Szúnyogmaradék

Ez az éjszaka nem volt egyszerű. Szokás szerint megpróbáltam levadászni a szúnyogokat lefekvés előtt. Ventillátor leáll, ajtó bezár. Sikerült is találni három-négy delikvenst, akik gáztámadás következtében elhunytak. Ez szokásos mennyiségű vérszívónak számít a szobában.
Éjjel egyszer felébredtem a szokásos lábujjcsípésre. Csípjenek, de ne ott! Az nagyon viszket. Már félálomban is megtalálom a Fenistil gélt, hogy bekenve tovább tudjak aludni. De most valami zörejt hallottam a szobában tárolt papírdoboz felől. A lámpát feloltva láttam, hogy nem más adja ki a zajt, mint egy méretes csótány. Kisebb volt, mint a felém repülő a vendégház konyhájában, de ugyanolyan gusztustalan. A dög nem bírta a ránehezedő papucs nyomását. Még szerencse!

Sikerült még egyszer felébredni négy órakor. Egy szúnyog esett időnként az arcomra, mert oda fújta a ventilátor. Na jó, levadászom. Villanyt feloltottam, ideggázt magamhoz vettem. És akkor két döbbenetes dolgot vettem észre. Először a tükörben pillantottam meg magam. Elkezdtem számolni, de kb. húsz csípés után feladtam. A karom, a vállam, a mellkasom, az arcom, a lábam. Mind-mind tele volt csípéssel. Úgy néztem ki, mint aki egy evezőstúrán nem használ semmilyen szúnyogriasztót. Ezután jött a még nagyobb meglepetés! Felnéztem a plafonra és vagy tíz szúnyog repkedett. Pedig minden ajtó zárva volt lefekvés óta, az ablakon szúnyogháló van. Fogalmam sincs, hogy hol rejtőztek el eddig. De most nem volt kegyelem! Megdöglött az összes. Utána meg én a szúnyogirtó szagától. Mint a régi púder, olyan fojtó. Ott hagytam a rohadékokat tíz percre, hogy szívják. Sikeres volt a hadjárat, mert utána mindenhol csak a tetemeket láttam, és sikerült nyugodtan elaludni.