Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2007-09-05

Visszatérés

Újra Vapiban! Amennyire jól indult minden az úton (túlsúlyt nem vették észre Ferihegyen, ehető repülőgépes kaja, simán áthoztam a hazai kolbászt és fűszereket a vámon), annyira meglepő fordulatot vett az érkezés Vapiba.
Kezdődött ott, hogy hajnali ötkor nem tudtam bejutni a házba. A külső ajtó annyira megdagadt a párás időben, hogy csak a kulcscsomómmal rángatva, sokadik próbálkozásra tudtam kinyitni. Persze a belső ajtó is hasonlóan viselkedett, de azt legalább már rúghattam, mert befelé nyílt. A nappali rendben volt, szépen kitakarítottak. A konyha már kicsit problémásabb volt. A probléma egy kövér csótány volt, aki ott terpeszkedett a konyharuhán. Nem sokáig örült annak, hogy megérkeztem. Továbbá valahogyan távozáskor elkerülte a figyelmemet a hűtőben lévő kenyér kidobása. Csak szólnom kellett neki, és a saját lábán távozott a kukába. Ja, tényleg: látott már valaki penészt fagyasztóban? Eléggé meglepett, hogy olyan körülmények között is képesek eléldegélni.
Az emeleten a fürdő nagyjából rendben volt, csak a bojlert nem tudtam bekapcsolni. Pedig most már nem ártana némi melegvíz, mert nem süt kint a nap, ami eleve meleggé teszi a vizet, és a hidegvíz tényleg hideg. De az igazi csapás a nagyobb szobában fogadott! A falakat szép, nagykiterjedésű szürkés-zöldes penész borította. A szekrényben tárolt összes párna szintén ebben pompázott. Már arra gondoltam, hogy mennyire jófejek az indiai Honda forgalmazók, és milyen jól fog most jönni a kocsihoz adott két kispárna, amikor találtam egy becsomagolt párnát. Ez csak egy-két kis folttal rendelkezett. Érdekes, de ugyanabban a szekrényben, egy polccal lentebb tárolt ágynemű csak dohos volt, de nem penészes. Úgy éreztem lefekvéskor, hogy egy pincében kell nyugovóra térnem. És ezen a repülőről zsákmányolt pokróc sem segített.

Egyszóval megvan az elkövetkező pár nap programja: az összes penészes, dohos dolog kimosása, a kiégett izzók (három is megadta magát) cseréje, újabb csótánycsapdák kihelyezése (még két delikvenssel futottam össze ma) és az üres hűtő feltöltése.

Amúgy a dolgok a szokásosak: eső, duda, még több eső, utak elmosva, pára, tehenek.