Vízumregisztráció - első rész

Tudom, hogy eléggé régen írtam már. Minden alkalommal, amikor kijövök ide, van egy olyan pont, amikor elfogy az otthonról hozott lendület. Ilyenkor nem sok kedvem van blogolni sem. Pedig a múlt héten történt esetemet a helyi bürokráciával el kellett volna mesélni. Kicsit megkésve, de jöjjön a történet első fele!

Ahogy azt múlt decemberben írtam, alig akartak kiengedni Indiából, mert nem volt regisztrálva a vízumom. Viktor még tavaly sikeresen megoldotta ezt a gondját. Igaz kétszer kellett visszamennie, és többször telefonon egyeztetnie, hogy mégis miből mennyi kell a regisztrációhoz. Az általa kitaposott ösvényen elindulva gyerekjátéknak tűnt az egész procedúra.
Tehát, az érkezésemtől számított tizennégy napon belül meg kell ejteni a regisztrációt, különben a) reptéren nem engednek ki, b) fizethetek bírságot (1500 Rs). Ehhez alig pár dolog kell:

• Egy igen alázatosan megfogalmazott kérvény, hogy ugyan, tessék má’ engem regisztrálni. Gyarmati csökevény, szuper!
• Kezességvállalás. A főnököm felel értem. Nem is értem, hogy miért nem bíznak bennem...
• A főnököm útlevelének másolata. Azt még értem, hogy kell valami fényképes igazolvány a kezestől. De miért pont ez kell? Itt nem annyira mindennapos, hogy boldog-boldogtalan tart otthon útlevelet. Nem is lehet pár hét alatt beszerezni. Csak borítékos módszerrel.
• Itteni szerződésem. Van egy ehhez hasonlóm, amiben a legfontosabb paraméterek rögzítve vannak. Pont ezt a papírt nem akarta elfogadni a budapesti konzul mint szerződés. De már bejutottam Indiába, csak jó lesz!
  
• Igazolás a lakcímről. Több megoldás létezik, amit elfogadnak. Ezek közül nálam csak a bankszámlakivonat jöhetett szóba. Igen, de annak a kivonatát a munkahelyre kértem. Átírtam a netes bankban, kértem egy kivonatot, ami nem érkezett meg a mai napig. Ilyenkor jól jön a személyes kapcsolat a banknál: este negyed nyolckor, zárás után, de a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy teázzunk egyet, és közben kinyomtassák két példányban a kivonatot. Ezért fizetnem kellett volna, de az egyik példány adókártyához kellett. Ahhoz meg ingyen kell a banknak kiadni a bizonylatot. Így a másik is ingyen lett. De ez a lakcímigazolás a regisztrációhoz az én esetemben igazi róka fogta csuka. A bankszámlanyitáshoz is kellett volna lakcím. Azt utólag írtuk bele egy nyilatkozat alapján, amit a cégem adott ki, hogy ők bérlik a házat a számomra. Szóval az egyáltalán nem hivatalos papír alapján igazolja a bank, hogy én ott lakom.
• Saját útlevél és vízum másolata.
• Igazolványkép.

Amit eddig felsoroltam, abból négy példány kell! Minek, azt nem tudom, de jó ilyen fontosnak lenni, hogy négy helyen is lesz rólam akta. Ja, ez utóbbit is a jelentkezőnek, jelen esetben nekem kell majd a helyszínen megvenni. Természetesen a regisztráció ingyenes (a hivatal honlapja szerint), de azért fizetni kell száz rúpiát. Meglepő módon a kétoldalas nyomtatványt a helyszínen kell egy számítógépbe bepötyögni.

Az összes papírt megszereztem, aláíratattam és lefénymásoltam. Irány Mumbai! Hajnali órákban kellett volna Vapiból útra kelni, ezért inkább előző délután már bementem. A hivatal a déli csücsökben van, a Viktoria Terminus-szal szemben. Bocsánat: Chatrapathi Shivaji Terminus, röviden CST. Ennek ellenérére a sofőr is csak úgy kérdezte, hogy merre van a VT? Viktor és sofőrének részletes magyarázata után reggel kilenc óra előtt indultunk Juhuból (Mumbai egyik városrészéből). Másfél óra autókázás után, ami kifejezetten jó szintidő, kicsit nehezen, de megtaláltunk a hivatalt. A szűk egyirányú utcában még parkolóhelyet is sikerült találni! Minden tökéletes volt, vettem egy nagy levegőt, és bementem megszerezni a regisztrációt a gyarmati időkből származó épületbe. Akár egy időutazás, olyan volt ez kívül és belül is. Tévésorozatokban lehet ilyet látni, ahol még a helyzetet tovább rontja a fülledt meleg, és a sarokban egy rozsdás ventilátor nyikorogva próbál valami légmozgást generálni.

Első akadály: mindenkinek be kell írnia magát egy nagy könyvbe. Név, nemzetiség, Indián belüli lakhely, melyik osztályra megy, érkezés ideje. Ez sima ügy volt, nem először töltöttem ki ilyen jellegű értelmetlen füzetet. Harmadikra fel, az elsőn a pakisztáni és bangladesi beutazók gyülekeznek. Második akadály: fent ismételten füzetbe irkálás, szinte ugyanazokat az adatokat, mint lent. Logika nincs, füzet van. Kevesen vannak, még a reggeli forgalomban nem értek ide az emberek.
Mint a népmesékben, jött a harmadik akadály: a recepción ülő hölgy elveszi az útlevelemet. Nézi a képet, nézi a vízumot. Majd jön a váratlan kérdés:
-Maga Vapiból jött ide regisztrálni?
-Igen, mert azt mondták, hogy ide kell jönnöm.
-Óh, nem! Itt csak a Mumbaiban élők intézhetik az ügyeket.
Változnak az idők itt is. Már ezzel a kéréssel (regisztrációval) fordulhatok az ilyen meg olyan rendőrségi szervekhez is. Ezeknek a neveit készségesen leírta egy papírra, és odaadta nekem.
-És tessék mondani, ezek vannak Vapiban?
-Persze!

Folyt. köv.!