Lift ember anya ki?!

Már egy ideje nem igazán működik a házban a lift. Nem akkora gond, hiszen csak négy emeletről van szó. Inkább csak bosszantó, hogy a többi lépcsőházban mindig üzemel, míg ebben az újban csak néhanapján. Múltkórjában a lakópark nappali felvigyázója (talán ez a legjobb megfelelő a watchman kifejezésre) a nem túl bőséges angol szókincsével sikeresen el tudta magyarázni a gyakori meghibásodás okát. Kiderült, hogy olyan negyed-félóra működés után minden ok nélkül a felvonó megáll a másodikon, és veszett sípolásba kezd. Ezen az állapoton már a piócás ember sem tud segíteni, így ki kell kapcsolni. De, és ez nagyon lényeges, a szerelő jönni fog hétvégén! – Ez két hete volt, és tényleg voltak is megjavítani. Működött vagy két napig, majd megint csak hébe-hóba.

Ma eléggé sok szatyorral tértünk haza a hét eleji nagybevásárlásból. Azért hét eleji, mert vasárnap vagy hétfő érkezik friss áru az általunk favorizált boltba. A watchman már sietett is segítségünkre, és megpróbálta bekapcsolni a liftet. Persze az nem akart rendesen működni, és a másodikon megállva vonyított. Nosza, másik segítőkész emberke, aki reggelente viszi el az ajtók elé kirakott szemetet, már szaladt is fel valamit tenni az ügy érdekében. Mi meg álldogáltunk, a laptoptáska lógott a vállunkról, kezünk meg tele volt szatyrokkal. Ezt a helyzet mi annyira nem, de a postaládáknál tanyázó szúnyogok annál inkább élvezték, és nekiálltak vacsorázni rajtunk. Közben felvigyázónk próbálta érthetővé tenni, hogy miért nem zavarmentes a működése eme gépezetnek. A helyzetet a következő nem éppen angol nyelvtankönyvbe illő mondattal világította meg:

„Lift man mother off.”

Bevallom, legalább fél percen át agyaltam azon, hogy mi köze a mondatban lévő szavaknak egymáshoz, illetve a kialakult helyzethez. Aztán valahogy mégis sikerült dekódolni a mondandót: a felvonószerelő édesanyja meghalt.

Néha tényleg olyan érzése van az embernek, hogy ide külön szótár kell. Nemcsak az ilyen helyzetek megoldásához, hanem a régies angol kifejezésvilágnak a megértéséhez.

Rendhagyó videóklip II.

Úgy tűnik manapság igen kedvelt téma lett Mumbaiban filmet forgatni. Gondolok itt a tavaly októberi bejegyzésemre egy videoklipről, illetve a manapság nagy visszhangot kiváltott Slumdog Millionaire című filmre, ami már négy Golden Globe díjat nyert, és jelenleg tíz jelöléssel várja az Oscar-gálát. Nemrég a VH1 csatornán egy újabb klip ment, amiben ismét feltűnt a jellegzetes taxi, de most női sofőrrel. Az énekesnő hangját könnyű volt felismerni: Dido. Miután kicsit keresgettem az interneten hamar kiderült, hogy a legújabb albumáról való a dal, és ehhez forgatták ez a rövidfilmet Mumbai utcáin.

Beépített gázpalack

Már egy ideje dolgoznak itt az asztalosok, így lassan, de biztosan készül a beépített konyhaszekrény, és egy másik tároló is. Hamarosan véget fog érni a papírdobozos élet a konyhában és környékén. Ennek az igen megfontolt munkának az egyik állomása az volt, hogy a gázpalackot rejtő részt kialakították, a szekrény hátulját kivágták, hogy a vezetéket át lehessen ott bújtatni. Eddig ezzel minden rendben is volt, bár az eredetileg (szekrény nélkül) kényelmesen elférő palackot már csak pont hogy be lehetett rakni a helyére.

Pár napja a mesteremberek nekiálltak egy keretet készíteni, amire majd a szekrényajtókat rögzítik. Itt ugyanis kissé másként építgetik ezeket a bútorokat. Otthon van egy doboz, aztán arra rögzítik az ajtókat. Itt meg erre a keretre (lásd mellékelt ábra!). Szépen el is készült estére a munka, összetakarítottak maguk után, majd elvonultak. Kicsivel később szemrevételeztük az aznapi előrehaladást, és szomorúan kellett megállapítanunk, hogy a jelenlegi gázpalackot már nem lehet többé kivenni az elé került keret miatt. Megdönteni sem lehet, mert csak pár milliméteres hely van a teteje felett. Így csak két lehetőség maradt: vagy valami csoda folytán ez egy örök gázforrásnak bizonyuló palack lesz, vagy másnap a melósok szépen kivágják a szegélyt a jövőbeni csere megkönnyítése érdekében. Mivel a kifogyhatatlanság bizonyítása hosszabb időbe telik, így reggel jeleztem a fő mekkmesternek, hogy ez így nagyon nem lesz jó, és tessék tenni valamit. Vigyorgásából és reakciójából azt szűrtem le, hogy ők ezt már tegnap észrevették, de valahogy nem volt már kedvük törődni a problémával. Vagy csak a kedves megrendelőt tesztelték le, hogy mennyire ellenőrzi a munkájukat.

Nyomgatvál

Ismét itt az idő, hogy vízumot regisztráljunk a nagy és tiszteletreméltó aktakukacok előtt Valsadban. A hét elején előkerestem a tavalyról félrerakott formanyomtatványokat, hogy fénymásolóval történő sokszorosítás után ki tudjuk tölteni. Két dolgot tudni kell erről: széltében akkora, mint egy A4-es papír, de hosszában valamiért pár centivel több. Ez valami régi elfuserált méret, amit talán még az USA-ban a mai napig használnak. A másik érdekesség, hogy ezt valamikor egy lelkes munkatárs gépelte le, nyomdai úton majd sokszorosították. A papírlap tartalma nem teljesen egyezik meg a Bevándorlási Hivatal oldaláról letölthető pdf fájléval, de ilyen apróságokon ne akadjunk már fenn, ugye?

Szerdán, mivel itt az munkaszüneti nap volt nekiálltam kitölteni mindkettőnk részére két-két példányban ezeket a kissé zavaros papírokat. Rémlett, hogy az egyik, mert milyen szerencse, hogy kettő van belőlük, kissé furcsa angol nyelvezettel íródott. Konkrétan az elgépeléseknek köszönhetően eléggé viccesre sikeredtek az egyes kitöltendő pontok. Íme pár gyöngyszem:

3. Sex, Haight, Colour of eyes
6. Ptevious nationality (if any)
17. Signature of recistree
18. Date of expiry of regirstratior

És a kedvenc brooklyni gettó stílusában íródott mondatom:

Note: No alteration should be mada on this from, correction shoald be noted and attested on the reverse.

Remélem a kitöltött nyomgatválokban nem fog semmi kivetnivalót találni kedvenc ügyintézőnk. Ugyanis holnap tudjuk még úgy regisztrálni a vízumainkat, hogy ne kelljen büntetést fizetni a késedelemért.

A majdnem csoda

Amikor már a harmadik évemet kezdem meg Vapiban, és Judit is már lassan egy éve lesz itt, szóval ekkor már kevés dolog tud meglepni. Ami eleinte még csodálkozást váltott ki, azt már manapság egy nyugtázással elintézzük. De hiába telt el ennyi idő, még azért mindig ott van bennünk valami otthonról, ami miatt tudunk reménykedni kisebb indiai csodákban. Nem volt ez másképp a konyhabútort készítő asztalossal sem.

Még a karácsonyi szünet előtt a kollégák hathatós variálásának eredményeképp maradtunk a negyedik jelöltnél, aki valójában megegyezett az elsővel. Ez a versenytárgyalás végül azt eredményezte, hogy az anyagbeszerzők mindent azonnal be akartak szerezni. Csak nekik senki nem szólt, hogy két nap múlva elutazunk. Így végül most szombaton kerültek a szükséges szegek, csavarok, ragasztók és fogantyúk az erkélyünkre. A falemezeket a lift üzemzavar és segéderő hiánya miatt csak egy eldugott szegletbe lettek lerakva a földszinten. Vasárnap ismételten, immáron harmadszorra sikerült kiválasztani a fólia színét. Igaz, többször megbeszéltük, hogy belülre nem kell semmi minta, jó lesz a sima fehér. Ennek ellenére sikerült a kiválasztott mintából annyit venni, hogy még a padlóra is azt fogjuk teríteni. Sebaj, a lényeg, hogy hétfőn kezdi a munkát! – és ez az a pont, ahol még mindig reménykedtünk a kis indiai csodában.
Ma 11 órára volt megbeszélve, hogy jön. Előtte könnyed reggeli programként Judit beiktatott egy fogorvost, ami kissé elhúzódott, így a konyha bebútorozásának kezdetét egy órával eltoltuk. Már egy ideje vártunk itthon, amikor csengett a telefonom. Kollégám hívott, hogy mégsem tud jönni az asztalos, mert megsérült a kezén. Szinte láttam magam előtt, hogy a bal hüvelykujján egy nagy fehér kötés van miután telibe találta kalapáccsal. Ennek ellenére megígérte a keddi munkafelvételt.

Ma késő délután összefutottam az irodában az asztalosmesterrel. A balhüvelykujján fehér kötés volt.