félóra bolyongás után ráleltem a szállodára. Hurrá!

Eléggé üres volt az éttermi része, de így legalább közvetlenül a korlát mellé tudtam ülni. A terasz alatt az Arab-tenger sziklás partszakasza, és nagyon kellemes szél hozta a tenger illatát. Miután rendeltem, hátradőltem és gondolatban kicsit otthon jártam. Mindig azt gondolom, hogy a távolság semminek tűnik, ha az ember felnéz a Holdra vagy a csillagokra, mert a másik is ugyanazt látja a távolban.

Ezeken gondolkoztam, mikor megjött az előételem. Panír 65 névre hallgató, a szakács specialitását rendeltem. Az első falat után azt hittem meghalok! Ilyen finomat nagyon régen ettem. Hihetetlen ízharmónia volt a sok fűszer között. A főételt kissé elmértem. Az előételből csak kis adagot kértem, de a főételből nem. Persze, mert az egyik kedvencemet kértem: Butter Chicken. Én mondom, ez valami hihetetlen volt! Otthon próbáltam indiai étteremben, nagyon finom volt. De itt!!! A csirke omlik a laza, fűszeres paradicsom szószban. Minden falatnál azt kívánom, hogy ne múljon el az íze. Hozzá vajas naan-t kértem. Tökéletes harmónia. Elképzelem, hogy Szinbád is ül valahol, és elmélkedik ezekről az ételekről. A pincér csak szedi és szedi az újabb adagot, amint ürül a tányérom. A harmadik szedés után kapitulálok.
Még beszélgetek a főpincérrel, amíg megkapom a számlát. Kérdezget Magyarországról, adok neki pár érmét. Tetszik neki. Jön a számla: 633 Rúpia (kb. 3000 Ft). Egy vicc! Itt ülök egy tengerparti szálloda éttermében, és mozdulni sem tudok, olyan jót ettem. Búcsúzom a főpincértől, visszavár. Nagy nehezen eljutok a kocsiig, és elindulok haza. Az utat most már nem tévesztem el. És a sötét országúton haladva szól az Ignite Place Called Home száma. A refrén fájdalmasan igaz:

Long live freedom where I come from,
place that I call home
Standin' outside,
sayin' goodbye,
it tears me up to go
Because I feel so scared when you're all alone
This plane rides long and I miss my home
I feel so scared when you're all alone
These wheels keep rollin' on and on, oh

Népokítás az utakon

Ez az egyik kedvencem. "Better late than never" Vizsgáljuk csak meg kicsit jobban a mondat tartalmát. Szóval ne rohanjunk itt, mert akkor sosem érünk oda. Rohanni? Sietni? Száguldozni? ITT??? Kérem szépen, itt valami tévedés van! A teherautó maximum negyven (40) km/h-val száguld autópályán. Pár vakmerő sofőr lejtőn lefelé azért a 70 km/h halál közeli sebességig gyorsul fel. A gumik ezeken a járművökön extra-tükörradiál. A magyar verzió ehhez képes mélyen barázdált. Az indiai gumikon a szent tehénről rászállt légy is seggen csúszik!
Persze van pár balga autós, aki kihasználja azt a pár száz métert, ameddig nincs előtte lassú jármű, és egészen 100 km/h-ra gyorsul. Ezek a gyorsulási próbálkozások olyanok, mint a hangsebesség áttörésének kísérlete egy lovas kocsival. Teljesen értelmetlen.


Ezek a táblák szépen sorakoznak az autópálya menték. Különböző okosságokkal: "a sebesség megszédít, de öl", "sávban vezetés a biztonságos vezetés" (már korábban írtam, hogy semmi értelme a sávoknak ebben az országban). De a csúcs: "Ha vezetsz, ne igyál" (alkoholt). Miért is ez a csúcs? Elárulom: mert Gujaratban tilos alkoholt forgalomba hozni!

Meggyőződésem, hogy ezeket a táblákat az angol koronagyarmatok valamelyik másikára szánták. Pl. Ausztráliába. Vagy valami olyan helyre, ahol 1. van közlekedési kultúra, 2. mindenki tud angolul, 3. értelmezhető az összes kiírás.

Szúnyogmaradék

Ez az éjszaka nem volt egyszerű. Szokás szerint megpróbáltam levadászni a szúnyogokat lefekvés előtt. Ventillátor leáll, ajtó bezár. Sikerült is találni három-négy delikvenst, akik gáztámadás következtében elhunytak. Ez szokásos mennyiségű vérszívónak számít a szobában.
Éjjel egyszer felébredtem a szokásos lábujjcsípésre. Csípjenek, de ne ott! Az nagyon viszket. Már félálomban is megtalálom a Fenistil gélt, hogy bekenve tovább tudjak aludni. De most valami zörejt hallottam a szobában tárolt papírdoboz felől. A lámpát feloltva láttam, hogy nem más adja ki a zajt, mint egy méretes csótány. Kisebb volt, mint a felém repülő a vendégház konyhájában, de ugyanolyan gusztustalan. A dög nem bírta a ránehezedő papucs nyomását. Még szerencse!

Sikerült még egyszer felébredni négy órakor. Egy szúnyog esett időnként az arcomra, mert oda fújta a ventilátor. Na jó, levadászom. Villanyt feloltottam, ideggázt magamhoz vettem. És akkor két döbbenetes dolgot vettem észre. Először a tükörben pillantottam meg magam. Elkezdtem számolni, de kb. húsz csípés után feladtam. A karom, a vállam, a mellkasom, az arcom, a lábam. Mind-mind tele volt csípéssel. Úgy néztem ki, mint aki egy evezőstúrán nem használ semmilyen szúnyogriasztót. Ezután jött a még nagyobb meglepetés! Felnéztem a plafonra és vagy tíz szúnyog repkedett. Pedig minden ajtó zárva volt lefekvés óta, az ablakon szúnyogháló van. Fogalmam sincs, hogy hol rejtőztek el eddig. De most nem volt kegyelem! Megdöglött az összes. Utána meg én a szúnyogirtó szagától. Mint a régi púder, olyan fojtó. Ott hagytam a rohadékokat tíz percre, hogy szívják. Sikeres volt a hadjárat, mert utána mindenhol csak a tetemeket láttam, és sikerült nyugodtan elaludni.

Március 15.

Az ünnep alkalmából mi is kihelyeztük a magunkkal hozott zászlót. Bár sajnos zászlórudunk nincs, de az erkély korlátjához rögzítve is megteszi. Nem fogjuk levenni, így talán megtanulják legalább a zászlónkat, ha már fogalmuk sincs, hogy merre van Magyarország.

Árvíz

Mi jöhetne még? De tényleg! Én nem tudom mi van itt a spirituális térben, de amit csak el tudok képzelni, az meg is történik.

Szerda este, nyugalom. Készülnék zuhanyozni, amikor Enikő jön: a mosógép kiöntött (nem újdonság), és már a lépcsőn folyik lefelé a víz (újdonság). Tudni kell, hogy a mosógép az emeleti kisebb fürdőszobában (fürdőlukban) van. Az a szint két lépcsővel van magasabban, mint a vendégszoba és az abból nyíló normális fürdő. Na ezen a két lépcsőn jött már le a víz, a legkisebb, sötét szobát, amiből a mosókonyha (ha-ha-ha!) nyílik, már elárasztotta.
Nincs mit tenni, elő a fegyvert (wcpumpa) és irány a csatatér! Az indiai fürdőszobában nincs zuhanytálca. A padló úgy van kiépítve, hogy a beépített lefolyó felé lejt az egész. Na most a mosógép a bal sarokban, a lefolyó a jobban, tőle négy méterre, a kettő közt meg hullámzik a saras víz. Ugyanis pont a kutya pokrócát mosta a gép. Begázolok kezemben a pumpával, mint Magellán a tengerbe. A lábujjaimat a papucsban teljesen ellepi a víz. Küzdök a fegyverrel, de csak nem akar elindulni lefelé a víz. Vagy öt perc után némi siker koronázza ténykedésemet. Gondolkounk, hogy mégis mi történt. Mivel a mosógép kifolyója egy csőbe van behelyezve, és ott nincs sár, ezért csak a padlóösszefolyón jöhetet vissza a víz. Frankó! Ezek közösítve vannak, és valahol valami szűkület lehet.

Tanulság:
Én mindig is tudtam, hogy minden mindennel összefügg. De hogy minden mindennel össze is lenne kötve, ez új.

Betegség

A házról akartam nektek írni, de közbejött egy sajnálatos dolog. Vasárnap délelőtt Enikő igen magas lázzal ébredt. Na, már csak ez kellett nekünk! Nem volt elég az eddigi sok hercehurca, most még ez is! Mégis mi lehet? Malária vagy „csak” egy vírus? Biztos, ami biztos bevett három lórúgás erősségű maláriaellenes bogyót. Ezt írja elő a használati maláriagyanú esetére. Szerencsére nem jöttek a tünetek (influenzához hasonló fájdalmak váltólázzal kísérve). De a lázát hol sikerült lenyomni, hol meg emelkedett.

Hétfő reggel nem volt mit tenni, mert megint lázzal ébredt, irány egy orvos. Hívom a főnököt, mert ma elutazott, hogy kéne segítség. Leszervezték az orvost, nosza gyerünk! A rendelő nem volt visszataszító, kicsit régies otthoni szintjét megütötte. A doki érthetően beszélt angolul, bár nagyon halk volt, és sok olyan szót használt, amit nem tanítanak angolórán. Azért megoldottuk a helyzetet.

Mivel ki kellett zárni a maláriát is, ezért vér- és vizeletvizsgálat egy erre szakosodott cégnél. Megtaláltuk, de már kívülről sem volt szívderítő látvány az épület. A kis rendelő még egész tiszta, de a mellékhelyiség eléggé visszataszító volt. Az eredmény egy órán belül megvolt. Nem malária, de van valami bakteriális fertőzés. Orvos felírt antibiotikumot, lázcsillapítót, meg valamit a mellékhatások ellen. A vizsgálatok összesen 200, a gyógyszerek 97 rúpiába kerültek. Nem vészes. Az itteni gyógyszerek nincsenek dobozba csomagolva, hanem csak simán a levelet lehet megvenni. Akár egy tablettát. A tájékoztató a hátoldalon van, ami azért szerencsétlen dolog, mert ha kivesz az ember párat a levélből, akkor már nem lehet olvasni. Pláne akkor jár pórul a paciens, ha eleve csak pár darabot vesz, mert akkor az instrukcióból szövegtöredékeket kap.

Az orvos szerint öt nap múlva már kutyabaja sem lesz. Reméljük!

Ismételt szolgálati közlemény

Már egy kis ideje nem írtam. Ennek az az oka, hogy munka ismét sok, és emellett még az átköltözéssel kapcsolatos dolgokat is intézni kell. Hétvégén próbálok időt szakítani arra, hogy meséljek.

Veréb

Elvittem ma a házba egy villanyszerelőt és a főnökét, hogy ellenőrizzék le az elektromos kapcsolókat és konnektorokat. Amikor beléptünk a legkisebb szobába valami elkezdett repkedni a fejünk felett. Kis időbe telt, mire sikerül felismernek, hogy egy veréb szálldos ijedten fel és alá. Valószínűleg tegnap, a takarítás alatt jöhetett be az egyik ajtón, de mi nem vettük észre, mielőtt zártunk be.
Mire visszatértem a szobába, már kirepült onnan. Átszállt abba, ahol talán betévedt. Kapaszkodott a szúnyoghálóba az ablaknál, és kívülről is ugyanezt tette egy másik veréb. Nem tudom, nagyon szomorú látványt nyújtottak.

Kinyitottam az erkély ajtaját. Kicsit tétovázott, de utána gyorsan kireppent a külvilág felé. Csak néztem utána, amíg el nem tűnt a messzeségben. Elengedtem, hiszen ő menni akart. Remélem egyszer majd egy reggel arra ébredek, hogy ott fog ülni az erkély korlátján, és vidáman fog csicseregni nekem.

Novalty Shop

Közeledik az a nap, amikor át tudunk költözni a (végre) felújított házba, és nem ebben a húsz négyzetméteres szobában kerülgetjük egymást hárman (Enikő, Bonnie, én). Igazi, hamisíthatatlan indiai tempóban végezték a felújítást. Erre majd szánok egy külön bejegyzést, mert nem kevés idegeskedést okozott ez nekünk.

Szóval közeledik az átköltözés napja, így el kellett mennünk csütörtök este konyhai eszközöket vásárolni. De nem pár dolgot! Mindent! A lakás ugyanis csupasz, és be kell szerezni mindent. Kaptunk egy címet, ahol mindent egy helyen lehet kapni. A cím egy kissé túlzás, mert az itt nincs (nagyobb városokban már van). A címzés valahogy így néz ki egy bolt/cég esetében: bolt/cég neve, egy ismert épületegyüttes (pl. kórház, mozi, lakókomplexum) mellett/közelében/szemben/mögött. Nincs utcanév, pláne nincs házszám. Szóval senki ne képzelje azt, hogy Magyarországhoz hasonlóan itt minden magára valamit is adó településnek van Gandhi (Kossuth), Nehru (Széchenyi), Rabindranath Tagore (Petőfi) vagy esetleg Republic (Szabadság) útja, tere, utcája, köze, dűlője. Itt arról szól a játék, hogy menj oda, és próbáld megtalálni!

Irány Vapi Town! Ez Vapi régi része, ahol a szárit is vettük pár hete. A felüljárón, ami oda vezet, egy teherautó halad a sor elején. Nem hiszem el: 20 km/h-val „dönget” üresen, sík terepen! Találunk parkolóhelyet, majd gyalog indulunk megkeresni a Novalti nevű boltot a „piacon túl”. Ja, meg a tehénen, ha már nyúl nincs. Nekem volt ez minden: Novalati, Novaliti (simán lehetne szlovák település is), Novartis (szakmai ártalom, elnézést). A legnehezebb az volt, hogy csak boltok voltak mindenhol, de sehol a piac. Már azon gondolkoztam, hogy a fél estémet azzal fogom tölteni, hogy találok egy angolul értelmesen beszélő embert az utcán, és megkérdezem, hogy mégis merre van az arra. Ekkor láttunk pár olyan jelet (zöldségesek egy másik utcában), ami arra engedett következtetni, hogy az a piac. És láss csodát, a piacon túl megtaláltuk a Novalty nevű boltot (i vagy y, nekem mindegy volt már).

Bent tényleg minden volt, ami kellhet egy konyhába. Edényektől kezdve a poharakon át egészen a félig rózsaszínben pompázó, órán támaszkodó üveglovon át. Ehhez még jött a kedves eladó, aki egy vékony, eléggé aszott öregúr volt. Fehér zsákruhában, fehér szakállal és fehér kerek fejfedővel. Egyből kiderült, hogy muzulmán. Van ugyanis egy muzulmán közösség is itt ebben a városrészben. Amilyen öreg volt olyan fürge is. Mindent lekapott, kicsomagolt, ötletelt. Cikázott a kis helyeken, mert a termetes indus asszonyságok elfoglalták a csőszerű bolt jelentős részét. Közben előkerült a tulaj is, Mansoor, aki egész jól beszélt angolul. Tetszett, hogy ebben a boltban végre nem engem traktáltak, hanem Enikőnek mutogattak mindent. A legnehezebb dolog volt normális méretű bögrét találni. Ők a teát kis csészékből isszák, mint mi az eszpresszó kávét.

Miután sikeresen összeválogattunk minden szükséges dolgot, elkezdték összeírni egy listára. Mi addig visszamentünk a kocsiért. Mire visszaértünk a lista készen volt. Ekkor tételesen átnézték, hogy minden rajta van-e, és korrektül szerepel-e. A tulaj olyan gyorsan akarta sorolni az árukat, hogy már a fürge kisöreg sem bírta. „Ek minit! Ek minite!” – „Pillanat! Pillanat!” ismételgette. Jó, hogy átnézték, mert volt, amiből többet írtak fel, és kiderült, hogy a hat darabos pohárkészlet tizenkét darabból áll. Közöltük, hogy nekünk csak hat kell. Semmi gond, megoldják! Előkerült a nagykés és máris kettévágták a dobozt. Így megkaptuk a készlet felét.

Közben próbáltam jobb parkolóhelyet találni a bolt előtt, mert egy hatalmas teherautó nem tudott elférni a kocsinktól. Sikerült: előttem egy tehén, balra motorok, amiktől az útra nem lehet lemenni. Mire visszaértem a boltba, már a végső számlát írták, azt is háromszor ellenőrizték le. Mivel sok dolgot vásároltunk, kaptunk kb. 10 % kedvezményt, Enikő a feleség, én az eladó és a bátyja (Mustafa) telefonszámát (ha bármire szükségünk lenne). Bepakoltak a kocsiba, majd megígérték, hogy mutatnak egy boltot, ahol tudunk venni vízfestékport a hétvégi színek fesztiváljára. De előtte álljak arrébb az autóval. Na de hová? Óh, gond egy szál se! Mansoor és a bátyjának két segédje (a bátya boltja szinte egyből az övé mellett volt) felkapta az útban lévő motorokat, és két perc alatt kialakították nekem a parkolóhelyet.

Abba a boltba, ahol festéket lehet venni, egy még öregebb, enyhén pigmenthiányos ember vezetett el. Persze ilyenkor minden második boltnál és villanyoszlopnál lehet kapni festéket, de ez a boltos is biztos valami rokon volt. Vettünk pár zacskó festékport és két vizipisztolyt. Majd hétvégén kipróbáljuk.
Persze nem úsztuk meg Mustafa boltját sem. Ott csak körbesétáltunk, de egyből hárman mutogatták végig a kínálatot. Megígértem, hogy visszamegyünk, mert sok hasznos áruja van, ami jól jöhet egy háztartásban.