Chor Bazaar

Két hete utoljára voltunk úgy Mumbaiban, hogy programot is szerveztünk. Ismét Julcsiékat látogattuk meg. Tibivel már régóta terveztük, hogy meg kéne nézni a város híres bolhapiacát, a Chor Bazaart. A név (ejtsd: csór bazár) nem véletlenül hangzik magyarul úgy ahogy. Jelentése ugyanis tolvaj piac. Állítólag valamelyik angol uralkodónő Bombayba érkezésekor utazási kellékei eltűntek, majd itt bukkantak fel.

Már az odavezető kocsiút is tartogatott meglepetést. Sofőrünk vigyorogva mondta az egyik kissé szűkebb utcán áthajtva, hogy ez a piroslámpás negyed. Aki már látta Amszterdamot, vagy csak hallott róla, az próbálja meg ezt elképzelni indiai kiadásban. Ugyanúgy megvannak a fülkék, csak nem neon világít, és a hölgy nem üveg ajtó mögül csalogatja a kuncsaftokat, hanem 4-es főút melletti felhozatal álldogál az utcára nyíló koszos függönnyel leválasztott szobácskák előtt. Képeket nem készítettem, mert jobb az óvatosság ilyen környéken.

Judit és Julcsi annyira nem voltak lelkileg felkészülve az indiai utcán való sétálgatásra, de szerintem kellemesen csalódtak. Ezt a környéket ugyanis főleg muszlimok lakják, és pontosan ez a titok nyitja. Valahogy sokkal könnyedebben, természetesebben lehet köztük mozogni, mint a hinduk között. Ami meglepő, hogy nem bámulnak tátott szájjal, és talán ez az egyik legfontosabb számunkra. Azért volt valami furcsa a környékben. Szinte minden üzletnél, legyen az bármilyen, tartottak egy-egy kecskét. Hogy ennek valami babona oka van, vagy csak pusztán keresetkiegészítés, ezt sajnos nem tudtam meg.

Az utca, amin először elindultunk nem volt más, mint egy hatalmas bontó. A boltok előtt emberek guggolva szedték darabjaira a már használhatatlanná vált autót, kisgépet vagy valamilyen elektronikai tárgyat. Kértünk egy kis útbaigazítást, és átmentünk a másik párhuzamos utcába, ami inkább az antik tárgyak lelőhelye. Volt itt helyi és import bútor is, régi bollywood-i plakátok, kopott reklámtáblák, órák, hajóbontásból származó műszerek. Jó lett volna régi képeket venni Mumbairól vagy Indiáról. Tibi az egyik boltban végignézte a kínálatot, de sajnos nem voltak eléggé jó minőségűek a reprintek.
Érdekes volt benézni a keresztutcába, ami az autóbontók felé vitt, mert valahogyan elmosódott a régi berendezési tárgyak és a lökhárítók közti átmenet. Bő egy órát kacskaringóztunk a bazár utcáin, majd Tibi javaslatára elmentünk egy iráni étterembe. Sajnos pont azok az ételek nem voltak, amiket kinéztünk, de azért csak sikerült valami specialitást enni.

Másnap még gyorsan felmentünk a Malabar Hill-en lévő Hanging Gardens nevű parkba. Magyar szemmel nézve nem egy nagy wasistdas a park, de Mumbaiban minden kis zöld felületet értékelni kell. Azért a kilátás egész pazar volt a Chowpatty Beach-re és Marine Drive-ra. A hétvége képeit itt vagy a lenti kedvcsinálóra kattintva lehet megnézni.

Amerika térképén

Azt hiszem, most már bátran kijelenthetem, hogy Vapi felkerült az amerikaiak térképére. Az ok mindennél egyszerűbb: megnyílt a helyi McDonald’s! Hatalmas táblák virítanak már pár hete a városban, hogy kész a kaja! Lehet menni a várost kettészelő autópályán pár kilométert, és az ugyan még épülő bevásárlóközpont aljában rá is lehet találni. Először örültünk, hogy lesz végre egy kis változatosság a helyi vendéglátás palettáján (röhej, de itt még a junk-food-nak is lehet örülni időnként), de az örömünket hamar szertefoszlatta a plakátok bal alsó sarkában lévő kis, fehér alapon zöld négyzetben zöld pötty. Ez ugyanis azt jelenti, hogy vegetáriánusok is ehetik. Hirtelenjében nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogy mindenféle indiai fűszerezésű szendvics lehet a kínálatban.
Sokáig hanyagoltuk is a személyes terepfelmérést. Mivel a mai napba nem fért bele az itthoni ebéd, ezért gondoltuk megnézzük a vegaburgereket. Pár perc alatt ott voltunk a munkahelyről. Azt hiszem ez a bevásárlóközpont lett a környék legnagyobb épülete. Sajnos még nem készült el teljesen, és decemberig nem is fog. De bárki is jön utánunk, sokkal könnyebb sora lesz. Fog itt nyitni végre normális multiplex mozi, Big Bazaar, ami ilyen Tesco jellegű (nem hiszem, hogy lesz hús) és Pantaloons valamint Lifestyle, amik igazán jó ruházati üzletek. Ezek a boltok eddig legközelebb Suratban és Mumbaiban voltak elérhetőek.


Leparkoltunk, és ahogy közeledtünk a bejárathoz, megláttuk a menüt. Lássanak csodát, volt nem vega kaja is! Csak ekkor lett világos, hogy miért jelölték vegának a McDonald’s-ot. Valószínűleg azért, mert a köztudatban ez egy húsos ételeket készítő gyorskajálda. Direkt nem azt írtam, hogy hamburgereket, mert sokan még azt sem tudják itt, hogy egyes elvetemült népek megeszik a marhahúst.
A kínálaton felbuzdulva Judit rendelt egy mexikói csirkés tekercset, én meg egy Maharaja menüt. Utóbbi a Big Mac helyi megfelelője csirkéből. Ahogy később kiderült, Judit választása bizonyult jobbnak, mert ez a Maharaja szendvics egyrészt a kezdeti magyar Big Mac-re emlékeztetett, mivel folyamatosan darabokra akart hullani, másrészt az íze nem volt az igazi. Az egy dolog, hogy ízetlen szószt nyomnak bele, de a húspogácsába meg tutira valami Európában vagy USA-ban kapható curryport kevernek bele. Így akarták utánozni az indiai ízvilágot. Nem sikerült nekik, ízetlen vagyis inkább nem volt karakteres íze a szendvicsnek.


Ahhoz képest, hogy öt kilométerre van Vapitől, és kb. húszra Valsadtól, a körzet központjától, egész szép számmal voltak így ebédidőben. Ami még feltűnt, hogy kifejezetten sokan vettek halas szendvicset, mert a hal az valahol félúton a vega és nem vega étkezés között.
Most a hűtőnk tele van mindenféle húsos finomságokkal, ezért inkább otthon fogunk főzni a hátralévő időben. De azért jó tudni, hogy van még egy hely, ahol bármikor lehet nem indiai ételt is.

Volkswagen India

Múlt héten nagyot néztem, amikor az egyik reggeli Times of India címlapján egy teljes oldalas Volkswagen hirdetés foglalta el. Nem szokatlan, hogy egy-egy nagyobb cég kibéreli ezt a felületet, bár ahogyan tovább lapoztam a döbbenetem csak fokozódott. A húsz oldalas újságban a két borítót is beleszámolva tizenegy hirdetés szólt a német autógyártóról. Ami még elképesztőbb, hogy nem volt fél oldalas reklámnál kisebb a lapban! Nem tudom, hogy az összes helyi kiadás így jelent aznap meg vagy sem, de a neten fellelt adatok szerint 3,4 millió példányban kerül az utcára India legolvasottabb újsága. Ha csak azt vesszük, hogy a nagyvárosi (Mumbai, Delhi, Kolkata, Hyderabad, Bangalore és Chennai) verziókban reklámoztattak, akkor is horribilis összegbe kerülhetett a kampány! Fogalmam sincs, hogy mi az ára manapság egy napilapnak otthon, de már 100 Ft felett jár rég. Itt 4 Rs (négy!), azaz kb. 16 Ft egy Times of India. El lehet képzelni, hogy milyen drága lehet az egyoldalas hirdetés egy olyan lapban, ami 3,4 millió ember veszi, és ennek a többszöröse olvassa, mert néha közösen nézik, illetve átadják egymásnak.

Azt hiszem ebből is láthatja mindenki, hogy mekkora piac India egy autógyártónak (is). Persze ez a kampány pillanatokon belül meg fog térülni. Pláne, hogy már elkészült a saját gyáruk is itt (a kép jobb alsó sarkában látható). Kattintsatok a képre a sok hirdetésért!

 

Esküvői meghívás

Szerintem az összes kollégáját meghívta a munkahelyünkön az IT-s gyerek, aki még tuti harmincon aluli, mert eléggé kölyökképe van. A lényeg, hogy mi is kaptunk Judittal egy szép meghívót, de sajnos egy hangot nem értettünk belőle. Mint kiderült abban a városban lesz, ahonnan a srác származik. Patang, a város innen olyan 560 km, ami még hagyján lenne indiai mértékkel, de sajnos az egyik hétfőn lesz a nagy nap. Nem fogunk tudni elmenni, de mindenesetre nagyon szép gesztus volt tőle, hogy ránk is gondolt. A meghívójukat meg eltesszük emlékbe.

Hipermarketes rongyrázás

Ahogy már Judit is írta, megkezdtük a visszaszámlálást a decemberi hazaútig. Már kevesebb, mint öt hét van hátra, de eléggé sűrűnek ígérkezik. Készleteink lefogytak, ezért hétvégén bementünk Mumbaiba egy utolsó bevásárlásra. Eléggé elszoktunk már attól, hogy oda három órát utazzunk, majd kb. két óra bevásárlás, utána ebéd, végül kissé több, mint három óra kocsiút vissza Vapiba.

Ilyen bevásárlásokkor mindig kitomboltuk magunkat. A húskészleteket feltöltöttük, ami azt jelentette, hogy négy-öt adag félkilós csirkemell-filét vettünk, amit lefagyasztottunk. Így egy hónapra megvolt a hétvégi jutalom ebéd: hús! A tombolásunk másik fele viszont már-már olyan luxusszintet ütött meg, mintha egy párizsi ötcsillagos szállodában orosz kaviárt rendeltünk volna némi pezsgővel a szobaszerviztől. Nem szégyellem, kimondom büszkén és egyenesen: import ételeket vettünk. Mi ebben a különös, amikor otthon az összes olcsó szupermarket tele van Európa minden szegletéből áruval? Az, hogy az indiaiak hatalmas védővámokat vetnek ki az importra. Mondjuk nem igazán értem, hogy ha itt csak három felé sajt van (mozzarella, cheddar és pizza sajt), amik még éppen a fogyasztható ipari rémálmok kategóriájába tartoznak, akkor miért is kell büntetni az igazi sajtokat? A legtöbb import kajának nincs meg a helyi verziója, de ha létezik is, nem biztos, hogy pariban vannak egymással. Az indiai termékek árait messze felülmúlják a külföldiek, de inkább jöjjön egy kis rongyrázás, hogy mennyire jól megy nekünk. Lehet hűzni meg cöcögni, kérem szépen! De azért mindenkinek figyelmébe ajánlanám emellett, hogy mennyire működik itt is a globalizáció.

• Svájci málnalekvár, 350g - 165 Rs (660 Ft) - ez legalább gyümölcsből van, nem műanyagból és aromából, mint a helyi 40 Rs-ért. Egyszer vettem málnadzsemet, remélem nem okozott maradandó károsodást.
• Svájci méz, 350g - 199 Rs (800 Ft) - az indiai méznek (50 Rs/200 Ft) szerintem rossz íze van
• Francia borsos sajt, 150g - 395 Rs (1580 Ft)
  
• Szeletelt francia ementáli, 200g - 394 Rs (1580 Ft) - ebből kettőt is vettünk
• Spanyol gyümölcsjoghurt, 4 darabos kispoharas kiszerelésben - 145 Rs (580 Ft) - indiait egyszer vettem (30-40 Rs volt egy kispohár), elképesztően rossz műíze volt.
  
• Mézes sült sonka kilója 4800 Ft, a prémium hentes sonkának pedig 4240 Ft. Oké, ezekből csak 30-30 dekát vásároltunk, de hát akkor is. Indiai felvágottat még nem láttam...
  
• Dél-afrikai gyümölcslé, 1 liter - 99 Rs (400 Ft) - már kissé elegünk van abból a pár fajtából (narancs, vegyes, alma és ananász), amit Vapiban lehet kapni. Ha pont van a boltban egyáltalában. Itt azért érdekes, hogy az indiai csak olyan 80 forinttal olcsóbb. Ennek örömére vettünk tíz litert, mindegyik ízesítésűből egyet-egyet.

Ilyen és ehhez hasonló árak vannak import ételekre. Azért nem szórtuk el minden megtakarított rúpiánkat, mert a müzli 500 Rs-ért (2000 Ft) azért kicsit már én is sokalltam. Most tényleg lehet mondani, hogy nem vagyunk mi normálisak, de nekünk ezek a ritka bevásárlások voltak itt a luxus, az ünnep és a költekezés ideje. Nem nagyon költöttünk másra.
Most annyira tele van a hűtő, hogy kissé meg is kattant tőle, és átment fagyasztóba az egész. Ennek következtében reggel némileg furcsán bambultam a tejes dobozból a kávémba zuhanó fagyott tejdarabokra. Remélem a többi kincset nem teszi tönkre!

Hazafelé indulva az áruház parkolójában láttam egy eléggé egyedi táblát. AutóRiksa-állomást akart jelezni, de lerövidítve kicsit furcsának hat.