BUD-FRA-BOM

Eseménytelen út, halvérű dán üléstárs, műindiai kaja.

Valahogy ezzel tudnám összefoglalni a repülőutamat.
Ferihegyen nem úgy tűnt, mintha bárkit is érdekelne ez az új biztonsági intézkedés (max 100 ml folyadék, vagy ahhoz hasonló anyag átlátszó műanyagzsákban). A biztonságiak unottan bámulnak, talán még a reggeli kávéig sem jutottak el kilenc óra magasságában. Egyedül egy pasas aktív, aki leveteti az övet.

A reptérről már Vecsés irányában szálltunk fel, hogy ne zavarjuk a kertváros nyugalmát, így semmit nem láttam a városból. Kár, pedig jó lett volna így hosszabb távollét előtt még egyszer megnézni.
Lufthansa most kicsit alul teljesített reggeli fronton. Semmi hús nem volt, és a sajtok is borzasztóak voltak. Bár a lekvár szokásos németmódon finom. Frankfurt előtt lassítunk, mert rossz idő van, így 20 percet késünk.
A reptér beleolvad a szürke betonba és égbe. Éljen a lélekmelengető építészet! Sebaj, majd a business váróban elűzöm ezeket a felhőket egy sör és egy cigaretta kíséretében.
Sör volt, dohányzásra kijelölt rész megszűnt nyár óta... Elgondolkoztam, hogy vajon az első osztályú váróban is megszüntették-e? Ott, ahol a sok vastag, kubai szivart szívogató nagykutya pihen egy hosszú úton.
Híreket olvasok: sorozatgyilkosság Delhiben... Na bumm! Pedig ezekről azt mondják, hogy bűnözés ellenes felfogásúak. Most meg mi van ott? kb. 20 tetem egy árokban feldarabolva, és sokakat még keresnek.
Mivel késtünk, ezért nincs sok időm merengeni, mennem kell a reptér szinte másik végibe. Jó, hogy már tudom a járást, mert múltkor nagyon kerestem az utat. Lépcső, mozgójárda, duty-free, alvó emberek egy sötétebb szakaszon, jobbra át, nyíl fel, balra át, nyíl le, Terminal 1, vezetőnélküli monorail (nagyon tetszett a múltkor is) A59-es kapu, LH756, Mumbai. Tömeg. Persze, Boeing 747-essel megyünk. Nem is baj, addig legalább tudok gyógy-whiskyt venni kintre. Akciós Johnnie Walker-t már viszem is a pénztárhoz. Úgy becsomagolták egy zárt műanyag zacsiba, hogy csak lestem. Persze, ez is a biztonsági intézkedések miatt van.
Amikor oszlik a tömeg, beszállok én is, folyosóba be, lépcsőn le, hídra ki, tömeg jobbra én balra. Jó, hogy több ajtaja van ennek a gépnek. Helyvadászat, 5K ablak mellett. Még nincs senki mellettem. Jön a gyönyörű indai stewardess (a többi mind német), elviszi a kabátomat, én meg küzdök a csomagjaimmal. Mint egy vásározó, komolyan. És megjött az üléstárs. A halvérű, néma és egyáltalán nem kedves dán. Elnézve azt az embert már jobban értem a Hamletet. Egy szót sem szólt egész úton (de még nem is köszönt), ami nem gond, csak ne aludt volna sokat. Így ugyanis nem lehetett tőle kimászni. Ha meg sikerült, mert pont ő is felállt, akkor nem lehetett tőle visszamászni. Simán kaptam volna vier-komma-fünf-öt a produkciómra, ahogy abszolváltam ezt a feladatot.

A repülés Frankfurtból Bombaiba eseménytelen, a Kárpátok szép hófödte csúcsai az egyetlen látnivaló a felhős időnek köszönhetően. Már a Fekete-tenger felett ránk sötétedik. Nincs mit tenni: aludni kell vagy filmet nézni. Vagy filmnézés közben elaludni. Utóbbi feladatot sikeresen teljesítettem.
A választható ételek közül még az indiai hangzott a legjobban. Jó volt, egy otthoni gyorsbüfé színvonalát meg is üti talán. Persze ez mind nagy körítéssel, hogy mennyire jó szakácsok állították össze a menüt. Semmi gond, itt a kis céges vendégház kancsal szakácsa is simán az asztal alá főzi őket!

Bombayban a reptéren nagyon meleg volt. Na, ezt jól megkaptam, és ennél csak rosszabb lesz. Szerencsére tévedtem. Kiderült, hogy ennek a "modern" reptérnek a levegőellátása nem a legjobb. Vagyis jó, ha valaki a 35 fokot és a 100%-os páratartalmat tekinti annak.
A vámosokkal is megismerkedtem. Itt az a szokás, ha mész kifelé a csomagoddal, akkor még egyszer átvilágítják. Ez természetesen jó alap a némi plusz fizetés begyűjtésének. Szóval átvilágítják, ha nem vagy elég gyors. Ugyanis aki hamar megkapja a bőröndjét, az még ki tud slisszolni úgy, hogy nincs bekapcsolva a gép. Nekem majdnem sikerült. Mindenki ment át, egy vámos sincs a gépnél, erre utánam szóltak, hogy tessék visszajönni. Nem kötöttek bele semmibe, de nagyon nézték a képernyőn a fotóstáska képét. Ezzel szerintem mindig feladom a leckét a biztonságiaknak, mert Ferihegyen többszöris csoportosan elemezték a képet. Azért hozzá kell tennem, hogy csak egy liter alkoholt lehet behozni. Nálam kettő volt. Egy a bőröndben (jóféle házi szilva betegség ellen), és az egy üveg whisky, amit Frankfurtban vettem. Az utóbbit előrelátóan letakartam a dzsekimmel, ami a kis kocsin maradt.

Végül átvergődtem még az értelmetlen emberkén, aki gyűjti a belépési nyilatkozat alján lévő cetlit (nyilatkozol, hogy mennyi csomagod van és van-e elvámolni valód). Na ez az ember és a cetlije a legfeleslegesebb az egész rendszerben. Utána nem állít már meg senki, rád sem néznek. Ő csak áll ott, néha másodmagával és szorgalmasan szedi a kis papír fecniket. Kíváncsi lennék, hogy mik ezeknek a fecniknek a sorsa, mert Indiát ismerve biztos van valami… Egyébként onnan lehet tudni, hogy ki nem járt még erre, hogy simán felakad ezen az emberen, mert nem készítette elő a papírt. Én is így jártam először.