Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2007-09-24

Lincselés, Ram Setu, Indian Idol, Twenty-20

Hogy mik a hírek manapság errefelé? Az elmúlt héten kicsit több időt szenteltem hírek olvasgatásának, és csokorba szedtem a legfontosabbakat. Azokra nem térek ki, amik számomra érthetetlenek, mert egy mondaton belül legalább három rövidítés található. Csak találgatni tudom, hogy ez most egy párt, szervezet neve vagy valami titulus rövidítése. Szóval a legfontosabb hírek a következők voltak:

Bihar államban (ezen mindig mosolygok, hogy itt is van Bihar) három fickó fegyverrel letessékelt egy férfit a motorjáról, majd elrobogtak. A férfi nem volt teljesen elveszett, hiszen tudta nagyon jól, hogy az út, amin elrobogtak a járművel, a szomszéd faluhoz vezet. És neki ott lakik a rokonsága! Telefon gyorsan, és a három tolvajt az egész falu várta. A rendőrségnél kicsit hamarabb értesültek a történtekről (gondolom nem véletlenül), és a bíróságnál is gyorsabban hoztak ítéletet. Tolvajokat lekapták a mociról, és ott helyben, kiélesített pálcákkal kinyomták a szemüket. Mind a hatot. Pár nappal később ismét történt lincselés Biharban, akkor (a homályos felvételek szerint) végtagoktól fosztott meg egy embert a feldühödött tömeg.

Áll a bál Dél-Indiában! A botrányt azután tört ki, hogy rövidíteni akarják (már folyamatban is van) a hajózási útvonalat Nyugatról Keletre. Ugyanis, ha hajón árut szállítanak, akkor annak India csücskének megkerülése után még Sri Lankát is körben kell hajóznia. A két ország közt ugyanis nincs hajózható szoros. Mert van ott egy híd. De nem is akármilyen, bezony! Na és ebből van a botrány. Ez a híd, amelynek egy része víz alatt van, a régészek szerint kb. 1 750 000 éves. A hídról a Rámájana hindu eposz is említést tesz olyan formában, hogy Ráma (nem az otthoni, hanem Visnu isten megtestesülése) építette, hogy átjusson Sri Lanka szigetére. Ezért Ram Setu a neve.
Ram Setu, forrás: NASA Szóval az egyik haladó szellemű politikusnak volt képe azt mondani, hogy ez természeti képződmény, és semmi köze Ráma kalandjaihoz. Hogy ez mit kapott! Monnyon le! Vonnya vissza! Takarodjon! Felnégyelni! Ez utóbbi nem teljesen így hangzott el, de utólag magyarázkodnia kellett a köpködőnek, hogy ő mégsem ezt mondta, és a média kiforgatta a szavát (de ismerős ez valahonnan...) Szóval azt igenis Ráma építette, ha tetszik, ha nem, és ezért nem szabad lerombolni! Azért a bugyuta, vén vallási bolond (mellesleg politikus) mellett megszólalnak normálisabb hangok is, csak alig hallhatóan. Normális érvnek tűnik, hogy nem lesz eléggé mély, hogy a legnagyobb teherhajók át tudjanak hajózni, vagy például az is eléggé okos megfigyelés, hogy ez a híd természetes gátként viselkedik tsunami esetén. Egyelőre a vallási csőcselék tombolásától hangos India déli csücske.

Prashant Tamang, forrás: Times of IndiaVéget ért az indiai Megasztár (Indian Idol). Egy Darjeelingből, Nyugat-Bengálból érkezett 24 éves rendőr (Prashant Tamang) nyert. Hallottam énekelni, helyi viszonyok közt tényleg nagyon kellemes hangja van. Természetesen itt is megvolt az otthoni tapolcai mega-szavazáshoz hasonló. Több tízmillió szavazat érkezett a döntő alatt, amiben rendesen kivették a részüket Darjeeling lakosai. A döntő előtt maga a miniszterelnök is pózolt a két versenyzővel, sőt utána tudatta a titkárságán keresztül, hogy nézte a műsort, és nagyon tetszett neki. Az egész egy kicsit arra a Monty Python Repülő Cirkusza részre emlékeztet, amikor a királynő meg fogja tekinteni a műsort. De félre a piszkálódást! Az indiai embereknél tényleg nagyon központi helyet foglal el a zene és az éneklés. Ha jó kedvük van, akkor egymagukban is szívesen énekelgetnek.

De lincselés és gátrombolás ide, dalos rendőr oda, az elmúlt napok legnagyobb és legfontosabb témája a Twenty-20 (röviden T-20, TT) volt. Hogy mi ez? Na, ki találja ki elsőre? Hát persze, hogy krikettről van szó! Ez egy világkupa igazából. A neve a játék formáját jelenti, ahogy sikerült kihámoznom a kollégák magyarázatából. Hosszabb, mint a rövidített krikettmeccs, de meg sem közelíti a klasszikust. Húsz over-ből áll (elnézést, de nem tudom a magyar megfelelőjét), és a szabályok is úgy módosultak, hogy a játék élvezhetőbb legyen. Nem más ez valójában, mint a sport népszerűsítése. Néztem, tényleg lehetett élvezni így. A játék pörgött, bár így sem sok dolog történik egy krikettmeccsen.
Ahogy azt korábban írtam, India csúnyán elvérzett az idei világbajnokságon. Volt utána nagy össznépi balhé, a sport temetése stb. Akkor kezdtem el figyelni a T-20 világkupát, amikor Ausztrália ellen kellett játszaniuk a döntőbe jutásért. Megnéztem a meccs végét, és tényleg izgalmas volt. Ezt sosem gondoltam volna! Igen látványos játékkal legyőzték őket, és bejutottak a fináléba. Az álomdöntőbe, ahogy itt nevezték. Miért? Természetesen az ellenfél miatt. Akkor jöjjön a húszforintos kérdés: ki lehetett az ellenfél? Persze, hogy Pakisztán! Tegnap nyilatkoztak a csapatkapitányok, és elámultam, hogy mennyire sportszerűek: játszunk egy jó meccset, ez a lényeg! Megnyerték a Twenty-20 kupát, forrás: Times of India/ReutersÉs ma este India öt futással (magyarul ponttal), ami nagyon kis különbség legyőzte Pakisztánt! Volt nagy öröm és petárdázás a környéken, mindenki kint volt a háza előtt. A válogatottnak sikerült egy szépségtapaszt szereznie a csúnya világbajnoki szereplés után. Most mindenki áradozik, hogy mennyire fantasztikusan jók, pedig pár hónapja szét akarták őket kergetni.