Surat

Itt volt az ideje, hogy ellátogassak Suratba. Nincs annyira messze, csak 100-120 km autópályán. Látnivaló egy régi holland temetőben kimerül ebben a szebb napokat is megélt városban. Ugyanis kezdetben ez volt a Kelet-Indiai Társaság központja, majd innen került át később Bombayba. Jelenleg két dologról híres: textiliparáról és gyémántjairól. Utóbbival nem találkoztam.
Igazából azért mentem ma oda, hogy nagyváros-hiányomat kicsit pótoljam. Sikerült az internetről kideríteni, hogy vannak bevásárlóközpontok. Ezekből igazából egy érdekelt, egy BigBazaar nevű, ahol nagyobb élelmiszer felhozatal is van. Hátha találok pár, Vapiban nem fellelhető dolgot.

Reggel kényelmesen elindultam fél tízkor. Óh, forgalom gyér a megszokotthoz képest az autópályán. Harmincöt kilométeren keresztül nem is volt gond. Majd belefutottam egy hatalmas dugóba. Se előre, se hátra. Lehetett látni, hogy a teherautósor (mert csak abból állt a forgalom) hogyan kígyózik a távolban. Kerek két órát álltam ott. Egyszer próbálkoztam azzal, hogy a többi személyautót (voltak vagy hárman) követve, félig a leállósávban, félig az útszéli homokban haladtam előre párszáz métert. Ezt többet nem kíséreltem meg, mert volt egy akkora vályú, hogy a kocsi lökhárítójának bal széle átment exkavátorba. Lett volna egy lehetőség, hogy a forgalommal szembe haladva kikerüljem a sort. De nem volt senki, aki előre ment volna, én meg annyira nem vagyok indiai, hogy ezt bevállaljam egyedül. Szóval két óra után kiszabadultam ebből a kb. öt kilométeres sorból. Annyit lehetett látni az út szélén, hogy egy nagyon összetört, talán ki is égett tartálykocsi félig az árokban volt. Ez volt a torlódás oka.

Az út ezután már eseménytelen volt, de Sauratban meggyűlt a bajom a tájékozódással. Annyit tudtam, hogy a Ring Road nevű körútra kell ráfordulnom, és mielőtt az átmegy a folyó felett, le kell balra fordulnom. Egy büdös angol kiírás nem volt. De még hindi sem! Miután már egy ideje mentem, megláttam egy épülő felüljárót, ami balra ívelt. Mivel az út, amit kerestem az NH6-os számú autópálya/autóút, ezért joggal gondoltam, hogy annak építik. Le is fordultam az építkezés mellett, majd kb. egy kilométer múlva realizálódott bennem, hogy ez nem az az út, amit én keresek. Visszafordulás, majd megint Ring Road. Következő kijárat... kihajtsak-e (ugyanis ez a Ring Road egy szinte folyamatos felüljáró)? Á, még nincs itt az ideje. Erre kapásból a folyó felett átívelő hídon találtam magam. Oké, áthajtottam, körforgalomban megfordultam, és vissza. Végre megvolt a keresett út, de továbbra sem találkoztam semmilyen írott jelzéssel, hogy mi merre van.

Végül megtaláltam a BigBazaar-t. Nagyon örültem annak a ténynek, hogy az indiaiak is szeretnek vásárolni. Teszik ezt az egész pereputtyal együtt. Előttem egy tizenöt fős család vonult be, és az első akciós árukupacnál (mint a Tescoban) lecövekeltek, és nem lehetett tőlük átjutni. Azért azt tényleg örömmel nyugtáztam, hogy nem sokkal nagyobb a választék, mint Vapiban. Bár itt időnként nem lehet egy-két dolgot kapni, és várni kell, hogy ismét legyen. Volt egy pillanat, amikor korán örültem: a hűtőpultban találtam Becks sört. De hamar rá kellett jönnöm, hogy alkoholmentes. Mégis mi más lenne?! A bevásárlás egyébként jól sikerült, mert több dolgot is meg tudtam venni egy helyen, és nem kellett fél Vapit felhajtanom érte.

Visszafelé már eseménytelen volt az út. Közben azokat a furcsaságokat vettem számba, amikkel az autópályán találkoztam:

• Egy ember az autópálya két oldalát elválasztó bokrok alatt aludt. Közelben nem volt parkoló jármű vagy település.
• Az milyen, hogy ugyanebből az elválasztósávból hirtelen egy bölény kidugja a fejét?
• A bölény nem véletlenül került oda: a legnagyobb forgalomban hajtják át a húsz tehenet és bölényt a középső sávba legelni.
• Ha már valaki a forgalommal szembe halad, akkor miért nem lehúzódva teszi azt? A teherautó balra tarts szerint jött szembe.
• Egész belejöttem az autópályán a dudálásba: egy rövid - figyelj, mert elmegyek melletted, maradj a sávodban! két hosszú - engedj el! három hosszú - na, mi lesz már?! négy eléggé hosszú - húzzál már előlem, már rég megelőzted azt akit akartál! folyamatos, tíz másodperces dudálás - idióta f@&#°%$ß×đ!!! Sávot nem úgy váltunk, hogy minden jelzés és visszapillantó nélkül a harminccal cammogó tragacsoddal bevágsz egy 80-100 km/h sebességgel jövő elé!!!
• Láttam teherautót ablaküveg nélkül haladni, és volt olyan, amelyiknek nem volt ablaktörlője (jó lehetett monszunban vezetni!)
• Láttam egy szerencsétlen bolondot. Egyik kezében egy fém tálat és egy tálcát fogott, és úgy bukfencezett az út szélén. Szembe a forgalommal.
• Egyszer kipróbáltam, hogy milyen az otthoni megengedett sebességgel (fogalmam sincs az itteni maximumról) haladni itt autópályán. Miután a kocsit kezdte kicsit szétrázni a ránézésre sima aszfalt, lemondtam a további kísérletezésről.

Sötétedés

Milyen dolog az, hogy szeptember 27-én már este hét órakor sötét van?! Az időjárás-jelentés szerint fél hétkor lemegy a Nap. És tényleg. Persze egész Indiához viszonyítva jó dolgom van, mert Kolkatában (Calcutta) már hatkor sötét lesz. Ugyanis ez a hatalmas ország egy időzóna: +3 óra 30 perc Magyarországhoz képest. Jó persze, mondhatjátok, hogy otthon is hét óra körül sötétedik, de itt nem fogunk órát állítani. Mondjuk a +4 órás eltolódás jobb lenne, mert akkor csak fél nyolckor lenne sötét, de itt régen kiátlagolták ezt, és maradt a +3 óra 30 perc, ami szerintem senkinek nem jó.

Főleg most, hogy 19:05-kor sötét van.

Lincselés, Ram Setu, Indian Idol, Twenty-20

Hogy mik a hírek manapság errefelé? Az elmúlt héten kicsit több időt szenteltem hírek olvasgatásának, és csokorba szedtem a legfontosabbakat. Azokra nem térek ki, amik számomra érthetetlenek, mert egy mondaton belül legalább három rövidítés található. Csak találgatni tudom, hogy ez most egy párt, szervezet neve vagy valami titulus rövidítése. Szóval a legfontosabb hírek a következők voltak:

Bihar államban (ezen mindig mosolygok, hogy itt is van Bihar) három fickó fegyverrel letessékelt egy férfit a motorjáról, majd elrobogtak. A férfi nem volt teljesen elveszett, hiszen tudta nagyon jól, hogy az út, amin elrobogtak a járművel, a szomszéd faluhoz vezet. És neki ott lakik a rokonsága! Telefon gyorsan, és a három tolvajt az egész falu várta. A rendőrségnél kicsit hamarabb értesültek a történtekről (gondolom nem véletlenül), és a bíróságnál is gyorsabban hoztak ítéletet. Tolvajokat lekapták a mociról, és ott helyben, kiélesített pálcákkal kinyomták a szemüket. Mind a hatot. Pár nappal később ismét történt lincselés Biharban, akkor (a homályos felvételek szerint) végtagoktól fosztott meg egy embert a feldühödött tömeg.

Áll a bál Dél-Indiában! A botrányt azután tört ki, hogy rövidíteni akarják (már folyamatban is van) a hajózási útvonalat Nyugatról Keletre. Ugyanis, ha hajón árut szállítanak, akkor annak India csücskének megkerülése után még Sri Lankát is körben kell hajóznia. A két ország közt ugyanis nincs hajózható szoros. Mert van ott egy híd. De nem is akármilyen, bezony! Na és ebből van a botrány. Ez a híd, amelynek egy része víz alatt van, a régészek szerint kb. 1 750 000 éves. A hídról a Rámájana hindu eposz is említést tesz olyan formában, hogy Ráma (nem az otthoni, hanem Visnu isten megtestesülése) építette, hogy átjusson Sri Lanka szigetére. Ezért Ram Setu a neve.
Szóval az egyik haladó szellemű politikusnak volt képe azt mondani, hogy ez természeti képződmény, és semmi köze Ráma kalandjaihoz. Hogy ez mit kapott! Monnyon le! Vonnya vissza! Takarodjon! Felnégyelni! Ez utóbbi nem teljesen így hangzott el, de utólag magyarázkodnia kellett a köpködőnek, hogy ő mégsem ezt mondta, és a média kiforgatta a szavát (de ismerős ez valahonnan...) Szóval azt igenis Ráma építette, ha tetszik, ha nem, és ezért nem szabad lerombolni! Azért a bugyuta, vén vallási bolond (mellesleg politikus) mellett megszólalnak normálisabb hangok is, csak alig hallhatóan. Normális érvnek tűnik, hogy nem lesz eléggé mély, hogy a legnagyobb teherhajók át tudjanak hajózni, vagy például az is eléggé okos megfigyelés, hogy ez a híd természetes gátként viselkedik tsunami esetén. Egyelőre a vallási csőcselék tombolásától hangos India déli csücske.

Véget ért az indiai Megasztár (Indian Idol). Egy Darjeelingből, Nyugat-Bengálból érkezett 24 éves rendőr (Prashant Tamang) nyert. Hallottam énekelni, helyi viszonyok közt tényleg nagyon kellemes hangja van. Természetesen itt is megvolt az otthoni tapolcai mega-szavazáshoz hasonló. Több tízmillió szavazat érkezett a döntő alatt, amiben rendesen kivették a részüket Darjeeling lakosai. A döntő előtt maga a miniszterelnök is pózolt a két versenyzővel, sőt utána tudatta a titkárságán keresztül, hogy nézte a műsort, és nagyon tetszett neki. Az egész egy kicsit arra a Monty Python Repülő Cirkusza részre emlékeztet, amikor a királynő meg fogja tekinteni a műsort. De félre a piszkálódást! Az indiai embereknél tényleg nagyon központi helyet foglal el a zene és az éneklés. Ha jó kedvük van, akkor egymagukban is szívesen énekelgetnek.

De lincselés és gátrombolás ide, dalos rendőr oda, az elmúlt napok legnagyobb és legfontosabb témája a Twenty-20 (röviden T-20, TT) volt. Hogy mi ez? Na, ki találja ki elsőre? Hát persze, hogy krikettről van szó! Ez egy világkupa igazából. A neve a játék formáját jelenti, ahogy sikerült kihámoznom a kollégák magyarázatából. Hosszabb, mint a rövidített krikettmeccs, de meg sem közelíti a klasszikust. Húsz over-ből áll (elnézést, de nem tudom a magyar megfelelőjét), és a szabályok is úgy módosultak, hogy a játék élvezhetőbb legyen. Nem más ez valójában, mint a sport népszerűsítése. Néztem, tényleg lehetett élvezni így. A játék pörgött, bár így sem sok dolog történik egy krikettmeccsen.
Ahogy azt korábban írtam, India csúnyán elvérzett az idei világbajnokságon. Volt utána nagy össznépi balhé, a sport temetése stb. Akkor kezdtem el figyelni a T-20 világkupát, amikor Ausztrália ellen kellett játszaniuk a döntőbe jutásért. Megnéztem a meccs végét, és tényleg izgalmas volt. Ezt sosem gondoltam volna! Igen látványos játékkal legyőzték őket, és bejutottak a fináléba. Az álomdöntőbe, ahogy itt nevezték. Miért? Természetesen az ellenfél miatt. Akkor jöjjön a húszforintos kérdés: ki lehetett az ellenfél? Persze, hogy Pakisztán! Tegnap nyilatkoztak a csapatkapitányok, és elámultam, hogy mennyire sportszerűek: játszunk egy jó meccset, ez a lényeg! És ma este India öt futással (magyarul ponttal), ami nagyon kis különbség legyőzte Pakisztánt! Volt nagy öröm és petárdázás a környéken, mindenki kint volt a háza előtt. A válogatottnak sikerült egy szépségtapaszt szereznie a csúnya világbajnoki szereplés után. Most mindenki áradozik, hogy mennyire fantasztikusan jók, pedig pár hónapja szét akarták őket kergetni.

Dallamos tolatás

Na ezen tényleg meglepődtem! Néztem én itt már nagyokat, meg csóváltam a fejemet, de ez ma vitte a pálmát. Egy kocsi tolatni kezdett mellettem az utcán, és közben egy számomra nagyon is ismert dallamot játszott. Miért lepődtem meg? Az okok a következők voltak:

• Tojnak ezek nagyban arra, hogy mi van mögöttük. A tükör használata ismeretlen, a visszapillantók mindig behajtva vannak, de jól jön a tolatásnál az audio-hatás, mert csak arra figyel a nép.
• Hinduk ezek többségében, és más kultúrákat nem igazán ismernek (ez a személyes tapasztalatom).
• Havat a többség életében nem látott, csak tévében. Sokak álma, hogy egyszer legalább eljussanak egy hófödte tájra (akárcsak Észak-Indiába).

És mégis mi volt a dallam, amit tolatáskor játszott a kis Maruti?


"Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el hozzánk Télapó..."

Ünnepek hétvégéje

Kezdődött az egész azzal, hogy csütörtök este csengettek. Kinyitottam az ajtót, és vagy tíz srác meredt rám. Párat látásból ismertem innen, az egyik, ha nem is szemben lakik, de tuti, hogy a fickó a rokona. Mondja az egyik kicsit tört angolsággal, hogy pénzt gyűjtenek a templomnak a közelgő ünnepre. Ugyanis van a lakókomplexumnak egy saját temploma. Kérdem, hogy mégis mennyit szokás ilyenkor adni? Amennyit gondolok! Köszi, sokat segítettél. Végül adtam nekik kétszáz rúpiát (kb. ezer forintot), mert hát mégis Ganesha születésének ünnepe jön, és egy kis szerencse, bölcsesség, meg egyéb jó dolgok sosem jönnek rosszul a háznál. No, meg azért is, hogy ne nézzék már ki a helyi fehérgyereket. Kaptam nyugtát, a befizető Piter (ez én lennék). Pénteken, a nap végén közölték velem véletlenül, hogy szombat kivételesen munkaszüneti nap, és nem kell jönni dolgozni. Imádom, hogy mindig az utolsó pillanatban szólnak, de legalább még időben.
A hétvégi hindu ünnep nem más, mint az elefántfejű isten, Ganesha születése. Persze akkor még rendes ember volt. A torzulásról a kedves papa tehet (Shiva), de ez egy másik történet. Az ünnep főként Maharashtra (ahol Mumbai van) államban nagy szenzáció, de itt is minden második utcasarkon ünneplőkbe lehet botlani. Ugyanis minden kisebb-nagyobb közösség közösen ünnepel ilyenkor. Az ünnep általában tíznapos, és azzal kezdődik, hogy díszes kis épületet állítanak fel, amibe még díszesebb (giccses) Ganesha szobrot helyeznek el. Azt meg jól megszórják minden földi jóval és virágokkal, mert ugye bölcsesség, jólét és szerencse főnöke ez a fura kinézetű isten. Összegyűlik az istenadta nép, imádkoznak, tv-t néznek (gondolom vallási műsor megy), és jól bekenik egymást rózsaszín porral. Az a menő ünnepeken! Az ünneplést az zárja le, hogy elviszik a szobrot vízpartra (Mumbaiban praktikusan a tengerhez), és elmerítik benne. Az elengedhetetlen petárdázás megvolt, de szerintem még nincs vége. Bonnie nagyon nem értékelné a durrogtatások miatt ezt az ünnepet, az biztos.

A másik ünnep nevéről fogalmam sincs. Egyszer hallottam csak, és akkor sem értettem tisztán. Az egyik kolléga hívott meg a vasárnapi ünneplésre. Ő ugyanis Keralából származik (mellesleg keresztény), és Damanban lakik most. Ott egy nagyobb keralai kolónia él, ők szervezték meg az ünnepet. Vasárnap délre voltunk hivatalosak egy olyan csarnokba, amelynek egyik oldala nyitott volt. Amikor megérkeztünk kezdték el az elkészített ételek felajánlását az isten(ek?)nek. Egy nagy zöld levélre (hasonlít a banánlevélre) kis adagokat raktak minden ételből, és füstölőket gyújtottak. Majd három tigrisnek beöltözött férfi táncolt (inkább ugrált) tipikus keralai zenére. Többen csatlakoztak hozzájuk. A zene végeztével a népet az asztalokhoz terelték, és ugyanúgy, ahogy az áldozáskor, zöld levélre pakolva felszolgálták az ebédet. Teljesen más volt, mint a gujarati étkek. Nem volt annyira fűszeres, inkább édes. Este még zenés, énekes est is van az ünnepen, de arra már nem mentünk vissza.

Vannak képek, de kell egy kis idő, mire fel tudom tölteni. Addig egy kis türelmet kérek. Majd itt értesítek mindenkit.

Helpdesk

Történt, hogy a digitális tv-adás vételére szolgáló egységem távirányítója kezdte bemondani az unalmast. Először csak a csatornát váltógomb, de ezt a problémát meg lehetett szokni, mert más megoldással is tudtam csatornát váltani. Persze az elemet kicseréltem, mert hátha. Hát nem. Aztán a következő nap már nem lehetett kikapcsolni, de ez sem volt nagy probléma, mert odamentem a vevőegységhez, és ott kapcsoltam ki.

Elővettem a szerződést, olvasgatom, hogy mit kell ilyenkor tenni. Semmi szervizcím. Csak egy 7x24 órás helpdesk elérhetősége. Oké, akkor nincs más, legyen ez. Van internetes megoldás is! Inkább ez, mint egy telefonos segítség. Szépen megírtam a panaszomat kedd este, és vártam.

De szerdán már az a gomb is meghalt, amivel meg tudtam kerülni a csatornaváltó hiányát, na akkor lett tarthatatlan az állapot. Mivel nem kaptam visszajelzést a megírt problémára, így szerda este felhívtam a helpdesk-et. Oké, végigszenvedtem magam a menün, majd legalább ötször meghallgattam, hogy már interneten is megoldható az előfizetési díj átutalása, akár egy évre előre is! Közben természetesen az elmaradhatatlan zene szólt. És akkor felvette...
India leggyorsabb angolt beszélő női telefonos kezelője! Úgy kapaszkodtam a mobilomba, mint egy korlátba. A kérdések és utasítások csak úgy záporoztak. Végül ő is kénytelen volt egy elhadart mondatban megállapítani, hogy akkor ide szerelő kell, és nem én vagyok suta. Elhadarta még a neten írt panaszom azonosítóját, ami legalább tizenöt számból állt (első kettőről lemaradtam), majd közölte, hogy küld szerelőket. Jó.

De a fene gondolta, hogy ismét a helpdesk vagy valaki a szolgáltató cégtől fog telefonon ébreszteni reggel! Ez a hölgy nem hadart. Ellenben hinglishül magyarázott, pedig anno bejelöltem a kapcsolattartás nyelvét: angol (mi más?). Tetszik érteni: English, not Hinglish?! Megértette. Két mondat erejéig. Mi az előfizető neve? Mondom. Cím? Mondom. Rendben! Hogyan találják meg a házat? Őőő... őőő... Ébredéskor nem feltétlenül vagyok a leggyorsabb gondolkodású. Elmondom. Vagy ötször visszakérdez. Nem tudom rosszul hall, vagy szimplán nem érti. Oké, jönnek a szerelők. De mikor? Letette.

Nem telt el fél óra, és reggelizés közben kopogtak az ajtón. Két szerelő, nyakukban fényképes azonosító. Bejönnek, kérdik mi a gond pontosan. Mutatom, nézik. Elemcsere, semmi nem javult. Elfordulok egy pillanatra, majd adja a kezembe a távkapcsolót. Működik. De hogyan? Ja, csak mint az öreg Rodolfónál: "A kezemet figyeljék, mert csalok!". Kicserélték, mert tényleg bedöglött.

Az egész szolgáltatásra egy erős négyest adnék. Csak azért nem ötöst, mert az egyik nő hadart, a másik meg hinglishül beszélt. De azért az otthoni szolgáltatásokkal teljesen összemérhető színvonalon intézték az ügyet. Ha nem jobban.

Villanyszámla

Ma reggel a bejárati ajtó kinyitásakor találkoztam életem első indiai villanyszámlájával! Csak sejtettem először, hogy tényleg azzal van-e dolgom, de a papír egyik sarkában jól felismerhető villanypózna és egy villám volt. Mivel az egész ékes hindi nyelven készült, ezért egy kukkot nem lehetett érteni belőle. Mondjuk mégis mit kéne érteni egy számlán? Talán azt, hogy mégis kinek, hová és meddig kell befizetnem? Az utóbbit sikerült kiokoskodnom, mert a tegnapi nappal számláztak, és találtam egy másik dátumot, ami pont tíz nappal későbbi. Sikerült még a villanyóra állását is beazonosítani, valamint, hogy ezt az előző hónapra számlázták. A vicces a dologban az, hogy minden második hónap küldenek elvileg számlát, de láttam ennél már nagyobb furcsaságot is itt.

Az igazi fekete leves az összeg volt: 10 400 Rs körül van, amit fizetni kell. Ez testvérek közt is kb. 45 000 Ft. Történt ugyanis, hogy ez a félelmetes GB (vagy valami ilyen az áramszolgáltató neve) egy darab számlát nem küldött azóta, hogy beköltöztünk márciusban. Többször kérdeztem bent, hogy mégis mit gondolnak, mikor kapok számlát? Erre ők juj-juj, meg jaj, az baj, ha nem kapok, mert ezek itt nem cicóznak, és sutty, vágja is a kábelt a félelmetes GB. A ház ügyeit (elvileg) intéző figurával minden alkalommal a következő beszélgetés zajlott le:

Én: Kéne szólni a GB-nek, hogy küldjenek számlát, mert nem akarom, hogy kikapcsolják az áramot...
Ő: Nézted a postaládát? Biztos oda tették be!
Én: Nincs postaládám...
Ő: De van! Emlékszem!
Én [most menjek bele, hogy ki lakik ott?]: Tényleg nincs, és az ajtó elé sem tették le! Sőt, a szomszédok sem szóltak, hogy hoztak nekem bármit is.
Ő: Oké, akkor szólok nekik, hogy küldjenek számlát.

Ez a beszélgetés havonta megismétlődött, és csak most, amikor visszaérkeztem, nyomatékosítottam, hogy nagyon nincs kedvem a fél fizetésemet a GB-nek adni, mert nem volt képes ezt elintézni. Most a ház tulajával egyezkedik, hogy ő mikor fizetett utoljára, mert a számlán csak a hátralék szerepel (az nem, hogy mikor fizetett bárki is utoljára) és az előző havi fogyasztás ára.

Áram még van. Tíz napig biztosan.

Képek!

Ma végre egy kis szüntetet tartott a monszun. Egésznap csak vonultak a felhők, és közben szépen sütött a nap. Ezt kihasználva, munkából jövet, készítettem pár képet erről a kisvárosról, és annak szószerinti ütőeréről (mivel pont kettészeli), a National Highway 8-ről.
Az életem kockáztatásával megálltam a felüljárón, hogy a kedves olvasóknak képeket készítsek. Tettem mindezt azután, hogy egy a forgalommal szembe közlekedő motorost kikerültem. Ő még bátrabb volt. Szóval ebben a galériában lehet megnézni, és a jobb oldali linkek közé is kiteszem az elérhetőséget. A régebbi képek is folyamatosan fognak felkerülni.

Jó szórakozást és kommentelést!

U.i.: kell valakinek fémes hangon ciripelő tücsök? Engem már eléggé idegesít...

 

Látótávolság

A következő két fotó a látszat ellenére nem a hajnali párában készült, hanem délután ötkor! Akkor már kb. hat órája megállás nélkül ömlött az égi áldás. A képeken látható (ha-ha!) pálmafák nincsenek száz méterre a készítés helyétől, és a pára-látszatot a zuhogó eső adja. Így talán egy kicsit jobban el tudjátok képzelni, hogy mégis milyen erős tud lenni a monszun.

Visszatérés

Újra Vapiban! Amennyire jól indult minden az úton (túlsúlyt nem vették észre Ferihegyen, ehető repülőgépes kaja, simán áthoztam a hazai kolbászt és fűszereket a vámon), annyira meglepő fordulatot vett az érkezés Vapiba.
Kezdődött ott, hogy hajnali ötkor nem tudtam bejutni a házba. A külső ajtó annyira megdagadt a párás időben, hogy csak a kulcscsomómmal rángatva, sokadik próbálkozásra tudtam kinyitni. Persze a belső ajtó is hasonlóan viselkedett, de azt legalább már rúghattam, mert befelé nyílt. A nappali rendben volt, szépen kitakarítottak. A konyha már kicsit problémásabb volt. A probléma egy kövér csótány volt, aki ott terpeszkedett a konyharuhán. Nem sokáig örült annak, hogy megérkeztem. Továbbá valahogyan távozáskor elkerülte a figyelmemet a hűtőben lévő kenyér kidobása. Csak szólnom kellett neki, és a saját lábán távozott a kukába. Ja, tényleg: látott már valaki penészt fagyasztóban? Eléggé meglepett, hogy olyan körülmények között is képesek eléldegélni.
Az emeleten a fürdő nagyjából rendben volt, csak a bojlert nem tudtam bekapcsolni. Pedig most már nem ártana némi melegvíz, mert nem süt kint a nap, ami eleve meleggé teszi a vizet, és a hidegvíz tényleg hideg. De az igazi csapás a nagyobb szobában fogadott! A falakat szép, nagykiterjedésű szürkés-zöldes penész borította. A szekrényben tárolt összes párna szintén ebben pompázott. Már arra gondoltam, hogy mennyire jófejek az indiai Honda forgalmazók, és milyen jól fog most jönni a kocsihoz adott két kispárna, amikor találtam egy becsomagolt párnát. Ez csak egy-két kis folttal rendelkezett. Érdekes, de ugyanabban a szekrényben, egy polccal lentebb tárolt ágynemű csak dohos volt, de nem penészes. Úgy éreztem lefekvéskor, hogy egy pincében kell nyugovóra térnem. És ezen a repülőről zsákmányolt pokróc sem segített.

Egyszóval megvan az elkövetkező pár nap programja: az összes penészes, dohos dolog kimosása, a kiégett izzók (három is megadta magát) cseréje, újabb csótánycsapdák kihelyezése (még két delikvenssel futottam össze ma) és az üres hűtő feltöltése.

Amúgy a dolgok a szokásosak: eső, duda, még több eső, utak elmosva, pára, tehenek.