Június 29.

Ma eszembe jutott, hogy jé, pont két évvel ezelőtt indultam el India felé először. Akkor csak öt hetet voltam itt, aztán hamarosan azon kaptam magam, hogy ismét úton vagyok, de már sokkal nagyobb bőrönddel és hosszabb időre. Egy kép és egy szag nagyon megmaradt bennem, amikor először érkeztem meg Mumbaiba.
Azt tudtam, hogy monszun van, olvastam is, írt is róla Zsolt anno, hogy mire készüljek lélekben. Ablak mellett ültem, a gép már a város felett járt, és ereszkedett. Bele-belerepültünk esőfelhőkbe, de semmi különös nem volt. Simán leszálltunk, és a parkolóhelyre gurultunk. Kinéztem, és megpillantottam egy embert, aki egy a rakomány kiszedésére szolgáló emelőasztalt kezelt. Esőkabátban volt, és úgy folyt róla le a víz, mintha pont ráöntené valaki egy vödörből. Pillanatra átfutott az agyamon, hogy biztos jó helyre jöttem? Sokat nem gondolkoztam ezen, mert amint kiléptem a repülőből, kiesett a tömés az egyik fogamból. De ez már egy másik történet.
Az illat, amire emlékszem, az nem a reptéré, pedig az sem egyszerű, hanem a monszuné. Az első ébredés után maradt meg bennem az a párás, nehéz, pálmaházi levegőre hasonlító szag. Ezzel még idén nem találkoztam, viszont tavaly ilyenkor meg majdnem úszóleckéket vettem Mumbaiban és később Vapiban.