Hat hónap után újra itthon

Nem hirdettem, mert igazából időm se volt rá, de szépen, csendben haza értünk pénteken. Itt volt már az ideje, mert ahogy a kivándorlási tiszt pecsétjét elnéztem, pontosan fél évet töltöttem el Indiában (január 17. - július 17.).

Még szerdán megnéztük, hogy mi a helyzet a lakásunkkal. Nem sok dolog változott, de aki eddig is figyelemmel kísérte a történeteimet, az talán már nem is csodálkozik rajta. Igaz, a lépcsőház burkolása már készen van, bár oda még nem lehet másként bejutni, csak egy nagy gödrön át. Semmi gond, végre lehet azt a maradék egy lakást is burkolni, ahol még eddig nem végeztek. Azaz a miénket. A látogatás idejére odahívtunk egy asztalost, akivel lebeszéltük, hogy a konyhába milyen beépített szekrényt készítsen. Itt ez szokásos, konyhabútort a beépített pult, ami egy kőlap, köré fabrikálnak. Lebeszéltük, hogy mi mekkora legyen, minden műszaki rajz tudásomat összeszedve készítettem valami axonometrikus ábrát, és azt méreteztem be. Ez nem volt egyszerű, mert emberünk mindent collban és lábban mondott, én meg centiméterben. Szerencsére a mérőszalagon mindkét skála rajta volt, így könnyen megoldottuk a problémát. Választottunk színt a fóliáknak, reméljük, szépen dolgoznak, és legalább annyira gyorsan, hogy szeptemberre készen legyenek.
Csütörtökön már reggel elindultunk Mumbaiba, hogy még az éjjeli elutazás előtt próbáljunk bútorokat találni a lakásba. A gond az, hogy az ágy és az étkezőasztal a miénk, de azért a beépített gardróbot nem tudjuk magunkkal hurcolni, és jó lenne valahová leülni. Amit feltétlenül találnunk kellett, az egy kanapé és valami ruhásszekrény. Főnököm több boltot is javasolt, ahol jó minőségű bútorok vannak. Kicsit aggódtunk, amikor Mumbaiba beérve kihalt utak fogadtak minket. Hofi jutott eszembe: "Mi van Pesten, tífusz?!". Nem, az nem volt, de valami ünnep viszont igen, és voltak olyan üzletek, amik zárva tartottak. Szerencsére ahová mi mentünk az nem. Sikeres volt a nézelődés, európai szemmel is normális darabokat tudtunk választani. Augusztus utolsó napjaiban viszik majd ki Vapiba, addig tudja raktározni az eladó. Így legalább az esetleges monszunos penészedés nem a mi gondunk a visszaérkezésig.

Volt még egy kalandunk, hol máshol, mint a reptéren. Nagy munkában vannak a nemzetközi terminálnál, aminek mi lett az eredménye: iszonyatos tumultus, az eddigi maximum kétszer tizenötperces ellenőrzés majdnem egyórásra nyúlt. De legalább nem kellett a beszállás előtt a biztonsági vizsgálaton átesni, mert az már korábban megtörtént. Eléggé káosz uralkodik, de arról a részről ami elkészül már, ki lehet jelenteni, hogy kihozták belőle a legjobbat. Egész modern lett a környezet, és lassan tényleg lesz egy normális repülőtere India gazdasági központjának.
Az éjjel 2:50-es indulás eléggé megviselt minket, pláne, hogy előző éjjel sem aludtunk négy óránál többet a pakolás és korai indulás miatt. Azt hiszem, ez volt az utolsó eset, hogy Frankfurton át kértem a repülőjegyet hazafelé, mert télen ez még rosszabb lesz, akkor egy órával később indul a Lufthansa járata.

Természetesen megvolt a tipikus "valamit otthagytam" érzésem. Másfél nap eltelt, mire kiderült, hogy mégis miért. A laptomom adapteréhez tartozó hálózati kábelt nem hoztam magammal. Vagyis elhoztam, de az indiai csatlakozóval felszereltet, és a magyar meg kint maradt. Hétfő reggel mehetek az informatikára, hogy kölcsönözzenek egyet amíg itthon vagyok.

Emlékszik valaki még arra, hogy decemberben majdnem nem engedtek ki Indiából? És arra, hogy a vízum regisztrációt két részletben csináltuk meg? Szóval nálunk volt a papír, de a kutya nem volt rá kíváncsi. Most vagy a rendszerük tudta, hogy minden rendben, vagy csak tavaly volt nagy a felhajtás.

Van mit mesélnem és bepótolnom ebben a naplóban. Szerintem fogok itthon is írogatni, talán több időm lesz egy kicsivel.