Bankkártya

És igen! Végre! Majdnem négy hónap után sikerült az indiai-lehetetlen. Miután megelégeltem a HDFC nevű bank tökölődését és szívózását a számlanyitással kapcsolatban, megkerestük a Citibankot. Ezek nem szívóztak, nem kérdeztek vissza, nem kértek még öt papírt a különböző viselt dolgaimról. Megnyitották a számlát, elküldték a kártyát. Egy hét alatt (ez még otthon is ritkaság!). Szóval most már van minden: bankszámla, bankkártya, csekkfüzet, banki szabályzat, PIN-kód, telekód, internetes bank kód, ajándékkupon, nyereményjátékra válaszboríték és egy pár mandzsettagomb.

Vízpart

Vasárnap végre eljutottam vízpartra. Igaz a víz egy medencében foglalt helyet. Már többször említettem a tengerparti hotelt (Miramar), ahová jártam vacsorázni. Most jól jött, hogy az egyik főpincérrel összebarátkoztam. A barátságnak többször kézfogással, titokban átadott papírbankjegyek adtak támogatást, mert nekik csak így lehet. A borravalót a felszolgáló kapja.
Szóval megkérdeztem emberünket, hogy nem mehetnénk-e be fürödni? Hivatalosan külsősök előtt zárva a medence, de elintézte nekünk. Fizetni kellett összesen kétszáz rúpiát a használatért (adtak róla számlát!), de ez Indiában természetes dolog. Végre elviselhető volt a meleg! Napsütés, pálmafa, napozóágy, medence. És persze a kerítésen időnként be-bebambuló indusok. Ellenük egy oldalára fordított nyugággyal és pár műanyagszékkel védekeztünk. Több-kevesebb sikerrel.

Alex

Említettem az előző írásban a fehér srácot a vasútállomáson. Amikor jöttünk kifelé a jegyvásárlás után, oda lépett hozzánk, és megkérdezte, hogy mégis mennyiért viszi el a taxi Damanba. Mivel fogalmam sem volt, de tudtam, hogy át fogják vágni, ezért felajánlottam neki, hogy elvisszük. Úgyis most ment el a vonatunk, a kirándulásunk nem jött össze. Eléggé meglepődött, de nagyon örült. A kocsi felé menve kiderült, hogy Alexnek hívják (kissé hasonlított Michael Palin-re a Monthy Python-ból) és Londonból érkezett két napja Bombayba. Innen utazik felfelé a Himalájáig kisebb megszakításokkal.
Mondta, hogy melyik szállodát keresi, térképen megmutatta. Majdcsak megtaláljuk. Útközben kicsit beszélgettünk, megmutattam, hogy honnan tud majd másnap visszamenni Vapiba. A zenei választékot megdicsérte egy Rage Against The Mashine számnál, aminek (aki ismer) nagyon örültem. Damanban nem elsőre találtuk meg a szállását, de sikerült. Mondtuk neki, hogy megvárjuk, hátha másik hotel után kell néznie. Szerencsére akadt kiadó szoba és megfelelő is volt. Hálás volt, hogy elvittük és megvártuk, amíg megnézte a szobát.

Várólista

Indian Railways: általánosan elfogadott nézet szerint a világ egyik legnagyobb vállalata, 66 000 km vasútvonallal. És számos meglepetéssel. Íme egy kis ízelítő!

Péntek délután elmentünk jegyet venni, hogy szombat reggel elmehessünk kirándulni Barodába (Vadodara, ha jobban tetszik). Kinéztük a vonatot: Shatabdi Express nevűre esett a választás, mert normális időben jön (fél 9 után), egész hamar legyőzi a 222 km-es távolságot (három óra), légkondis kocsik vannak (mint az otthoni IC kocsik) és még enni is kapunk a vonaton (árban benne van). Remek!
Első feladat: töltsük ki a formanyomtatványt, amivel lehetséges helyjegyet foglalni. Óh, nem úgy megy ez itt, hogy csak oda böffenti az ember, hogy "Barodáig két retúrt a Shatabdira!". De nem ám! Rutinunk már van a töltögetésben, de a kedvencem a következő két adat: honnan jön a vonat és hová tart. Magyarul a két végállomás. De minek kell ráírni, ha egyszer rávésem a vonat számát és nevét? Nem gond, mert felkészültünk minden adattal. Később kiderült, hogy nincs is rá szükség, mert csak megzavarja őket. Végig álltuk a hosszúnak nem mondható sort, ami eléggé lassan halad. Szerencsére a jegykiadót már ismerjük régebbről. Nyomtatvány bead, feszült várakozás. Gépel cefetül a figura, csak egyet kérdez: "Barodába?" "Igen.". Gépel. Majd felnéz. Várólistán vagyunk: 69. és 70 hely. Mint a magyar futballválogatott a világranglistán. Nem gond, holnapra csak kapunk ülésszámot. Adja csak ide, jó lesz az. Adja, fizetek: 780 Rs. Túl olcsó. 980 Rs lenne fejenként a retúr jegy. Ja, hogy még nincs székünk és úgy olcsóbb? Akkor jó!

Szombat, 8 óra 30 perc, Vapi, vasútállomás: az időjárás, a népek mennyisége a peronon, a kéregetők száma a szokásos. A kinyomatatott várólistán megkeressük a nevünket. Kocsiszám nincs mellé írva még mindig. Semmi gond, majd úgyis a kalauz megmondja, hogy hová szálljunk fel. A vonat késik közel fél órát. Érkezik a Shatabdi Express. Futás előre, mert oda voltak azok is kiírva, akik már kaptak helyet a várólistáról. A negyedik kocsi környékén látunk egy kalauzt, futunk, hogy elérjük. Közben jön szembe egy fehér srác hátizsákkal, aki most szállt le. Nem úgy néz ki, mint aki itt dolgozna, de ki tudja.
Megtaláljuk a listával a kezében álldogáló kallert. Mutatom a jegyet, ő nézi a listát. Reakció ennyi: "Wait here!" Oké, várunk. De mire? Ja arra, hogy a vonat elinduljon?! Mert közben bizony lassan, de elindul. Kaller meg ott hagy minket és több csodálkozó arcú indiait, és fellép az egyik kocsiba. Pár percig nem jutunk szóhoz az ámulattól. A vonat szépen kihúz az állomásról, mi meg csak állunk ott a várólistás jeggyel.

Oké, ez nem jött be. Gyerünk, váltsuk vissza! Tapasztalat: legalább egy héttel korábban meg kell venni a jegyet. A visszaváltás is eléggé viccesen alakult. Jegyet beadom, megbeszéljük, hogy akkor én ezt visszaváltanám. De ahhoz újra ki kell töltenem az igénylő(!) nyomtatványt! Rendben, megvan. Üti a billentyűket. Várólista ismét. Nem hiszem el! De nagyot léptünk előre: 12. helyen állunk már. Azok simán kapnak helyet még. Visszafelé meg a 18. helyen. Rendben. Osztás-szorzás-kivonás. Fizetnem kell még 940 Rs-át. Micsoda? Most váltom vissza a retúrjegyet, amiért fizetek 40 Rs-át! Ő sem érti mit akarok, én őt nem értem. Kérem, hogy újra mutassa meg azt a jegyet, amit odaadtam neki. Mutatja, én kérdem, hogy mégis miért van két oszlop a várólistás számokkal? Nem az mutatja, hogy innen oda, és onnan ide mik a helyezéseink? Nem, az valami más. Ez nem volt retúrjegy. Aha. Szóval ezért volt ilyen olcsó! Oké, elrendeződünk. Közben a sorban már a fehér srác kerül az ablakhoz, aki szintén valami várólistás dologról érdeklődik. Vele még a Ticket Reservation Center (eléggé nagyzoló név két-három ablakkal működő elővételi pénztárnak) előtt találkozunk, de az már egy újabb bejegyzés lesz.

Megvan a jegy, és talán jövő szombaton már nem csak bután nézünk a vonat után, hanem rajta leszünk.

Árammentes reggel

Már volt egy-két ilyen reggel itt:
A legrosszabb az egészben, hogy arra ébredek, hogy valami nem stimmel, valami történt. Persze, hogy történt. Áramszünet van, és én az egyre lassabban forgó ventilátor hangjára ébredtem. Nem gond, ilyen már tényleg volt, és csak tíz percet kell várnom, és lesz áram. Naiv voltam ma. Egy órával később arra ébredtem, hogy a ömlik a fejemről a víz, az a nyüves barna ventilátor az ágy felett még mindig ugyanabban a pozícióban áll. Persze a zuhany segített, hogy magamhoz térjek, de a reggeli kávé kimaradt az áramszünet miatt.

Most úgy érzem magam, mint Garfield: le fogom fejelni az asztalt pillanatokon belül. Remélem ebédre már lesz áram, és akkor jöhet a kávé.

Kiegészítés: 8, azaz nyolc órán át nem volt áram!

Potyautas

Vapi, vasútállomás: indul Bombay felé a csak légkondis kocsikból álló vonat. Látom, hogy egy rendőr szalad a vonat mellett. Odaér két kocsi közé, hadonászik és kiabál. De kinek? Annak a figurának, aki a két kocsi közé bújva kapaszkodik az átjáróba. Szinte semmit sem lehet látni belőle, csak a karját. Azt is a rendőr kapta el, és próbálja lerángatni, de a vonat közben komótosan, de gyorsul. A rendőr feladja a dolgot, és hagyja a potyautast.
Eléggé merész vállalkozás ott utazni, mert ezen a vonalon tudnak gyorsan haladni a vonatok. Nem beszélve arról, hogy a következő megálló már Bombay elővárosa, ami 180 km-re van.

Barbárok

Megint másról akartam írni, de emellett nem tudok elmenni szó nélkül.

Hétvégén voltunk egy közeli kis, ázsiai oroszlánokat tartó rezervátumban. Volt két példány, akik bágyatagon feküdtek az egyik fa árnyékában. Csináltunk róluk pár képet, és ennyi volt a nagy szafari.

Erre ma jön a hír, hogy lemészároltak két oroszlánt egy rezervátumban Gujaratban. Oké, ahol mi voltunk, az nem itt volt, de a CNN-nek ez gondolom mindegy. Alaposabban átolvasva a hírt, tényleg nem ők voltak az áldozatok.
Elképesztő, hogy itt, ahol azért elvár az ember némi normális gondolkodást (szemben fekete Afrikával) ilyen megtörténhet pusztán azért, mert még mindig van pár olyan ezer évvel ezelőtt leragadt szellemi retardált, aki hisz abban, hogy nem lesz üszkös/leprás/büdös a lába, ha oroszlán fogakat őröl az ételébe.

Barbárok!

Jön, jön...

De tényleg! Csak egy kis időt kérek a következő történetig. Volt hétvégén kaland meg izgalom. Meg lesznek képek is. Megírom majd, csak lenne már egy kis időm rá...

Az ígéret

Ezt csak most vettem észre! A bankjegyeken a következő két felirat olvasható:

"Guaranteed by the Central Goverment" - végülis is jó, ha valaki tényleg garantálja, hogy az ennyi és ennyi rúpia.

De a másik mégjobb:

"I promise to pay the bearer the sum of five hundred rupees. aláírás Governor" - Megígérem (ez tetszik), hogy 500 rúpiát (persze más bankjegyen más összeg van) fizetek a bankjegy bemutatójának. Aláírás Kormányzó.

Vagyis ennyit ér ez a papír. Nagyon viccesen fogalmaznak időnként.

Bejöhetek?

Ez nagyon tetszett!
Két napja este kopognak az ajtón. Bonnie-t visszafogjuk, kinyitom az ajtót. Ott áll a törpenő (én hívom így), aki már beköltözésünk délutánján is zavargott, hogy nyugodtan kimehetünk barátkozni. Szóval ott áll, és egy rakás gyerek a háttérben. Kérdi, hogy bejöhet-e? Mivel nagyon nem vagyunk rá kíváncsiak (plusz sör és whisky az asztalon, ami ugye nem éppen legális), ezért udvariasan mondom, hogy most sajnos nem. Mire ő: miért? Hirtelen nem tudtam mit feleni, csak annyit, hogy személyes dolog miatt nem. Ajtó becsuk.

Én értem, hogy ezek úgy járkálnak be egymáshoz, mint akik haza mennek, de köszönöm, én nem kérek ebből. Maradjon meg a két lépés távolság. Köszönöm!

Hergelők

Az utcában, ahol van a ház, sok kisgyerek is lakik. Egész nap kint rohangásznak az utcán. Kedvenc időtöltésük lett Bonnie hergelése. Ha kint van a kertben a kutya, akkor odagyűlnek a kapu elé, és "vu-vu" valamint "bonííí" kiáltásokkal idegelik. Eleve nem rajong a gyerekekért szegényke. De ezek csak állnak a kapu túloldalán, és nem hagyják abba. Hiába szól rá az anyjuk, semmi.
A nagyobbaknak már elmagyaráztam, hogy eléggé hülye játék ez, és egyszer "véletlenül" majd kijut az utcára Bonnie, és akkor sírás lesz a vége. De a kicsik nem értenek a szóból, jelekből. Már az agyunkra megy a vinnyogó hangjuk! Tegnap este betelt a pohár! Kimentem, és magyarul, de nagyon határozottan elzavartam őket. Talán most már leesett nekik, hogy mi ezt nagyon nem vesszük jó néven.

Vapi again

Ismét itt. Nem reklámoztam, de Húsvétra haza látogattam. Itt volt az ideje már. Most már újra a valóságban: 38 fok, moszkítók, por és fűszeres ételek. Csak a szokásos.

Köszönöm mindenkinek, akivel otthon tudtam egy jót beszélgetni!

Szegény anyám...

...ha tudná, hogy mi lett az ő kicsi fiából.

Alkoholcsempész!

Igen, sört csempésztem a kocsi ülése alatt Damanból Gujaratba. Négyet is! Mint az 1920-as évek Amerikájában. Komolyan kabaré, de ez van itt.

Megúsztam. Kér valaki?

Darazsak

Még Kakukk is mondta korábban, hogy vannak darazsak a cégnél. Eddig nem láttam őket, de ma megmutatták magukat. Itt tanyáznak az ablakomon. Hárman is. Nem csinálnak semmit. Tipikus indiai darazsak. Nem lehet tőlük kinyitni az ablakot, mert akkor berepülnek. Aki ismer, az tudja, aki meg nem, azt most megtudja, hogy régi rossz élmények miatt félek tőlük.

Csótány (sokadszor)

Pont azon gondolkoztam a fürdőben, hogy miként meséljem el a tegnap esti találkozásomat a legújabb csótánnyal, aki pont az ajtó kilincsén foglalt helyet, amikor ki akartam nyitni azt. De az elmélkedés közben oldalra tekintettem, és a gondolataim tárgya ott nézelődött a kád és a padló találkozásánál. Hihetetlenül gyorsak tudnak lenni ezek az undorító valamik! De azért sikerült eltaposnom.
Az egy-két centis példányokkal még elvagyok, de a 3-6 cm-es már nekem is sok. Ha eltaposod, akkor fröccsen, takaríthatod utána a padlót, papucsot. Ha meg vegyi támadást intézel, akkor meg a fél palackot kell ráfújni, mert nagy, és szívós.

Illetlenség

És ez a legfinomabb kifejezés arra, amit itt a szomszédok csinálnak. Mivel nincs lakat a kertkapun, ezért ők úgy gondolják, hogy bármikor bejöhetnek ide. Nézelődnek, valami termést lopnak. Utóbbi nekem nem kell, de talán meg kéne kérdezni.

Most is hallottam, hogy valaki bejött. A ház ajtaja nyitva volt, csak pillanatok kérdése volt, hogy Bonnie mikor eszmél, és harap bele a nő farába. Zavartam is a kelletlen vendéget egyből kifelé, hogy mégis mit képzel.
Két dolgot fogok tenni: veszek már végre egy lakatot és egy láncot, és kirakok egy figyelmeztető feliratot, hogy talán a kutyától jó lenne, ha tartanának. Tökéletes házőrző, simán elkapná őket, ha hagynám. Lehet, hogy hagyni is fogom, aztán mehetnek panaszkodni harapással a hátsójukban.