Ismét itt a monszun
Visszavonhatatlanul megérkezett az idei monszun. Az előrejelzést már vagy három hete rendszeresen néztem, mit saccolnak a meteorológusok, mikorra fogja elérni Vapit az eső. Azért sokéves tapasztalat ide, számítógépes modellezés oda, az idei tipp nem teljesen jött be. Többször módosították a dátumot, az első sacc június 15-ét írta. Aztán valahogy gyorsabban történt minden, és kénytelen voltak átírni tizedikére. Ezt látva előrébb kellett hozni az utolsó monszun előtti bevásárlásunkat Mumbaiban.
Kapóra jött, hogy munkával kapcsolatos ügyben be akartunk menni péntekre. Csütörtök délután kényelmesen útnak is indultunk, hogy lehetőleg elkerüljük az esti csúcsforgalmat a városban. Ha belekerül az ember, akkor pár kilométert is órák alatt tud csak megtenni. Az úton eléggé fújt a szél, de főként napos időnk volt. Amint beértünk Mumbaiba, és a kezdeténél lévő hegyről ereszekdtünk alá, már látszott, hogy nem lesz minden annyira sima ügy: a felhők gyülekeztek a tenger felől.
Egész jó időt futottunk, még éppen csak erősödni kezdett az amúgy sem gyér forgalom. Lehajtottunk az autópálya bekötőútjáról, a Western Express Highway-ról, és amint az első kisebb dugóba bekerültünk, megkezdődött a monszun. Igaz nem ez volt az első eső ott, de onnantól kezdve már nem nagyon akart felszakadozni a felhőtakaró.
Pénteken le kellett takarítanom a bambuszlevelek és valami piros virágok garmadát az autóról, mert éjjel az eső sikeresen beterítette ezekkel. A napot már nem, az eget is csak néha, egy kis foltban láttuk mutatóban. Szombat délelőtt, amikor indultunk bevásárolni, ugyanezt a műsort adtam elő, csak nehezített formában: a balkezemmel az esernyőt markoltam, és az egyre jobban erősödő esőben próbáltam letakarítani a kocsit.
A legnehezebb feladat az volt, hogy azt a rengeteg dolgot, amit havi nagybevásárlás címen vettünk, hogyan fogjuk bepakolni az autóba?! Az égi áldás nem akart alább hagyni, és nem akadt egy fedett parkolóhely sem, ahol ez megoldható lett volna. Pláne, hogy sofőr hozta a hátsó parkolóból a kocsit, és ahol megállt, ott zubogott alá a félig kész tetőről a helyi Niagara. Persze pont az első ajtónál, ahol be kellett szállnom, hogy kicsit arrébb tudjak gurulni. Gyorsan bedobáltunk mindent a hátsó ülésre, és a vasalódeszkát is sikerült berakni. Ja, ennek az utóbbinak a klasszikus feladaton (gyűrött ruhák kisimítása) kívül lesz egy másik fontos szerepe: még mielőtt minden bepenészedne, kivasaljuk. Ha ismét minden nyirkos lesz, ki kell vasalni. Jó lesz, érzem.
Szóval én rendesen elázva ültem be, és indultunk volna a 150 km-es utunkra. Nem túl jó ez így, és még a hűtőládába sem tudtuk bedobálni a husikat, mert az a csomagtartóban volt. Átgördültünk egy szomszédos áruház parkolójába, és esernyők alatt átpakoltunk mindent hátra. Kicsit nehézkesen, és nem is túl korán indultunk vissza Vapiba. Nem szeretek sötétben vezetni itt, de tudtam, hogy nem sok esélyem van most arra, hogy megússzam ezt. Egy órába telt, mire kivergődtünk Mumbaiból (7 km-ről beszélek), majd az út kétharmada szintén esős volt. Később kicsit kitisztult az ég, az út is szárazabb volt, de látszott, hogy esett már erre is. Vapiban még az utolsó cseppek hullottak, amikor megérkeztünk. Valószínűleg nagyobb vihar lehetett, de szerencsére kimaradtunk belőle.
Szóval, elkezdődött ismét a monszun. Most is esik, de csak módjával. Sajnos az előrejelzések egyre hevesebb esőket jósolnak a következő napokra. Nagyjából már felkészültünk, de úgyis lesz meglepetés, hogy hol és mi fog bepenészedni, vagy merre talál utat magának az esővíz a ház belseje felé.
Kapóra jött, hogy munkával kapcsolatos ügyben be akartunk menni péntekre. Csütörtök délután kényelmesen útnak is indultunk, hogy lehetőleg elkerüljük az esti csúcsforgalmat a városban. Ha belekerül az ember, akkor pár kilométert is órák alatt tud csak megtenni. Az úton eléggé fújt a szél, de főként napos időnk volt. Amint beértünk Mumbaiba, és a kezdeténél lévő hegyről ereszekdtünk alá, már látszott, hogy nem lesz minden annyira sima ügy: a felhők gyülekeztek a tenger felől.
Egész jó időt futottunk, még éppen csak erősödni kezdett az amúgy sem gyér forgalom. Lehajtottunk az autópálya bekötőútjáról, a Western Express Highway-ról, és amint az első kisebb dugóba bekerültünk, megkezdődött a monszun. Igaz nem ez volt az első eső ott, de onnantól kezdve már nem nagyon akart felszakadozni a felhőtakaró.
Pénteken le kellett takarítanom a bambuszlevelek és valami piros virágok garmadát az autóról, mert éjjel az eső sikeresen beterítette ezekkel. A napot már nem, az eget is csak néha, egy kis foltban láttuk mutatóban. Szombat délelőtt, amikor indultunk bevásárolni, ugyanezt a műsort adtam elő, csak nehezített formában: a balkezemmel az esernyőt markoltam, és az egyre jobban erősödő esőben próbáltam letakarítani a kocsit.
A legnehezebb feladat az volt, hogy azt a rengeteg dolgot, amit havi nagybevásárlás címen vettünk, hogyan fogjuk bepakolni az autóba?! Az égi áldás nem akart alább hagyni, és nem akadt egy fedett parkolóhely sem, ahol ez megoldható lett volna. Pláne, hogy sofőr hozta a hátsó parkolóból a kocsit, és ahol megállt, ott zubogott alá a félig kész tetőről a helyi Niagara. Persze pont az első ajtónál, ahol be kellett szállnom, hogy kicsit arrébb tudjak gurulni. Gyorsan bedobáltunk mindent a hátsó ülésre, és a vasalódeszkát is sikerült berakni. Ja, ennek az utóbbinak a klasszikus feladaton (gyűrött ruhák kisimítása) kívül lesz egy másik fontos szerepe: még mielőtt minden bepenészedne, kivasaljuk. Ha ismét minden nyirkos lesz, ki kell vasalni. Jó lesz, érzem.
Szóval én rendesen elázva ültem be, és indultunk volna a 150 km-es utunkra. Nem túl jó ez így, és még a hűtőládába sem tudtuk bedobálni a husikat, mert az a csomagtartóban volt. Átgördültünk egy szomszédos áruház parkolójába, és esernyők alatt átpakoltunk mindent hátra. Kicsit nehézkesen, és nem is túl korán indultunk vissza Vapiba. Nem szeretek sötétben vezetni itt, de tudtam, hogy nem sok esélyem van most arra, hogy megússzam ezt. Egy órába telt, mire kivergődtünk Mumbaiból (7 km-ről beszélek), majd az út kétharmada szintén esős volt. Később kicsit kitisztult az ég, az út is szárazabb volt, de látszott, hogy esett már erre is. Vapiban még az utolsó cseppek hullottak, amikor megérkeztünk. Valószínűleg nagyobb vihar lehetett, de szerencsére kimaradtunk belőle.
Szóval, elkezdődött ismét a monszun. Most is esik, de csak módjával. Sajnos az előrejelzések egyre hevesebb esőket jósolnak a következő napokra. Nagyjából már felkészültünk, de úgyis lesz meglepetés, hogy hol és mi fog bepenészedni, vagy merre talál utat magának az esővíz a ház belseje felé.
posted by ip at
20:40
