Indian Exposure avagy Miért éppen India?

2008-09-29

A koszfészek

Eddig is tudtuk, hogy Vapi nem egy metropolis,bár az utóbbi időben azért betette a lábát pár nagyobb indiai áruházlánc. De a koszfészek most inkább annak szól, hogy mindent por borít. Naivan azt hiszi az ember, hogy majd jön a monszun, és az jól elmossa a mocskot. Na igen, amikor leszakad az ég, akkor visz mindent a víz. Kvázi tisztaság van addig, amíg a teherautók az útszélről elindulva nem hordják fel a sarat.
Most, hogy vége lett a monszunnak, pár nap alatt kiszáradt minden dagonya, az utakat is vastag por lepi. Ha egy teherautó mögé keveredek be, akkor jobb tisztes távolságot tartani, mert semmit nem lehet látni a felverődő porfelhőben. Igazán döbbenetes mégis az, hogy reggelente olyan vastag rétegben lepi be a kocsinkat a helyi kosz, hogy két nap után nem lehet kilátni a hátsó ablakon. Amit észre vettem, és ez eddig nem volt így, hogy ennek a rétegnek a színe is megváltozott, mert manapság eléggé fekete, míg régen barnás volt. Errefelé eléggé sok kéményt lehet látni, amik rendesen ontják magukból a füstöt naphosszat. Azért a korábbi helyzet legalább annyival jobb volt, hogy el lehetett hinni: ez "csak" az autópálya pora! Most meg szomorúan kell megállapítani, hogy nem is kevés kormot kapunk naponta a képünkbe.
Ideje lenne távolabb költözni már az iparvárostól és az autópályától!