Vezetékcsatlakoztatás

Pár napja végre kijöttek a légkondi szerelők, és befejezték a munkájukat. Még két egységet kellett felszerelniük. Persze azt ígérték, hogy egy nap alatt készen lesz, de engem már nem tudnak meglepni! Természetesen két nap kellett ahhoz, hogy elkészüljenek. Nem ment egyszerűen a dolog, mert az összes arc, aki megfordult itt a két nap alatt, egy szót sem beszélt angolul. Így kicsit nehezen értettük meg egymást, de a "most-mutasd-meg" játék egész könnyedén ment. Meg szerencsére van a gépemen egy angol-gujarati szótár, ami ugyan eléggé hiányos, de pár szót megtaláltam benne. Így könnyebb volt némileg a dolog.
Arról nem akarok mesélni, hogy mi mocskot hagytak itt, de van egy dolog, ami említést érdemel. Konkrétan az a megoldás, hogy miként csatlakoztatnak bármilyen elektromos eszközt a hálózatra. Gyanítom, hogy ennek a szellemes megoldásnak az lehet az oka, hogy rengetegféle és fajta régebbi és újabb konnektor létezik itt. Magyarázatként annyit a képhez, hogy a kapcsolóval lehet áram alá helyezni a csatlakozót.

Traffic Signal

Mumbai, délelőtti csúcsforgalom. Lépésben (sem) haladunk az elvileg három, gyakorlatilag öt-hat sávos Western Highway nevű úton a metropolisz déli csücske felé. Még vagy húsz kilométer az út. Sosem érünk oda!

Piros lámpa.

Gyerekek jönnek újsággal, könyvekkel, nem bóvlival. Ha int az ember, hogy nem kéri, akkor tovább mennek. Ez minden lámpánál megismétlődik. Elnyom az álom a folyamatos indulás, megállás ritmusától. Ismerős dallamra ébredek. Valahonnan a Jingle Bells szól. Egy utcakölyök énekli az ablak mellett, markát tartja. Pár méter múlva chakka (hijra) (éneklésből élő harmadik nemű egyedek) lép a kocsi mellé, majd egy koszos nő, kezében még koszosabb gyerekkel körmével kocogtatja, tenyerével ütögeti az ablakot. Adnánk nekik aprót, de ki mert hozzájuk érni?!

Ez a közlekedési lámpák szubkultúrája a nagyobb városokban. Kisebbekben, mint Vapiban, csak néha lépnek oda kéregetők a kocsihoz.

Erről a különös világról szól a Traffic Signal című film. Ezt is nemrég vettem meg dvd-n. A leírás alapján érdekesnek tűnt. Nem fogtam mellé.
Az számomra is világos volt, hogy akik a lámpánál odalépnek az autókhoz, azok szépen továbbadják keresetüket. Koldusmaffia ez is. Csak profibb módon, mint otthon. De az számomra is csak a filmből derült ki, hogy minden lámpának van egy „menedzsere”, aki felügyeli a dolgokat. Jól betanult szerepeket játszanak a koldusok, a gazdagabb emberek sofőrjei direkt lassítanak, hogy dugó alakuljon ki (természetesen némi pénzt kapnak ezért), és az a tehén sem véletlenül ácsorog az út közepén. Erről a kis szubkultúráról szól a film, ahol a megélhetés a pirostól zöldig tart.
A történet nem zárul le happy enddel, mert a lámpát a korrupt építési vállalkozóknak köszönhetően elbontják, helyére felüljáró fog épülni. Így egy pillanat alatt megszűnik ezeknek az embereknek a megélhetése. De a korrupcióra fény derül a főszereplő jóvoltából. De végkifejlet elmarad. Apropó korrupció! Vicces, mégis elgondolkodtató a következő párbeszéd:

- És mi leszek, ha felnősz? (kérdi egy alapítvány támogatója az egyik utcagyerekeket)
- Rendőr.
- Á! Szolgálni akarod a hazádat?
- Nem, sok pénzt akarok zsebre tenni! (a mozdulatából érthető, hogy megvesztegetésről beszél)

Jó film volt, érdekes, számunkra ismeretlen világot mutat be humorosan, de mégis olyan stílusban, hogy érezzük nagyon is nehéz az élet egy közlekedési lámpánál. Ahol a megélhetést csak a piros jelzés jelenti.

Nem lenne bollywoodi film ez sem, ha nem lenne benne egy táncos, éneklős jelenet. Meg lehet nézni a rövidített verziót, amibe pár képet is bevágnak más jelenetekből. Aki énekel és táncol a klipben, az egy buszmegállóban dolgozó prostituáltat játszik a filmben. Esténként egy ott várják a lányokkal és egy meleggel együtt a kuncsaftokat. És menni kell, amikor a kövér, taszítóan ronda rendőrfőnök hívatja, nincs mese. A furcsa, gonosz tekintetű férfi meg a kábítószerfüggő bátyja, aki eladta őt.

Még pár szó az áramszünetről

Az előző bejegyzésben említett áramszünet (illetve áram-nélküliség) egészen másnap reggel hat óráig tartott. Kilenc órán keresztül nem sikerült visszakapcsolniuk. Ezt azért nem nevezném áramszünetnek. Éjfél előtt gondoltam egyet, és elmentem autózni, hogy lássam mekkora környéken nincs áram. Egész Vapi sötétben volt. Csak egy kis környéken volt világítás. Ott, ahol korábban laktunk, a vendégháznál. De hogy ott miért, az talány.
Természetesen ma délelőtt is kétszer volt a környék áram nélkül. Ez csak fokozódni fog a monszun alatt, amikor néha direkt(!) kapcsolja le a szolgáltató, nehogy zárlat legyen a sok eső miatt. Emlékszem, hogy tavaly nyáron rendszeresen sötétbe burkolódzott ez a környék esténként.

Szép kilátások.

Esti áramszünet

Ha van, amit a reggeli áramszünetnél jobban utálok, akkor az esti fajta az. Már lassan egy órája ülök itt mindenféle elektromosság nélkül. Ezalatt jelentős fiziológiai és idegi változásokon megy át az ember:

• 0. perc: "Óh, már megint elment az áram!" (a ventilátor lassul és a légkondi leáll)
• 0-5. perc: "Mindjárt visszajön.... Á, nem kell gyertya és elemlámpa!" (a ventilátor már csak egy háromágú műanyag ipari termék a plafonon minden funkció nélkül)
• 5-15. perc: "Na, keressük meg azt a gyertyát! A fenébe, lassan venni kéne, mert monszunban még sűrűbben lesz ez." (bezzeg a szomszédnak van valami aksija, nála világít a lámpa)
• 15-30. perc: "Ki kéne nyitni már az ablakot, talán kint mozog a levegő." (első izzadtságcseppek megjelennek csoportosan a homlokomon)
• 30. perc: "Igen, erre vártam! Sikerült megtalálni a petárdát?! Ügyesek vagytok!" (szerencsétlen kutyát próbálom nyugtatgatni, meg elmagyarázni neki, hogy nem kéne a tv tetejére felmászni...)
• 30-45. perc: "Biztos valami kannibál törzs is van erre, mert simán puhára párolódok ebben a fülledt, álló levegőben..." (a fejemen már monszun van, úgy folyik rólam a víz)
• 45-55. perc: "Na elég lesz már! Értem én a viccet!" (csak nem nevetek)
• 55. perc: "Megírom a blogba, addig visszajön az áram!" (nehéz úgy gépelni, hogy félmondatonként törlöm az izzadtságot a fejemről)
• 65. perc: "Lehet, hogy fogadóirodában kéne tétet tennem arra, hogy milyen hosszú lesz ez az áramszünet?" (már a szomszédnál sem ég a villany)

1 óra 45 perc múlva lemerül a laptopom aksija. Addig nagyon remélem, hogy kapok némi elektromosságot. Tartósan!



A környék még mindig sötétségben. A szúnyogok totális támadást intéznek pont ellenem...

A lemerülésig hátralévő idő: 1 óra 24 perc

Kínai áru

Ahogy ma a tikkasztó melegben az utcákat róttam egy boltot keresve, ami a többiek szerint odaköltözött (kiderült később, hogy nem), egy feliratra lettem figyelmes az egyik kirakatban. A bolt a gyerekjátéktól a konyhai eszközökig mindent árult. A felirat figyelmeztet előre, hogy ha kínai árut veszel, akkor felejtsd el a reklamációt! Kíváncsi lettem volna, hogy ennek ellenére hányan vesznek kínai árut, és hányan vannak azok, akik esetleg reklamálnak. Egyébként szeretném tudni, hogy mi a különbség a garancia és a jótállás között? Biztos van valami. Kell lennie, mert ezek soha nem írnak ki értelmetlen dolgokat.

Na ez nem igaz!

Reggeli alakítás

Történet a fehér gyerekről (majomról), aki annyira örült egy természeti jelenségnek, hogy jól kitolt magával.

Reggel felébredtem időben, majd szokás szerint lementem borotválkozás és reggeli mosakodás után, hogy Bonnie-t kiengedjem, én meg kávét főzzek. A telefont fent hagytam a szobában, pedig mindig le szoktam vinni magammal (ennek jelentősége lesz még).
Szóval Bonnie-t kiengedem, és ahogy kilépek én is, hogy megnézzem milyen idő van, látom, hogy valami nem stimmel a kocsin, ami közvetlenül a ház előtt áll. Esőnyomok voltak rajta! Á, tuti csak valaki slaggal lefröcskölte! De nem, mert mindenhol voltak esőcsepp nyomok. Beugrott, hogy lefekvéskor esőhöz hasonló hangokat hallottam, de kizártnak tartottam a dolgot.

Ekkor néztem el jobbra. Hatalmas fekete felhők jöttek! Annyira megörültem neki, hogy be is mentem a fényképezőgépemért. Gyorsan csináltam pár képet, majd élveztem, ahogy fújt a kellemes hűvös szél.

Ekkor egy csattanást hallottam a hátam mögül.

Tudtam, hogy mi történt, meg sem kellett fordulnom.

A szél bevágta az ajtót a hátam mögött. Kilincs nincs rajta, csak kulccsal lehet nyitni. Az meg persze bent volt, én meg kint Bonnie-val. Enikő meg Dórival pont Delhibe érkezik meg ezen a reggelen. Szépen mutattam reggel nyolckor egy szál rövidgatyában a ház előtt. Mivel az ajtó kifelé nyílik, így berúgni sem tudom könnyen, feltépni meg pláne nem, mert ahhoz nagyon gyenge a fogantyú rajta. Gondoltam, hogy felmászok az egyik szoba teraszára és azt az ajtót rúgom be. Volt ott egy létra, azzal próbálkoztam. Nem jött össze, mert túl kockázatos lett volna felkapaszkodni a korlátra a létráról.

Átmentem a szembe szomszédhoz, aki a tulaj haverja/üzletfele/bátyja/akármi. A tulajnak van kulcsa, talán meg tudjuk szerezni, és akkor bejutok. Csengettem, de nem jött ki. Később kelős fajta... A közvetlen szomszéd meg nem volt otthon. Ott is csengettem. Bár a szolga talán otthon van, de nem nyitott ajtót. Telefonom a szobában maradt, így nem tudtam senkit sem felhívni, hogy segítsen. Ügyködésemet érdeklődve figyelte négy idősebb ember pár házzal arrébb. Nem tudtam mást tenni, mint őket megkérni, hogy segítsenek. Kerítettek egy kulcsot a lakóparki őröktől, de az nem nyitotta ki az ajtót. Becsengettek a szomszédhoz ők is. Na, akkor a szolga előkerült a szomszédból. Addigra hívtak valakit még (talán az egyik őrt), és elmagyarázták nekik, hogy másszanak át az ő erkélyükről az én tetőteraszomra. Ugyanis véletlenül nyitva felejtettem tegnap este azt az ajtót. Akkor azért nyitottam ki, hogy jöjjön be a kellemes levegő, mert bent eléggé meleg volt.

Két perc sem telt el, már lent is voltak a házban, és kinyitották az ajtót. Én fogtam Bonnie-t, nehogy nekik menjen. De ez a kutya lökött! Ha valaki a kertkapun akar bejönni, akkor ugat. Ha a házból jön ki, akkor meg se nyikkan. A mókás az volt, hogy fél perc múlva a szomszéd szolga jött vissza, hogy most ő zárta ki magát, és a teraszon keresztül vissza kell másznia …

Szóval ilyen ügyes voltam ma reggel! De a kép sikerült, hogy milyen felhős volt az ég reggel. Nemsokára minden nap fogok ilyet látni, de akkor nemcsak tíz percig fog esni az eső. Ja, mert miután bejutottam, jött egy frissítő zápor.



És ez volt a 100. bejezés a blogban. [Taps!]

Nishabd

Pár hete vettem négy indiai filmet dvd-n. Mindegyik hinglish-ül (hindi nyelv angollal keverve) van, de van hozzá angol felirat. Megnéztem a legígéretesebb darabot közülük. Nishabd a címe. A történet ismert régről: a férfi 60 éves, házas, a lány 18. Igen, ez az indiai Lolita történet. Láttam már sok bollywoodi (Bombay filmgyártását nevezik így) filmet itt, de ez merőben különbözött azoktól. A történtet nem sablonos, a fényképezés teljesen eltér a megszokottól. A képek kicsit fakók, de a hangulathoz nagyon kellenek. Délen, Keralában, 1600-1800 méteres hegyek között játszódik a történtet monszun alatt. Ez is sokat ad a képi világhoz. Az egész filmben összesen hat szereplő tűnik fel, de nincs olyan érzése az embernek, hogy kellene még több szál. Tökéletes a szereplő választás. A férfit (Vijay-t) Amitabh Bachchan alakítja, akit nem neveznék szokásos indiai színésznek, látva az alakítását. De az igazán telitalálat a Jia-t megszemélyesítő Jiah Khan! Mind életkorban (19 éves csak), mind szépségben és tehetségben tökéletes választás volt.

A dvd érdekessége, hogy két videóklip is van rajta. Az egyik a filmben Vijay által dúdolgatott dal, ami alatt a film képei peregnek. De a másik annál érdekesebb! Jiah Khan - Take lite (ezt mondja sokszor a filmben) száma. Tessék csak megnézni ezt a videóklipet, mert ha tetszik, ha nem, ez is India! Nemcsak Síva sok keze meg a Gangesz! És a klip után kicsit lejebb olvassátok el újra a festékgyári munkásokról szóló bejegyzésemet a képekkel együtt! Kontraszt? Nem, annál több ez már.

Volvo

Ma reggel, ahogy jöttem a munkahelyem felé, egy szokásos ütött-kopott TATA teherautó haladt előttem egy keskeny úton a maga fantasztikus 20 km/h sebességével. Mivel előzni nem tudtam, ezért inkább a hátulját kezdtem szemügyre venni. A szokásos díszítések és felfestések mellett (Horn OK Please, Stop Signal) egy gyöngyszemet vettem észre. VOLVO. Két csillag közt. Meg sem próbálták utánozni a cég logóját. Csak szimplán felfestették a hátuljára szorgos kezek. Érdekes kontrasztot adott a márkanév minőségi tartalma és a teherautó megjelenése. Tessék elmélyülni a finoman cizellált festett részletekben!

Monszun előrejelzés

Most olvasgatom az interneten a monszun érkezéséről az előrejelzéseket. Az Indiai Metereológia Szolgálat május 14-én adott ki egy közleményt, amiben arról írnak, hogy az elmúlt ötven év adatait alapul vevő modell május 24-re (+-3 nap) jósolja a monszun Kerala fölé érkezését. Innen haladnak északra az esőt hozó felhők. Kb. tíz nap kell ahhoz, hogy Mumbai-t is elérjék. Ezek szerint ide június 4. körül fog megérkezni. Az meg már mindjárt itt van! Érződnek is az előkészületek. Lehűlt a levegő. Harmincöt fokra. De sokkal párásabb minden, és már naponta felhők úsznak át az égen. Elképesztő, de utoljára normális esőt valamikor tavaly láttam otthon. Itt két kisebb zápor (kétszer tíz perc) volt még január végén.

Házi szauna

Minden finn álma!
Kettő az egyben!
Konyha-szauna - az eredeti indiai az igazi!

Vigyázat, hamisítják!

Talán ezekkel lehetne reklámozni a ma esti konyhai produkciómat. Hihetetlen, de valamiért az okos tervező a konyha belmagasságát annyira alacsonyra terezte, hogy a fejem felett még vagy tíz centi van. Ebből következik, hogy a levegő is eléggé beszorul oda. Ezen korábban lehetett segíteni, mert volt egy működőképes állóventilátorunk. Volt. Bedöglött, mert valami vacak kiégett benne, vagy mi.
Még el sem jutottam odáig, hogy begyújtsam a tűzhelyt, már nem láttam a szemembe belefolyt izzadtságtól. És én még tetőzni akartam a bajt. Sikerült! Nem főztem sokáig, talán ha tíz perc volt. Közben erősen gondolkoztam azon, hogy miért nem valami levest raktam fel? Mert talán ha azt megenném, akkor sikerülne pótolni mindazt a folyadékot, ami közben izzadság formájában távozott belőlem. Azt, hogy az arcomról közben letöröljem a karommal gyorsan, már a második alkalom után fel kellett adni. Felismertem, hogy azt az eddig előttem ismeretlen anatómiai tényt, miszerint az ember utolsó porcikája is képes izzadtság kiválasztására. Igen nagymértékben.
De nézzük a jó oldalát: van egy beépített házi szaunám, ahol még főzni is lehet.

Minden finn álma!

Mangó

Itt a mangószezon. Már egy ideje elkezdődött, de a szakértő kollégák szerint még várni kell egy kicsit az igazira. Sőt az is kiderült, hogy ezen a környéken termő mangó a legjobbak közé tartozik. Ez az árán is látszik: egy tucat ötszáz rúpia (kb. 2500 Ft)! Mi nem ilyen drágán vettük egy hete, de a minőséggel nem volt gond. Mondjuk a zöldséges rendes, mert már pult alól szolgál ki, így tényleg sokkal szebb árut kapunk.
Szóval ott pihent a hűtőben a mangó. Jó lesz az ma nekem vacsorára! Kiveszem, vagyis csak venném, mert olyan puha lett, hogy majdnem bele mélyedtek az ujjaim. Na erről nem volt szó! Sebaj, meghámoztam. Az még egész tűrhetően ment, de amikor fel akartam vágni, hogy kivegyem azt a böszme nagy magot, akkor tapasztaltam, hogy ez nem is mangó már. Ez már mangópüré! Trancsírozás, további pépesítés, könyökig sárga lé... feladtam.

Volt még szőlő a hűtőben.

Az meg erjedni kezdett.

Tanulság: mi a fenének veszünk ennyi mindent, ha ebben a melegben maximum napi egyszer étkezik az ember, akkor is csak csipeget?!

United Colors of Vapi

Tettünk egy rövid kört a szomszédos iparnegyedben a cégemtől látogatáson itt tartózkodó kollégával. Direkt lerobbant üzemeket kerestünk, hogy otthon fényképen megmutathassa a munkatársaknak. Észre is vettünk egy kis üzemet, ami kívülről eléggé színes volt. No, nem azért mert valaki direkt olyanra festette, hanem festék vagy színezék gyártása folyik a falak (palatetők) mögött (alatt). Elképedve néztük. Ez jó is lesz témának, mondtuk. Aztán hirtelen átnéztünk az út másik oldalára. Akkor állt csak el igazán a szavunk.
A munkások délutáni teaszünetre átvonultak a szemközti kis árus mellé. Az árnyékban üldögéltek. Mindenkit a vörös színezék pora lepett be tetőtől talpig. Többnél volt maszk, de a viselés nyomát csak nehezen lehetett kivenni az arcukon. Merész voltam, és odasomfordáltam a gépemmel. Nem tiltakoztak pár fotó ellen. Sőt még nevettek is azon, hogy ennyire festékesen pont ők lettek a látványosság.

Két kép látható a 2CamDudes fotóblogban.

Az MTI jelenti...

52 halott két indiai buszbalesetben
május 14. hétfő 21:22
[MTI]
Cseppfolyós petróleumgázt szállító tartálykocsival ütközött frontálisan egy busz Indiában Gudzsarát szövetségi állam székhelyétől, Ahmadábádtól nem messze. A tartálykocsi kigyulladt és a busz is kiégett. A balesetben harmincan vesztették életüket, köztük négy járókelő is. Egy másik balesetben egy esküvő 22 résztvevője vesztette életét, köztük a menyasszony is. A buszon 49-en utaztak. A vendégsereget szállító jármű egy éppen előző teherautóval ütközött össze egy nehezen belátható kanyarban a dél-indiai Ándhra Prades állam székhelyétől, Haidarábádtól északra.

forrás: index.hu

Nem akarok okoskodni, de nem ez az első hír, amiben az MTI sületlenségeket ír. Történetesen Gujaratnak nem Ahmedabad a székhelye, hanem Ghandinagar. Régebben persze az előbbi volt, de könyörgöm, haladjunk a korral! A másik, amitől a hátamon futkos a hideg, az a fonetikusan leírt földrajzi nevek. Lehet, hogy így elfogadott, de eléggé idóták. Inkább az itt elfogadott verziót javaslom: Gujarat (Gudzsarát), Ahmedabad (Ahmadábád), Andhra Pradesh (Ándhra Prades) és Hyderabad (Haidarábád).

Nem hiszem, hogy 2001. szeptember 11-én így jelent meg a hír: "Nyú Jorkban két Junájdit Érlájnsz repülőt a VéTéCé ikertornyaiba vezettek arab terroristák." Meg Kappanhágó, ugye? Szegény Kazinczy, ha ezt megélhette volna! (De nem élte meg!)

Felhő!!!

Reggel, amikor Bonnie-val együtt kimentem a ház elé, meglepődve tapasztaltam, hogy valami nem stimmel. Kicsit lassan esett le, de rájöttem: felhős volt az ég! Nemcsak úgy immel-ámmal, hanem rendes szürke felhőkkel. Végre reggel nyolckor nem a döglesztő meleg volt.

Már elmúlt.

Népokítás a falon

Volt már egy korábbi bejegyzésem, amiben az utak mellett található népokító táblákról írtam. Itt van még egy gyöngyszem Barodából a bevásárlóközpont faláról: Do not spit. Vagyis: Ne köpködj! Itt a nép nagyobb része nem dohányzik, hanem bagót rág. Egy-két rúpiáért lehet venni kis csomagokban minden százméterenként. Az egy dolog, hogy rágják és köpködnek utána, de olyan vöröset, amit el sem lehet képzelni, hogy emberből jöjjön ki. Vannak olyan helyek, ahol a fehér fal úgy néz ki, mint egy punk koncert után a klub környéke, ahol a sok tizennégy éves kiccsávó a tablettás VBK-t rókázta a falra.

Vadodara

Vagy Baroda, kinek mi.
Szombaton végre sikerült eljutnunk ebbe a 220 km-re fekvő városba. Múlt héten is oda indultunk, amikor nem kaptunk helyet a vonatra. Most is várólistásak voltunk, de kegyes volt hozzánk a Western Railways. De ne szaladjunk ennyire előre!

A Shatabdi Express menetrend szerinti érkezési/indulási ideje 8:40. Előző este kicsit későn sikerült lefeküdnöm (fél három), de azért nem okozhat gondot felkelni! De, okozott. Konkrétan 8:09-kor riadtam fel. Rohamtempóban készültünk össze, kávézásra és reggelizésre gondolni sem lehetett. Gyerünk a kocsival gyorsan az állomásra. Fél kilencre ott is voltunk. Nézzük a várólistát: hurrá, van helyünk! C4/44-43. Szuper! Már csak a vonat hiányzik. Most is késett húsz percet. Semmi gond, felszállunk a C4-es kocsiba, és keressük a helyünket. Ülnek ott. Nem gond, átmegyünk a következőbe, az tele van hellyel. Majd a kallerral megbeszéljük. Addig megreggelizünk, ha már benne van az árban. Ha-ha, ismét naivak voltunk! Mivel nem abba a kocsiba szól a jegyünk, ezért emberszámba sem vesz a kiszolgáló személyzet. Logisztikailag dilettáns banda! Ez egy rohadt hosszú vonat egy étel- és ivóvízkészlettel. Nem teljesen mindegy, hogy melyik kocsiban kapom meg az adagomat? Pláne a palackos vizemet. Szerintük nem.
Jön a kalauz. Nem hiszem el, amit látok! Két férfi a folyosó két oldalán ül. De pont mindkettőnek a másik helyére szól a jegye. Nem teketóriázik, a renitenseknek helyet kell cserélniük. Ezek után nekünk sincs esélyünk, menni kell. Kérdem, hogy üresek azok a helyek már? Persze! Átmegyünk. Persze, hogy nem azok. Vissza a kalauzért, aki mint egy egyenruhába bújt terminátor igazságot tesz: Maga másik kocsiba, az idő házaspár meg miért itt ül, amikor két székkel jobbra szól a jegyük?!
Rendnek kell lennie! Csak tudnám, hogy miért csak ezen a vonaton? Miért nem igaz ez már a pályaudvarokra, és pláne az azon kívüli világra? Mindegy, rájuk hagyjuk. Próbálunk aludni, ha már rohanósra sikerült a reggel. De hibernálni akarnak. Süvít a központi légkondi, kifejezetten fázunk. Két és fél óra fagyhalál közeli élmény után megérkezünk. A vonat szépen ledolgozta a késését. Dicséretes.

A pályaudvarról kilépve betámadnak a riksások. Miután közöljük, hogy csak az egyetemre akarunk menni, megmutatják az utat. Pár perc séta után meg is találjuk. De előtte enni kéne valamit, mert a vonaton nem kaptunk semmit. Találunk egy étkezdét, ahol sikerül csirkeburgerre és vízre szert tenni. Miután kilépünk a helyről, koldusgyerekek hada ront ránk lesből. Valahogyan átküzdjük magunkat az egyetem bejáratáig. Körbe sétáljuk az egyik épületet. Mindenki megbámul minket. Egy srác a mobilja kamerájával veszi fel Enikőt. Ez már aztán a pofátlanság! Szépen elmagyarázom neki, hogy nem adtunk engedélyt erre, és fizessen érte (persze csak ugratom, mert tudom, hogy nem fog fizetni). A barátai nevetnek rajta, ő egy értelmes mondatot nem tud a meglepettségtől kinyögni. Találunk egy Nescafé-t árusító helyet. A reggeli kávé is megvolt, bár kicsit késve.
Az egyetem parkjában egy kéregető nő vesz üldözőbe minket. Az egyik épületbe menekülünk be, ahol van egy csillagvizsgáló is. Sajnos oda nem lehet feljutni, de sétálunk a régi épületben. Kémia és zoológia tanszékek. Benézegetünk a laborokba, előadókba. A laborok semmivel sem rosszabbak, mint a Ch épületben lévők.

Miután végeztünk, gyalog neki vágtunk, hogy megtaláljunk egy könyvesboltot (Crossword), ahol még kávézó is van. Nem volt a legjobb ötlet, hogy gyalog mentünk. Kicsit nehezen is találtuk meg a boltot. Egy olyan utcában volt, ahol csak lakóépületek vannak. A fene sem érti. Első felirat, ami fogad: a kávézó átalakítás miatt zárva. Itt sem fogunk enni-inni. Kb. egy órát töltünk a tényleg hatalmas és nagyon színvonalas boltban. Végül indiai zenei válogatás cd-kel, Enikő új fotóstáskával és két filmmel távozunk.
Kint áll egy riksás. Menjünk az Inox nevű bevásárlóközpontba. Ott biztos tudunk inni, mert már taplót köpünk. Mennyi a viteldíj? Húsz rúpia (100 Ft). oké, ez eléggé barátságos. Pár perc kacskaringózás után elérjük a célt. Egy modern komplexum mozival, McDonald's-szal és színvonalas boltokkal. Miután végre ittunk, bevetjük magunkat a kétszintes ruhaboltba. Lenyűgöző választék és minőség. Nem a legolcsóbb, de hazai szinthez képest még mindig olcsó. Én lehet, hogy még visszatérek ide a ruhatáramat felfrissíteni, mert nagyon tetszett a kínálat.

Oké, idő van (16:05), lassan menjünk a pályaudvarra! Előkaparom a jegyet. Ledöbbenek! Úgy emlékeztem, hogy a vonat 16:47-kor megy. Nem. 16:12. Rohanunk, elkapjuk az első riksát. Ő negyven rúpiáért visz el. Nem érdekel, csak induljunk már! Egész tempósan megy, az állomás bejáratáig visz. Látom, hogy bent áll egy vonat. Rajta a tábla: Shatabdi Express. Ez az, futás! Megtaláljuk a kalauzunkat. Mondja az új helyünket: CE1/33-34. Ilyen kocsiról nem hallottunk eddig. Legyen akkor C1, futás! Pont felszállunk, a vonat már indul is. Kiderül, hogy ez a CE1 ez egy extra kocsi, mert túl sokan akartak ezzel a vonattal utazni, és pont a szerelvény másik végén van. Győzködöm a kiszolgálót, hogy legalább vizet adjon, mielőtt átmászunk a helyünkre. Nem ad. Elindulunk, tizenhárom kocsit kell végig gyalogolni. Közben zsákmányolunk két palackos vizet. A helyünk kivételesen üres, és még ételt is kapunk. Semmi különös, de arra jó, hogy elcsapja az éhséget.

Vapiba érkezve két nehézséggel kellett megküzdeni: leszállni a vonatról (egy kocsit kell átrohannunk, mert nem nyílnak az ajtók) és az autót megtalálni a vastag porréteg alatt, ami egész nap rárakódott. Vasárnap kocsimosással kezdtem a napot.