Place Called Home

Tegnap este semmi kedvem nem volt főzni. Késő is volt, nem kívántam a zacskós kaját. Gondoltam egyet, és gyorsan Daman felé vettem az utamat. A kocsiban ordított a külföldi és magyar punk, rock és HC zene. Imádom! Ezeken nőttem fel. Szépen, normális tempóban el is jutottam Damanba, de ahol be kell fordulni a Royal Garden-hez hirtelen úgy döntöttem, hogy inkább tovább hajtok. Egy pillanatig fogalmam sem volt, hogy hová. Aztán eszembe jutott a Miramar Hotel. Nyáron a főnökkel jártunk ott egyszer. Szép, nagy és elegáns szálloda a közvetlenül tengerparton kiváló étteremmel.
Szépen le is autóztam Nani Damanba. Tudtam, hogy az egyetlen lámpás kereszteződésnél el kell fordulnom jobbra, majd végig egyenesen. Ez a tervem kb. ötven méter után meghiúsult. A problémát egy újabb kereszteződés okozta, ahol csak jobbra és balra lehetett menni. Hát jó, legyen akkor… jobbra. A logika ezt diktálta, mert így tudtam volna a tengerparttal párhuzamosan haladni. Lehet, hogy a logika igen, de az utak másként gondolták. Megismertem a városka másik felét, de inkább visszafordultam. Miután eljutottam egy olyan kereszteződésbe, ahol esetleg másfelé kellett volna mennem (nem a korábban említettben), megkérdeztem egy riksást, hogy merre van ez a szálloda. Mutogatott az általam nem próbált irányba, és magyarázott valamit, amiből persze egy kukkot sem értettem. Oké, menjünk arra. Ismét a városka eddigi nem ismert oldala, majd szűkül az út, egyre rosszabb (emlékeim szerint jó volt a szálloda felé), majd sikerült a helyi kis repteret is meglelnem. Végül valami kis faluban tízperc autózás után visszafordultam.
Most már egészen az első kereszteződésig mentem vissza, mondván, hogy majd ott megkérdek valakit. És akkor látom a táblát ebből az irányból, hogy merre kell menni. Persze amerről jöttem, ott nem volt semmi kitéve. A becsapás az egészben az, hogy az az út, amiről azt gondolná az ember, hogy egyenesen a tengerhez fut le, az hirtelen elkanyarodik, és párhuzamos lesz vele. Végül kb. félóra bolyongás után ráleltem a szállodára. Hurrá!

Eléggé üres volt az éttermi része, de így legalább közvetlenül a korlát mellé tudtam ülni. A terasz alatt az Arab-tenger sziklás partszakasza, és nagyon kellemes szél hozta a tenger illatát. Miután rendeltem, hátradőltem és gondolatban kicsit otthon jártam. Mindig azt gondolom, hogy a távolság semminek tűnik, ha az ember felnéz a Holdra vagy a csillagokra, mert a másik is ugyanazt látja a távolban.

Ezeken gondolkoztam, mikor megjött az előételem. Panír 65 névre hallgató, a szakács specialitását rendeltem. Az első falat után azt hittem meghalok! Ilyen finomat nagyon régen ettem. Hihetetlen ízharmónia volt a sok fűszer között. A főételt kissé elmértem. Az előételből csak kis adagot kértem, de a főételből nem. Persze, mert az egyik kedvencemet kértem: Butter Chicken. Én mondom, ez valami hihetetlen volt! Otthon próbáltam indiai étteremben, nagyon finom volt. De itt!!! A csirke omlik a laza, fűszeres paradicsom szószban. Minden falatnál azt kívánom, hogy ne múljon el az íze. Hozzá vajas naan-t kértem. Tökéletes harmónia. Elképzelem, hogy Szinbád is ül valahol, és elmélkedik ezekről az ételekről. A pincér csak szedi és szedi az újabb adagot, amint ürül a tányérom. A harmadik szedés után kapitulálok.
Még beszélgetek a főpincérrel, amíg megkapom a számlát. Kérdezget Magyarországról, adok neki pár érmét. Tetszik neki. Jön a számla: 633 Rúpia (kb. 3000 Ft). Egy vicc! Itt ülök egy tengerparti szálloda éttermében, és mozdulni sem tudok, olyan jót ettem. Búcsúzom a főpincértől, visszavár. Nagy nehezen eljutok a kocsiig, és elindulok haza. Az utat most már nem tévesztem el. És a sötét országúton haladva szól az Ignite Place Called Home száma. A refrén fájdalmasan igaz:

Long live freedom where I come from,
place that I call home
Standin' outside,
sayin' goodbye,
it tears me up to go
Because I feel so scared when you're all alone
This plane rides long and I miss my home
I feel so scared when you're all alone
These wheels keep rollin' on and on, oh