Lakáshelyzet

Már Hofi is megmondta régen, hogy "Próbálj meg lazítani...". Persze, persze, próbálok én. Ezért is jó az a konditerem, kicsit levezeti a felgyülemlett feszültséget. Otthon talán elég is lenne, de itt nem. Hiába, túl sok olyan dologgal találkozom itt naponta, ami miatt csak telik az a bizonyos pohár. Pénteken a lakással kapcsolatban kérdeztem rá pár dologra, majd elmentünk felmérni a helyzetet. Röviden: siralmas. De nem akarok ennyire előreszaladni, inkább bemutatom az általam legrosszabbnak tartott helyi tulajdonságok toplistáját a készülő lakásunkon keresztül.

Az első helyen a hazudozás áll. Nem azért hazudnak általában, mert csalók, gonoszak vagy elvetemültek. Csak a másik kedvéért. Azt mondják, amit hallani szeretne, ami jól hangzik. A pálmát áprilisban a lakóparkot építő cég helyi vezetője vitte, aki azt állította, hogy május végére készen lesznek. Erre a kijelentésére még az építésvezető is felhúzta a szemöldökét meglepettségében. De jó beosztotthoz híven nem mondta a főnökéről, hogy marhaságokat beszél. Nem vagyok építész, de némi józan paraszti ésszel rendelkezem, és egyből láttam, hogy mekkora lódításról van szó. Az építkezés akkori helyzetét elnézve már akkor azt mondtam, hogy ha monszun elejére készen lesznek, az már meglepne. Nem lettek.

Az ezüstérmet a lassúság szerezte meg. Maszatolás az, ami munka címén folyik az építkezésen. Gép? Ilyen munkaerő árak mellett?! Ne vicceljünk már! Mindent kézi erővel, lassan, komótosan végeznek. Pláne, hogy a nőkre jut a kemény fizikai munka nagy része. Talicska, csiga vagy betonkeverő; ezeket nem is ismerik jószerivel. Még Mumbaiban is kézzel terítik az aszfaltot útépítéskor, gépet talán ha kétszer láttam eddig. Annyira rohadt jól megy itt az összes vállalkozónak, hogy baromira nem érdekli, hogy mennyi pénze van benne egy adott projektben. Nem számít, hogy valami elkészülhetne félév alatt kicsit fejlettebb eszközökkel, jók lesznek az ősi, több ezeréves megoldások, és az alaphangon is másfél éves kivitelés.
De legjobb, ami kicsit olyan, mint a Tanúban Pelikán a hatalmas téglafal előtt, ami az új gátőrház akar lenni: "Virág elvtárs! Se ajtó, se ablak?". Szóval felépít, falaz, csempéz, majd bambul-bambul, végül rájön, hogy kellett volna a falba egy vezeték! Lever, kivés, falaz, csempéz. Ez történt a lakással is. A fürdőszoba már készen volt áprilisban is, de valamiért szétverték az egyik falat és a plafont (ott mit akartak?) is. A fal már készen van, a plafon még mindig nincs.

Dobogóra állhat még a hitegetés. Itt igazat mond az illető, de amit ígér, azt nem tudja betartani. Természetesen ő sose hibás, mindig más az oka a gondnak. Komolyan erre mondjuk azt, hogy óvoda. Bő két hete rákérdeztem, hogy mégis mi a helyzet a lakással? Voltak kedvesek kinyögni, hogy hát pont nincs az a padlócsempe, amivel burkolniuk kellene. Ha már pont nincs, akkor esetleg nem akarunk valami másikat választani, mert ez porcelán, és az nem bírja a terhelést. Marha jó! Ha nem kérdezek rá, akkor sosem tudom meg, hogy jobb ha keresünk másik csempét. Oké, elmentünk kollégával egy kereskedésbe, kiválasztottuk. Az eladó megmondta, hogy ezek pont nincsenek raktáron, de három-négy napon belül be tudják szerezni. A megrendelést csak egy hét után véglegesítették, addig alkudoztak az áron. Pénteken megkérdeztem, hogy mi a helyzet, mikor lesz burkolva a lakás? Ja, hogy még legalább pár nap, mire megérkeznek a csempék. A késlekedés oka egyszerű, a gyártó nem szállította még. Az más, akkor én kérek elnézést, hogy megkérdeztem.

Szóval a lakás sehogy se áll. Alig haladtak valamit az elmúlt két hónapban. Ha monszun végére készen lesznek, akkor az kisebb csodával lesz egyenértékű. A bútorok beszerzésétől már eleve összeugrik a gyomrom. Hiába tetszik valami, jó is lenne, nem is drága, de nem, az nem jó, mert majd a helyi okosok megmondják, hogy menjünk el ide és oda, mert ott sokkal jobb darabok vannak. A legtöbbször ez azt jelenti, hogy az ő rózsaszín "ízlésüknek" megfelel, de nekünk nem.
Unom már nagyon, hogy nem lehet valami úgy, ahogy kérem. Baromi fárasztó az egész, hogy rengeteg energiám megy el kis apróságra. Annyira lassú, körülményes minden, hogy azt nem lehet visszaadni. Ezen nem lehet változtatni, és ami a legrosszabb, hogy nekik nincs is igényük erre.

A tegnapi hírek a csempéről, a lakás helyzete rendesen elrontotta a kedvemet. Ilyenkor nem lehet úgy tenni, hogy minden milyen jó és tökéletes volna. Ezért úgy gondoltuk, hogy ápoljuk az magyar-indiai kapcsolatokat: kecskeméti vegyes ágyas pálinka gyümölcságyon némi Kingfisher sörrel kísérve. Jó volt kicsit lazítani, szükség volt már rá. Lehet, hogy sűrűbben kéne. De igazán annak örülnék, ha végre az új lakásban az általunk választott bútorok között tehetnénk mindezt.