Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2008-09-12

Pánik Indiában

Két napja olvastam egy hírt, hogy aszongya: Pánikot okozott Indiában az LHC beindítása - vagyis ennek a részecskegyorsítónak az üzembehelyezése. A legdöbbenetesebb, hogy egy tizenhat éves lányt annyira felkavartak a média korábbi hírei, miszerint akár itt lehet emiatt a világvége, hogy rovarirtót ivott és meghalt. A későbbi sorok szerint a tudósok előzetes magyarázatai, hogy ez veszélytelen, nem hatotta meg a mélyen babonás és vallásos indiaiakat:
A kísérlettel kapcsolatos, média sugallta félelmek rendkívül gyorsan elterjedtek az ázsiai országban, ezreket bírva rá arra, hogy akár imádkozással, akár böjtöléssel próbálják megállítani a vészesen közeledő világvégét. Egy kelet-indiai templom munkatársa elmondta, hogy az utóbbi napokban megszázszorozódott a templomba látogató hívők száma.

Azért ehhez tegyük hozzá a következőt: múlt szerdán sok helyen munkaszüneti nap volt Ghanesh Chaturthi miatt, ami előtt és után is több napos fesztiválozás volt. Ilyenkor természetes, hogy a szokásosnál többen mennek a templomokba. És akkor arról az egész utcát betöltő családi ünneplésről nem is beszéltem még, amit az egyik szomszéd rendezett, mert a kislánya nyolc napig böjtölt.

Egy túrót volt itt a világvége-hangulat az embereken, de azért sikerült megint eladni egy bulvárhírt Indiáról.