11/26

Tegnap este én még nagyban írtam azt a kis nosztalgikus hangvételű bejegyzést a bombayi taxi-feelingről, miközben a klipben szereplő környék rendesen felfordult.
Reggel be sem kapcsoltam a tv-t, az újságot is bénán dobta fel a kisgyerek, és az az alattunk lévő szint esőfogóján landolt. Szokásos reggel volt: a gyerekek ordibáltak a lakópark játszótéren, és valaki háromnegyed nyolckor már heves kalapálásba kezdett az alattunk lévő lakásban. Már pont öltöztem volna fel, amikor kaptam egy sms-t. Nah, megint valami idióta reklám vagy banki egyenleg. De nem, Viktor küldte Mumbaiból:
"Láttad a híreket? Tamásék Delhiben vannak." Hmmm... az miért lenne hír, hogy a céges kolléga Delhiben van? Jah, hogy valami gond lehetett! Tuti valami bénázás volt Mumbaiban a reptéren, mert manapság a két kifutóból csak egyet lehet éjjelente használni. Azért csak fúrta az oldalamat, hogy mégis miről szólnak a hírek. Gyorsan, félig felöltözve bekapcsoltam a CNN-IBN hírcsatornát.

Ami egyből feltűnt, hogy az aktuális műsor címe nem a szokásos Good Morning India!, hanem valami egész más volt. Gyorsan változó képek, valami füstöl rajtuk. Várjunk csak, ez a Taj Hotel Mumbai déli csücskében! Annyira jellegzetes, hogy nem lehet összetéveszteni mással. De mi köze ennek a kollégákhoz?! Ekkor akadt meg a szemem a képernyő alján piros sávban futó híreken. Lerogytam a fotelba, és csak annyit tudtam kinyögni: "Úristen, már megint!"

Szerda éjjel óta kifordult magából Colaba és a Nariman Point környéke. Ezek vannak ott Mumbai déli csücskében, ahol az eddigi legbrutálisabb terrortámadás történt. Taj Hotel, Oberoi Hotel, CST (Viktória Pályaudvar jelenlegi neve röviden), egy kórház és egy bár. Ezeket támadták meg. Nem robbantottak, hanem megtámadták! Mintha egy ostromot vívnának, és be kéne venni ezeket. A kórház esete kifejezetten gyomorforgató. A pályaudvaron a képek tanulsága szerint inkább batyuzós ingázók lehettek már csak a késői lövöldözés idején.

Felhívtam Viktort, hogy mi a helyzet velük. A kollégák Delhiben ragadtak miután a gépüket odairányították át az éjjel. Ő nem ment dolgozni, az iroda ma zárva tart. Azt mondja, hogy teljesen kihaltak az utcák. Csak egy riksát és egy motorost lát. Aggódnak egy kicsit, mert muzulmán környéken laknak. Igaz jómódú, de ha egy egyszerűbb hindu kompániának elborulna az agya, az eléggé kellemetlenül érinthetné őket is.
Van még egy magyar srác a feleségével a városban. Neki sms-t írok, mert tudom, hogy a délebbi részen laknak. Pár perc múlva hív, hogy rendben vannak, feléjük nyugi van. Természetesen ők sem mozdulnak ki. Szinte minden zárva tartott ma a városban.

Vapiban nyugalom van, bár a rendőröket kizavarták valami látszat intézkedésre. Meg-megállítják a kocsikat, de hamar tovább engedik őket. Megkérdik tőlük, hogy terroristák-e? És ha igennel válaszolnak akkor jogosítvány, forgalmi engedély és izzókészlet? Mert ezeknek nincs fegyverük, csak egy méteres fahusáng a kezükben. Nem baj, legalább dolgoznak, máskor inkább csak az árnyékban szoktak pihenni.

Bent eléggé csendes, komor mindenki, a közvetlen munkatársak le vannak döbbenve rendesen. Nem ehhez vagyunk szokva, mindig van valami alaphangoskodás. Páran időnként megnézik az aktuális fejleményeket. Én is követem két indiai hírportálon, de ennek ellenére igazából kivehetetlen, hogy pontosan mi is történik. Kollégáim mondják, hogy negyven halottat találtak a Taj Hotel első emeletén. Szerencsére estére kiderül, hogy nem halottat, hanem túszt. Egyik portál így, a másik úgy hozza le, de ők mindent készpénznek vesznek.
Mindenki ki van ábrándulva, hogy nincs pénz a hírszerzésre, terrorelhárításra, rendőrségre. Utóbbiak még rendesen korruptak is, alig dolgoznak. Az utcán látható rendőrök háromnegyede, ha nem több hatalmas pocakot eresztett a "kemény" szolgálat során.

Elfogtak egy terroristát! Na végre, remélem valami sötét cellában fogják kínozni vallatás címen az indiai rendőrök! Kiderül, hogy az ipse pakisztáni. Pfff, csak ez kellett még! Kezdődni fog a mutogatás a szomszédra, el fog borulni az emberek agya. Meglepő módon egyelőre nyugalom van, senki sem fröcsög rájuk. Az indiai ellenzék vezére (BJP) is kijelenti, hogy most nincs itt az ideje az egymás hibáztatásának. Na majd meglátjuk mi lesz, ha egyszer ennek vége.

Olvasom az index nyitóoldalán a cikket. A külügy nem tanácsolja az utazást, a kint lévő magyaroknak ajánlatos lejelentkezniük a megadott telefonszámokon. Felhívom az egyiket, a követség egyik kollégájával beszélek. Délutánra már ők is nyugodtabbak voltak, hogy alig van magyar érintett (két politikussal volt tele a hír). Megosztottam vele, hogy van még két másik magyar pár Mumbaiban, ők jól vannak. Ha nem is létfontosságú nekik az információ, de azért nagyon köszöni a híreket.

Közben Szabó Zoli barátomnak próbálom Delhiből Kochiba repülőjegyet szerezni. A párjával december végén szeretnének Indiában utazgatni. Nem izgul annyira, de egy emailben bónusznak megkapom, hogy szerintem mégis milyen a helyzet, én mit tennék. Hogy mit? Jönnék! Kerülni kell a nagyon felkapott, zsúfolt helyeket, puccos hotelre úgyse nagyon futja magyar pénztárcából, az marad az angoloknak, és ami a legfontosabb oda kell figyelni a megérzésekre! Ezt nemcsak a terroristák miatt mondom, hanem a legtöbb becsapás és hasmenés elkerülhető így.

Most este háromnegyed tizenegy van. Ránéztem a hírekre: 125 halott, ebből 6 külföldi, 327 sérült, a Taj Hotel eléggé komolyan lángol, az ottani túszejtőket levadászták, a parti őrség talált egy hajót, aminek köz lehetett a támadáshoz. A másik két helyről most semmi hír.

Azt hiszem nem túlzás, amit a helyi csatornák mondanak: ez India szeptember tizenegyedikéje. Talán feleszmél végre az itteni korrupt, taszító politika, talán végre nemcsak egymásra illetve Pakisztánra fognak mutogatni a pártok, talán végre lesznek komoly intézkedések is.

Talán.

Rendhagyó videóklip

Ma este szokás szerint háttérzajnak szólt az indiai VH1 zenei csatorna. Talán nem is a zene, hanem a képek miatt akadt meg a szemem a képernyőn. Ezen az adón ugyanis eléggé ritkán adnak bármi indiait (a reklámokon kívül), és most a bombayi utcakép egyik, ha nem a legmeghatározóbb elemét véltem felfedezni a képeken: a bombayi taxit! Nem az a szokásos, amiről már régebben készítettem Vapiban képeket, hanem az indiai gyártású Fiat 1100D modell.
Maga a videoklip kifejezetten tetszett, mert nagyon jól vissza tudta adni azt a különleges érzést, amit ez a taxi tud adni az embernek utazás során. A kocsi széltében akkora, hogy ha beleülünk, akkor inkább úgy érezhetjük, hogy egy tonhalas konzervdobozba kerültünk, mint egy Fiatba. De pont ez a szépsége is, mert a légkondi is csak úgy megy, hogy kikönyököl az utas, mert hát más módon néha el sem fér a könyöke, és már jön is rá a menetszél. A tulajdonosonként változó enteriőr, de a standard sárga-fekete külső adja meg ennek az igen egyszerű autónak a báját.

A zenei téma szerintem jól sikerült, de az ének, khmm... nem egy was ist das. Azért érdemes megnézni, mert a bombayi taxizás hangulatát jól elkapta a klip. És végre nincs hatalmas, kő-egyszerű koreográfiára táncoló kar, és minimum két bollywoodi szupersztár.

Hitelkártya

Úgy voltam vele, hogy megpróbálok hitelkártyát igényelni a bankomtól, mert internetes ügyintézéskor néha könnyebben tudnék boldogulni vele. Ehhez szükséges volt az adókártyához hasonló PAN-kártya, amit már korábban beszereztem.
Az első körben, még júliusban, a kérelem úgy pattant vissza, hogy öröm volt nézni. Elvileg minden egyszerű feltételnek megfeleltem, és azt is tudjuk, hogy a bankok szeretnek az ügyfelek után dobni ilyen terméket, mert az (főleg) nekik jó. Nem így Indiában! Az elutasítás állítólagos oka: Vapiban vezetik a számlámat, és ez a fiók nem igényelhet hitelkártyát. Nem semmi indok! Bankos emberem elmondása szerint még a főnökömnek is nehezen tudta elintézni anno, de nála valamilyen bombayi címmel megoldották ezt.

Második nekifutásra már ravaszabbak voltunk. Említett ügyintéző külön kérvényezte valamilyen felsőbb szervnél, hogy ezt a kérelmet fogadják el annak ellenérem, hogy Vapiban van a számlám. Minden le volt zsírozva mire elküldtük Chennaiba, a Citbank központjába az ismételten kitöltött igénylőlapot. Legalább erről hivatalosan is értesítettek levélben, hogy nem felelek meg a cég belső szabályzatának, és elutasították a kérelmemet.

Úgy voltam vele, hogy már csak szórakozásból is megpróbálom átverekedni magam a banki bürokrácián. Kiderült, hogy a második visszadobás oka a hiányos hivatalos dokumentáció volt. Nem csatoltunk aláírt fénymásolatot az útlevelemről és a vízumomról. Teljesen mindegy, hogy ez a számlanyitáshoz kellett, és anno adtam ilyet a banknak, nekik kellett egy új. Oké, lemásoltam, aláírtam és odaadtam az ügyintézőnek. És lásson a világ csodát! Elfogadták az igénylést, de csak alacsonyabb hitelkerettel, 30 000 Rs-val (kb. 120 000 Ft).

Nekem főként internetes repülőjegy- és szállásfoglaláshoz kellene a hitelkártya. A legtöbb esetben elfogadják a sima mezei bankkártyát a bankportálon át történő fizetéssel, de előfordult már, hogy nem kínálták fel ezt az opciót. Mivel Indiában korábban sok helyen nem fogadták el a külföldi kártyákat, így gondban voltam ilyen esetekben. A felajánlott keret meg vészhelyzetben jól jöhet, de már egy repülőjegyre nem lenne elég, ha hirtelen haza kéne látogatni.
Mindegy, örültem a jó hírnek, hogy sikeresen megbirkóztam ezzel a bürokratikus rendszerrel is. Pár napja futár hozta ki a kártyát, mert itt ilyet nem bíznak a postára. Kissé meglepődtem amikor elolvastam a kísérő levelet, ugyanis a beígért keret valahogyan megnőtt 80 000 Rs-ra (kb. 320 000 Ft). Ez már bőven elégséges bármilyen váratlan, jellemzően indiai fordulat kivédésére is.

Az újság, amire elő sem fizettem

Amikor beköltöztünk, vagyis már abban a pillanatban, hogy a költöztetők teherautója leparkolt a ház előtt, két fickó is megkeresett, hogy szeretnék-e újságra előfizetni. Lett volna egy, ami esetleg érdekelt volna, mert abban nemcsak belföldi politikai és krikett hírek szerepelnek, de sajnos arra nem lehet Vapiban. Végül mindkettőnek azt mondtam, hogy nincs szükségem napilapra. Ugyanis ezeket (Times of India, Hindustan Times stb.) egytől egyig el lehet olvasni az interneten, ami arra elég, hogy nagyjából követni lehessen az indiai eseményeket.
Alig költöztünk be, egyik reggel furcsa koppanást hallottam a bejárati ajtó felől. Kinéztem, hogy mégis mi a fene lehetett. Meglepetésre egy gurigába feltekert, és spárgával átkötött Times of India szám. Na, gondoltam, kezdődik a beetetés. Pár reggel ugyanígy ott fogom találni, majd jön valaki, hogy akkor ugye elő akarok fizetni.
A koppanások reggelente rendszeresen ismétlődtek. Hol csak egy volt, hol dupla. A titok nyitja az, hogy az újságot a földszintről feldobják a negyedikre(!), közvetlenül az ajtónk elé. Ez az egy koppanás. A kettő, ha sikerül eltalálni mellettünk lévő lakás bejáratát, és onnan esik a mi küszöbünk elé. Még szerencse, hogy eddig senki nem költözött be oda, mert nem valószínű, hogy értékelné ezt. Vagy esetleg versenyezni kéne vele, hogy ki kapja be hamarabb az újságot a folyosóról. Persze olyan reggel is előfordult, amikor nem sikerült túl jól a hajítás, és a harmadik emeleti széles esőfogóra esett az aznapi lap.
Már több mint egy hónapja lakunk itt, de eddig senki sem kopogtatott be az előfizetés miatt. Még mindig nem szeretnék előfizetni a Times of India-ra, mert a fent említett híreken túl nem sok érdemi információt tartalmaz. Nagyon sok állami tender kihirdetésével, tőzsdei árfolyamadatokkal, illetve egy adott körben ismertebb emberek fényképes halálhírével van tele a lap fele. Arról már nem is beszélve, hogy néha az is előfordul, hogy nem kapok újságot. Azért ez dühítő lenne, ha előfizetnék rá. Így meg legfeljebb csettintek egyet reggel, hogy ma nem volt szerencsém, és nincs a küszöbön a reggeli szám.

Nekem még nem sikerült megörökíteni a feltekert újság célba juttatását, de már szemtanúja voltam egyik reggel. Ezen az Indiában készült videón hasonlóan érkezik meg az erkélyre az olvasnivaló.

Lakásszépítés – 2. fejezet

Melyben fürdőszobai szereléseket kísérő megpróbáltatásokról fog pár keresetlen szó esni.

Amikor korábban arról panaszkodtam, hogy milyen nehézkesen ment a fúrás, akkor még nem sejtettem, hogy ez csak a felvezetése lesz a további komolyabb akadályoknak. A karnis felfúrása csak bemelegítés volt, és már-már némi romantikával tekintek vissza rá, mint ahogy a gondtalan gyermekkorra szokás.
A lakásban két fürdőszoba van. Nem kell valami hatalmas palotát elképzelni, hanem itt ez a szokás: ahány hálószoba, annyi fürdő. Mondjuk otthon még a mellékhelyiség is nagyobb, mint ezek, de azért megteszi. Ezekbe fel kellett szerelni törölközőtartókat, fogasokat és szekrényeket. Maga a csempefúrásra való felkészülés nem okozott nagyobb gondot, otthoni tanácsok és némi internetes irodalom után már készén is álltam. A meglepetés akkor ért, amikor az első lyukakat akartam kifúrni. A fuga mentén megjelöltem a csempéket, azok meg simán megadták magukat minden gépi beavatkozás nélkül. Kiderült, hogy az indiai építőipar is komoly spórolással él kivitelezéskor. Ugyanis a széleknél semmilyen kötőanyag nem volt a fal és a csempék között. Legalább a fúrás így lerövidült, ellenben a tiplik behelyezése, illetve a csavarok behajtása komoly megpróbáltatás volt. Utóbbi azért, mert a nagyobb fúró használata miatt simán pörgött a furatban. Ugyanis nincs semmilyen „szakálla” a tiplinek, amivel az üregben meg tudna akadni. Igen kemény küzdelmek árán sikerült a korábban említett darabokat felhelyezni mindkét fürdőben.
Az igazi kihívás még hátra volt. Az eddig használaton kívüli, de valójában kissé nagyobb fürdőszobába kellett a tíz literes bojlert felszerelni. Azért csak ekkora, mert itt a vízmelegítés nem központilag zajlik. Történetesen a konyhában nincs is melegvíz, és az igazat megvallva, nem is hiányzik a mosogatáshoz. Szóval a vízmelegítőt négy komolyabb csavarral kell rögzíteni. Jött a cégtől egy segéderő, aki elvileg arra volt hivatott, hogy kifúrja ezeket a lyukat, illetve felszerelje és bekösse a berendezést. Namost a fúrással az volt a helyzet, hogy a felső két lyukat nekem kellett bevállalnom, mert ő tipikus gujarati magassággal rendelkezett (kb. 150 cm), és nem érte fel még székről sem. Hiába mértük le a bojler tartóinak távolságát, valahogy a negyedik lyuk nem odakerült ahová illett volna neki. Mint utólag nézegettem, nagyon nem volt szimmetrikus az egész, mi pedig azt feltételeztük. Nem volt más választásom, közvetlenül mellé befúrtam. Azért még némi kalapálás kellett ahhoz, hogy a tartók megfelelően illeszkedjenek a csavarokra. Segéderő innentől szépen elvolt a flexibilis csövek bekötésével. Persze ez sem ment minden gond nélkül! Csak a gumitömítés hiányzott belőlük, aminek illett volna ott lennie. Kettőt valahogy kerítettem, de a másik vezetékhez szükségeset nem tudtam szombat kora délután hirtelen előteremtenem. Természetesen nem sikerült letömíteni, folyt orrán-száján a víz.
Hétközben felszerelkeztem franciakulccsal, szükséges tömítésekkel, és még szilikonszalagot is vettem az egyik boltban. Áh, innen gyerekjáték lesz!

Nem lett.

Mivel több csatlakozásnál is volt némi csepegés, ezért szinte az egész csövezést újra kellett szerelni. Valamilyen oknál fogva az egyik ráhúzásnál a két darab szépen ledarálta egymást. Úgy, hogy elsőre nem lehetett ezt észrevenni, és fogalmam sem volt, hogy mégis mi a fenéért nem lehet ráhúzni a flexicső csatlakozóját, miért ugrik újra és újra le. Miután az összes indiai fémesztergályos, boltos és vízvezetékszerelő felmenőjét, jelenét és további életét néhány keresetlen szóval illettem, feladtam a harcot aznap estére.
Újabb flexicső beszerzése után (mivel azt okoltam a kudarcért) kiderült, hogy az ellendarabbal volt a gond. Szerencsére abból volt még itthon, így hamar ki tudtam cserélni. Kicsavarás, szilikonszalag feltekerése, visszacsavarás, meghúzás, és már készen is voltam. Óvatosan rányitottam a bojlerre a vizet. És láss csodát: nem csöpög! Kiengedtem egy vödörbe annyi vizet, hogy a beszorult levegő kijöjjön, és a vízmelegítő felteljen. Továbbra sem csepegett sehol. Majdnem egy hét küzdelem után végre rendben van ez is. Bekapcsoltam a bojlert, hogy végre legyen melegvíz ebben a fürdőszobában is.

A bojler levágta a biztosítékot.

Rohadj meg, sorvadj el! Valami zárlat, vagy túlterhelés lehetett, mert pár másodperc után mindig lecsapta, hiába próbálkoztam. Szétkaptam a villásdugót, de nem ott volt a probléma. Úgy tűnik, hogy le kell majd szerelni a kemény harcok árán felrakott vízmelegítőt. Természetesen még garanciális, de ha esetleg kicserélik egy másikra, akkor azzal ismét át kell formálni, hogy illeszkedjen a tartócsavarokra. És akkor még a csatlakozó felxicsövek visszakötéséről és letömítéséről még nem is beszéltem.

Lakásszépítés – 1. fejezet

Komoly munkahelyi elfoglaltságok miatt eddig nem tudtunk foglalkozni a lakás otthonosabbá tételével. Korábban annyit sikerült elérni, hogy vannak normális bútoraink, ventilátorok, légkondik, és az egyik fürdőszobában felszereltettünk egy bojlert. A hálószobai függöny pedig az itthon fellelt utolsó két méter spárgára volt felfűzve. A célnak ez is megfelelt. Bár ahogy teletek a hetek, a zsinór szépen kinyúlt, és így az ablak felső részét már nem nagyon takarta.
Pár napja Judit írt egy hosszú listát, hogy mik azok a legfontosabb teendők, amit végre el kéne intézni a lakással kapcsolatban. Az egyik legfontosabb pont természetesen a megfelelő karnisrúd beszerzése volt. Persze nem ezért indultunk kedden vásárolni, hanem fürdőszobai szekrényt szerettünk volna venni, de ez most mindegy is. Szerencsére találtunk egy boltot, ahol ezeket egy helyen meg lehet venni. Ez azért nagy szám, mert hiába laknak Vapiban sokan, azért az nem úgy megy, hogy beugrok a helyi OBI-ba egy-két kellékért a lakásba. Itt mindent darabonként kellett összeszedni.
Mert a karnisrúd a következőkből áll: természetesen van maga a rúd, amit legalább két tartóra kell felhelyezni. Ez eddig eléggé triviálisnak tűnik, de az első probléma magával a tartó kiválasztásával volt. Ugyanis a kapható standard elemek nem nyúltak annyira ki a falból, hogy légkondi vezetékei ne lennének útban. Az sem volt egyszerű, mire elmagyaráztam némi mutogatás keretében, hogy nekünk valami nagyobb kéne, vagy hosszabb. „Tudom is én, csak ne ilyen kicsit mutass harmadszorra is!” – gondoltam magamban, mire eladónknak leesett. Elővett egy szettet, aminek a segítségével két karnisrudat is fel lehet szerelni. Nagyon jó! Igaz nincs szüksége sima függönyre, amit egyébként nehéz is venni, mert itt inkább csak a sötétítő dívik. Láttam a szerkezeten, hogy át lehet szerelni monoverzióra, így gyorsan meg is vettük. A szett egyébiránt még tartalmazott négy karnisrúd lezáró gömböt, ami pont fedezni fogja a két ablak igényét. Elmondtuk a rudak méreteit, és egy pillanat múlva a sima kis szekrénynek hitt tárolóból valami Rodolfós trükkel kihúztak több méternyit csövet, és gyorsan méretre vágták. Sikerült bevarázsolni az autóba a két méteres és a 220 cm-es rudat. Nagy mutatvány volt, mert a Honda City hátsó üléseit sajnos nem lehet lenyitni.

Ma gondoltam egy merészet, és elkértem a munkahelyről az egyik ütvefúrót, és a hozzá járó emberi erőforrásról lemondtam, mert csak ki tudok fúrni pár lyukat, nem kell ahhoz szakvizsga! Megmutattam a vásárolt csavarokat és a tipliket, és a gépész kolléga határozottan rávágta, hogy ötös fúró jó lesz ehhez.
Mondanom se kell: nem lett jó. A gond ott kezdődött, hogy a tokmány nem volt rendesen meghúzva, és időnként a fúróhegy megállt, a fej meg pörgött körülötte. Gyors telefonos segítségkérés apámtól, hogy mégis hogyan is volt az a megoldás, amikor nincs tokmánykulcs? Ezt hamar megoldottam, de a fúrás még két meglepetéssel szolgált: egyik alkalommal hirtelen egy nagyobb mennyiségű port köpött egyenesen a képembe. Sejtettem, hogy valami meglepetés fog érni, ezért volt rajtam jó kis laboros védőszemüveg. Jól jött, mert még mindig mosnám a szememből a matériát.
A második váratlan dolog az volt, hogy a kifúrt lyukba a csavar ugyan belefért, de a tipli nem. Végül azt a megoldást választottam, hogy félbevágtam, bekalapáltam amennyire csak lehetett, majd a maradékot levágtam. Ilyen előzmények után nem volt egyszerű beletekerni az a négy hervadt csavart. Pláne, hogy itt az ún. tipli egy kemény műanyagcső, némi belső barázdáltsággal. Végül kemény küzdelmek után sikerült felszerelni a tartókat, és a függönnyel együtt a rudat is. Azért a további furkálások előtt én inkább összemérem a tipliket a fúróhegyekkel, mert a gépészbecslés most nem jött be.