Vízumregisztráció - második rész

Most, hogy Judit is megérkezett, ideje volt befejezni a vízumregisztrációt. Elvileg 14 napja van a nem turista vízummal érkező utazónak, hogy a hosszú távú (félévnél hosszabb) tartózkodását bejelentse a hatóságoknál. Én pontosan ezzel próbálkoztam még januárban, és a történet mesélését ott hagytam abba, hogy átirányítottak Vapiba. Mondván az egész procedúrát meg lehet ejteni helyben, nem kell Mumbai déli csücskébe elzarándokolni.

Mivel a 14 napos határidőből én simán kicsúsztam, és a büntetés összege fix, nem nagyon kapkodtam magam. Gondoltam, hogy letisztázok mindent, és ha Judit jön, akkor mindkettőnk regisztrációját elintézzük egyszerre. A Bevándorlási Hivatal honlapján frissített információk szerint az úgynevezett DSP-nél el lehet intézni az egészet. Imádom ezeket a rövidítéseket, de ennél csak az angol rangok még viccesebbek: Districts Superintendents of Police (Kerületi Rendőrfőnök). Megkértem a munkahelyem HR-es kollégáját, hogy derítsen ki minden részletet. Kiderült, hogy Valsadba kell elmenni, mert az a körzet központja, ahol Vapi van. Átnézték a papírjaimat, minden rendben volt, de hiába a szépen kitöltött formanyomtatvány a Bevándorlási Hivatal oldaláról, ők adtak egy másikat. A két papír nagyjából hasonló volt a korábbihoz, csak még egyéb hivatali ügyek intézésére is jó volt.

Judit jelentkezésének határideje szombaton járt le, ezért nem volt sok választásunk, el kellett menni Valsadba a héten. Telefonon előre leegyeztette kollégánk az ügyintézővel az időpontot, megkapta tőle a tételes listát a szükséges dokumentumokról. A dolgot kicsit nehezítette, hogy a rendőrfőnök nem mindig volt bent, és az ő aláírása kellett a végén.
Szerdán mint egy titkárnő vagy egy órán keresztül fénymásoltam a különböző igazolásokat, formanyomtatványokat és útleveleket. Mivel a jelentkezés időpontja és hivatala megváltozott az én esetemben, ezért szinte az összes dokumentumot újra kellett készíteni. És mindenből három fénymásolat, mert különböző helyekre küldik szét. Olyan 50 oldalt tett ki kettőnk regisztrációs aktája.

Csütörtökön délután annak ismeretében mentünk a valsadi körzeti rendőrkapitányságra, hogy nem fogjuk tudni befejezni egy nap alatt a procedúrát. Az aláírós főnökember nem volt bent. Semmi gond, legalább Judit papírjait átadjuk, így nem lehet azon vitatkozni, hogy a 14. nap az még határidőn belüli vagy sem.
A rendőrség épülete nem volt igazán különös. Egyszerű, kicsit tágasabb terekkel, és helyi viszonylatban feltűnően tiszta volt. Itt senki sem mer köpködni vagy szemetelni. Egy kanapén üldögélve várakoztunk kb. tíz percet, amíg előkerült az ügyintéző. Az irodájába belépve egy kisebb időutazás vette kezdetét azokba az időkbe, amikor még a britek uralták Indiát. A berendezés nagyon egyszerű volt: jobbra két lemezszekrény és egy kisebb asztal állt a falnál. Balra egy fából készült több polcos állvány volt, ami tele volt pakolva különböző kopott aktákkal és papírkupacokkal. Mindegyik át volt kötve zsinórral. Az egyszerű szerkezetű faasztal mögött egy igen régies kinézetű, szintén fa karosszék volt, benne párnával, hogy mégis kényelmesebb legyen. Mi a papírnehezékek és csengő alatt sorakozó aktákkal telerakott dolgozóasztal másik oldalán, két műanyag karosszékben foglaltunk helyett. Kollégám egy ideig udvariasan álldogált, majd az ügyintéző intésére közelebb húzott egy fémvázas széket, és arra ült. Ő volt a tolmácsunk, mert az illető értett angolul, de hindiül beszélt egész végig.


Átadtuk az útleveleinket, amiket alaposan áttanulmányozott. Próbálta nevünket és a Budapest szót helyesen kimondani. Megkérdezte, hogy mit jelent a Judit név, illetve, hogy a Miklós a nevemben középső név-e, vagy édesapám neve, mert itt az utóbbi a szokás. Miután ezeket rendben találta, átadtuk a két vaskos fénymásolatköteget. Minden papírt alaposan elolvasott, megszámolta, hogy megvan-e az összes fénymásolat, és külön kisebb kupacokba válogatta ezeket. Megállapította, hogy nekem bizony büntetést kell fizetni először.
Az egyik lemezszekrényből elővett egy kosárnyi különböző alakú pecsétet. Kicsit kotorászott az egyik irattartóban, és négy formanyomtatványt vett ki. Ezeket nagyon akkurátusan próbálta párosával összerendezni. A fény felé fordította, és úgy igazgatta. Miután megtalálta a megfelelő pozíciót, két-két gombostűvel összefogatta a papírokat. Elővett egy féltve tárolt indigót, majd nekiállt kitölteni a nyomtatványokat. Hamarosan végzett ezzel, kicsit kotorászott a pecsétek között, majd két stemplivel végig nyomdázta mindegyik lapot. Átadta ezeket a kollégámnak, és elmagyarázta, hogy először ezt kell befizetni, és csak utána lehet szó az én regisztrálásomról. Judit részére nem kellett semmit sem befizetni, de a papírok elkészítéséhez valami bűvös ok miatt szükséges volt otthagyni az útlevelet, pedig volt róla három fénymásolat is. Egyikünk sem értette ezt igazán, pláne, hogy az enyémet visszaadták. A kollégám megnyugtatott, hogy egy napnál tovább nem kell nélkülöznie. Persze nem volt választásunk, de talán a rendőrségen nem fog elkeveredni.
Ennyi volt első próbálkozásra a regisztráció Valsadban. Illedelmesen elköszöntünk, majd közösen visszaautóztunk Vapiba.

Péntek késő délután csöngött a telefonom, a HR-es kollégám hívott. Tudunk-e most menni, mert bent van a főfelügyelő, és akkor aláírná a papírunkat. Előző nap próbáltuk kipuhatolni, hogy szükséges-e a jelenlétünk ehhez, de sajnos nem úszhattuk meg az újabb látogatást. Gyorsan beugrottunk a kocsiba, és már indultunk is. Alig, hogy kiértünk Vapiból, az autópálya bedugult. Nagyon jó, pont erre volt most szükségünk! Így nem fogunk félórán belül megérkezni. Lépésben haladtunk olyan tíz percen keresztül, mire kiderült, hogy az egyik kereszteződés az oka mindennek. Ugyanis szinte közvetlenül az út mellett egy vasúti átjáró sorompója zárva volt. Miután kikeveredtünk innét, már sima volt a hátralévő húsz kilométeres utunk, Judit fényképezett közben, és néha ijedezett, hogy miként közlekednek a helyiek.

A rendőrség épületében felszaladtunk a már ismert irodához, még pár papírt alá kellett írnunk, mert vagy lemaradt a fénymásolatról, vagy a fénymásolatot hitelesítettük ezzel. Mivel késtünk, ezért kérdéses volt, hogy fogadnak-e még ma. Délután ötig van ügyintézés, mi olyan tíz perccel a vége előtt estünk be. Oké, minden papír kész, büntetés befizetve, irány a főember irodája. Az ügyintéző vezetésével egy szintet lementünk, ahol egy sokkal rendezettebb folyosóra értünk. Az ajtók és zárak is jelezték, hogy itt fontos ember dolgozik. Egy egyszerű kanapéval berendezett várószobába ültettek le bennünket. Pár perc múlva intettek, hogy mehetünk, fogadnak így öt óra után is.
Egy elegánsabb, tisztább és rendezettebb irodába léptünk. Az egyik sarokban egy akvárium volt, benne kifejezetten sok hallal. A plafon szegélye elegáns rózsaszínre volt festve, gondolom a főrendőr lelkivilágát fejezte ki. A hatalmas tömörfa íróasztal mögött egy nagyon elfoglaltnak tűnő ember irogatott. Az asztalt fedő üveglap alatt a körzetének térképe volt. Köszöntünk illendően, de egy árva hang sem hagyta el a száját. Ránk sem nézett, csak intett, hogy foglaljunk helyet. Egyből tudtuk, hogy a helyi szemétdomb kakasával van dolgunk. Az ügyintéző elérakta az összekészített aktákat, amikben korábban bejelölte az összes helyet, ahol alá kell írnia. Először Judit aktáját fejezte be, szinte bele se olvasott, úgy írta alá. Az enyémben még ellenőrzött valamit, majd hirtelen rámnézett, és megkérdezte, hogy jól érezzük/érzem-e magunkat/magamat itt (az angol nyelv sajátossága miatt ez egy mondatból nem derült ki). Udvariasan válaszoltam, hogy természetesen. Pár pillanat múlva végzett is a szignózással. Köszönés, távozás, ismét nem nézett ránk, nem köszönt. Hiába, a rang itt a lenézéssel, semmibevevéssel együtt jár. Nekünk taszító volt, Judit eléggé kiakadt erre vagyis azon, hogy őt levegőnek nézte, még csak rá se nézett, de a helyieknek ez rendben van. Hiszen ez az ember a DSP, és ő egy valaki! Olyan alázattal tudják kimondani ezeket a rangokat, vagy a rövidítésüket, mint egy szent szöveget.

Még volt némi papírigazgatás az ügyintézőnél, majd kaptunk egy-egy kupacot ezekből. Tudatta velünk, hogy a végső hazautazás előtt jelentkezni kell a repülőjeggyel nála, és akkor annak alapján majd lezárja az aktánkat. Rendben, akkor majd találkozunk.