Varázslat Vapiban

Délután odajött hozzám a főnököm, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk elmenni egy indiai bűvész előadására. Ő nem ért rá, vagy így utólag inkább azt gondolom, hogy nem akart elmenni, így odaadta a négy főre szóló ajándék belépőjét. Igazi VIP-helyre szólt: első sor közepe. Mivel pont itt van egyik kollégám Budapestről, így őt is beszerveztük, legalább neki is lesz esti programja.
Fél tízkor kezdődött az előadás a helyi iparszövetség színházteremhez hasonló központjában. A székek a modern mozikban lévőkre hasonlítottak, bár eléggé koszosak voltak, és meglepetésünkre kicsit előre lehetett rajtuk csúszni úgy, hogy közben a háttámla megdőlt. Kényelmesen elhelyezkedtünk, de azért az utolsó pillanatban fontos stratégiai döntést hoztunk: üljünk ki a szélére a második sorba, így könnyen ki tudunk iszkolni, ha szükséges lenne rá.

Lett. Thomas Mann Cippolája egy laza szombat délelőtti matiné volt ehhez képest.

Mindenki próbáljon elképzelni két kiégett bűvészt csicsás kosztümben. Az egyik már eléggé idős, a másik szerintem a fia. Bárgyú, belefáradt vigyorral, rajzolt bajusszal próbálják előadni eléggé egyszerű trükkjeiket borzasztóan gyenge hang- és fényeffektekkel. Mindezt kifejezetten ügyetlenül. Bárki, akinek Rodolfó bűvészdoboza volt jobban tudta elámítani a közönséget, az biztos. A fő mutatványuk, amit legalább negyedórán keresztül adtak elő, egy folyamatos esernyőtrükk volt. Színes rongyokból varázsolt elő különböző méretű esernyőket. A legszomorúbb az volt, hogy mi, kissé oldalról simán láttunk mindent: mit és honnan vettek elő. Hatvanöt (65!) ernyőt szedtek elő innen-onnan, amiket az unott arcú hölgysegítők vettek el. Azért addig a fél pillanatig, amíg a szerepük tartott, mosolyogtak.
De volt itt valami, amit még ilyen produkcióban nem láttam! Akadt egy olyan "trükk", ami igen nehezen akart összejönni. Idősebb mester egy műanyag farsangi bohócálarcban jött be, és próbált valamit kihúzni a maszk szájából. Már az egyik segítő is ott munkálkodott, de csak igen nehezen jött össze a produkció. Azért közben a segítő szeme párszor ki-kivillant a függöny mögött állókra, hogy "ti készítettétek ezt elő?!". Gondolom senki nem sejtette a közönség soraiban, hogy az álarcnak bármi köze lehet a kendőkhöz.
A legkellemetlenebb az a rész volt, amikor ugyanez varázsló megidézte Ghandit. Valaki felvett egy gumimaszkot, szemüveget, és felöltözött egy lepelben, majd botot fogva osztotta a bölcsességet a közönségnek. Ezt később még egyszer megismételték.

A fájdalom közben mindhármunkban nőtt. Én már kínomban nem tudtam eléggé takarni az arcomat a nevetés és a szégyenkezés miatt. Feri kollégám egy ideig mondogatta, hogy maradjunk, mert ki tudja mi lesz ebből. Majd két kisgyerek ült mellé, illetve egy idő után már rajta is ugráltak. Judit köztünk ült, és a kétoldali reakciók miatt folyamatosan nevetett. Ő sem akart távozni, mert hát nem lenne illő megsérteni őket.
Végül egy halovány gyenge stand-up résznél, ahol egy újabb szereplő hatalmas vicceket sütött el a másik származását illetően (közönség soraiból néma csend, némi tücsökciripelést hallani), Feri megkérdezte: megyünk?
Nem telt el öt másodperc, és már az ajtón kívül voltunk. Hátunk mögött még hallottuk a dobpergést és egy cintányér ütését. Biztos a legjobb poént sütötték el a színpadon, bár kitörő nevetés továbbra sem szűrődött ki.

Kínunkban nevetve mentünk a kocsihoz. Feri még megjegyezte, hogy holnap szóvá teszi a főnöknek, hogy ő csak azt sajnálja, hogy az a negyedik jegy kárba veszett. Itthon gyorsan kellett egy ital a nagy ijedtségre. Aztán még egy sör, hogy a rémület is elmúljon.