Budget 2008

Két napja a vasút minisztere, mert itt ez külön miniszteri poszt, adta elő az idei és következő pár év fejlesztési és pénzügyi tervét. Ma meg az idei költségvetés kihirdetésének volt a nagy napja. Mindkét miniszter ígért bőven. Ahogy hallgattam a hírekben, nem is irreális dolgokat. A Times of India mindkettőt gyorsan meg is bélyegezte Santa Claus Budget-nek, vagyis egy ilyen minden jót és szépet ígérőnek. Mondjuk van miből ígérniük: kurtítanak az állami bevételeken, de a gazdaság bővül igen szép tempóban. És ez idén is hasonló lesz, annak ellenére, hogy a világban aggódnak. Kínát és Indiát nehéz mostanság megfékezni.

De nem is ez volt számomra érdekes, hanem a két esemény körüli felhajtás. A különböző csatornák élőben közvetítették a parlamentből a beszédeket napközben. Már több hete mindenféle műsor foglalkozott a várható bejelentésekkel. Kezdve a komoly elemzőktől egészen a szépreményű közgazdászhallgatókig sokan fejtették ki véleményüket. Még egy mókás filmelőzetest is készített az egyik csatorna.

Ma azt vettem észre, hogy dél magasságában több kollégám a közösen használt internetes gép előtt tolong. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi és hogyan fog változni. Meg is kérdeztem tőlük, hogy mégis miért olyan fontos ez? Otthon kicsit közönyösen tudomásul vesszük, beszélünk róla pár mondatot, aztán annyi. Itt meg showműsorok, élő közvetítés, online felmérés arról, hogy kinek mennyire tetszik.

Nagy, kerek szemekkel néztek rám. Hát persze, hogy fontos ez! Sőt! Nagyon fontos! Ettől függ minden, hogy mennyire fog száguldani az indiai gazdaság, mennyire fognak fejlődni. Kicsit megmosolyogtató, hogy számoktól és rendeletektől várják főleg a gyorsabb fejlődést. Mondjuk nem ártana gépesíteni több építkezést, kezdve a lakóházaktól egészen az autópályáig, és akkor tényleg hihetetlenül felgyorsulna minden. De addig még lesz pár költségvetési show.

Nem lát, nem hall, nem beszél

Pontosan ez volt a munkamegosztás a három figura között, akik abban a teherautóban ültek, ami kifordult a munkahelyem melletti kereszteződésben. A gond csak az volt, hogy éppen velem szembe tették ezt. A kereszteződést nehéz belátni egy kocsiból, de nem egy teherautó fülkéjéből. Az már olyan magasan van, hogy nem lehet takarásban semmi.
Láttam, hogy a sofőr nagyban néz jobbra, hogy jön-e valaki, de balra az istenért sem fordítaná a fejét. A középső figura nem szólna neki, hogy valaki pont az útjukban van. A balszélsőn meg nem látszott, mint akinek feltűnne az eléggé hosszan szóló duda.
Már azon voltam, hogy tolatásba kapcsolok, de nagy tempóban érkezett meg mögém egy motoros. Végül a folyamatos dudálásra, vagy csak már nem tudta annyira kicsavart pózban tartani a nyakát, felém fordult a sofőr. Kellett neki pár pillanat, mire feleszmélt.

Elképesztően bambák itt az emberek időnként! Vannak olyan napok (eléggé gyakran), amikor mint az elmélázott tehenek vonulnak át a gyalogosok az úton, a sofőrök biztosan nyakmerevedésben szenvednek, mert mereven néznek maguk elé. Murphy itt is működik, mert ezeken a napokon a két kürt helyett csak egy szólal meg keservesen a kocsin, az is eléggé halkan. Egy élmény ilyenkor vezetni.

Agrai képek

A tavaly októberi utazgatás alatt készült képeknek csak egy része került fel a galériába anno. A lemaradásomat próbálom behozni, és felkerültek a Taj Mahalról készült képek. Lehet a részletekben gyönyörködni!

A gyűjtögető

Reggel a szokásos félig álmos, félig elgondolkozott kifejezéssel az arcomon indultam kifelé a lakásból. Vállamon a laptop táskája, egyik kezemben a lakáskulcs, másikban egy lekötözött zacskóban a konyhai szemét. Kilincs nincs a bejárati ajtón, egy reteszt kell elhúzni, ami nem mindig adja könnyen magát. Kicsit ügyetlenkedve, de kinyitottam. Lépnék kifelé, de egy érdekes kép tárult elém.

Egy eléggé egyszerű, kissé koszos száriba öltözött nő lépett be a kapun. Gondoltam, hogy biztos azok közül való, akik összeszedik a házak elé kirakott szemetet. A nő egy pillanatra rám nézett, majd elfordult, és rutinos léptekkel elindult a kert felé. Kissé felvontam a szemöldökömet, de a reggeli lassúság és az elmúlt egy év tapasztalata miatt már nem nagyon lepődök meg ilyenen.
Érdeklődve figyeltem, hogy mégis mi járatban van. A kert közepén áll egy fa. Fogalmam sincs, hogy milyen. Nem túl dús lombú, de szép nagy. A nő megállt alatta, felvett a földről egy pálmaágat. Most értettem meg, hogy mégis miként sikerült a lehullott ágaknak tizenöt métert vándorolniuk maguktól. Szóval felemelte, és a kampóra hasonlító végével sikerült lehúznia egy kisebb ágat. Majd egy határozott mozdulattal le is szakította. És ezt megismételte párszor. Majd mint aki jól végezte dolgát kisétált a kertből kezében egy csokor zöld levéllel.

Egy pillanatig sem láttam bizonytalanságot rajta, hogy tényleg szabad-e bejönnie, gyűjtögetnie. Hiszen a kapu nyitva, vagy ha zárva is lenne, akkor a kerítés sem magas, könnyedén be lehet jönni, és azt tehet, amit csak szeretne. Ez maga a megvalósult szocializmus ebben a lakóközösségben! Nincs magántulajdon, minden a közösséggé. Remélem legközelebb nem fognak bejönni, és falatozni a hűtőből.

India Népe Front

Biztos vagyok benne, hogy Pakisztánon kívül igazából csak India követi kiemelten az ottani parlamenti választásokat. Persze-persze, a világ is figyel, de itt a szomszédot övező figyelem már nemzeti sportnak tekinthető. Természetesen csak a krikett után! Például a Times of India internetes kiadásának a világ híreivel foglalkozó részében az első három kategória a következő: Pakisztán, UK, Kína.
Már napok óta a hírműsorok a közelgő választással voltak tele. Ma reggel, úgy taglalták az eseményeket, mutatták a grafikonokat, latolgatták egyik és másik párt esélyeit, mintha India járult volna az urnákhoz.

Néztem reggel a részeredményeket a tévében. Komoly felkészülés kell ehhez, mert az istenért sem hajlandóak kimondani a pártok teljes nevét, leírni meg pláne nem fogják. Adott öt párt: PPP (oké, erről még tudom, hogy a meggyilkolt Bhutto pártja), OTH (a tervhivatal tovább él!), MQM (mint egy minőségbiztosítási rendszer neve), PML(N) és PML(Q).
Na ezt nem értem, most akkor ez hogy van? Két párt, aminek egyforma lenne a neve? Vagy ez csak valami olyasmi, mint Brian élete című film klasszikus jelenetében a Júdeai Nemzeti Front, Júdea Népfront és a Júdea Népe Front? Aztán a nap folyamán kiderült, hogy mindkettő Pakisztáni Muzulmán Liga névre hallgat. Csak az előbbi a pont Mussaraf által elkergetett Navaz Sarif vezeti, míg a másik a jelenlegi kormányzópárt, aki az elnököt támogatja. Tuti, hogy többen összekeverték.

De a hír csak átmenetileg foglal el ennyire előkelő helyet a címlapokon. A krikettet nem lehet hosszú időre lelökni a trónról. Hamarosan startol az IPL (Indian Premier League), aminek persze van már létező verziója. Azt úgy hívják, hogy ICL (Indian Cricket League). A legjobb az egészben, hogy ugyanazon játékfajtát követik mindkét bajnokságban, semmi különbség sincs köztük.

Tessék akkor választani: Indiai Nemzeti Front, Indiai Népfront vagy az India Népe Front a szimpatikusabb?

Lakáskeresés

Megbeszéltük az illetékes kollégával korábban, hogy milyen szempontok alapján keressen új albérletet. A nagy igények: folyamatos ivóvíz a napi 3x2 óra helyett, és lehetőleg kevésbé kimaradozó áramellátás. A lehetséges környékeket is megbeszéltük. Naponta kérdezem, hogy mi a helyzet, miket találtak eddig.

Pénteken el is mentünk megnézni egyet: háromszobás, világos, normális beosztásúnak tűnő lakást. Az, hogy a falak rózsaszínek voltak, már meg sem lepett. Majd le kell festeni. Érdekes, hogy olyan, mint fürdőszoba nem volt. Helyette egy medvetalpas wc, és egy különálló fülke, ami ajtóval záródott. Csak zuhanyozni lehetett benne, másra nem volt hely. A mosdó meg csak úgy volt a nagyszobával közös térben. De ezeken az is túltett, hogy minden elektromos dolgot leszereltek, karnisok nem voltak (csak a helyük látszott), a konyhapult, és az azt tartó márványlapok megvoltak, de egy darab fiók, ajtó vagy polc sem volt beépítve. A lakás totál ki volt belezve, ilyet még nem láttam.

Nem tűnik könnyű feladatnak normális lakást találni, de még nem adtuk fel. Igaz, ezt a kiürítettet is négy-öt eléggé kiábrándító után találták a kollégáim.

Roti

Azt hiszem már többször említettem ezt az ételt. Ez a legegyszerűbb indiai kenyér. Nincs benne semmi más, mint liszt és víz. A receptek szerint még meg sem sózzák. Szóval van ez a csiriz, mert igazából nem lesz ez más, ha elrontom az arányokat. Ugyanis a receptek általában így szólnak: egy csésze liszt és annyi víz, hogy puha tészta legyen. Három próbálkozásból egyszer találom el elsőre az arányt. A többi esetben ragadok a tésztától, nem tudok megfogni semmit sem, pedig folyamatosan lisztet kéne adagolnom. A végeredmény meg egy túlságosan lisztes tészta lesz ilyenkor.
Olvastam én már rengeteg rövidebb és hosszabb leírást arányokkal és nélkülük, sőt még találtam egy videót is, ahol egy indiai hölgy készíti. Oké, ott az a harminc-negyven év konyhai gyakorlat a kezében, de hát csak nem lehet egy ördöngösség! Úgy tűnik, hogy nekem az.

Vasárnap Suratban voltam vásárolni. Az egyik áruházban megláttam egy tésztadagasztó edényt. Mivel még le is volt értékelve, gondoltam, ha haszontalan is lesz, sokat nem bukok rajta. Persze, hogy akciós volt, mert nem hiszem, hogy sokan szorulnának Indiában ilyen eszközre, amikor minden háziasszonynak alap a roti készítése.

A kézzel tekerhető keverőszárra két vízszintes, pengeszerű kart rögzítettek. A dobozban volt egy rövid leírás is: liszt-víz 3:1. Na, egy újabb arány, amivel még nem találkoztam. Az ügyes tervező a csomagba berakatott három különböző térfogatú edénykét a következő feliratokkal: liszt, víz, olaj. Itthon kimértem, és tényleg megvolt a 3:1 a liszt javára.
Kikentem az edény falát olajjal, összemértem mindent, majd az utasításnak megfelelően 10-15-ször egyik irányba tekertem körbe a kart, majd még jó másfél percig a másik irányba. És lássanak csodát! A tészta igenis összeállt, nem ragadt, nyújtható volt, és én sem lettem csirizes. Úgy tűnik, jó vétel volt.

Bérleti díj

Azért az a kifejezés, hogy indiai minőség, még inkább a szitkozódás, mint a megelégedettség felé hajlik. Több dolog is tönkre ment kilenc hónap használat után.
A tavalyi monszun alaposan elbánt az emeleti nagyobb szobával. Mert a felújításkor csak a tetőt hozták olyan állapotba, hogy kibírja az a nagy mennyiségű égi áldást. Az oldalsó fal, amit kívülről vert az eső, megadta magát, és átázott.
A kedvencem az ufólámpa volt, aminek a az üvegbúráját nem tudtam lecsavarni, hogy izzót cseréljek benne. Helyette lejött az egész lámpatest a plafonról, majdnem a fejemen landolt. Két hervadt drót tartja, az izzót nem sikerült kicserélnem. Új lámpát kéne felszerelni, mert ezt még az építés után rakták fel. Ahogy elnéztem eléggé trehány módon: tipplik nem voltak, a csavarok sem voltak túl nagyok ahhoz, hogy az idők végezetéig tartsák a lámpát.
Hasonló a helyzet a karnisrudakkal, ventilátorokkal. Az előbbiek elöregedtek, a beépített zsinóros függönyelhúzók nem működnek. Az utóbbiak csak szimplán nem akarnak elindulni. Pedig eleinte még volt rá példa, hogy működtek.

Pont ma adtam oda az egyik kollégámnak a listát a házban megjavítandó dolgokról. Ő leszervezi a melósokat, elmagyarázza nekik, hogy mit kell megjavítani, megszerelni, lefesteni. Így mégis könnyebb a dolog, mint az Activity-vel. Pláne, hogy a magyarázás kiesik nyelvi nehézségek miatt, marad a mutogatás és rajzolás.
Nem telt el tíz perc, és jön a főnököm. Mondja, hogy hívta az ügynök, aki anno találta ezt a házat. Ott ült nála a tulaj, és közölte, hogy mivel lejár a szerződés, ezért ha hosszabbítunk, akkor bérleti díjat akar emelni. Nem is keveset: 50 %-ot! Nem kicsit kerekedett ki a szemem. Az még rendben lenne, hogy 10-15 %, de másfélszeresére! Ha a díj nagyságát nézem, akkor még azzal se lenne gond. Ez egy emeletes kertes ház, de senki ne gondoljon kacsalábon forgó palotára. Igen szerény megoldások vannak benne. Igaz, így is annyiért béreljük, amiért Budapesten még egy lyukat sem találna az ember.

A gond a stílussal van: hosszú ideig nem volt a ház használatban. Végre jön valaki, aki bérli. Nosza, húzzunk le róla még több pénzt! Külföldi is, marad is még egy évig, mi kell még? A tulaj egyébként egy percig sem volt anno szimpatikus. Tipikus minden hájjal megkent építési vállalkozó, a szeme sem állt jól.
Megkértük az ügynököt, hogy nézzen körbe, milyen lakást lehet találni jobb környéken (értsd: kevesebb por, kevesebb áramszünet, folyamatos ivóvízellátás) a jelenlegi bérleti díj magasságában. A légkondikat és a műholdvevőt, amiket nem a tulaj szereltetett be, pár nap alatt át lehet bárhová telepíteni, emiatt nem kell aggódnom.

Krikettmeccs

Vasárnapra a cég kibérelte a helyi ipari egyesület (VIA) krikettpályáját. Ez már a második alkalom volt, de az elsőn nem tudtam ott lenni októberben. Akkor többen is lesérültek, ezért inkább teniszlabdával játszották most a meccseket. Bár a délutáni összecsapásra már előkerült a klasszikus vörös színű krikettlabda, ami olyan kemény, hogy védőfelszerelés nélkül igen kockázatos játszani vele.
Három csapat játszott egymással körmérkőzéseket. Mindenki be akart venni, de én jobbnak láttam inkább csak megfigyelőként részt venni. Közben főnökömtől sikerült legalább megértenem a szabályokat, amiket eddig csak wikipedia olvasgatásával próbáltam felfogni. Most megosztom mindenkivel, hogy ha ne adj Isten legközelebb valaki krikettmeccsen járna, akkor véletlenül se máskor ugorjon föl örömében, mint a körülötte lévő szurkolók.

• A két csapat előre eldönti, hogy hány dobássorozatból (overs) fog állni a meccs. Egy over az hat dobási lehetőséget takar.
• A játék két fordulóból áll: egyik csapat védekezik (fielding), ők azok, akik dobják a labdát, és megpróbálják elkapni ütés után. A másik csapatot ekkor a két ütőjátékos képviseli (batsman). Majd a két csapat cserél, de erről majd később.
• A játék főcélja, hogy az ellenfél összes ütőjátékosát kiejtsék. A „legegyszerűbb” módja ennek, hogy a dobójátékos (bowler) eltalálja az ütőjátékos mögötti három rudat (wicket), és az azokon fekvő két kisebbet (bails). Igen fantáziadúsan ezt az eseményt wicket-nek hívják. Ki lehet még ejteni úgy, hogy ha elüti a labdát, és azt leesés előtt elkapják.
• Mivel nem tudnak mindenkit egyből kiejteni, így marad a pontok gyűjtése futkosással (run). A két ütőjátékos oda-visszaszaladgál, amíg a labdát a dobójátékos csapata visszajátssza a dobóterületre. Ilyenkor lehet a legmegalázóbb módon kiejteni az ütőjátékost: ha az nincs pont valamelyik ütővonalnál, azaz a wicket mellett, vagyis pont fut oda, és a labdával eltalálják azt. Az ütőjátékosoknak nem kötelező szaladniuk, ők döntik el az ütés után, hogy megéri-e kockáztatni a helycserét.
• Pontot lehet szerezni még: a rontott dobásból (no ball) egy pontot, a pályán kívül földet ért ütés (six) hat pontot, a kigurult labda (four) négy pontot ér. A no ball esetén az a pont hozzáadódik az ütéskor gyűjtött többi ponthoz.
• A két csapat akkor cserél (védekezőből lesz ütő és fordítva), ha a következő esetek közül valamelyik bekövetkezik: elérik azt a dobássorozat számot, amiben előre megállapodtak, vagy tíz ütőjátékost kiejtett a dobó csapata. Ugyanis tizenegyen vannak egy csapatban (azt hiszem az angolok szerették ezt a számot), és két ütőjátékosnak kell a pályán lennie.
• Az a csapat nyer, aki a több pontot (run) tud összeszedni a saját dobássorozatai alatt.

Így, hogy már értettem, egész izgalmas volt a játék. Lehet, hogy egyszer még egy komolyabb meccsre is elmennék. Persze nem a több napon keresztül zajlóra, hanem mondjuk egy ilyen Twenty20-re, ami volt tavaly is. A legközelebbi alkalommal beállok én is. Valószínűleg hamar ki fognak ejteni, de azért ki kell ezt is próbálni.

Testi és a fényképezőgépem épségét kockáztatva leültem a pályán a játszó kollégák közelében. Próbáltam elkapni a játék jellemző pillanatait. Ők már látták a képeket, nagy sikert arattak. Akiket érdekelnek krikettező indiaiak, azok nézzék meg a képeket!

Vízumregisztráció - első rész

Tudom, hogy eléggé régen írtam már. Minden alkalommal, amikor kijövök ide, van egy olyan pont, amikor elfogy az otthonról hozott lendület. Ilyenkor nem sok kedvem van blogolni sem. Pedig a múlt héten történt esetemet a helyi bürokráciával el kellett volna mesélni. Kicsit megkésve, de jöjjön a történet első fele!

Ahogy azt múlt decemberben írtam, alig akartak kiengedni Indiából, mert nem volt regisztrálva a vízumom. Viktor még tavaly sikeresen megoldotta ezt a gondját. Igaz kétszer kellett visszamennie, és többször telefonon egyeztetnie, hogy mégis miből mennyi kell a regisztrációhoz. Az általa kitaposott ösvényen elindulva gyerekjátéknak tűnt az egész procedúra.
Tehát, az érkezésemtől számított tizennégy napon belül meg kell ejteni a regisztrációt, különben a) reptéren nem engednek ki, b) fizethetek bírságot (1500 Rs). Ehhez alig pár dolog kell:

• Egy igen alázatosan megfogalmazott kérvény, hogy ugyan, tessék má’ engem regisztrálni. Gyarmati csökevény, szuper!
• Kezességvállalás. A főnököm felel értem. Nem is értem, hogy miért nem bíznak bennem...
• A főnököm útlevelének másolata. Azt még értem, hogy kell valami fényképes igazolvány a kezestől. De miért pont ez kell? Itt nem annyira mindennapos, hogy boldog-boldogtalan tart otthon útlevelet. Nem is lehet pár hét alatt beszerezni. Csak borítékos módszerrel.
• Itteni szerződésem. Van egy ehhez hasonlóm, amiben a legfontosabb paraméterek rögzítve vannak. Pont ezt a papírt nem akarta elfogadni a budapesti konzul mint szerződés. De már bejutottam Indiába, csak jó lesz!
  
• Igazolás a lakcímről. Több megoldás létezik, amit elfogadnak. Ezek közül nálam csak a bankszámlakivonat jöhetett szóba. Igen, de annak a kivonatát a munkahelyre kértem. Átírtam a netes bankban, kértem egy kivonatot, ami nem érkezett meg a mai napig. Ilyenkor jól jön a személyes kapcsolat a banknál: este negyed nyolckor, zárás után, de a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy teázzunk egyet, és közben kinyomtassák két példányban a kivonatot. Ezért fizetnem kellett volna, de az egyik példány adókártyához kellett. Ahhoz meg ingyen kell a banknak kiadni a bizonylatot. Így a másik is ingyen lett. De ez a lakcímigazolás a regisztrációhoz az én esetemben igazi róka fogta csuka. A bankszámlanyitáshoz is kellett volna lakcím. Azt utólag írtuk bele egy nyilatkozat alapján, amit a cégem adott ki, hogy ők bérlik a házat a számomra. Szóval az egyáltalán nem hivatalos papír alapján igazolja a bank, hogy én ott lakom.
• Saját útlevél és vízum másolata.
• Igazolványkép.

Amit eddig felsoroltam, abból négy példány kell! Minek, azt nem tudom, de jó ilyen fontosnak lenni, hogy négy helyen is lesz rólam akta. Ja, ez utóbbit is a jelentkezőnek, jelen esetben nekem kell majd a helyszínen megvenni. Természetesen a regisztráció ingyenes (a hivatal honlapja szerint), de azért fizetni kell száz rúpiát. Meglepő módon a kétoldalas nyomtatványt a helyszínen kell egy számítógépbe bepötyögni.

Az összes papírt megszereztem, aláíratattam és lefénymásoltam. Irány Mumbai! Hajnali órákban kellett volna Vapiból útra kelni, ezért inkább előző délután már bementem. A hivatal a déli csücsökben van, a Viktoria Terminus-szal szemben. Bocsánat: Chatrapathi Shivaji Terminus, röviden CST. Ennek ellenérére a sofőr is csak úgy kérdezte, hogy merre van a VT? Viktor és sofőrének részletes magyarázata után reggel kilenc óra előtt indultunk Juhuból (Mumbai egyik városrészéből). Másfél óra autókázás után, ami kifejezetten jó szintidő, kicsit nehezen, de megtaláltunk a hivatalt. A szűk egyirányú utcában még parkolóhelyet is sikerült találni! Minden tökéletes volt, vettem egy nagy levegőt, és bementem megszerezni a regisztrációt a gyarmati időkből származó épületbe. Akár egy időutazás, olyan volt ez kívül és belül is. Tévésorozatokban lehet ilyet látni, ahol még a helyzetet tovább rontja a fülledt meleg, és a sarokban egy rozsdás ventilátor nyikorogva próbál valami légmozgást generálni.

Első akadály: mindenkinek be kell írnia magát egy nagy könyvbe. Név, nemzetiség, Indián belüli lakhely, melyik osztályra megy, érkezés ideje. Ez sima ügy volt, nem először töltöttem ki ilyen jellegű értelmetlen füzetet. Harmadikra fel, az elsőn a pakisztáni és bangladesi beutazók gyülekeznek. Második akadály: fent ismételten füzetbe irkálás, szinte ugyanazokat az adatokat, mint lent. Logika nincs, füzet van. Kevesen vannak, még a reggeli forgalomban nem értek ide az emberek.
Mint a népmesékben, jött a harmadik akadály: a recepción ülő hölgy elveszi az útlevelemet. Nézi a képet, nézi a vízumot. Majd jön a váratlan kérdés:
-Maga Vapiból jött ide regisztrálni?
-Igen, mert azt mondták, hogy ide kell jönnöm.
-Óh, nem! Itt csak a Mumbaiban élők intézhetik az ügyeket.
Változnak az idők itt is. Már ezzel a kéréssel (regisztrációval) fordulhatok az ilyen meg olyan rendőrségi szervekhez is. Ezeknek a neveit készségesen leírta egy papírra, és odaadta nekem.
-És tessék mondani, ezek vannak Vapiban?
-Persze!

Folyt. köv.!