Keep left!

Ma nekikezdtem a vezetés gyakorlásának. Régóta van jogosítványom, de az utóbbi sok évben egy métert sem vezettem. Kicsit félve ültem be a leharcolt Suzuki Maruti Esteem (ez nálunk a régi Suzuki Swift Sedan) kormánya mögé. Két dologgal próbáltam magam nyugtatni. Az egyik, hogy talán a vezetés is azon dolgok közé tartozik, amit nem lehet elfelejteni. A másik, hogy miután régen nem vezettem, így sokkal könnyebb lesz hozzászokni a balra tarts szabályhoz. És tényleg, nem lehet elfelejteni, persze a rutinnak vissza kell jönnie. Az meg, hogy hozzá kell szokni a balra tartáshoz nem nagy feladat: akkor tartasz balra, ha jönnek szemből. Egyébként meg mindegy, hogy hol mész az úton.
A kocsi belülről csak egy fontos dologban különbözik a bal kormányosoktól: az index és az ablaktörlő van felcserélve. Időnként azért koncentrálni kellett, nehogy a száraz ablakot kezdjem maszatolni irányjelzés helyett. A váltót is könnyű kezelni, bár szokni kell, mert a bal kezem ehhez még kicsit suta.
A főnök sofőrje pattant be mellék, és mondta, hogy mit csináljak és merre menjek. A gyár környékén keringtünk negyedórát, mert ott alig van forgalom. Pár kóbor kutya, munkából haza igyekvő ember, motoros és riksa a forgalom. Minden kanyarodás előtt elismételtem magamban, amit Tamás javasolt: balra kis ívben, jobbra, nagy ívben fordulok!
Duda! Igen, az elengedhetetlen része itt a közlekedési kultúrának közlekedésnek. Tényleg szükség van rá! Sokszor így lehet egymásnak, a gyalogosoknak jelezni, hogy mit is akarsz. Volt egy útszűkület, ahol jöttek szembe. Gondoltam én megyek át előbb, ezért rádudáltam a szemből közeledőnek. Megértette. Mint ahogy a nő is akitől alig lehetett elmenni az úton.

Az egész vezetés dolog sürgős, mert így egyrészt nem leszek senkire sem ráutalva, hogy hozzon-vigyen. Másrészt ma megérkezett a céges autóm, egy Honda City (szerintem otthon nincs ez a típus). Életemben nem volt saját kocsim, nemhogy céges! Nagyon furcsa, de biztos hamar megszokom.