Út Jaisalmerbe

Szerda kora reggel kimentünk Jodhpurban a vasútállomásra. Elvileg 5:50-re volt kiírva a vonat érkezése Delhi felől, és menetrend szerint 6:20-kor kellett volna Jaisalmer felé indulnia. A pályaudvar lassan ébredezik: az állomásépület lépcsőin és csarnokában emberek félálomban a csupasz kövön, családok üldögélnek leterített pokrócokon, a peronon mindenkinek teát próbálnak eladni a mozgóárusok, a samosa és egyéb olajban sült finomságok első adagjai reggelire elkészülnek. A vonatunk indulása már eleve késést mutatott, mire kiértünk: 6:35. Oké, akkor várjunk a peronon. A vonatunk végül komótosan háromnegyed hét után begördült. Egész könnyen megtaláltuk a kocsinkat, ami ismét A1-es jelzésű volt, de a kiírás kicsit elbizonytalanított több európai utast. A kocsi száma egy fémtáblán van kiírva, de ez most inkább hasonlított az A11-re. Mivel sok légkondis (értsd: üvegablakkal rendelkező) kocsi nem volt a vonaton, ezért bíztunk a szerencsénkben. Az indulás végül negyed nyolc utánra tolódott ki. Azzal a tudattal vágtunk neki a háromszáz kilométeres útnak, hogy jelentős késéssel fogunk megérkezni Jaisalmerbe.

Útközben a táj gyorsan változott: a félsivatagos környezet hamar átváltott homokdűnékbe, a tehenek helyett inkább a tevék jelentek meg. Időnként a vonat megállt rövidebb időre kisebb állomásokon. Néha olyan helyen is, ami a menetrendben nem is volt jelölve. Végül Jaisalmerbe tízperces késéssel érkeztünk. Rájöttem, hogy errefelé a menterend csak arra jó, hogy tájékoztasson arról, mikor jár arra nagyjából vonat.

Az állomáson kb. harminchat fok száraz meleg fogadott minket. Na ilyet még nem tapasztaltam Indiában! Az állomásépületéből kilépve látni lehetett a szállások embereit, akik táblákat felmutatva várták a vendégeiket. Azokat, akik megpróbálták a még szállással nem rendelkező külföldieket elcsípni, a rendőrök kergették meg husángokkal. Futott az összes abban a pillanatban, amikor a husáng lendült a levegőbe. A mi szállásunkról is vártak bennünket, de kicsit várni kellett a jeepre. A vendégház (Fifu Guesthouse) tulajdonosa felhívott, és elnézést kért a várakozásért. Az is nagyon kedves gesztus volt tőle, hogy nevünkön köszöntött, amikor megérkeztünk. A szoba, amit korábban kiválasztottunk nem okozott csalódást. A homokkőből készült falak, az ablakos ülőfülkék, a rajasthani mintázatú textíliák és díszpárnák hűen visszaadták a környék hangulatát. A hotel tetőteraszáról zavartalan kilátás nyílt a jaisalmeri erődre, ami mint egy csatahajó emelkedik ki a sivatagos környezetből. Az egész délutánt a koránkelés fáradtságának kipihenésével töltöttük. Az erődöt csak másnap vettük be. De erről majd legközelebb, mert lassan indul az éjjeli vonatunk vissza Jodhpurba, ahol reggel buszra szállunk, és Udaipur felé vesszük az irányt.