The system is broken...

Itt ülök Frankfurtban, ahol már érkezéskor gond volt: a gép beparkolt a kijelölt pozícióba, majd pár perc múlva közölték, hogy elnézést, de egyelőre nem tud a ki- és beszállásra szolgáló híd a géphez gurulni. Kb. öt perc után sikerült az egyiknek kapcsolódnia, és kiszállhattunk. Már akkor feltűnt, hogy az épületbe lépve a csatlakozó járatokat mutató képernyő üres, és több kapunál sincs információ kiírva rajtuk. Erre most a váró hangosbemondója a következő információt osztotta meg velünk:

A váró információs képernyőjén nem a legfrissebb indulási időpontok jelennek meg, mert a rendszer összeomlott (the system is broken). Ezért kérjük kedves utasainkat, hogy legalább negyven perccel korábban fáradjanak a kapukhoz, hogy ellenőrizzék a beszállás helyét.

Frankó! Európa egyik legforgalmasabb repterén összeömlik az utastájékoztató-rendszer. Nagyon remélem, hogy az irányítótorony külön számítógépen van!

Regisztrációs lap?

Ennek szépen alászaladtam! Sejtettem, hogy ez lesz. Az, hogy itt ülök a bombayi reptér várójában, csak a kivándorlási tiszt kedvességének köszönhetem. Ugyanis én, ahogy Viktor is, eléggé kényelmesek voltunk, és nem regisztráltattuk magunkat itt Indiában. Ezt minden olyan külföldinek meg kell tennie, akinek a vízuma 180 napnál hosszabb ideig érvényes. Nos, az enyém konkrétan egyéves időtartamra szólt. Ott van az útlevélbe ragasztott papíros alján, hogy ezt meg kell tenni. Csak párszor kérdeztem rá a helyieknél, hogy tényleg így van-e? Á, dehogy, nem szükséges ez! Ki kell menni az országból fél éven belül egyszer, és akkor nem lesz gond! Én meg is nyugodtam. Sőt, miután ebben az évben már háromszor is kiutaztam innen minden probléma nélkül, így nem is gondoltam volna, hogy ez lehet másként is.

Igen ám, de Viktort valamikor október-november környékén megfogta egy lelkes fiatal kivándorlási tiszt. Hol van a regisztráció? Hát az nincs. Akkor bizony nem mehet ki. Végül egy főnökkel kellett beszélnie, hogy itt a jegye, vissza fog jönni hamarosan, és akkor elintézi ezt. Persze fizetheti a bírságot, mert nem tizennégy napon belül tette anno meg.
Kiderült, hogy az egész egy hatalmas szívatás! Csak személyesen lehet intézni, és csak nagyvárosokban. Ehhez még hozzájön az is, hogy egy rakás papírt, igazolás be kell szerezni. Nem beszélve arról, hogy még a hivatal nagyon rövid ideig van nyitva (H-P: 10-14 óra, ha jól emlékszem), abból is egy óra az ebédszünet.

Kissé remegő lábakkal léptem a tizenhármas kivándorlási pult elé (nem vagyok babonás, most is tizenharmadikán repülök, mint korábban már egyszer tettem). Útlevelet, kivándorlási nyilatkozatot és a repülőjegyet átadtam. Szöszöl, nézegeti, beolvassa a gépbe az útlevelemet. Csend. Majd a következő párbeszéd zajlott:

- Regisztrációs lap itt van?
- Őőő… azt otthon hagytam. (próbáltam tompítani a helyzetet)
- De nélküle nem léphet ki az országból.
- … (közben ő kissé dorgálóan néz) Uram, januárban jövök vissza, és akkor elintézem az újabb regisztrációt.
- Rendben, de legközelebb ne jöjjön a reptérre a papírja nélkül!
- Igen, természetesen, ez volt a legutolsó eset. Köszönöm! (valahol olvastam, hogy Indiában nagyon udvariasnak kell lenni az ilyen és ehhez hasonló alkalmazottakkal, és akkor segítőkészek)

Így már átjutottam a „nagyon fontos” ellenőrzési ponton. Így nincs mese, majd alá kell vetnem magam ennek az értelmetlen procedúrának Mumbaiban. Addig gyűjtöm az erőt hozzá.

Igen, kedves olvasók, a blog januárban folytatódik ismételt indiai kalandokkal. Addig ideiglenesen kishazánkban fogok tartózkodni. Lehet, hogy fogok egy-két történetet írni, és igyekszem a maradék utazós képeket is feltölteni.

Ez volt az Indian Exposure avagy Miért éppen India? első teljes évfolyama. Köszönöm, hogy olvasták!

Mr. Peter

Fürdőszobai csata

Ebben az egész indiai dologban az a legjobb, hogy sosem unatkozom. Amikor már azt hiszem, tényleg eseménytelen lesz a nap, akkor mindig történik valami. Íme a legutolsó!

A fürdőszoba a következőképpen néz ki: wc-csésze, egy fürdőkád, egy mosdó és egy ún. Indian-style tusoló. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a padló enyhén lejt az egész fürdőben egy irányba, és ott van a lefolyó.

Szombat reggel, indulnék a munkahelyemre, mert itt ez munkanap. Frissítő zuhanyt akartam venni a kádban. Melegebb napokban inkább az Indian-style-t részesítettem előnyben. De mostanság lassan szárad fel a padló, ezért inkább a kád. Még csak ott tartottam, hogy a víz hőmérsékletét állítottam be. A szemem sarkából észre vettem, hogy valami nem stimmel. Odanéztem a padlóösszefolyóra, ahol szépen, komótosan jött fel a kádból elfolyt víz. Oké, nem újdonság, havonta egyszer meg szokott történni, de ez már a sokadik volt az elmúlt hetekben.
Rendben, frissítő elmarad, helyette jön a reggeli torna. Célszerszámot (pumpa) megragadtam, és hadba indultam. A sarokban lévő lefolyót pár határozott mozdulattal kidugítottam. Oké, gyerünk zuhanyozni! Nem telt bele fél perc, megint jött fel a víz. Csapokat elzártam, majd ismét küzdés a dugulás ellen. De most már biztosra akartam menni, ezért a kádnál is próbálkoztam. A fél Szahara feljött! A reggelim is majdnem hasonlóan cselekedett. Kicsit kétségbe voltam esve, hogy ez mind rólam jött le korábban, de hamar rájöttem, hogy a mosógép is ezekbe a vezetékekbe van bekötve. Tízpercnyi tevékenykedés után hagytam az egészet a fenébe, majd délután lerendezem.

Nem bíztam csak fizikai behatásra a probléma megoldását. Van itt nekem dugulást elhárító porom! Még a beköltözéskor használtuk, mert akkor elő-előfordultak hasonló esetek. Leírás a csomagoláson: megszünteti a dugulást (mi mást csinálna egy dugulást elhárító por?), megöli a baktériumokat (sosem gond!), távol tartja a csótányokat (ezt meg hogy... mindegy). Kibontottam a tasakokat… jé, ezüst darabok a porban! Oké, fertőtlenítő hatása van, meg ezek sütikre is rakják a vékony fóliát, de ez meglepett. Szépen egy-egy adagot beletöltöttem mindkét lefolyóba, majd az utasítás szerint egy pohár vizet küldtem utána.

Még a sarokban lévőt töltöttem tele vízzel, amikor a kád felől érdekes hangok jöttek. Oké, némi pezsgés, ez talán nem is meglepő. De csak erősödött, sőt ahogy megnéztem, már kisebb gejzír is feltört. Az egész akkor vált bizarrá, amikor ammóniaszag (másként: férfi wc szaga) kezdett terjengeni a fürdőben. Na jó, itt az ideje lelépni! Én a földszinten leszek, a kémia meg dolgozzon az emeleten!

Egy óra elteltével visszatértem és átöblítettem a lefolyókat. Azon gondolkoztam, hogy majd nagy büszkeséggel fogom elmesélni a sikert. Kicsivel később, miután a porszívó zsákját kiürítettem, és könyékig belepett a por, megváltozott a helyzet. Hosszasan mostam le a mocskot magamról a mosdókagyló felett. Mire végeztem, már újra jött fel a sarokban a víz. Hiába, itt minden egybe van kötve. A gond csak az, hogy fogalmam sincs, hogy miként, mert a vezetékek valahol a padló alatt futnak, és a falon kívülre csak egy közös vezeték megy ki. Beláttam, hogy ehhez szakember és az ő háziállata, a csőgörény kell.

Itt a tél!

Kénytelen vagyok szembenézni a szomorú ténnyel: megérkezett ide is a tél. Hiába, itt is december hetedikét mutat a naptár. Reggel szabályosan hideg volt a lakásban, pedig nem is mentek a légkondik. Már jó ideje nincs rájuk szükség. Annyira friss volt a levegő, hogy amíg a kávémat iszogattam a tv előtt, remegtem a hűvös miatt. Érdekes visszagondolni azokra a napokra, amikor már szinte abban a pillanatban elviselhetetlenül meleg volt a házban, amikor feljött a Nap. És most meg mi van? A helyiek elővették a sálakat, kendőket és pulóvereket. Mert megjött a hideg! Éjjel tizenhat fokra lehűl a levegő, és napközben "csak" harminc fokra melegszik fel.

Azt hiszem nem hergelek senkit tovább, hanem készülök arra, hogy hamarosan ismét meg kell szoknom a valós hideget. Addig is dobok pár jégkockát a whiskymbe.

Gyalogosnevelés

A téma ismételten az indiai közlekedés. Európai szemmel nézve ez kimeríthetetlen forrása a meghökkentő jeleneteknek. A CNN IBN hírcsatorna (az egyetlen helyi angol nyelvű, amit nézni tudok) ma esti híradójában arról számolt be, hogy Delhiben igen keményen lépnek fel a szabálytalankodó gyalogosok ellen. A képeken a következők voltak láthatóak:

Rendőr áll a járda szélén, oldalán egy megafon lóg, és mikrofonon keresztül beszél bele: "Csak a zebrát használják az úton történő átkeléskor!". A kommentátor közben magyarázza, hogy mennyire szabálytalanul akarnak legtöbbször átjutni az emberek (vágóképen a két forgalmi sáv között ácsorgó emberek), és most nagyon szigorúak Delhi legforgalmasabb helyein a rendőrök (közben bírságról szóló hosszú dokumentumot tölt ki a szerv, majd valaki fizet ötven rúpiát). A riporter még elmondja, hogy így sikerült elérni, hogy csökkenjen azon a környéken a gázolások száma.

Ez így tényleg normális, és rendjén is van. De gyanítom, hogy nem sokan fogják fel az értelmét. Ugyanis a megbírságolt gyalogos csak annyit tudott az esethez hozzáfűzni igen indulatosan, hogy "Direkt utaznak ránk a rendőrök!". Igen, direkt. Hogy a földi léted utolsó nyoma ne egy vérpaca legyen az úttesten! Hiába akarsz így kiszabadulni a lélek örök körforgásából, ebben sokan nem akarnak segíteni neked. Én sem.

De addig is (gyanítom Síva újabb eljöveteléig, amikor majd jól felaprítja a renitens járókelőket) marad a duda, satufék és szívroham. A múlt heti is megvolt nekem, amikor két pasas egy motoron úgy vágott be elém, hogy centiken múlt az életük, és az én épségem is. Balra negyven centi magas betonjárda, jobbra ők. Pont befértem ezek közé. Majd megállva remegő lábakkal kérdeztem meg tőlük, hogy a mai napra a tervük esetleg az elhalálozás volt-e? Persze nem, de közel jártak hozzá.

A sérthetetlen

Az előbb leírt reggeli jelenetet még tetézte az a riksavezető, aki a kétszer háromsávos autópályán úgy fordult meg, hogy a szélső sávból hirtelen a belsőbe kanyarodott, és elindul a forgalommal szembe. Mert neki vissza kellett mennie a kereszteződéshez. Én még szerencsére pont akkor gyorsítottam, és nem volt gond fékezni, de ilyenre manővert eddig még nem láttam. Csak pislogtam, még szitkozódni sem tudtam. Persze a riksában (ez ilyen kis teherhordó fajta volt) nemcsak a sofőr ült, hanem a haver is ott nyomorgott a vezető mellett. Ő volt ügyeletes sérthetetlenségi manager. Ez a feladatkör abból áll, hogy mint utas fel kell tartanod a tenyered, mint amikor lassítást intesz valakinek. Ezzel jelzed, hogy olyat fogsz tenni, amitől minden normális vezető (értsd: nem indiai) halálra dermedne. A lényeg, hogy így adja tudtára a világnak, fent van a keze, tehát sérthetetlen.

Csak ő nem tudta, hogy az én ujjam csuriban volt, és az übereli ezt!

Az eredeti megfigyelést egyébként Viktorék tették Mumbaiban: "Tudom, tudom! Fent van a kezed, sérthetetlen vagy."

Verébrezervátum

- Csókolom! Erre van a helyi verébrezervátum?
- Igen, ott az utca végén balra, ahol az a fehér gyerek lakik.

Akár így is útba lehetett volna igazítani ma a kedves érdeklődőt. Reggel, a kávémat befejezve (magyarul már képes voltam érzékelni a külvilágot) elindultam az emeletre készülődni. Hallom, hogy egy veréb nagyon mondja a magáét. Ahogy haladtam felfelé a lépcsőn, a csicsergés úgy erősödött. Na, ennek utánajárok! Benéztem a mosókonyhának kikiáltott üres szobába, ahonnan az a nem használt fürdő nyílik, ahol a mosógép van. Egy veréb kapaszkodott belülről a szúnyoghálón, a másik meg kintről tette ugyanezt. És csak mondták a magukét. Fogalmam sem volt, hogy miként került oda, mert a kávé még nem hatott teljesen. Felmentem, és kinyitottam a tetőterasz ajtaját, majd sikeresen kitessékeltem a madarat. Gyorsan beszedtem az este kiteregetett ruhákat. Ajtó becsuk, jövök lefelé a lépcsőkön. Megint csiripelés! Benézek ugyanabba a szobába, hát ismét ott van egy veréb. Ajtó újra kinyit, de most már egy másikat is kitártam. Kicsit nehezen, de kiterelgettem. Ajtókat bezártam, most már tényleg indultam készülődni. Még be sem léptem a szobámba, amikor éktelen csivitelést és repkedés zaját hallottam. Benézek, az állam leesett: négy veréb repdesett fel és alá abban a kis szobában. Persze, mert az erkélyajtó nyitva volt szellőztetés miatt. Pár hangos tapsolással sikerült kizavarnom őket.
Nem tudom, hogy mi volt ma reggel, hogy így csapatostul lepték el a házat. Bár az is meglehet, hogy a kinti eléggé bizarr köd (füst, szmog, akármi) elől jöttek be. Vagy csak szimplán pimaszkodni akartak. Az tény, hogy sokkal szemtelenebbek, mint az otthoniak, az embertől kevésbé félnek.

Tényleg van ebben a lélekvándorlásban valami. Úgy viselkedtek, mint az indusok: kukucskáltak, bejöttek, körülnéztek, kíváncsiskodtak.