A gyűjtögető

Reggel a szokásos félig álmos, félig elgondolkozott kifejezéssel az arcomon indultam kifelé a lakásból. Vállamon a laptop táskája, egyik kezemben a lakáskulcs, másikban egy lekötözött zacskóban a konyhai szemét. Kilincs nincs a bejárati ajtón, egy reteszt kell elhúzni, ami nem mindig adja könnyen magát. Kicsit ügyetlenkedve, de kinyitottam. Lépnék kifelé, de egy érdekes kép tárult elém.

Egy eléggé egyszerű, kissé koszos száriba öltözött nő lépett be a kapun. Gondoltam, hogy biztos azok közül való, akik összeszedik a házak elé kirakott szemetet. A nő egy pillanatra rám nézett, majd elfordult, és rutinos léptekkel elindult a kert felé. Kissé felvontam a szemöldökömet, de a reggeli lassúság és az elmúlt egy év tapasztalata miatt már nem nagyon lepődök meg ilyenen.
Érdeklődve figyeltem, hogy mégis mi járatban van. A kert közepén áll egy fa. Fogalmam sincs, hogy milyen. Nem túl dús lombú, de szép nagy. A nő megállt alatta, felvett a földről egy pálmaágat. Most értettem meg, hogy mégis miként sikerült a lehullott ágaknak tizenöt métert vándorolniuk maguktól. Szóval felemelte, és a kampóra hasonlító végével sikerült lehúznia egy kisebb ágat. Majd egy határozott mozdulattal le is szakította. És ezt megismételte párszor. Majd mint aki jól végezte dolgát kisétált a kertből kezében egy csokor zöld levéllel.

Egy pillanatig sem láttam bizonytalanságot rajta, hogy tényleg szabad-e bejönnie, gyűjtögetnie. Hiszen a kapu nyitva, vagy ha zárva is lenne, akkor a kerítés sem magas, könnyedén be lehet jönni, és azt tehet, amit csak szeretne. Ez maga a megvalósult szocializmus ebben a lakóközösségben! Nincs magántulajdon, minden a közösséggé. Remélem legközelebb nem fognak bejönni, és falatozni a hűtőből.