Cyberabad

Majdnem olyan voltam, mint Pista bácsi az állatkertben a zsiráf előtt állva: „Ilyen állat márpedig nincs”. Valahogy így éreztem magam Hyderabadban a hétvégén, hogy ez nem lehet India! Az egész úgy indult, hogy munkával kapcsolatos ügyben pénteken hivatalosak voltunk Judittal egy céghez. Mivel nem akartunk nagyon korán indulni Mumbaiból, ezért már előző este odarepültünk. A hyderabadi reptér az új helyi, sőt országos csoda, amit idén adtak át. Tetszett is rendesen a tágas acél-üveg csarnok az éjszakai kivilágításban, de az állam csak akkor esett le igazából, amikor kiértünk az épületből, és a fogadásunkra küldött kocsival elindultunk a város felé. Az volt az érzésem, mintha egy olajban dúskáló arab országban szállt volna le a gép: a reptér minden szeglete fényárban úszott, a vörösesbarna homok környezetben zöld szigetekkel övezet, kivilágított, kétszer kétsávos út vitt a város felé. Igaz, csak egy darabon, de látszott, hogy az építkezés nem fejeződött be, és hamarosan közvetlen, Hyderabadot elkerülő út fog vinni a Hitec city nevű városrészbe.
A városba bevezető út közepén nagy munka folyt még késő este is, ugyanis egy tizenegy(!) kilométer hosszú felüljárót építettek. Ez lesz majd a helyi gyorsforgalmi, egy komplett autópálya lesz pillérekre rakva. Persze azért jellemző indiai képeket is láttunk: kecske nyájakat terelgető emberek az elővárosban, forgalommal szembe haladó kocsik (azért sokkal kevesebb, mint Gujaratban). Valahogy az egész sokkal rendezettebbnek, tisztábbnak és élhetőbbnek tűnt európai szemmel. Pláne, hogy az egyik elegánsabb környéken vitt át az utunk, ahol a legtöbb nyugati márkának volt saját egy-két szintes üzlete.

Másnap reggel az utunk a Hitec city-be vitt. Hamar odaértünk a budapesti infoparkra hasonlító, de méreteiben azt többszörösen felülmúló városrészbe. Reggel szabályosan hömpölygött az ember, motor és kocsi áradat az oda bevezető úton. Nem volt egyszerű megtalálni a helyet, ahová igyekeztünk a sok modern épületegyüttes között. Mert hát hiba IT központ, azért az utak kitáblázása itt sem nevezhető jónak. Nem vagyok jártas az IT-cégek körében, de lépten-nyomon ismerős neveket láttam hatalmas betűkkel virítani a különböző acél-üveg épületcsodákon. Tényleg találó a város tréfásan átírt neve: Cyberabad.
A cég egy irodaépület hetedik emeletén volt, ahonnan jól be lehetett látni a környéket. Az egyik irányba az említett csodaépületek és rendezett táj, mögöttük elegáns, újépítésű lakóparkok, míg az irodaház mögött már majdnem szegénynegyednek nevezhető környék. Fentről úgy tűnt, mintha az egész IT-városrész bekebelezné ezeket a viskókat: körös-körül újabb alapokat ástak ki a munkagépek, a reptér felől már majdnem ideért az autóút. Csak idő kérdése, és a szegénynegyed helyét újabb multinacionális mamutcégek veszik át.

Szombaton megnéztük a történelmi nevezetességeket, és közben igen sokat keringtünk a városban. Az addig tapasztaltakat csak alátámasztotta az, amit láttunk. Vasárnap reggel, amikor a reptérre vittek ki minket, az egyik nagyobb kereszteződésben egy kettős felüljáró átadásához készülődtek. Szépen feldíszítették a korlátokat, rengeteg utcaseprő takarította az utakat. A meglepő az volt, hogy nem nagyon akadt mit. A kivezető úton továbbra is rendületlenül folyt az említett gyorsforgalmi útnak az építése előre legyártott elemekből. Két órával később már a Mumbaiban voltunk, ahol a belföldi reptér bekötő útjánál a felüljárót már legalább két éve építgetik valami ősi módszerrel. Olyan dugót okoznak naponta, hogy kb. két kilométert másfél óra alatt tettünk meg, amikor csütörtök délután arra jártunk. Azt hiszem ez a piszmogás, amit útépítés címen sok helyen előadnak India szerte, mutatja a legjobban a Hyderabad és más helyek közti különbséget.

Aztán arról a mocsok- és szeméthegyről, ami a Bandra pályaudvar körül volt, ahonnan a vonatunk indult Vapiba, már nem is beszélnék.