Traffic Signal
Mumbai, délelőtti csúcsforgalom. Lépésben (sem) haladunk az elvileg három, gyakorlatilag öt-hat sávos Western Highway nevű úton a metropolisz déli csücske felé. Még vagy húsz kilométer az út. Sosem érünk oda!
Piros lámpa.
Gyerekek jönnek újsággal, könyvekkel, nem bóvlival. Ha int az ember, hogy nem kéri, akkor tovább mennek. Ez minden lámpánál megismétlődik. Elnyom az álom a folyamatos indulás, megállás ritmusától. Ismerős dallamra ébredek. Valahonnan a Jingle Bells szól. Egy utcakölyök énekli az ablak mellett, markát tartja. Pár méter múlva chakka (hijra) (éneklésből élő harmadik nemű egyedek) lép a kocsi mellé, majd egy koszos nő, kezében még koszosabb gyerekkel körmével kocogtatja, tenyerével ütögeti az ablakot. Adnánk nekik aprót, de ki mert hozzájuk érni?!
Ez a közlekedési lámpák szubkultúrája a nagyobb városokban. Kisebbekben, mint Vapiban, csak néha lépnek oda kéregetők a kocsihoz.
Erről a különös világról szól a Traffic Signal című film. Ezt is nemrég vettem meg dvd-n. A leírás alapján érdekesnek tűnt. Nem fogtam mellé.
Az számomra is világos volt, hogy akik a lámpánál odalépnek az autókhoz, azok szépen továbbadják keresetüket. Koldusmaffia ez is. Csak profibb módon, mint otthon. De az számomra is csak a filmből derült ki, hogy minden lámpának van egy „menedzsere”, aki felügyeli a dolgokat. Jól betanult szerepeket játszanak a koldusok, a gazdagabb emberek sofőrjei direkt lassítanak, hogy dugó alakuljon ki (természetesen némi pénzt kapnak ezért), és az a tehén sem véletlenül ácsorog az út közepén. Erről a kis szubkultúráról szól a film, ahol a megélhetés a pirostól zöldig tart.
A történet nem zárul le happy enddel, mert a lámpát a korrupt építési vállalkozóknak köszönhetően elbontják, helyére felüljáró fog épülni. Így egy pillanat alatt megszűnik ezeknek az embereknek a megélhetése. De a korrupcióra fény derül a főszereplő jóvoltából. De végkifejlet elmarad. Apropó korrupció! Vicces, mégis elgondolkodtató a következő párbeszéd:
- És mi leszek, ha felnősz? (kérdi egy alapítvány támogatója az egyik utcagyerekeket)
- Rendőr.
- Á! Szolgálni akarod a hazádat?
- Nem, sok pénzt akarok zsebre tenni! (a mozdulatából érthető, hogy megvesztegetésről beszél)
Jó film volt, érdekes, számunkra ismeretlen világot mutat be humorosan, de mégis olyan stílusban, hogy érezzük nagyon is nehéz az élet egy közlekedési lámpánál. Ahol a megélhetést csak a piros jelzés jelenti.
Nem lenne bollywoodi film ez sem, ha nem lenne benne egy táncos, éneklős jelenet. Meg lehet nézni a rövidített verziót, amibe pár képet is bevágnak más jelenetekből. Aki énekel és táncol a klipben, az egy buszmegállóban dolgozó prostituáltat játszik a filmben. Esténként egy ott várják a lányokkal és egy meleggel együtt a kuncsaftokat. És menni kell, amikor a kövér, taszítóan ronda rendőrfőnök hívatja, nincs mese. A furcsa, gonosz tekintetű férfi meg a kábítószerfüggő bátyja, aki eladta őt.
Piros lámpa.
Gyerekek jönnek újsággal, könyvekkel, nem bóvlival. Ha int az ember, hogy nem kéri, akkor tovább mennek. Ez minden lámpánál megismétlődik. Elnyom az álom a folyamatos indulás, megállás ritmusától. Ismerős dallamra ébredek. Valahonnan a Jingle Bells szól. Egy utcakölyök énekli az ablak mellett, markát tartja. Pár méter múlva chakka (hijra) (éneklésből élő harmadik nemű egyedek) lép a kocsi mellé, majd egy koszos nő, kezében még koszosabb gyerekkel körmével kocogtatja, tenyerével ütögeti az ablakot. Adnánk nekik aprót, de ki mert hozzájuk érni?!
Ez a közlekedési lámpák szubkultúrája a nagyobb városokban. Kisebbekben, mint Vapiban, csak néha lépnek oda kéregetők a kocsihoz.
Erről a különös világról szól a Traffic Signal című film. Ezt is nemrég vettem meg dvd-n. A leírás alapján érdekesnek tűnt. Nem fogtam mellé.
Az számomra is világos volt, hogy akik a lámpánál odalépnek az autókhoz, azok szépen továbbadják keresetüket. Koldusmaffia ez is. Csak profibb módon, mint otthon. De az számomra is csak a filmből derült ki, hogy minden lámpának van egy „menedzsere”, aki felügyeli a dolgokat. Jól betanult szerepeket játszanak a koldusok, a gazdagabb emberek sofőrjei direkt lassítanak, hogy dugó alakuljon ki (természetesen némi pénzt kapnak ezért), és az a tehén sem véletlenül ácsorog az út közepén. Erről a kis szubkultúráról szól a film, ahol a megélhetés a pirostól zöldig tart.
A történet nem zárul le happy enddel, mert a lámpát a korrupt építési vállalkozóknak köszönhetően elbontják, helyére felüljáró fog épülni. Így egy pillanat alatt megszűnik ezeknek az embereknek a megélhetése. De a korrupcióra fény derül a főszereplő jóvoltából. De végkifejlet elmarad. Apropó korrupció! Vicces, mégis elgondolkodtató a következő párbeszéd:
- És mi leszek, ha felnősz? (kérdi egy alapítvány támogatója az egyik utcagyerekeket)
- Rendőr.
- Á! Szolgálni akarod a hazádat?
- Nem, sok pénzt akarok zsebre tenni! (a mozdulatából érthető, hogy megvesztegetésről beszél)
Jó film volt, érdekes, számunkra ismeretlen világot mutat be humorosan, de mégis olyan stílusban, hogy érezzük nagyon is nehéz az élet egy közlekedési lámpánál. Ahol a megélhetést csak a piros jelzés jelenti.
Nem lenne bollywoodi film ez sem, ha nem lenne benne egy táncos, éneklős jelenet. Meg lehet nézni a rövidített verziót, amibe pár képet is bevágnak más jelenetekből. Aki énekel és táncol a klipben, az egy buszmegállóban dolgozó prostituáltat játszik a filmben. Esténként egy ott várják a lányokkal és egy meleggel együtt a kuncsaftokat. És menni kell, amikor a kövér, taszítóan ronda rendőrfőnök hívatja, nincs mese. A furcsa, gonosz tekintetű férfi meg a kábítószerfüggő bátyja, aki eladta őt.