Sziszifuszi lakásunk

A héten már azt hittük, hogy a célegyenesbe fordultunk a leendő lakásunkkal. Végre felszerelték az ajtókat, zárakat is raktak rájuk, kisebb szájtépés után kijavítottak minden lyukat és repedést, több réteget ráfestettek a falakra, és ami legfontosabb, hogy szépen kivakarták az egészet a koszból.

A két bútor, amit még a júliusi hazaút napjának délelőttjén rendeltünk meg, kisebb ügyetlenkedés után szombaton szállították le. Ezen felbuzdulva úgy gondoltuk, ha már minden ennyire szépen és jól halad(gat), akkor irány Surat, és nézzünk még pár bútort, amire még szükség van. Úgy két óra alatt elautóztunk szombat délelőtt, és hamar találtunk is megfelelő szekrényeket, tükröt és lámpákat. Az állólámpát kicsit nehezen, de azért sikerült a kocsiba bejátszani. A talpa fent volt a kalaptartón, a szériatartozék Hondás párnákkal támasztottuk ki, a másik vége meg pont a kézifék mellé került. Jó lett volna, ha lehajthatóak a hátsó üléstámlák, de sajnos ez valahogy kimaradt ebből a modellből. Ezzel a kicsit vásározós jelleggel, és azzal a tudattal, hogy kora délután megérkeztek az első bútorok a lakásba, elindultunk vissza Vapiba. Mivel úgy fél nyolc felé érkeztünk meg, ezért csak vasárnap ugrottunk át körbenézni. A leszállított szekrény és ülőgarnitúra az egyik szobába volt bezárva. Legalábbis ez tűnik valószínűnek, mert ebben állapodtunk meg korábban, azonban a kulcs bent van a cégnél, így nem tudtunk bejutni.

Ami viszont a lakást illeti, az eléggé kiábrándító. Ahogy azt írtam az elején, végre kitakarítottak. Sikerült az elmúlt pár napban felszerelni a kapcsolókat és a konnektorokat. Az összes csomagoló- és hézagkitöltő-anyag doboza és zacskója szétdobálva, a falakon kéznyomok, a fürdő egyik sarkában a rágott bagótól elszíneződött köpésnyom, a wc-be belevizelt valaki, de azt még egyelőre nem lehet lehúzni.
Mindkettőnket elöntött a méreg. Hétfőn az első dolgunk lesz, hogy kiverünk a kivitelezőből még egy takarítást, majd adjon oda minden egyéb szerelvényt, amivel tartozik, és húzza el a belét a lakásból! Ebben nagyon profik a helyiek, hogy miként lehet egyet előre - kettőt hátra stílusban dolgozni. Még az is megfordult a fejemben, hogy majd mi magunk felszerelünk mindent, de sajnos erre nincs nagyon időnk.

A legszomorúbb, és ezért is mondom, hogy ez egy ilyen sziszifuszi erőlködés a részünkről, hogy a Judit galériájába kitett képek öt hónapja(!) készültek. Ennyi idő nem volt elég, hogy befejezzék a munkálatokat.